Mint tyúk a csibéit

A

z eddigi ítélethirdetés, majd az útmutatás után Isten ígéretei következnek, mert az Úr nemcsak kemény szavakat mond, hanem mindig megjelenik a kegyelem, felhangzik az ígéret (Jóel 2,18-27). Igen, az ítéletet mindig ígéret kíséri, amelyben felcsillan a jövő ígérete és lehetősége. Azt olvassuk: „féltő szeretetre gyulladt az Úr népe iránt”, igen, Isten szereti népét, az ítélet meghirdetése is azért történik, mert szeret. Aki szeret, annak fontos a másik, az törődik vele, és mindent igyekszik megtenni, hogy jó irányba terelhesse. Isten mai népét is szereti, féltőn szereti, tehát félti és óvja gyermekeit. Mindent elkövet, hogy megóvjon a gonosz hatalmától. Az ítélet meghirdetése is a nép érdekében történik, a nyomorúság, a szenvedés is javukat szolgálja.

Földje és népe felé irányul Isten szeretete, buzgó lett Isten szeretete, tehát felbuzgott, mint a forrás, feltört a mélyből, és áldás formájában elárasztja őket. A megtérést áldás követi - amikor kitárulunk az Úr előtt, majd Rábízzuk magunkat, megjelenik az áldás. Mert az áldás Isten jelenlétének nyomán támad. Az áldás mindenre kiterjed, mindarra, ami fontos a számunkra, ami életet jelent. Olyan áldásban lesz részük, ami megelégedést hoz a számukra. Isten munkája a szívünket érinti, átformál, elveszi a telhetetlenséget, és megelégedetté tesz. A megelégedettség pedig hálára indítja az embereket. Aki elégedett, az hálás, annak szíve tele van hálával és örvendezéssel, az megköszöni, mert a hála mindig köszönet formájában ölt testet. Tudok-e hálás lenni? Megköszönöm-e az Úrnak áldásait, vagy minden természetes a számomra?

Milyen jó, hogy mára is elhangzik egy „Ne félj!”. Bármerre járunk, bármilyen eseményekkel, hírekkel nézzünk szembe, azt üzeni Urunk, hogy ne féljünk, mert nagy dolgokat cselekedett az Úr. Ne félj, mert cselekszik az Úr. Igen, Ő már cselekedett, tett érted, talán te még nem látod, de hidd, hogy már vár az eredmény. A kapernaumi százados hitt Jézus szavának, és mire hazaért, várta a szolga gyógyulásának a híre, sőt, már elébe jöttek szolgái a jó hírrel. Tehát, mire hazaért, cselekedett az Úr, előtte járt. Így jár előttünk is, és áldása mindenre kiterjed. Isten mindenre odafigyel, a mezei vadakra, a gyümölcsösre, mindenre, ami számunkra az életet jelenti.

A jövőtől félők számára üzeni, hogy ne keseregjenek, mert az Úr megadja számukra a korai és a késői esőt. Kesergés helyett örvendjenek és vigadjanak az Úrban. Pál azt mondja, örüljetek az Úrban, ismét mondom örüljetek (Fil 4,4). Van okunk az örömre, de csak az Úrban. Az Úr kárpótlást ad a sáskák pusztítása után, Ő kipótolja azt, amit a természeti katasztrófa elvett. Milyen csodálatos, az Úr maga kárpótolja népét, milyen gyakran tapasztaljuk, hogy amiről úgy gondoljuk, nem elég, azt Ő kegyelméből kipótolja, hogy elég legyen, hogy ne szűkölködjön népe.

A kereszt felé haladva mély szomorúság tör fel az Úr szívéből, mert Ő össze akarta gyűjteni a népet, de ők nem akarták (Mt 23,37-24,2). Az Úr így látja, nem akarták az Ő közeledését, nem akarták, hogy az Úr védje, óvja őket. Tudta, hogy Jeruzsálem nem életbiztosítás az Úr követei számára, hiszen megkövezik őket, és Ő mégis vállalta a szolgálatot, a kövek árnyékában is keresi övéit. Sőt, a kövekből kereszt lesz, és Ő tovább halad a kereszt felé, mert szeret, így életét adja, hogy megmenthessen. De én akarom-e, hogy megtaláljon, hogy szárnyai alá vegyen, mint tyúk a csibéit? Talán emlékszünk még, ahogyan a tyúk jelzést ad kiscsibéinek veszély esetén, és a csibék, amikor hallják az anyjuk hangját, gyorsan beszaladnak a kitárt szárnyak alá, és ott oltalomra lelnek. Jézus hívogat a bűn, a gonosz veszélyei elől, Ő látja, mi fenyeget bennünket, de nekünk kell meghallani a hívást, majd Hozzá menekülni.

Jézus nélkül sivár pusztaság az élet. Lehet, hogy megvan mindenünk, de lelki sivárság lép fel, mert lelkünket csak Ő, egyedül Ő képes megelégíteni. Látjuk-e, hogy Hozzá kell jönnünk? Felismerjük-e, hogy az áldást Jézus megjelenése hozza el a számunkra? Vagy úgy vagyunk, mint a tanítványok, hogy a külső dolgokra, saját alkotásainkra figyelünk, a magunk műveire vagyunk büszkék? Azonban Jézus nem a mi teljesítményünket értékeli, nem dicséri a templom épületét, hanem rámutat a megtérés fontosságára. Rámutat, hogy amiben gyönyörködnek, amire büszkék, amit mutogatnak másoknak, az el fog pusztulni. Ne az épületre, hanem Jézusra figyeljenek. Vegyék komolyan a lehetőséget, és hívják Őt segítségül. Mert megtartatásunk Őáltala van. A legnagyobb épületek is leomolnak, de Krisztus, az igazi kőszikla stabilitást ad. Építsünk a sziklára, az Igére, és akkor nem omlik össze életünk épülete.

Az áldott Orvos erre jár

1.  

Az áldott Orvos erre jár,

A drága Főpap, Jézus.

Igéje szól, szívünkbe száll,

Egyetlen üdvünk Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

2.  

Ki minden vétket megbocsát,

S bűnünk eltörli: Jézus.

Megnyitja a menny ajtaját,

S vezérel minket Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

3.  

Ti gyermekek, kicsik, nagyok,

Tiétek is lett Jézus,

Csak útjain haladjatok,

És véletek lesz Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

4.  

S ha egykor égbe térhetünk,

Miénk örökre Jézus,

Trónjánál zendül énekünk

E drága névről: Jézus!

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

Isten áldásával.