Éltető csatorna

J

éhú nem vár Istenre, nem várja meg, amíg a király meghal, hanem a maga kezébe veszi a dolgok irányítását. Láthatjuk mennyire nem imádságos lelkülettel, Istenre figyelve cselekszenek e történet szereplői. Jéhút viszi előre a bosszú és a hatalom utáni vágy. Ahazjá együttérzésből, de lehet, hogy ő is csupán számításból van jelen. Bizonyára nem úgy ment, hogy megkérdezte előtte az Urat, el kell-e mennem, meglátogatni a betegen fekvő királyt, aki rokona is volt. Valószínűleg mi is úgy gondoljuk, egy súlyosan megsebesült ember meglátogatása magától értetődő. Ha beteg egy rokon, egy ismerős, és ápolásra szorul, ott a helyünk. Ám ebből a szakaszból megtudjuk, hogy semmi sem magától értetődő, mindig kérdezni kell, ott-e a helyem? Nekem részt kell-e vennem mások dolgaiban, rám tartozik-e az a dolog, vagy nekem kell-e azzal foglalkozni? Júda királya úgy vélte, ott a helye, de mivel nem figyelt fölfelé, nem tudta, hogy most nem meglátogatni kell Jórámot, hanem távol maradni tőle. Elizeus azért mondta tanítványának, hogy miután felkente Jéhút fusson el késedelem nélkül, mert tudta mi van a hadsereg parancsnok szívében. Elizeus látta a Jéhúban működő indulatokat és tudta, hogy tanítványa nem lenne biztonságban. Júda királya belekeveredik Izráel belpolitikai küzdelmeibe, ami kihat az ő további életére is.

Jórám kivonul Jéhu elé, de nem meri vállalni a harcot, elmenekül, Jéhu azonban egy nyílvesszővel hátulról leteríti. Erről a jelenetről eszembe jut, hogy Isten gyermekei számára a menekülés nem alternatíva. Az Övéi arra hívattak el, hogy katonaként bátran nézzenek szembe a gonosszal. Az Úr felkészít a harcra, megadja a szükséges fegyverzetet, páncélba is beöltöztet, de mindezek csak elölről nyújtanak védelmet. „Vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde” (Ef 6,13-17). Ha elfutunk, a hátunk védtelen marad. Ezt használta ki Jéhú, és erre építi taktikáját az ördög is. Meg akar rémíteni, és ha megijedünk és futni kezdünk, nyert ügye van. Azonban mi nem a félelemnek lelkét kaptuk, hanem a hitét. „39 De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (2Tim 1,7).

Megragadó Saul életében Isten csodálatos munkája, tele van a szíve az új élet, a megtalált Megváltó iránti örömmel, és ez azonnal tovább árad. Saulból csatorna ember lett, aki vezeti az élet vizét és ezáltal termővé változtatja környezetét. „Azonnal hirdetni kezdte Jézusról, hogy Ő az Isten Fia.” Még nem ismeri a Jézusról szóló történeteket, nem hallott még a gyógyításokról, nem rendszerezte ismereteit, de amit tud, amire a Lélek elvezette, azt tovább adja. Ez a bizonyságtétel lényege. Amit az Úr kijelentett azonnal adom tovább, hogy mások életében is áldássá váljon.

Megfigyelhetjük Saul gondolkodásának megváltozását, és a küldetéstudat kialakulását. Amint megtapasztalta bűnei bocsánatát, adóssága elengedését, azonnal elmondta más bűnösöknek, és adósoknak, hogy van egy új módja életük rendezésének. Jézus kezességet vállalt minden adósságunkért, és amikor eljött a számonkérés ideje, a kereszten elrendezte, kifizette az adósságot. Amit átélt, arról mindenkinek tudnia kell, és örömmel adja tovább a jó hírt. Tudja, azért kapta, hogy tovább adja.

A bizonyságtételnek akkor van igazi ereje, ha ismerik az emberek a korábbi életünket. Saulról már hallottak korábban, de az a hír összeszorította a hívők szívét, mert őket üldözte. A mostani bizonyságtétel azonban már Jézust dicsőíti, mert látják alázatát, megváltozott indulatát, bimbózó új életét. Ma is akkor hat erőteljesen a bizonyságtétel, amikor valóságosan látszik a különbség a tegnapi és a mai életünk között. Saul nem bizonytalanodott el, hanem egyre határozottabban hirdette a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus. Saul felismerte a lényeget, amely így szól: kicsoda a számomra Jézus? Ő megvallja, hogy neki először is a názáreti Jézus, Aki megszabadít bűneinkből. Tehát mindennemű problémára, amellyel egy ember az élete során küszködik, Jézus az Istentől adott megoldás. Ő ott a háromnapos tusakodás során ezt felismerte, és elfogadta szabadítójának Jézust. Meglátta, csakis Ő tudja szívét átformálni, az irigységet, gyűlöletet eltávolítani. De vajon mi felismertük-e már, hogy minden dolgainkra Ő a megoldás, ezért ne magunkban igyekezzük cipelni, vagy megoldani, hanem bátran hívjuk Őt.

Azt is meglátta, hogy Jézus a Krisztus. Vagyis a zsidó nép által várva várt Messiás megérkezett. Nem kell tovább várni, hanem életünkbe fogadva, már most Isten országa polgáraiként élhetünk. Ahogy egy ének is mondja: ne várj tovább, ne késs tovább, ma kérd atyád bocsánatát.

Hamar szembesülnie kellett azzal az indulattal, amely még nem is oly régen őt hajtotta. Most már ő a célpont, de nem zúgolódik, mert tudja mit tett érte Jézus, és tisztában van azzal is, hogy az a kincs, amit most nyert mindennél többet ér. Vajon nekünk mennyit ér Jézus, és a kegyelem? Többet ér-e néhány kellemetlen percnél, rágalmazásoknál, és támadásoknál? Többet ér-e a kegyelem egy kis kellemetlenségnél? Mert hányszor egy kis kellemetlenséget, vagy a kényelmünk feladását nem bírjuk elviselni. Pedig az Úr Jézus egy csodálatos világot, az Atya fantasztikus kastélyát, angyal seregek szolgálatát hagyta ott értünk. Mit kapott itt tőlünk? Jászol bölcsőt egy barlang istállóban, meg nem értést, bántást, majd kereszthalált. Bárcsak felismernénk, hogy ez az Úr mindent meg ér. Bárcsak felismernénk mi is a példázatbeli emberrel együtt, hogy Jézusban olyan kincset kaptunk, amiért érdemes minden földi értékünket is odaadni. Ezt tapasztalta meg Saul is a damaszkuszi úton, és oda is adott érte mindent. Így írja később: „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem” (Fil 3,7-8). Ez annyira jó döntésnek bizonyult, hogy évek múltán sem bánta meg.

Siessetek, hamar lejár!

Siessetek, hamar lejár,

Kegyelme már régóta vár.

Ma még lehet, ma még szabad,

Borulj le a kereszt alatt!

Ha elkésel, mi lesz veled?

Hogy mented meg a lelkedet?

Lezárul a kegyelmi út,

Lelked örök halálba jut.

Elszáll a perc, az életed,

Ma még, ha jössz, elérheted.

Ne késs tovább, ne várj tovább,

Ma kérd Atyád bocsánatát.

Isten áldásával.