Győztes lehetsz

A

fájdalom, a szenvedés eltakarta Jób szemei elől Isten lényét (Jób 10,1-22). Már csak a gyötrelem homályán keresztül lát, és így torzkép jelenik meg előtte. Már nem annak látja Istent, aki, hanem olyannak, amilyennek fájdalmában kivetíti. Már nem barát számára Isten, nem az, akinek annyi áldását megtapasztalta, hanem kegyetlen és érzéketlen zsarnok. Jó nekünk is önmagunkba nézni, mennyire az élethelyzetünk, az állapotunk határozza meg istenképünket. Amíg minden rendben van, amíg jól mennek dolgaink, Istennel is jóban vagyunk, amikor negatív változás áll be életkörülményünkben, egészségünkben, Őt okoljuk. Ilyen esetben gyakran elfordulunk az Úrtól, már nem vesszük örömmel kézbe az Igét. Pedig pont az Ige olvasása adhat világosságot, ha olvassuk az Úr szavát, megláthatjuk, hogy a bűn és a sátán jelenléte okoz sok nyomorúságot. Nem Isten akarja, hogy szenvedjünk, mint ahogy Jób esetében sem Ő akarta, hanem a sátán. Isten készen áll, hogy könyörüljön rajtunk, várja, hogy Hozzá forduljunk és segítségül hívjuk.

Jób is látja, hogy az Úr, mint egy fazekas formálta meg az életét, tudja, hogy az élete Istentől való ajándék. Igen, Isten akarta és akarja az életünket, és mindent meg is tesz érte. Isten nincs az élet ellen, hanem épp ellenkezőleg, mi pusztítjuk a földet, egymás életét és a sajátunkat is. Életpusztító módon élünk, és legtöbbször mi magunk vagyunk a saját életünk legnagyobb ellenségei. Felborítottuk az Úr által a teremtésbe kódolt rendet, és ennek következtében rohanunk és pörgünk, amíg össze nem roppanunk. Isten arra vár, hogy végre megálljunk és bízzuk Rá az életünket. Vele lehet másképp élni, még ilyen mélységben is, amibe Jób került. Ne engedjük, hogy a gonosz megutáltassa velünk az életet. Törekedjünk annak szépségeit megismerni, törekedjünk a nyomorúság idején is Vele lenni. Természetesen nekünk most könnyű, mert aki nincs abban a helyzetben, könnyű türelemre vagy az élet értelmének keresésére buzdítani. Azonban mégis az a megoldás, hogy az adott helyzetben megkeressük a célt, azt, hogy Isten mit akar ebből kihozni. Mert Ő nem azt akarja, hogy megutálva az életet eldobjuk azt magunktól. Erre a sátán biztat, mert ő embergyilkos, Isten azonban arra törekszik, hogy amikor idáig jutunk, meglássuk, van még lehetőség, van még cél. Ez pedig nem más, mint a tékozló fiú hazavezető útja. Az atyai házban mindenki számára van hely, és ott értékké válik az életünk.

Isten nem azért alkotott meg és aztán gondoskodott rólunk, hogy összetörve eldobjon. Ő azt akarja, hogy országában éljünk, Neki szolgáljunk. Az összetöretés annak a következménye, hogy nem akarunk Neki élni. Természetesen a hívőt is érheti és éri is tragédia, szenvedés, mert ennek a világnak a gyötrelmei alól mi sem vonhatjuk ki magunkat. Testben élünk, és a hívő teste is öregszik, gyengül és megbetegszik. Azonban a belső emberünk megerősödhet, sőt, egyre jobban kiteljesedhet, mert erőnket, képességünket az Úrból nyerjük. Azonban Jóbot nem tudták a mellette levők az Úr felé terelni, nem tudtak más Istenképet felmutatni számára. Pont azért jött el az Úr Jézus, hogy megmutassa számunkra az Atyát, hogy meglássuk: Isten Atya, aki szereti a bűnöst is, kész rajta megkönyörülni, és számára teljes értékű a beteg, a sérült ember is. Jézusban helyreállítani jött az életet. A rabok számára pedig elhozta a szabadulás lehetőségét. Isten Jézusban mindent megtett értünk, nekünk csak annyit kell megtenni, hogy Rábízzuk magunkat az Úrra.

Jób szeretne minél előbb meghalni, mert úgy gondolja, minden megoldódik, gyötrelme véget ér, mivel onnan nincs visszaút. Milyen jó, hogy mi már tudhatjuk, hogy a halál nem old meg semmit, mert Isten elé fogunk állni, hiszen nem ér véget az élet, van tovább. Mi már húsvét után élünk, így tudjuk, hogy a halálból is van kiút, a feltámadás által, mivel Krisztus feltámadott. Adjon ez számunkra vigaszt és reménységet. Segítsen továbblendülni, amikor elakadunk.

Ismét egy szerelmes levél, amit felbonthatunk (Jel 2,12-17). Csodálatos Urunk van, kész mindig írni, hogy általa feltöltsön, megújítson, erőt adjon és tovább vezessen. Szava olyan, mint a kétélű kard. Ezzel választották le az áldozatra való részektől az eldobni valót. Így választja le az Úr szava a szívünkről mindazt, ami nem oda való, ami a bűnből származik. Az Ige választja el az életünkben a jót a rossztól. Az Úr szava az, ami jó irányt mutat a számunkra, és megítéli gondolatainkat is. Merjünk tovább is az Úr szavára hagyatkozni, mert Ő nemcsak szépeket mond, hanem megmutatja a hibákat is. Erre is szükségünk van, akkor is, ha nem szeretünk a hibákkal szembesülni. Pedig akkor növekszünk, ha meglátjuk és kijavítjuk a hibát. Mert Vele ki lehet javítani az elkövetett hibákat - a kegyelem azt jelenti, van új esély, lehet újrakezdeni, immár Ővele.

Az Úr megdicséri ezt a gyülekezetet, mert tudja, hogy nehéz helyen él, olyan közegben, ahol a sátán trónja van, tehát nagyon erős a Krisztussal való szembenállás, mégsem tagadták meg hitüket. Ezek a tanítványok megmutatták, hogy gyötrés és üldözés, az életkörülmények romlása közepette is lehet hűnek maradni.

Sőt, megfélemlíteni sem lehetett a pergamoniakat, Antipász megölése sem érte el a célt. Nem lettek hűtlenek, hanem mindhalálig kitartottak az Úr neve mellett. Vajon én kitartok-e minden fenyegetés, megfélemlítés ellenére? Bár ma nem ezzel kell szembenéznünk, nagyobb veszélyt jelent egyelőre a világhoz való igazodás. Ma inkább a jólét fordít el az Úrtól, és mindezt úgy viszi végbe, hogy közben észre sem vesszük, hogy eltávolodtunk a Pásztortól. Minket is a jobb legelő csábít, mint az elcsatangolt bárányt, akit aztán a Pásztornak kell megmentenie. És jó, hogy utánunk jön, felemel és hazavisz, mert különben elpusztulnánk.

A dicséret mellett megmondja a hibát is, van panasza ellenük. És így van ellenünk is panasza. Ne gondoljuk, hogy a mi életünkben, gyülekezetünkben minden rendben van, minden tetszik az Úrnak. Van panaszolni valója, csak lássuk meg, és aztán változtassunk rajta.

A panasz: hallgattak a hamis tanításra, a test csábítására. Amikor Bálám nem tudta megátkozni Izráelt, cselhez folyamodtak, bulit szerveztek, és ott már eltűntek a határok. A buliban a bálványokhoz hajoltak, átvették szokásaikat. Jó önmagunkba nézni és megkeresni, nem vettük-e át a világ szokásait? Most még megszabadulhatunk tőlük. Az Úr rámutat, nincs más megoldás, csak a megtérés. Vagyis látjuk és őszintén megbánjuk vétkeinket, majd az Úr követésére indulunk. Szinte minden nap meg kell térnünk, a gonosz könnyen megtéveszt, ez a mai világ gyorsan elcsábít a rossz útra, ezért forduljunk vissza idejében, amikor szól az Úr. Az Úrral lehet győzni, általa te is győztes lehetsz.

Ha nem fordulunk meg, ítélet vár ránk, ha megfordulunk, jutalom: mannát és fehér kövecskét kapunk új névvel. Vagyis új életet nyerünk, új névvel, ami úgy szól: megkegyelmezett bűnös. Bűnös, de már nem vagyok ítélet alatt, mert az Úr magára vette. Az új név új életet is jelent, mert krisztusi életformát kapok, és krisztusi emberré válok.

Ó, irgalmas Isten, Én könyörgésemben

1. Ó, irgalmas Isten, Én könyörgésemben Füledet hozzám hajtsad; Ó, igen jó Isten, Minden szükségemben Áldásod szaporítsad.

2. Ó, hatalmas Isten, Keserűségemben Szívemet vidámítsad; Ó, nagy és szent Isten, Minden félelmemben Elmémet bátorítsad.

3. Ó, örök Úr Isten, A veszedelmekben Segedelmedet nyújtsad; Ó, igaz Úr Isten, Kételkedésemben Hitemet gyámolítsad.

4. Ó, áldott Úr Isten: Rossz testiségemben Lelkem hozzád hódítsad; Ó, erős Úr Isten, A világ fényében Szemem világosítsad.

5. Ó, teremtő Isten, A kísértetekben A Sátánt elfordítsad; Ó, megváltó Isten, sok vétkezésimben Irgalmad bizonyítsad.

6. Ó, szentelő Isten, Erőtlenségimben Kegyelmedet újítsad; Ó, kegyelmes Isten, Éltemnek végében Lelkemet boldogítsad.

Isten áldásával.