Az Úr kezében

A

 súnémi asszony olyan ajándékot kapott az Úrtól, amire már nem számított. Isten mindig képes meglepetést okozni. Igazi meglepetésként hatott számára, amikor átélte a gyermekáldás csodáját. Azonban mintha valami a gyermek érkezése után elromlott volna közte és a férje közt (2Kir 4,8-37). A nagyon óhajtott gyermek közéjük állt, talán bálvány is lett. Mert bizony megtörténik, hogy az Úr ajándéka fontosabb lesz, mint az Úr maga. Az ajándék nő a szívünkhöz. Hosszú éveken keresztül az asszony és férje együtt végezték dolgaikat, szolgáltak az Úrnak. A gyermek születése után minden megváltozott, a jó kapcsolat megbomlott. Nem ápolták az egymással való kapcsolatot, hanem a fiú került a középpontba, minden körülötte forgott.

Isten azonban helyre akarja állítani a rendet, és ehhez fájdalmas műtétet alkalmaz. Egyszer a fiú, akit talán eddig még a széltől is óvtak kimegy megnézni az aratást, és ott hirtelen rosszul lesz. Az apa furcsamód nem maga siet haza gyermekével, hanem a szolgájával küldi anyjához. Az anya a térdén dajkálja beteg fiát, talán most rádöbbent, hogy valamit nem jól tettek. Imádságos csendben várja a gyógyulást, amikor ez nem következik be, felviszi a holttestet abba a szobába, amelyet Elizeus részére tartottak fenn. Ebben a helyzetben nem esik pánikba az asszony, nem kezd el jajveszékelni, hanem hiszi, hogy megváltozhat a helyzet. Eszébe jut a próféta és úgy gondolja, Isten embere még most is segíthet. Ez pedig hit, hiszen ő is tudta, hogy a gyermeke meghalt, tehát emberileg nincs segítség, értelmetlen bármilyen tett a temetés előkészítésén kívül. A súnémi asszony azonban meglátta Isten lehetőségeit és a prófétán keresztül hozzá fordul. Attól kér segítséget, akitől kapta gyermekét. Ezzel számunkra is példát mutat, hogy bárminemű probléma esetén mindig ahhoz forduljunk, akitől az életet kaptuk. Az élet Alkotója tud segíteni, ismeri a megoldást, ott is ahol mi már lemondtunk.

Tehát az Úr kézbe veszi az asszony életét. Amikor a fiú meghalt rádöbbent, hogy felborult a sorrend és az ajándék az ajándékozó helyére került. Meglátta, hogy az ajándékot el is lehet veszíteni, az ajándékozó visszaveheti, ha ez megtörténik, űr marad a szívben. Isten cselekszik, mert ő akar első lenni ennek az asszonynak az életében, és a miénkben is.

Az asszony Elizeushoz készül, de már nem beszéli meg férjével, már nem értik egymást. A férfi és az asszony közt űr van, de eltávolodott Istentől is. Már nem érti, hogy a prófétán keresztül Isten hatalmát tapasztalhatják meg. Neki nem jutott eszébe, hogy az Úr elé vigyék beteg fiukat. Az asszony egyedül indul útnak, és amikor megérkezik teljes hittel veti magát Elizeus lábai elé.

Elizeus meglepődött, mert szembesült azzal, hogy neki sem jelent ki mindent előre az Úr. Isten gyermekei sem tudnak mindent előre, ők is csak kegyelemből élnek és az Ige tanulmányozása által lépésről-lépésre vezeti őket az Úr. De, aki szüntelen felfelé figyel a megfelelő pillanatban mindig meglátja Isten akaratát.

Az asszony ragaszkodik Elizeushoz, nem elégszik meg azzal ha a szolgája megy el vele. Hiszi, hogy a prófétán keresztül rendkívüli dolgokat cselekszik az Úr. Elizeus az élet csatornájává válik a gyermek számára. Rajta keresztül jut el hozzá, Isten életre keltő hatalma. Mert ebben a történetben nem a boton, a próféta tettein, hanem Isten cselekvéséről van szó. Itt Isten cselekszik. 

Elizus újszövetségi módon cselekszik. Bezárja az ajtót és úgy imádkozik. Csendben és titkon van az Úrral. Az Úr Jézus azt hagyta meg számunkra, hogy menjünk be a belső szobába és zárt ajtók mögött, a világot teljesen kizárva imádkozzunk. Az imádság nem varázsszer, hanem kommunikációs eszköz. Általa kerülünk kapcsolatba Atyánkkal. A kapcsolathoz pedig csönd és teljes ráhangolódás szükséges. Elizus a csöndben helyezkedik Isten jelenlétébe és az Úr cselekszik, visszaadja az életet a fiú számára, a fiút pedig az anya számára. Az asszony pedig meglátja, hogy Elizeus Istene a halál fölött is Úr. Így most már Isten kerül az első helyre, tudja, hogy nem kell kisajátítani gyermekét, mert Isten kezében van biztos helyen. A műtét sikerült, a gyermek a megfelelő helyre került anyja szívében, így most már jól fogja őt szeretni, mert gyermeke számára az Úr lesz az első.

István bizonyságtételéből meglátjuk, hogy mindig az elhívás és az engedelmesség határozza meg Isten gyermekeinek életét (ApCsel 7,11-21). Isten szól, Ábrahám pedig engedelmeskedik. Odamegy, ahová az Úr küldi. Néha úgy mozdít ki Isten az Ő akaratának megvalósítása érdekében, hogy külső eszközöket használ. Van, hogy családi drámát vesz igénybe, hogy mozdulatlan, gyermekét elindítsa a növekedés és a szolgálat útján. József sem magától indult, sőt nem is tudta, hogy a fájdalmas események által az Úr készíti elő népe jövőjét. Ő azt látta, hogy egyedül van egy számára teljesen ismeretlen és idegen világban, de hamarosan megtapasztalta, hogy nincs elhagyatva, mert az Úr vele van. József nem tett azért semmit, hogy Egyiptom kormányzója legyen. Csak hagyta magát hordozni az Úr kezei által. Mennyi erőt elvon tőlünk, hogy mi akarunk elérni pozíciókat, megszerezni dolgokat. József mindig az Úr nyomába lépett, így haladt egyre előrébb.

Figyeljük meg, hogy Istennek el kell vennie a kenyeret Jákób családjától, hogy megmozduljanak, hogy keressék az Úr akaratát. József eltűnt, apja megsiratta, de nem indította el ez az esemény igazán az Úr felé. Akkor kezdenek mozogni, keresni, amikor a megélhetés kerül veszélybe.  Az Úr minket is keres, de bizony sokszor még a tragédiák sem indítanak el a hazafelé vezető úton, de amikor Isten a kenyérhez, a megélhetés nyúl, megmozdulunk. A tékozló fiú is akkor szállt magába, majd indult el haza, amikor az éhhalál fenyegette. Amikor Isten a puszta létét, az életben maradását érintette megmozdult.

Izráel letelepedett Egyiptomban és a jólét megkövérítette a szívét. Olyan jól éltek, hogy elfelejtették, nem ott a helyük. Nem akarózott hazamenniük. Isten népének soha nem az üldözés, hanem a jólét, a megelégedettség az ellensége.  A jólétbe süppedt néppel az ellenség is könnyebben elboldogul. Az Úr könyörüljön rajtunk, hogy a mai kor jóléte ne tompítsa el szívünket, hanem lássuk meg hol a helyünk. Isten népe mindig idegen és jövevény a világban. A mi helyünk Isten országában van. Az Úr azonban nem feledkezik meg övéiről, küld számukra szabadítót, bár ők még mit sem tudnak róla. A mi Urunk Jézus Krisztus is akkor jött el értünk a világba, amikor még nem tudtunk róla, amikor még bűneinkben voltunk. Az Atya a megfelelő időben, és jókor cselekedett.

Életem, Jézus

Életem, Jézus, egyedül Te töltsd be

És mindent, mindent adj meg énnekem,

Mi lelkem Hozzád vonja, Hozzád kösse,

Tekinteted kísérjen szüntelen.

Ha nem, mint győztes járulhatok Hozzád,

A vereségem mégis elviszem,

Jól tudom én, aláhajol sebemhez

A Te irgalmad szánva, szelíden.

Örömöm hálás, ujjongó dalával,

Uram, eléd, ha nem siethetek,

Elsírhatom a bánatomat Néked,

Koldulva bíztató tekinteted.

Bűnnel borított arcom felemelni

Nagy tisztaságodhoz, ha nem tudom,

Odaborulhatok a lábaidhoz

Vétkesen és szegényen, Jézusom.

Isten áldásával.