Állj az Úr mellé!

 

I

sten csodálatosan vezeti népét, és a felhőoszlop által bizonyságot tesz jelenlétéről (4Móz 11,1-35). Azt várnánk, hogy mindaz, amit korábban akár Egyiptomban, akár a kivonulás idején tapasztaltak, és ez a személyes vezetés megerősíti a hitüket. Azonban nem ezt látjuk, a sok csoda nem megerősíti őket, hanem még inkább elégedetlenekké válnak. Az elégedetlenség zúgolódásba megy át. Azt mondják, rosszul megy a soruk, pedig sokkal jobban élnek, mint korábban, Szabadok, nem másnak dolgoznak, és nem mások döntenek az életük felett. Azonban a szabadsággal nem tudnak mit kezdeni. Az Úr megszabadít, talpra állít, és gyakran nem tudnak ezzel az emberek mit kezdeni. Megszokták, hogy csak végrehajtják a parancsot, és az könnyebb volt, mint Istenre figyelve felelősen vállalni életüket, és meghozni döntéseiket. Az Úr hallatára kezdtek zúgolódni, talán azt gondolták, Isten nem hallja őket? Vagy azt, hogy mivel ők Isten népe, azt tehetnek, amit akarnak. A kegyelem soha nem azt jelenti, hogy azt teszek, amit akarok. A kegyelem beleépít Isten rendjébe. Azt jelenti, szabad a bűnnek nemet mondani, és szabaddá válok Isten akaratának a megcselekvésére.

Az Úr azonban meghallotta, és ez jelzés, Isten nincs távol tőlünk. Azért, mert mi nem látjuk vagy halljuk Őt, Ő ismeri az életünket. Ismeri gondolatainkat is. Az Úr Jézus Krisztus gyakran tudta mit gondolnak az előtte álló emberek. Ezért mindig az őszinte beszéd, szívünk teljes feltárása a megoldás. Mondjuk el bizalommal, ami a szívünkben van.

Isten haragjának a kiáradása láttán, a nép Mózeshez kiáltott, ő az Úrhoz könyörgött. A nép nem mer Istenhez kiáltani. Abban bízik, ha Mózes fordul az Úrhoz megoldódnak a problémák. Olyan jó látni, hogy Mózes Isten elé viszi népét. Nem fordul el tőlük. Nem mondja, ehhez semmi közöm, amit főztetek egyétek meg. Nem, hanem közbenjár értük. Isten elé viszi őket, és az Úr megkönyörül, és megszűnik a tűz.

Azt gondolnánk, most már tanulnak, komolyan veszik Isten kegyelmét, és hálásak lesznek, amiért az Úr irgalmas hozzájuk. Azonban az Egyiptomban hozzájuk csatlakozott más népek tagjai zúgolódni kezdtek. Ők nem értették az Istennel való szövetséget, őket nem Isten kegyelme éltette, őket a kívánságaik vezérelték. Fontos figyelmeztetés. A nem hívőkkel összefogni vagy keveredni azt a veszélyt hordozza magában, hogy ők hatnak a hívőkre. Nem az a baj, hogy más néphez tartoznak, hanem az, hogy nem hitből indultak el. Ők csak hozzácsapódtak Izráelhez. Úgy gondolták, így ők is megmenekülhetnek a rabszolgaélettől. De nem ismerték meg Istent. A vágyaikat akarták kielégíttetni. A világ vonzotta őket. A kevés kovász megrontotta az egész tésztát.

Mannát kaptak, de az nem ízlett. Mást akart a nép, ezért újra siránkoznak. Közben megszépült a múlt. Amikor nem az Úrra figyelünk, és nincs hála a szívünkben, a gonosz megszépíti a múltat. Már nem rabszolgaságként tekintenek rá, már minden jó és szép. Pedig, amit átéltek, és ahogy Isten gondoskodik róluk, ahhoz nincs fogható.

Mózes belefáradt a nép siránkozásába. Mert bele lehet fáradni, amikor semmi nem tetszik a másiknak, amikor a ránk bízottak nem látják Isten munkáját. Azonban van egy olyan dolog is, hogy Mózes eddig úgy gondolta, mindent neki kell elvégeznie. Az apostolok a Szentlélek által világosan látták az ő feladatuk az ige szolgálata, és diakónusokat választottak az asztal körüli szolgálatra. Isten rámutat, a feladatot meg lehet osztani. Mózesre a híd szerepe hárul. Ő kapcsolja össze a népet Istennel. Az Úr megérti Mózest és ad segítséget neki. Azonban ez azzal jár, hogy a Mózesből való lélekből kapnak a segítők. Olyan jó, hogy mi már a Szent Lélek Isten kitöltése után vagyunk. És aki nyitott szívvel jön, azt betölti a Lélek. És ez a Lélek erőt ad a szolgálatra.

Az Úr Jézust elfogták és megkötözték a kezeit (Jn 18-12-23). A drága kezet, ami soha nem bántott senkit. Érintése nyomán mindig élet fakadt. Talpra állította azt, aki magától nem tudott. Ez a kéz az amelyiknek mindig szabadon kellene lenni. Sok kezet meg lehetne kötözni. A sok bántást, sebet okozó kezet. Azok szabadon vannak, míg Jézus kezei megkötözve. Mi is hányszor megkötjük az Úr kezét, mert nem akarjuk, hogy áldón nyúljon életünkhöz. Félünk Tőle, holott Tőle nem kell félni. Azért jött, hogy megkeressen és megmentsen. Jézus nem féltette kezeit, amikor megmosta tanítványai lábát. Nem tartotta rangon alulinak ezt a szolgálatot.

Egyik kézből adják a másikba az Urat. És akik kapcsolatba kerülnek Vele, nem is gondolják, Istentől kapják a lehetőséget. Még most átértékelhetik Jézusról való látásukat, megismerhetik Őt. De igazából senki nem él a lehetőséggel. Isten mindig jön utánunk, még most is ad alkalmakat, de élünk velük?  A főpapok nem mentek el Jézushoz, ezért Isten hozza el a Fiút hozzájuk. Nem mondhatják, hogy nem találkoztak Vele. Isten utánunk jön.

Péter is elindul egy olyan úton, amin nem kellene. Az Úr a rosszat is javunkra fordíthatja, de Péternek nem kellene ide eljutni. Miért, mert az Úr figyelmeztette. Jézus szólt neki, de nem hallgatott az Úrra. Ő magában bízik. És gyakran ez a baj. Magunkban bízunk, és nem fogadjuk el azt az értékelését, amit az Úr mond. Azt gondoljuk, hogy jól ismerjük magunkat. Péter itt tévedt. Úgy vélte ő erősebb, bátrabb, különb, mint a többi. És kiderül, véletlenül sem. Ő is esendő, utolsó bűnös. De ezt még nem látja. Nem ismeri igazán magát, szívének tartalmát. Nem látja, hogy bizony tőle is minden kitelik. Kiderül majd, hogy amiben erősnek tudta magát, ott szenved vereséget, mert ott gyenge. A mi erőnk az Úrnak való engedelmességben rejlik.

Péter úgy gondolta, hős lesz. Katonákkal fog szembeszállni, és győz, vagy harcban esik el. A próba azonban legtöbbször nem onnan érkezik, ahol várjuk. Ráadásul legtöbb esetben nem is nagy dologban, hanem egyszerű formában. Pétert egy szolgáló leány kérdezi, és nem meri vállalni Jézust, a Hozzá való tartozást. Nem katonák előtt, hanem egy szolgáló leány ártatlan kérdése nyomán tagad. És ez a tagadás sem ébreszti fel. Ha elmaradunk az Úrtól, vagy nem hallgatunk a szavára, vakká leszünk. Ahelyett, hogy futva menekülne, oda ül a világ tüze mellé melegedni. A világ tüze a tanítvány számára rossz hely. Ott bukásra van ítélve. A világ tüze, nem a bizonyságtétel helye. Amikor együtt vagyunk a világgal, és az ő kényelméből élünk, alkalmatlanná válunk a bizonyságtételre. Az Úr figyelmeztet, vegyük komolyan és álljunk fel a tűz mellől! Nem a tűz, hanem Jézus mellett, a szenvedést vállaló Úr mellett a helyünk. Megdöbbentő, Jézust kihallgatják, a tanítvány pedig, a Mestert bántalmazók tüzénél melegszik. Álljunk fel, és menjünk el a világ tüzétől, amíg nem késő! Álljunk oda a szenvedő Úr mellé! Nem a tűz mellett van a helyünk, hanem az Úr mellett!

 

 

Szenvedésben engedelmes

 

 

Szenvedésben engedelmes

Szenvedésben engedelmes,

kísértésben győzedelmes

Jézus Krisztus, légy kegyelmes.

 

Rám a bűn mint tenger árad,

kísértésnek tüze támad.

Nincs segítség, csak Tenálad.

 

 

Isten áldásával.