Hol vagyok?

B

ildádnak is felel Jób, elmondja, hogy szavai nem jelentettek segítséget, nem nyújtottak számára tanácsot (Jób 26,1-14). Vagyis elmondja, hogy amit barátja mondott, nem ért semmit, és nem jelentett számára semmit, mert nem volt benne segítségnyújtás. Bildád beszélt, de szavai nem jelentettek erőforrást a szenvedő számára, nem nyújtottak neki segítséget, ami által kijuthatott volna lelki kríziséből. Gondoljuk végig, mit jelentenek a körülöttünk élők számára szavaink? Valóban élettől és erőtől duzzadó bizonyságtételek, amelyek reményt nyújtanak a hallgató számára? Bizony, sok esetben mi sem vagyunk hasznosabbak, mint Bildád, mert csak saját meggyőződésünket adjuk tovább, merev dogmatikát, élet nélküli Igét mondunk, de nincs benne a szívünk, tapasztalatunk, együttérzésünk, nincs jelen az Úr. Mintha megelégednénk annyival, hogy mi elmondtuk, amit tudunk, ráolvastuk az Igét, a többi az ő dolga. Talán dicséretet is várunk az Úrtól, de nem érdekel, hogy mondandónkkal a másik mit kezdett. Értette-e egyáltalán, felragyogott-e előtte Jézus, vagy csak minket látott?

Jób nem érzékelte barátja beszéde mögött Isten Lelkének jelenlétét és erejét. Üres volt a beszéd, így Jób számára nem adott semmit. A barátok tehetetlenek, csak birkóznak Jóbbal, és ezzel szenvedését erősítik. Nem tudnak vigasztalást nyújtani, nincs szavukban bajára ír. Pedig az Úr azt akarja, hogy életünk és bizonyságtételünk gyógyító balzsamot, kivezető utat jelentsen a másik számára. Az Újszövetségben többször is látjuk, hogy valaki, miután Jézussal találkozott, bizonyságot tesz egy ismerősének vagy városa polgárainak, és akik hallják, azokban hit keletkezik, és elindulnak, hogy lássák azt, akiről barátjuk vagy társuk beszélt. Így indul el a vérfolyásos asszony sok évi kudarc és reménytelenség után ezzel a hittel: „Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok” (Mk 5,28). Mi is induljunk ma is az Ige olvasása nyomán ezzel a hittel: meggyógyulok. De így közelítek-e? Ott van-e a szívemben a hit, hogy ha elindulok az Úr felé sok évi küzdelem, sok-sok csalódás után, ma átélem a szabadulást, életem megváltozását. Ma Jézushoz jövök, és Vele kimozdulok a tehetetlenségből, elindulok a keskeny úton, elindulok a másik felé, oda, ahová eddig nem mertem menni. És most már úgy megyek, hogy az Úr megy előttem.

Jób Isten megtapasztalt nagyságáról beszél barátainak. Onnan, a betegágyról szól a bizonyságtétel. Ő tud mondani útmutatót, segítséget nyújtót. Rámutat, Isten hatalmas, de odafigyel a teremtett világra, igazgatja, fenntartja, törődik vele. Így törődik az emberrel is. A legfontosabb, hogy szól, van szava hozzánk, általa lép kapcsolatba velünk. De az Úr szava csöndes, halkan szól, nem kiabálja túl lármáinkat, ezért rajtunk áll, hogy meghalljuk-e? Ma is csöndesen szól az Úr, és várja, hogy meghalljuk, de ahhoz bennünk is csöndre van szükség. Csendesedjünk el a szó szoros értelmében. Ne beszéljünk, kapcsoljunk ki minden zajforrást egy időre, vagy keressünk egy csöndes sarkot, és várjunk Istenre, mint Illés is tette. Ha minden csendes kívül és belül, egyszer csak átéljük, hogy megszólal a csönd, megszólal az Úr. Szava élet, erő, békesség és útmutatás. Az Ő szava ad értelmet értelmetlennek látott életünknek. Amikor Illés kimondta, hogy már elég, és meg akart halni, Isten szava útmutatást, új távlatot és erőforrást kínált a számára.

Az ördög nagy haraggal vetette magát Isten népére, mert tudta, fogy az idő, és egyre kevesebb lehetősége van az egyház megsemmisítésére (Jel 12,13-18). Mert az ördög Isten népét meg akarja semmisíteni, már Jézust is meg akarta ölni, hogy ne válthassa meg az embert, azóta is mindent megtesz, hogy ne ismerhessük meg Isten szeretetét, amely Krisztusban megjelent.

A sárkány üldözi az asszonyt, el akarja távolítani a világból, mert tudja, hogy az egyház akadályozza őt. Isten népének a jelenléte akadályozza a gonosz kiteljesedését. Látnunk kell, hogy a hívő embernek nincs nyugalmas élete, a sárkány mindent megtesz ellene, mert számára veszélyes. De ma jelent-e a gonosz számára veszélyt a gyülekezet? Veszélyes-e az életünk a sárkány számára?

Azt is látja János, hogy az asszony két nagy sasszárnyat kap, tehát segítséget kap az Úrtól, mert Ő nem hagyja magára övéit. A pusztába repül, ott van biztonságban, ott gyűjthet erőt, és ott táplálkozhat. Isten népének a helye a puszta, és nem a világ színpada. Bár megkísért bennünket, hogy szeretünk rivaldafényben lenni, előkelő pozíciót betölteni, vagyonnal, hatalommal rendelkezni. Azonban az egyház helye a puszta, nem a világgal, a politikával való keveredés, hanem a puszta, ahonnan mindig kiáraszthatja bizonyságtételét. Nagy kérdés: hol vagyok? A pusztában vagy a világban? Az Úrtól kijelölt helyemen vagyok, vagy ott, ahová a világ vonz? Legyünk ott, ahová az Úr helyez, és addig legyünk ott, amíg Ő nem mutat más feladatot, más helyet.

 A gonosz nem hagy nyugtot még a pusztában sem, folyónyi vizet áraszt az asszony felé, de az Úr megmenti övéit. A víz jelentheti a világ szokásait és életformáját. Sok vonzó dologgal keresi a szívünket, bizony, gyakran mi is elcsábulunk - már a világ vonz, mi is úgy akarunk élni, mint ő, olyanok akarunk lenni, mint környezetünk. A zsidók ellen is sikeres taktikának bizonyult, azért akartak királyt maguknak, mert így látták más népeknél. Mit akarunk mi? A világhoz hasonlítani, módszereit átvenni, vagy egyedül az Úrra hagyatkozni?

A sárkány azokra támad, akik megtartják az Úr szavát és bátran bizonyságot tesznek. Tehát a hitüket megélő és a hatást kifejtő tanítványok ellen támad - akiknek nincs hatásuk, azokkal nem foglalkozik. Ne húzódjunk vissza, hanem vállaljuk Jézust, vállaljuk az Igét, akkor is, ha üldözés jár érte. Urunk is vállalt minket a Golgotán.

Szívemet hozzád emelem

1. Szívemet hozzád emelem, És benned bízom, Uram; És meg nem szégyeníttetem, Nem nevet senki rajtam, Mert szégyent nem vallanak, Akik hozzád esedeznek, Azok pironkodjanak, Akik hitetlenül élnek.

2. Útaid, Uram, mutasd meg, Hogy el ne tévelyedjem; :/: Te ösvényidre taníts meg, Miken intézd menésem. És vezérelj engemet A te szent igaz Igédben; Oltalmazd életemet, Mert benned bízom, Úr Isten.

3. Emlékezzél jóvoltodból Nagy kegyelmességedre, :/: Emlékezzél irgalmadról, Mely megmarad örökre. Ifjúságomnak vétkét, Kérlek, hogy meg ne említsed. Sőt nagy kegyességedet, Én Istenem, megtekintsed.

4. Jó és igaz az Úr Isten Mind örökkön-örökké, :/: A bűnösöket térítvén Ő igaz ösvényire; És a nyomorultakat Életükben igazgatja, Nagy kegyesen azokat Az ő útában megtartja.

5. Az Istennek minden úta Kegyesség és nagy hűség :/: Azoknak, kik mondására Gondot tartnak mindvégig. Énnékem kegyelmezz meg, Uram, a te szent nevedért. És bűnömet bocsásd meg, Ne ostorozz nagy voltáért!

6. Aki az Úr Istent féli És tiszteli szívében, :/: Azt ő nagy híven vezérli Igaz ösvényeiben. Nagy békességben annak Minden jó bőven adatik, És ő maradékinak Gazdag örökség hagyatik.

7. Az igaz istenfélőknek Megjelenti titkait, :/: És az őbenne hívőknek Megmutatja kötésit. Istenhez szemeimet Felemelem szüntelenül, Ő megőriz engemet, Lábam kivonssza a tőrbül.

8. Térj azért hozzám, Istenem, Tekints reám kegyesen, :/: És kegyelmezz meg énnékem, Mert élek szegénységben. Nyavalyája szívemnek Napról napra mind öregbül; Uram, add végét ennek, Végy ki engem ez ínségbül!

Isten áldásával.