2011. május 10., kedd

Van maradék

D
ávid meghalt, Salamon pedig teljesen átvette a hatalmat (1Kir 2,10-25). Isten megáldotta és megerősítette királyságát. Amikor az Úr akarata szerint folynak az események, és az általa elhívott személyek állnak népe élén, az mindig meglátszik. Amikor a király és népe engedelmes Isten felé Ő jelen van, és ebből a jelenlétből dinamikus fejlődés, növekedés származik. Ha az Úr irányítja életünket, akkor belső és külső növekedésben lesz részünk.
Nagyon fontos üzenet árad a történet további folytatásán keresztül. Mégpedig, az hogy a kegyelemmel lehet élni, de lehet visszaélni is. Adónijjá esetében ezt az utóbbit látjuk megvalósulni. Salamon megkegyelmezett neki, ő azonban nem élt a kegyelemmel és a kegyelemből. Ő király akart lenni. Miért? Úgy látszik a szöveg alapján, hogy nem fogadta el lénye mélyén Isten akaratát. Nem fogadta el, hogy az ő helye nem a trónon van. Neki mást szánt Isten, ha ezt felismeri áldott lett volna a további élete. Ő azonban ragaszkodott a saját vágyához, elképzeléséhez. A saját vágyakkal, álmokkal, az énnel le kell számolni. Ez pedig úgy történik, ha tusakodva, gyötrődve, de alázattal kimondom: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te” (Mk 14:36).
Fontos látnunk, hogy Salamonnak milyen erős elhívatás tudata van. Nem inog meg, és nem válik bizonytalanná, amikor Adónijjá ismét kísérletet tesz a trón megszerzésére. A támadás idején nem bizonytalankodik, hogy tényleg jól értettem-e Isten akaratát. Azt sem mondja: a békesség kedvéért engedek neki, kapja meg, amit kér. Ez hamis vonal lett volna, mert Adónijjá nem elégedett volna meg ennyivel, és így Isten országa állandó feszültségforrásává vált volna. Adónijjá egyszer kegyelemben részesült, de ő nem akart Isten országába beilleszkedni, ezért Salamon kiiktatta. Ha elfogadja Isten akaratát, akkor megtalálta volna a helyét Isten Salamon által irányított országában.
Számunkra is lényeges, hogy amikor Isten kegyelmét átéljük, a régi életünkkel totálisan le kell számolni. A régi élet, az óember, soha nem fog beilleszkedni Isten országába, és rendjébe. Az óember, a bűn embere, és mindig lázad, mindig benyújtja a számlát, újra előjön követeléseivel és a végén ő kerül hatalomra. Ezért le kell vele számolni úgy, amint Pál is írja: „Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek” (Róm 6:6 ). Az óembernek a kereszten a helye!
Fontos még az üdvbizonyosság is, hiszen nélküle állandó bizonytalanságban leszünk, állandó vívódások gyötörnek, és nem Isten országát építjük, hanem mindig magunkkal foglalkozunk. Az Úr pedig országa építésére, lelkek mentésére hívott el bennünket. Elhívatásunk felől nem hagy bizonytalanságban. A tanítványokat így erősíti: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek” (Jn 15:16).
Pál apostol is megtapasztalta, hogy népe Izráel, a választott nép nem hallotta meg az örömhírt. Átélte, hogy a zsidók közt nincs foganatja bizonyságtételének, ő azonban akkor sem mond le róluk. Voltak, akik úgy gondolták, azért nincs nagy hatása a zsidók közt az evangéliumnak, mert Isten elvetette őket, lemondott róluk. Ezeket az elképzeléseket cáfolja az apostol, amikor határozottan kijelenti, szó sincs róla. Mindezt személyes bizonyságtétellel támasztja alá. Saját élete a példa arra, hogy Istennek továbbra is terve a zsidókkal, és ha még nem is az egész nép, de vannak közülük, akik meghallják a hívó szót. Így történt Pállal is, eljött életében, azaz idő, amikor feladta a rugódozást és meghajolt az uraknak Ura előtt, és Rábízta életét. 
Mi is átéljük, hogy bizonyságtételünk pont a népünk, családunk felé erőtlen és hatástalan. Szívünkbe könnyen befurakszik a lemondás, úgy gondoljuk nincs értelme tovább folytatni a küzdelmet, mert úgy sem figyelnek arra, amit mondunk. Azonban soha ne adjuk fel, lehet hogy nem mindig a szavainknak, hanem majd a megváltozott életünknek lesz egykor hatása.  A gyermekmunkában használatos a szavak nélküli könyv, amelynek oldalai színeket tartalmaznak. A különböző színek mondják el milyen a szívünk (fekete), és miként tisztulhat meg (Jézus vére által, piros lap), és juthatunk üdvösségre. Így beszélhet az életünk is a megtapasztalt kegyelemről, a megváltozott életvitelről.
A csüggedés és a lemondás ellenszere Isten Igéje. Pál is arra támaszkodik és a gyülekezet figyelmét is arra irányítja. Illés régi történetéből hallják meg, Isten mai, hozzánk is szóló üzenetét. Nekünk is meg kell tanulni úgy olvasni a Bibliát, hogy a régi történetek által meghalljuk az Úr hozzánk szóló, friss üzenetét.
Pál számára az üzenet: „most is van maradék.” Engedjük mi is, hogy Isten Szentlelke így aktualizálja számunkra a Szentírás szavait, mert akkor elmúlik a csüggedés, a reménytelenség. Új erővel és reménységgel töltekezünk fel, és így tudunk majd szolgálni, abban a hitben, hogy a miénk a vetés, az öntözés, de a növekedést az Isten adja (1Kor 3,6).


Áll a Krisztus szent keresztje

1. Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom üdvösségemet.
2. Bánt a sok gond, űz a bánat, Tört remény vagy félelem: Ő nem hágy el, biztatást ad: Békesség van énvelem.
3. Boldogságnak napja süt rám; Jóság, fény jár utamon: A keresztfa ragyogásán Fényesebb lesz szép napom.
4. Áldássá lesz ott az átok, Megbékéltet a kereszt; El nem múló boldogságod, Békességed ott keresd!
5.    Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom üdvösségemet.

Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése