A remény Igéje

S

alamon megkapta, amit kért, és figyelmes szívvel rendelkezik immár, ami azt jelenti, hogy figyel felfelé az Úrra, igyekszik meghallani útmatatását, de figyel környezetére is (1Kir 3,16-28). Hiszen arra kapta az ajándékot, hogy használjon vele. Ezt a kettőt nem lehet szétválasztani egymástól, figyelni az Úrra és figyelni egymásra, a ránk bízottakra és meglátni hol szolgálhatunk feléjük azzal, amit kaptunk az Úrtól. Ezt látjuk az Úr Jézus éltében is, mindig összeköttetésben van az Atyával, azt teszi, ami a Lélek indítja, de közben meglátja a fáradt és éhes sokaságot, és a síró naini özvegyet is.

Isten azért ad ajándékot, hogy azt használjuk, nem elásásra, csak a magunk javára kapjuk, hanem azért, hogy használjunk vele másoknak. Ezt ismeri fel Izráel királya is, nem a törvényre, hanem Isten bölcsességére épít.

Figyeljük meg, hogy Salamon nem azt kutatja hogyan történhetett meg ez az eset, nem felelősöket keres, hanem az anyát. Nem felelősségre von, hanem megajándékozza az anyát gyermekével. Mindezt úgy teszi, hogy az anyai szeretetre alapoz.

Számomra még ez az is megragadó, hogy nem veszi el tőlük a gyermeket. Nem a jog erejével lép fel és nem mondja, ti nem vagytok alkalmasak a gyermek nevelésére, hanem megadja a lehetőséget az igazi anya számára, hogy valóban anyává legyen. Lehetőséget biztosít számára az élet újrakezdésére.

Gondoljunk az Úr Jézusra, Aki szintén nem tart ítéletet az elébe állított házasságtörésen ért asszony felett, hanem kegyelemben részesíti. Ő hal majd meg a kereszten az asszonyért is.

Az anya gondolkozása megragadó, inkább lemond a gyermekről, csak élve maradjon. Nem azaz elv vezérli, ha nem lehet az enyém, ne legyen az övé sem. Milyen gyakran lehet találkozni ezzel a gondolkozással. Ha én nem lehetek boldog, hát ne legyen az a másik sem. Mennyi mindent képesek megtenni az emberek a másik életének a megkeserítése érdekében. A krisztusi lelkület azonban egészen más, nem régen olvastuk a római levélben, hogy Pál apostol inkább lenne elválasztva Krisztustól, ha ez által megmenthetné Izráel népét. Pál a Mester nyomában úgy vélekedik, inkább ők, mint én. Ez már valóban krisztusi magaslat. Milyen más is lenne az élet körülöttünk, ha mi ezen a magaslaton járnánk.

Ezzel már át is kerültünk az újszövetségi részbe, ma a Róma 11,25-32. verseket olvassuk. Amelyekben rámutat az apostol, hogy az Igét soha ne a saját bölcsességünkre alapozva, hanem a Szentlélek vezetésében bízva tanulmányozzuk. Megtudjuk, hogy a pogányoknak van egy létszáma, amit el kell érni, de ezt csak az Úr tudja mikor telik be. Viszont úgy kell élnünk, hogy soha nem tudjuk mikor telik le a pogányok ideje, amelyről az Úr Jézus is beszélt. Mert egyszer a mi időnk is lejár, bezárul a kegyelem kapuja és akkor már hiába zörgetünk. Mint az öt balga szűz, akik elmentek olajat venni, és mire visszaértek megérkezett a vőlegény és a kaput bezárták. Most kell felkészülni, készen állni, hogy amikor Urunk megjelen, bemehessünk Vele a lakomára.

Amikor a pogányok teljes számban bejutnak, akkor megtörténik a csoda és Izráel megmenekül. Csakis az Úr Jézus tudja eltávolítani a hitetlenséget Jákób házából, de a mi környezetünkből is. Csak a Vele való találkozás, hatalmának megtapasztalása oszlatja el a szívekben a hitetlenséget. Aki megtapasztalja, hogy az Úr Jézus megszabadította, életét helyreállította, annak nem lesz kétséges, hogy Jézus él. Azaz ember már nem tud, nem hinni.  Így járt az addig kételkedő Tamás is, amikor szembesült a feltámadott Jézussal térdeire hullott előtte, és megvallotta: én Uram, és én Istenem. Jézus jelenlétében eltűnt a kétely, a hitetlenség.

Ő eltörli még a hitetlenség bűnét is. Másrészt pedig az, hogy valaki nem hisz az Úr Jézusban nem lehet kifogás. Hiszen ha őszintén keresi és segítségül hívja, Ő megajándékozza hittel az addig hitetlenkedőt. Egyszer egy alkalmon szabadulást kereső férfi azt mondta, hogy Ő nem hisz Istenben. A szolgálattevő így válaszolt: az nem baj, hiszen a hitetlenből lesz a hívő, így magának is van esélye.  Így te se ess kétségbe, számodra is van még lehetőség, csak élj vele. Add át a hitetlenséget és a kételyt is az Úrnak.

Egy számomra sokat jelentő ígéret is van a mai szakaszban. Sokszor jelentett számomra erőt, és vigasztalást. „Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok”, ezek a szavak segítettek átlendíteni a holtponton, és erőt adtak a keskeny úton való vándorláshoz, a szolgálat folytatásához. Kapaszkodjunk ebbe az ígéretbe a mélypontok idején.

Emeljük Jézushoz szemünk

1. Emeljük Jézushoz szemünk, Jön már királyi győztesünk, Mennyből leszáll s együtt leszünk. Lelkünk vigyázni meg ne szünjön, Felséges várástól feszüljön, Az álmot űzd el, készen állj, Krisztusnép, jön, jön a Király!

2. Azt mondta Jézus: Idelenn Új próba és új küzdelem A hívők sorsa szüntelen. Azért ne csüggedjünk, ne féljünk, :/: Az út rövid, végére érünk. Az álmot űzd el, készen állj, Krisztus-nép, jön, jön a Király!

3. Éneklünk és a perc szalad, A nap, mely nesztelen halad, Az öröklét felé mutat. De míg hangunk majd zengve szárnyal :/: Hozsánnás angyal-kar szavával, Az álmot űzd el, készen állj, Krisztus-nép, jön, jön a Király!

4.      Ó, kérünk, Jézus, jó Urunk, Te szabd meg életünk, utunk: Hány éjszakánk lesz s hány napunk. Bölcs szívedből töltsd meg szívünket. :/: Te ismered jól kis hitünket: Küldj, küldj szent sóvárgást nekünk, Hogy majd ha jössz, készen legyünk.

Isten áldásával.