Érdemtelenségünk ellenére

I

smét prófétatanítványok egy csoportja között találjuk Elizeust (2Kir 6,1-7). Nehéz körülmények közt élnek, de szívük az Úré. Egy idő után szűknek bizonyul az a hely, ahol élnek. Úgy gondolják, egy másik házat kell építeniük, ezért engedélyt kérnek a prófétától, hogy a Jordán mellé mehessenek. Azonban nem látjuk, hogy imádkoznának és megkérdeznék az Urat, mi a teendő ebben a helyzetben? Kell-e számukra másik épület? A próféta jóváhagyja tervüket, mert menet közben jönnek majd rá mi a hiba, és tapasztalják meg Isten irgalmasságát.

Jó látni ennek a közösségnek az összetartó erejét, és az egymásért való felelősségvállalását. Mindenki elindul, hogy kivegye részét a munkából. Nem mással akarják a saját épületüket felhúzatni, vagy finanszíroztatni, hanem ők fognak hozzá az építéshez.

Elizeus elbocsátja tanítványait, és engedi, hogy egyedül menjenek, nem erőszakolja magát rájuk. Ők dönthetik el, hogy vele vagy nélküle indulnak. Erre a fajta bizalomra és elengedésre ma is szükség van. Meg kell tanulnunk, hogy ne erőszakoljuk jelenlétünket és akaratunkat másokra, hanem bízzuk rájuk a döntést.

Ők azonban ragaszkodnak Elizeus jelenlétéhez, és megkérik, menjen velük. Jó látni a tanítványok mesterükhöz való ragaszkodását, azt, ahogy igénylik jelenlétét. Azt jelzi ez, hogy jó kapcsolatban vannak, és nem akarnak még a házépítéshez sem Elizeus nélkül fogni. Azt akarják, hogy jelen legyen, mert ő képviseli számukra Istent. Úgy gondolják, ha a próféta velük van, nem érheti őket baj, mert akkor Isten is jelen van.

Legyen számunkra ezeknek a tanítványoknak az Elizeushoz való ragaszkodása példa, vigyük így magunkkal életünk hajójában mindig a mi Urunkat, Jézust. Ragaszkodjunk Hozzá, és ne akarjunk nélküle semmihez se fogni.

Megnyugodva és örömmel végezték a munkát, Elizeus jelen semmi baj sem történhet. Egy idő múlva azonban mégis baleset történik. Egy ember kölcsönkért fejszéjéről a Jordán vizébe repült a vas. Micsoda baj, nem az övé, nem tudja visszaadni, nem képes megfizetni és a munka sem halad. Figyeljük meg a felelősségérzetet, amellyel a más tulajdona iránt viseltetik. Nem veszi könnyelműen, majd hazudok valamit a gazdájának, hanem el van keseredve. Ügyeljünk a másoktól kölcsönkért eszközeinkre, és igyekezzünk épségben visszaadni. Az Úr Jézus is ügyelt az Atyától kapott tanítványokra, hogy el ne vesszenek. Nemcsak a tárgyakért, hanem a ránk bízottakért is felelősek vagyunk, el kell majd számolni az Úr előtt, gyermekeinkkel, házastársunkkal, és a talentumainkkal is, hiszen kölcsönkaptuk őket.

Miért történt ez a baleset? Azért, hogy megtanulják, Isten jelenléte nem a prófétától függ, Ő jelen van mindig az övéivel. Megtanulják, hogy előbb kérdezzék az Urat és csak azután készítsék terveiket, és induljanak azok megvalósítására.

Ezek az emberek Elizeussal indulnak, és a baj idején hozzá fordulnak. Tőle várnak segítséget. Jó, hogy magukkal vitték, és mi is megtapasztalhatjuk, hogy jó, ha mindig velünk van az Úr. Mert időben Hozzá fordulhatunk. A prófétatanítványok ebben a helyzetben meglátták, még nem reménytelen a helyzetük. Aki Jézussal indul, a leglehetetlenebb helyzetekben sem csügged el, mert tudja, az Úr számára minden lehetséges. Jézushoz bármikor oda lehet fordulni és segítségül hívhatjuk Őt.

Elizeuson keresztül megtapasztalják Isten irgalmát és segítségét. Megláthatjuk, hogy Urunk számára minden dolog fontos, Neki van ideje még egy fejszevassal is bíbelődni. Amikor a próféta bedobja a fát a vízbe és a vas a felszínre bukkan, átélik a tanítványok Isten jelenlétét. Ők is megtapasztalják, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál. A csoda megtörténik, a fejsze úszik a vízen, kiemelni azonban a tanítványnak kell. Ezt nem teszi meg helyette Elizeus. Mindig látni kell mi Isten és mi, a mi feladatunk. Jó, ha nem tévesszük ezeket össze.

Dávid kegyelmet talált Istennél olvassuk (ApCsel 7,46-53), de nem kapott meg mindent, amire vágyott. A kegyelem azt jelenti, hogy minden érdemtelenségünk ellenére, bűneink ellenére, az Úr elfogad, megbocsát és újat kezd velünk. De, nem jelenti azt, hogy mindent megad, mindent megenged nekünk Isten. Azt sem jelenti Isten gyermekének lenni, hogy onnantól kezdve minden tervünk sikerül. Dávid nem építhetett templomot, pedig kedves volt az Úr szemében. Azt is el kell fogadni, hogy van, amit már nem én, hanem az utánam jövők fognak megtenni.

István kemény, de igaz jellemzést ad a zsidókról, de sajnos ez igaz ránk is. Az igazság, gyakran kemény és fájdalmas, de ha elfogadjuk, hogy ez Isten véleménye, akkor elindulunk a gyógyulás útján. Mert nemcsak az ember, hanem Isten is képes szívünk problémáit megorvosolni.

A zsidók visszatérő problémája volt, hogy nem akarták elfogadni, hogy az adott személyen, prófétán keresztül Isten szól hozzájuk. Úgy hallgatták őket, mint embereket. Azt gondolták csak egy ember szól hozzánk, ezért nem kell komolyan venni. Mások pedig úgy vélték, miért pont általa szól az Isten. Ezért fordultak gyakran bálványokhoz, mert a szobrok nem beszéltek, nem szóltak bele az életükbe, nem adtak parancsot számukra, hanem tehették saját akaratukat. Ugye ismerős probléma ez? Hányszor nem akarjuk hallani Isten szavát, mert ismerjük azt, aki által szól. Azt mondjuk, egy ilyen ember nekem ne beszéljen, pedig már Isten megragadta az életét, már nem ő szól, hanem rajta keresztül az élő, a szent Isten, Akitől én is ajándékba kaptam az életemet.

Döbbenetes mennyire megkeményedik, sötétedik az ember szíve, hiszen még magát Istent sem ismerte fel. Nem látta meg, a bölcsőben ringó gyermekben alkotóját és nem borult le előtte, mint a bölcsek. De nem szaggatta meg ruháját, a bölcsőből ácsolt kereszt alatt, amelyre ráfektette Megváltóját.

A mai napot arra kaptuk, hogy végre felismerjük a bennünk levő sötétséget, és kérjük a világ Világosságát, ragyogjon szívünkbe. Mert ha az Ő fénye betölt, eltűnik a sötétség. Ő új, élő szívvel tud megajándékozni.

 Ó, lelkem szent napsugara!

1. Ó, lelkem szent napsugara! Ahol te vagy, nincs éjszaka. Bár földi köd szakadna fel, S látás elől ne fedne el.

2. Ha csendes est szememre száll S szelíd álomharmat szitál, Gondoljam azt, Egyetlenem: Nyugodni jó a szíveden.

3. Reggeltől estig légy velem, Nincs nálad nélkül életem; Légy velem, ha az éj leszáll, Nélküled rémít a halál.

4. Ha egy bolygó, bús gyermeked Gúnyolta szód, mert tévedett, Ne hagyd bűnben, Kegyelmes, őt, Emeld fel azt a vétkezőt.

5. Virraszd, akit kór súlya nyom, Ki koldus, áldd meg gazdagon; Kit kín szorít, gyász keserít, Légy álma, könnyű és szelíd.

6.      Jöjj és áldj meg, ha ébredünk S világ útján járunk-kelünk, Míg jóságod szent tengerén Majd elmerít az égi fény.

Isten áldásával.