Az Úr közelében

N

ézzük mit is üzen Isten a mai igén (1Kir 2,36-46) keresztül a számunkra. Ismét Isten kegyelmével szembesülünk, mert Salamon király életén keresztül átragyog Isten kegyelme. Amikor Simeit letelepítteti Jeruzsálemben, megerősíti számára a kegyelmét. Salamon, apja kérése alapján meg is ölethetné, de ő inkább felkínálja a kegyelmet. Óriási kegyelem, mert a királyt gyalázó Simei, a király közelében élhet. Szinte újszövetségi magaslatokon szárnyal igénk, mert ott olvassuk: „nem azt akarja (az Úr), hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” (2Péter 3,9). Igen, Isten azt akarja, hogy megtérjünk és éljünk.

Mi is ezt élhetjük át, amikor kegyelemben részesülünk, Istentelen, gonosz, halálra méltó emberek az Úr közelében élhetünk. Hát nem nagy csoda ez, és végtelen hálára kellene indítania bennünket, hány évig nem vettük komolyan Urunkat, talán még a létét is tagadtuk, sokszor káromoltuk szent nevét, és nem megbüntetett, hanem a maga közelébe vont. Ott élhetünk országában, otthon lehetünk mindennap, hát nem csodálatos ez?

Nézzük meg hogyan élt ezzel a csodálatos lehetőséggel Simei? Azt látjuk, egy darabig minden rendben volt. Valószínűleg maga is csodaként élte meg, hogy még mindig életben és ráadásul Jeruzsálemben, a nagy Király városában, az Úr közelében telepedhetett le. Egy ideig gyönyörködött Jeruzsálemben, örült a király közelségének, de egy idő után mindezt megunta. Másra vágyott. Miért? Mert a szíve nem volt az Úré. A király parancsának engedelmeskedett, nem nem szívbéli örömmel ment Jeruzsálembe.

Sokan vannak így, felekezetük elvárásainak eleget téve ott vannak a templomban (a Király közelében), de a szívük távol van tőle. Amikor aztán megszöknek a rabszolgák, Simei utánuk indul. Küldhetett volna mást is, hiszen tudta miben egyezett meg a királlyal. Azonban itt látjuk meg, hogy a szíve a világé volt. Megunta Jeruzsálemet, minden csoda három napig tart, mondja a közmondás. Másra vágyott, vágyott a világ után. Jeruzsálem gyönyörű ugyan, de egy kicsit szét kell már nézni a világban. Egyik énekünk is így mondja: Csábít bár a világ. A világnak nagy vonzereje van, és évek múlva is képes magához vonzani életeket. Látjuk ezt Démász példájából: „Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott, és elment Thesszalonikába” (2Tim 4,10).

Mi a világ csábításának ellenszere? Pál megosztja velünk a titkot, amikor saját életéről vall: „azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem” (Fil 3,7-8). Ez hiányzott Simeinél, ő nem hagyta a világ kincseit, a múltat kárba veszni a Királyért. Mert nem ragyogott fel előtte Isten hatalma. 

De ne ítéljük el Simeit, mert két rabszolga nagy érték, hanem lássuk meg, hogy mi kevesebbért is átlépjük Isten országa határát, is elmegyünk az Úr közeléből. Istentisztelet végén, már másról beszélünk, szavainkkal, majd tetteinkkel a világ fiait követjük, és nem az Úrról teszünk vallást. Amikor úgy cselekszünk és viselkedünk, mint a világ fiai, elhagyjuk az Urat.

A Római levélből megtudjuk, hogy a zsidók elesése megnyitotta számunkra Isten kegyelmének ajtaját. Az, hogy a zsidók, mint közösség nem fogadták el Jézust megváltónak, lehetővé tette az evangélium pogányok felé való kiáradását. Legyünk hálásak az Úrnak, hogy számunkra, pogányok számára is lehetővé tette, hogy megálljunk a kegyelem királyi széke előtt. Mindezt Urunknak köszönhetjük. De hálával tartozunk a zsidóknak is, ezért tegyünk meg mindent, hogy ők is megismerjék Isten Fiát, az Úr Jézus Krisztust. Ahogyan a zsidó Pál óriási energiákat mozgósított értünk, a mi hitre jutásunkért, úgy fáradozzunk mi is a zsidók hitre jutásáért. Ma sokan gyalázzák Isten ószövetségi választott népét, de vajon hányan imádkoznak, és tesznek azért, hogy szívük megnyíljon az evangélium előtt? Mert Pál azt mondja, hogy teljes számban megtérnek a zsidók.

Ne feledjük, ami Istennel való megbékélésünk, az ő elvettetésük következtében valósult meg.  Amikor a zsidók befogadtatnak a kegyelembe, vagyis megtérnek az életet és áldást hoz magával.

Az élet nékem Krisztus

1. Az élet nékem Krisztus, A halál nyereség. Ez az én reménységem, Kezdetté lesz a vég.

2. Már indulok békében, Vár Krisztus, testvérem, És az ő közelében Szent célom elérem.

3. Megküzdve életemnek Sok baját, ínségét, Meglátom Istenemnek Fényes dicsőségét.

4. Ha erőtlenségemben Nem lesz szó ajkamon, Akkor is maradj vélem, Fogadd el sóhajom.

5. Az életünk ellobban, Miként a gyertyaláng, A szívünk végsőt dobban, És éj borul reánk.

6.      Ám lelkem mégse bántsa A bú és félelem, Velem az Úr, és nála Üdvömet meglelem.

Isten áldásával.