Mint a kisgyermek

A

z eddigiek során láttuk, amint a próféta részt vesz népe életében és a mindennapok eseményei által hirdeti Isten jelenvalóságát (2Kir 4,38-44). Ahol feltűnik, megjelenik a remény, hogy benne jelen van az Úr, és a problémák megoldódnak. Nagyon lényeges volt ez, hiszen a lakosság körül volt véve bálványokkal, a nyomorúság, a váratlan események alatt gyakran elsőként a hamis istenekhez fordultak. Ám azok nem voltak képesek segíteni. Az emberek csalódtak, és amikor Elizeus megjelent és megoldást kínált számukra, az Úr hatalmát hirdette.

Amikor Súnémból, az ország északkeleti részéből visszatér délfelé, Gilgálba, éhínséggel találja magát szembe. Isten ezzel is jelez, keresi övéit. De, ez a nehéz helyzet nemcsak a népet, hanem a próféta tanítványait is érinti. Az éhínség nem kerüli el őket sem. Miért? Azért mert ahogyan ezt megélik, az majd bizonyságtétel lesz Isten szenvedő népe számára. Ha ők dúskálnának az ennivalóban nehéz lenne bizonyságot tenni. Azonban mindenki látja, nem az a különbség Isten gyermeke és a világ között, hogy őt elkerülik a bajok,  hanem az ahogyan viselkedik, ahogyan megoldja a problémát.

Gilgálban prófétatanítványok várják Elizeust. Már hiányzott a mester, és most különösen is rá vannak utalva, ők is éheznek, és nehezen tudják kezelni ezt a helyzetet. Miért vannak próféta tanítványok, ha a prófétaság elhívás alapján működik? Azért mert az elhívatás mellett vannak dolgok, amiket meg kell tanulni. Még a megtért és elhívott tanítványnak is van tanulni valója Mesterétől. A megtéréssel nem leszünk kész, befejezett emberek, hanem növekednünk kell a hitben és az engedelmességben.

Ebben a helyzetben az éhínség által tanítja őket az Úr hitből élni. Ezt csak a nehéz helyzetekben való teljes és őszinte bizalom által lehet elsajátítani. Azt jelenti, mint Illés életében is, odamegyek, ahova á az Úr küld, azt teszem, amit mond, és hiszem, hogy közben Ő is teszi, azt, amit vállalt, ami az Ő dolga. Az én dolgom, hogy végezzem Isten országának építését, tegyek tanítvánnyá másokat, az Úré pedig az, hogy Atyaként gondoskodjon gyermekéről. Az Úr Jézus arra hívja fel tanítványai figyelmét, ha olyanok nem lesznek, mint a kisgyermekek nem mehetnek be az Isten országába. A kisgyermek önfeledten játszik és végzi a maga dolgait, mert tudja, hogy szülei mindenről gondoskodnak, amire szüksége van. Egy kisgyermek nem fogja izgatottan abbahagyni a játékot, hogy berohanjon a konyhába ebédet készíteni, tudja, ott van az édesanyja, és ha elkészül az étel, szól, gyermekem jöjj ebédelni. Akkor boldogan áll fel játéka mellől és ül az asztal mellé. Ilyennek kellene lenni a mi életünknek is. Azonban hányszor félelemmel teljesen szakítjuk félbe az Úrtól kapott feladatot és rohanunk önmagunkról gondoskodni. Hiányzik a gyermekei hit, amely tudja, Atyám minden körülmények közt gondoskodik rólam.

A tanítványok bepánikoltak, még nincs szívükben gyermeki bizalom, féltik életüket. A próféta veszi kezébe az ügyet, és amikor valamilyen ismeretlen növényből ételt készítenek, a keserű íz miatt ismét megijednek. Meglátszik itt is Elizeus hite, élő kapcsolata, nem esik kétségbe, hanem megtalálja a megoldást. Egy kis liszttel élvezhetővé teszi az ételt. Így hirdeti, hogy az Úr jelenléte által, a rosszból is lehet jó. Ami fogyasztásra alkalmatlan, Isten kegyelme által átalakul, Isten az, Aki cselekszik. Ez az eset jelzi számunkra, hogy sosem reménytelen az életünk, a helyzetünk, ha Rábízzuk magunkat. Mert nincs az a fogyasztásra alkalmatlan élet, amely az Úr kezében ne alakulhatna át, és ne válhatna áldássá. Így még a saját életünk is az Úr keze által megváltozhat, és a sok keserűség után, lehet öröm, békesség és boldogság a szíveinkben.

A tanítványoknak soha nem kell félni, ha az Úr jelenlétében vannak. Jézus tanítványai is kétségbeesetten futottak Urukhoz: ments meg minket, mert elveszünk, amikor hajójuk óriási viharba került. Az Úr lecsendesítette a vihart és a szívüket is. Megkérdezte, miért félnek, hisz ez kicsinyhitűség. Mert Jézussal egy hajóban mi is történhet velük? Csak az, ami Jézussal. Ha egy hajóban vagyunk vele, velünk sem történhet, más, mint Urunkkal.

A másik kis történetben látjuk, az Úr gondoskodik prófétájáról a nehéz helyzetben is. Elizeus pedig bemutatja Isten gyermekének önzetlenségét. Azt a kis élelmiszert, amit kap, nem tartalékolja el a maga számára, hanem megosztja a vele levő tanítványokkal, és a település lakosaival. A próféta éli az Úr imádságát: mindennapi kenyerünket, add meg nekünk ma. Továbbadja, amit kapott, abban a hitben, hogy az Úr megszaporítja és a kevés is elég, illetve bízik, hogy a napi kenyeret holnap is megadja számukra az Atya.

István elmondja, hogy Mózes szülei is meg tanultak bízni Istenben. Amikor eljött az idő kitették a kis Mózest, mert nem lehetett tovább otthon nevelni a fáraó rendelete végett. Kitették a Nílusra, de végül is Isten tenyerébe helyezték (Apcsel 7,22-29). Eljön az idő, amikor mi már nem tudunk tovább védelmet biztosítani gyermekeinknek, nem mehetünk tovább szeretteinkkel, mert például kívül kell maradnunk a műtő ajtaján, de belehelyezhetjük őket Isten gondviselő, oltalmazó, előresegítő kezébe. Ott volt jó helyen Mózes is. Isten keze hatalmasabba fáraónál is, és elvégzi, hogy Egyiptom királya is azt teszi, amit Isten kér tőle. A fáraó kiadta a rendeletet, hogy az újszülött zsidó fiúgyermekeket meg kell ölni, és Mózest ennek ellenére vele nevelteti fel az Úr. Hát nem csodálatos a mi urunk? Hát van okunk a félelemre? Ugye nincs! Nincs, mert Ő akár az ellenség házában is el tud rejteni, fel tud nevelni, és ki tud képezni a Neki való szolgálatra. Így történt ez Mózessel. A fáraó készíttette fel az Isten által eltervezett szabadító munkára.

Mózesnek azt is meg kellett tanulnia, hogy különböztesse meg, a saját gondolatát Isten akaratától. Az Úr arra hívta el, hogy majd megszabadítsa a zsidókat a szolgaságból, azonban ennek még nem jött el az ideje. Most még ez csak Mózes gondolata, ezért végződik kudarccal. Igaz megláthatjuk, a későbbiek során, hogy az Úr a kudarcot is a javunkra képes fordítani. Azonban ezek a helyzetek megelőzhetőek, ha az ötleteinket megszületésükkor mindjárt az Úr elé visszük. Mózes ezt nem tette, hanem a gondolatát rábízta az indulatára és gyilkosság lett belőle. A magunk gondolata és indulata veszélyes fegyver. Ezért írja Pál, hogy a gyülekezet tagjaiban, már azaz indulat legyen, ami a Krisztus Jézusban is megvolt.

Keressétek az én orcámat

Keressétek az én orcámat szüntelen,

Szüntelen, szüntelen,

Kívánjátok az én erőm, mely védelem,

Néked is gyermekem.

Keresem a Te orcádat,

Uram, Jézus, Királyom!

Fájdalom, de bűneimtől

Oly sokszor nem találom.

Keressétek az én orcámat...

Kívánom a Te erődet,

Uram, Jézus, Királyom,

Mégis, néha saját erőm

Kudarcát kell bevárnom.

Keressétek az én orcámat...

Kereslek, Jézus, magamban,

Erőd, orcád, életed,

Szeretném, ha tetteimben

Hordozhatnám képedet.

Isten áldásával.