Isten jelenlétében

M

inden a helyére került az elmúlt szakaszokban. A szövetség ládáját bevitték a szentélybe, a nép pedig Isten elé állt. Az Úr pedig birtokba vette a templomot, dicsőségével betöltötte. Így azután Isten jelenléte adja meg az épület rangját, és jelentőségét. Ha Isten dicsősége nincs jelen egy épületbe, az elveszíti különleges szerepét, elveszíti jelentőségét. Ebben a világban mindennek Isten jelenléte adja meg igazi értékét. Hasonlóan a sóhoz, amíg megvan az íze addig értékes és fontos, addig betudja tölteni funkcióját, ízt ad az ételnek, amint elveszíti, ízét csak egy ásvány marad. Nem tudja betölteni eredeti funkcióját, már nem ízesít. Isten gyermekei is csak az Úr életükben jelenlévő ereje által válnak sóvá, világossággá. Ha az Úr elhagyja életünket, elveszítjük küldetésünket, magunkban nem tudunk azzá lenni, amivé lennie kellene az Úr népének.

Mindezek után Salamon az Úr oltára elé állt (1Kir 8,22-40) a néppel szemben. Ez a pozíció kifejezi, hogy a király fölött is áll egy még nagyobb Úr, és azt is, hogy neki is szüksége van kegyelemre. Hiszen az oltár az áldozat helye, Salamon látja bűnös voltát és elismeri, hogy Isten kegyelméből él. Az ő bűneit is el kell törölni. A mi oltárunk a golgotai kereszt, bűneinkre ott mutatták be az igazi áldozatot. Minden csendes óra alkalmával ezelőtt az oltár előtt állunk meg lélekbe. Meg is kel alatta állni, mert soha nem felejthetjük el mibe került az új életünk. Szüksége s a kereszt alá állni, mert onnan zúdul alá az új élet fürdője és amint mindennap szükségünk van fürdésre, ugyanúgy az élet vizében is meg kell mártózni, hogy mindaz a bűn, ami egy nap alatt ránk rakódott, letisztuljon szívünkről. Csakis Jézus vére képes megtisztítani, és a rendszeres igeolvasás pedig tisztán tartani az életünket.

Salamon a nép előtt, tehát nyilvánosan dicsőíti az Urat. Nem vonul félre, hanem nyíltan vállalja az Úrnak való alárendeltséget és Isten neve dicsőítését. Ez az imádság felkészülés az élet további szakaszára. A templom jelenti számukra a biztos pontot, ahová minden körülmény közepette mehetnek.

Salamon, apja életében látta a munkálkodó, az ígéreteit megtartó Istent. Ezáltal megnövekedett az Istenben való  bizalma. Tudta, Istenre mindig számíthat, és amit ígér, azt mindig beteljesíti.

Salamon az életükben végbemenő minden eseményt és történést az Istenhez való hűségen keresztül lát. Bármi történik, vereséget szenvednek ellenségeiktől, természeti katasztrófák sújtják országukat, nem másokat vádolnak, nem is a véletlenre fogják, hanem magukba néznek, magukban keresik az okot. Felismerik, hogy a természet működése és az ő engedelmességük, vagy engedetlenségük közt összefüggés van. Vajon mi látjuk-e az összefüggéseket és természetes-e számunkra, hogy szárazság idején az Urat keressük? Magától értetődő-e nehéz esztendők idején a bűnbánat tartása?

Salamon közbenjár népéért, nem vádolja őket, hanem Isten bocsánatáért esedezik, ha majd vétkeznek. Azt kéri, hogy egész életükben féljék az Urat. Erre kell nekünk is figyelni, nem elég a hitben elindulni és egy darabig eljutni, hanem végig járni rajta egész életünkben. Hajlamosak vagyunk a megelégedésre, a megfáradásra, de újra el kell indulni, hogy célba érhessünk.

Isten ismeri a szívünket, egymás elöl, elrejthetünk dolgokat, még a családtagok, a házastársak sem látnak egymás szívébe, de az Úr előtt nyitva. Nincs elrejtve előtte semmi, de vajon mit lát az én szívemben? Mennyire tudom azt komolyan venni, hogy Isten előtt láthatók gondolataim, érzelmeim, ismeri bűneim? Mindez a felismerés alázatra és bűnbánatra indít, kérjük az Urat, hogy bocsássa meg minden bűnünket és tisztítsa szívünket kegyelme által.

A római levélben Pál apostol hangsúlyozza, hogy a hívők élete mindenestől az Úré. Ő van a középpontban, az Övé az életünk, akár itt vagyunk a földön és végezzük dolgaink, akár meghalunk. Mindez azt jelenti, hogy ha Ő tulajdonaként élek, Hozzá tartozom. Mindig velem, és így nincs okom a félelemre, nem kell tartani a kudarctól, mert Vele győzedelmeskedhetem.

A tanítványoknak nem egymás gyöngeségeivel, hanem az Úrral kell foglalkozniuk. Ha Vele foglalkozunk, az Ő akaratára figyelünk, akkor segítő szándékkal leszünk képesek egymás mellé odaállni. Hisz az Úr Jézus is azért jött ebbe a világba, hogy segítsen az eltévedt, a rossz irányba haladó embernek. Ő állítja helyes irányba, a békesség útjára lábainkat, amit magunktól nem találunk meg.

Pál Isten országát állítja a középpontba (Róm 14,13-18) és elmondja, hogy ennek az országnak nem az evés, az ivás a központi gondolata, vagyis a megélhetés, vagy a ceremóniák, a liturgikus szokások, hanem a békesség, az igazság és a Szentlélekben való öröm. Tehát a test ellátásához fűződő szokások nem választhatnak el egymástól. Inkább Isten országára, annak igazságára kell koncentrálni. Hányszor idéztük már Jézus szavait: „keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6,33), ennek ellenére mégsem az Ő országát keressük, hanem jelentéktelen dolgokkal telik el az életünk.

Lelki próbáimban, Jézus, légy velem

1. Lelki próbáimban, Jézus, légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé állítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

Isten áldásával.