Odafennvalók

A

 Gibeoniták hazugságára fény derült, Józsué és népe rádöbbent, hogy nem idegenek, hanem ők is arra a földre valók (Józs 9,16-27). Nehéz helyzetbe kerültek, és mindez azért, mert nem kérdezték meg az Urat. Olyan egyszerűnek, világosnak tűnt az egész, ám kiderült, nem az. Sok esetben a könnyűnek ígérkező feladatokban bukunk el. Az egyszerűnek tűnő helyzetekben is kérjük ki az Úr tanácsát, mert könnyű rossz döntést hozni és elbukni. Ráadásul nehéz is korrigálni a hibás döntést. Nehéz, mert az esküjüket nem szeghetik meg. Az elhibázott, elkapkodott döntéseknek és cselekedeteknek gyakran van hosszú távú következménye. Így kerülünk sokszor kényszerhelyzetbe. Ha várunk és megkérdezzük az Urat, akkor sok minden elkerülhetővé válna, azonban úgy véljük, nagyon jól tudjuk, mi a helyes döntés. Tanuljunk Izráel életéből, és vigyük Urunk elé minden problémánkat. Ne magunkban bízzunk, hanem bízzuk az Úrra magunkat. Annyi bizonyítékát adta már hűségének - építsünk hát Rá.

A Gibeoniták elmondták mindazt, ami ebben a megtévesztésben inspirálta őket. Hallottak Isten tetteiről, és féltek, féltették az életüket Izráeltől. Eljutott hozzájuk is a hír, hogy Isten Izráelnek adta azt a földet, ezért úgy gondolták, csak a hazugság mentheti meg őket. A hazugság azonban nem megoldás, az nem visz előre. Ráháb is hallott az Úrról, de ő nem akarta megtéveszteni az Úr népét, hanem felismerte, Isten népéé a jövő, és ezért ő is közéjük állt. Meglátta, hogy Izráel Istene az élő Isten, és ő is Hozzá kívánt tartozni. A Gibeoniták számára is ez lehetett volna az igazi megoldás, őszintém és igazán megismerni az Urat. A megoldás mindig Isten őszinte megismerése. Ott van-e ez a vágy a szívemben, ott van-e bennem, hogy szeretném igazán megismerni az Urat? Másrészt Józsué is megközelíthette volna úgy a kérdést, hogy odavezetjük őket az Úrhoz. Lehetőség-e számunkra a másik ember Jézushoz vezetése? Próbálunk-e megtenni mindent azért, hogy a még másképp gondolkodó előtt kívánatossá tegyük a krisztusi életformát? Mert nem az eltávolítás, a szakítás, a szolgává tétel a megoldás, hanem az emmausi út felvállalása. Lehet beszélgetni az Úrról és az Ő dolgairól, szabad rábízni a másikat a kegyelemre, Isten Lelkének munkájára.

Egy fontos kérdésre mutat rá az apostol, amit magunkban tisztázni kell: feltámadtam-e már Krisztussal (Kol 3,1-4)? Ennek pedig a Vele való meghalás az előzménye. Meghaltam-e már a régi életem számára, vagy még mindig az óember irányít? Amennyiben már átéltem az Úr munkáját az életemben, és újjászülettem, akkor minden megváltozik, új szempontok és irány fog vezetni. Most már Krisztussal, az Ő dolgaival igyekszem törődni. Akinek a szívét betölti az Úr, annak a lényében kialakul Jézus és Isten országa megismerésének a vágya. Ez semmihez sem hasonlítható, úgy betölt és átjár, hogy mindennél fontosabb lesz. Új irányultsága lesz az életemnek. Új érdeklődési kör alakul ki, új közösségbe épülök be, és elsősorban Őt keresem. Most már az Úr akaratának a vágya tölti be a szívemet és a gondolataimat, mindenkor azt keresem, kicsoda Ő és mi a terve velem. Éget-e a vágy, hogy minél jobban megismerd Őt?

Tehát felfelé figyelővé válik az életem. Eddig csak a földiek voltak a fontosak. Az vezérelt, amit láttam magam körül. A világ életmódja és szokásai határoztak meg, ebből azonban van kivezető út, mégpedig felfelé. Krisztus Isten láthatatlan országában tartózkodik, de a Benne való hit által ez a világ megnyílik előttünk. Most már figyelhetek felfelé, figyelhetem Jézust, Akinek a földi élete jó élet volt. Igazi és csodálatos élet. Mert Ő mindig az Atya akaratát igyekezett megvalósítani. Tudta, hogy az az igazi és embernek való életforma, amit Ő hozott, és Ő ezt élete árán is vállalta. Másrészt tudta, hogy az embert egyedül Ő mentheti meg, az Ő keresztje az egyetlen esélyünk a győzelemre, az életre.

Nem arra gondol Pál, hogy a földi életünkből fakadó feladatokat ne végezzük el, hanem arra, hogy ne a földiek legyenek a középpontban. Ne a földiekért éljünk, hanem Jézusért; az Ő szolgálata, a Neki való élet legyen az első helyen. A Krisztusban való hit nem pótcselekvés, nem hobbi, nem életkiegészítő, hanem maga az élet, egy élhető életforma.

Az Úr Jézus él, élő Urunk van, Aki most az Atyánál tartózkodik, de meg fog jelenni, el fog jönni az övéiért. Csodálatos jövő, az Úr jön, és mi várhatjuk. Erről szól az élet, megismerni és várni Őt vissza. És mindez a Neki való szolgálatban teljesedik ki. Várom Őt, mert el fog jönni, és ha eljön, Vele leszünk. A tanítványok élete az Urukkal való találkozás felé tart, Hozzá tartunk, hogy ott legyünk, ahol Ő is van. Amíg megvalósul mindez, Őt képviseljük ebben a világban. Jó, hogy képviselhetjük, jó, hogy bizonyságot tehetünk Róla. Ám ne feledjük, ez nem mindig könnyű, mert a világ nem fogadja örömmel, a világ, a mai ember nem akarja Jézust, független szeretne lenni. Ám ez nem sikerül, mert a gonosz igába hajt. Az egyedüli jó megoldás Jézus szolgálata.

AZ ÉLTEM, JÉZUS, NÉLKÜLED

1.  

Az éltem, Jézus, Nélküled teljes boldogtalanság,

Hajó háborgó tengeren, szelek ha űzik, hajtják.

Tanácstalan vergődve rajt segélyt sehol se látok,

Nem int felém se rév, se part, s a hullám sírja tátog.

2.  

Az éltem, Jézus, nélküled sötét, mint sűrű éjben.

Nagy tétován csak tévelyeg, hogy célhoz el ne érjen.

A bűnvadonból nélküled ki sem jutok talán már,

Hazám se látom meg soha: az éjben csak halál vár.

3.  

De Jézus, mellettem ha vagy, nem tölt el félelemmel,

Hullám ha harsog, háborog, s viharba’ reng a tenger.

Ha vernek tajtékzó habok, annál nagyobb a békém,

S a szívem csendesen pihen kipróbált menedékén.

4.  

Uram, ha Te vezérem vagy és tündöklő világom,

Utat mutatsz az éjben is, szemem csak Rád vigyázzon.

Habár az út rögös, nehéz, s vak végtelen az éjjel,

Tudom, hazáig hű kezed bizonnyal elvezérel.

Isten áldásával.