Sugárzó tanítvány

A

 következő történetek elmondják, miként cselekedett az Úr Elizeuson keresztül (2Kir 4,1-7). A próféta által Isten gondot visel a benne bízókról, tovább segíti megrekedt hitüket. Megláthatjuk ezeken a történeteken keresztül. Hogy nekünk mindenkor az Úr segítségére van szükségünk. Nem Ő szorul ránk, hanem mi Őreá. Milyen jó, hogy bármikor igénybe vehetjük segítségét, sőt Ő azt akarja, hogy mindenkor Rá támaszkodjunk, Belőle éljünk.

Mai szakaszunkban egy prófétatanítvány özvegyét látjuk. Bizony nem volt könnyű az életük, akkor sem, amikor még élt a férje. Abban a korban a király udvarában szolgáló prófétáknak ment jól a sora. Ők azt prófétálták, amit az uralkodó hallani akart, ő pedig eltartotta őket. Ennek az asszonynak a férje azonban nem az udvari prófétákhoz tartozott, nem megélhetési hívő és próféta volt, hanem az Urat szolgálta. Így azután mennyei Gazdájuk gondviselésére bízták magukat. Amikor meghalt a férj még nehezebb lett a család helyzete, azonban az asszony továbbra is megmaradt az Úrhoz való hűség mellett. Nem hiába választotta a hűséget, mert az Úr is hű maradt hozzá. Ő nem feledkezik meg az özvegyekről és az árvákról, hanem gondot visel róluk. Csodálatos Urunk van, mi is maradjunk hűségesek Hozzá, és higgyük Ő is hű marad hozzánk. Ha így teszünk, megtapasztaljuk gondviselését.

Amíg lehetett próbált az özvegy gyermekeiről gondoskodni, de eljött az idő, amikor végére ért lehetőségeinek és már a hitelező fenyegette, hogy elveszi gyermekeit. Ebben a kétségbeejtő helyzetben az anya meglátja a fényt az alagút végén, Elizeushoz kiált segítségért, de ez a kiáltás a prófétán keresztül az Úr elé száll. Ki-ki maga tudja, hogy mi fenyegeti, milyen kétségbeejtő helyzet alakult ki körülötte azonban legyen példa előttünk az asszony tette, kiáltsunk az Úrhoz. Lehet, hogy ma is hasonló helyzetet kell átélni, nincs miből fizetni, jön a hitelező és fenyeget, hogy elveszi azt is, ami még van. Vár az utca, vagy talán már ott is vagy, ne félj, még mindig nem reménytelen a helyzet, mert van Urad, van élő Isten, Aki arra vár, hogy kiálts végre Hozzá. Várja, hogy Hozzá kiálts, ahogy egy ének is mondja: „Hozzám kiálts! Így szól az Úr tenéked. Hozzám, ha minden elhagyott! Megmentlek én, s te majd nevem dicséred,

Hozzám kiálts, Urad vagyok. Megmentlek én, s te majd nevem dicséred, Hozzám kiálts, Urad vagyok.”

A gondoskodás úgy kezdődik, hogy a próféta számba veszi azt, amijük van. Mert mindig abból kell kiindulni, ami van, bármilyen kevés is legyen. A csoda forrása a meglevő olaj, a kevésből lesz a sok. Jó ezt megtanulni, hogy soha ne azt várjuk, hogy előbb megváltozik a helyzet, hanem a helyzet megváltozásához használjuk fel a meglevő keveset. Ne mondjuk, ha majd több időnk lesz, használjuk fel az Úr szolgálatára, kapcsolatunk építésére a rendelkezésünkre álló időt. Használjuk fel a meglevő kevés hitünket és szeretetünket, és mihelyst elkezdjük használni, átéljük, hogy megsokasodik.

Újszövetségi motívumokat is látunk ebben a történetben. Jézus az ötezer ember megvendégelésekor számba vette a tanítványok ételkészletét. A Hegyi Beszédben a bezárt belső szobába küldi az imádkozót, és többször is távolról végez gyógyítást. Elizeus sincs a helyszínen, csak átadja Isten üzenetét. A csoda az asszony engedelmességén áll vagy bukik. Ez az özvegy hittel teszi, amit a próféta mond. Nem tartja bolondságnak a korsógyűjtést. Nem fél, hogy kinevetik, sőt bátor hittel és reménységgel tölt mindegyik korsóba. Hiszi, hogy nem játék ez, hanem Isten ajándékozó kegyelme. Hittel tölt, és az egyetlen kis korsó tartalma addig áramlik, amíg minden edény megtelik. Így tölthetjük mi is egyszerű életünk kis korsójából hittel mások élete felé az olajat, a bizonyságtételt, a Szentlélek jelenlétét. Az olaj lényeges, hiszen a tíz szűznek is olajra volt szüksége a lámpásaikhoz. Kérjük az Urat, szaporítsa meg kevéske olajunkat, hogy áldássá váljon az életünk.

A frissen választott gyülekezeti munkások élete hamar próbával néz szembe (ApCsel 6,8-15). Az ellenség is munkálkodik és mindent megtesz, hogy az evangélium hódítását megállítsa. A sátánra az evangélium, az Ige hirdetése jelenti a legnagyobb veszélyt. A hét diakónus közül egy, István áldott eszközként bocsátja életét az Úr rendelkezésére. A Lélek pedig megáldja életét, bizonyságtételét. Az Úr Jézus mennybemenetelkor adott ígérete rá is érvényes: „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek” (ApCsel 1,8). Higgyük, hogy az ígéret ránk is érvényes. Amennyiben Rábízzuk életünket és a szolgálat válik első számú feladatunkká, megkapjuk a Lélek erejét és tanúkká válunk.  Istvánt a Lélek úgy átformálta, hogy vértanúvá is válik. Nem csupán szavaival, hanem életével, sőt halálával is bizonyságot tesz Uráról, akit forrón szeret.

Az ellenség nagy veszélyt lát István munkásságában ezért nagy erővel támadja, de nem sikerül őt kibillenteni békességéből, bizonyosságából. Hite megingathatatlan talajon áll. Még a hamis tanúk sem befolyásolják, és mindezek közepette átéli az Úr jelenlétét és ez a jelenlét egész lényén átsugárzik. István sugárzó ember. Lénye fertőz, de nem betegséggel, hanem az Úr kegyelmével, és a Jézus iránti szeretettel. Urunk végezze el, hogy mi is ilyen sugárzó életű tanítványok lehessünk. Mert ezek a sugarak is behatolnak az emberek lényébe és ott változást idéznek elő. Van a jelenelevők közt olyan ember, akit ez a sugárzás belülről fog átalakítani, de még nem veszi észre, hogy sugárfertőzött. Azonban ezek a sugarak csak a régi ember számára halálosak, munkájuk révén egy új ember fog megszületni. Urunk, terjeszd ezeket az áldott élet formáló sugarakat, rajtunk keresztül is. Ragyogtasd ránk orcádat, hogy mi is ragyogókká váljunk.

NE FÉLJ NE RETTEGJ

1. Ó, ne félj, ne rettegj, én veled vagyok,

Ím, e szó utamra csillagként ragyog.

Felhők közt, mint napfény, úgy tör át szavad:

Nem hagy el Megváltód, sohasem leszel magad.

Nem, soha magam, nem, soha magam,

Az Úr így ígérte ezt meg, soha nem leszek magam.

2. Liliom elhervadhat és a rózsaszál,

Napfény elborulhat, ám egy bizton áll:

Jézus éltem üdve, én napsugaram,

Nem távozik tőlem, soha nem leszek magam.

Nem, soha magam, nem, soha magam,

Az Úr így ígérte ezt meg, soha nem leszek magam.

3. És utam sötét bár s környez sok veszély,

Hangját egyre hallom: Gyermekem, ne félj!

S majd ha fönn a mennyben meglátom Uram,

Ujjongva kiáltom: Nem, Ő nem hagyott magam!

Nem, soha magam, nem, soha magam,

Az Úr így ígérte ezt meg, soha nem leszek magam.

Isten áldásával.