Égre nyíló ablak

J

ób szíve tele van keserűséggel, mert nem értik meg, és így nem tudnak segíteni sem neki (Jób 23,1-17). Nincs, aki mellé állna és Isten szeretetével, kegyelmével gyógyítgatná lelki sebeit. Mindezek mellett pedig egyre jobban szenved, a fájdalmak erősödnek, és nincs, aki csillapítsa őket. Jób annak ellenére magányos, hogy nincs egyedül, mert lehet páros magányban is élni, amikor még egy fedél alatt vagyunk, de a szívek távol vannak egymástól. Azonban ezt át lehet törni odafigyeléssel, törődéssel, Isten szavának olvasásával. Mert lehet tenni azért, hogy ne távolodjunk el egymástól, sokat jelent a közös bibliaolvasás, az olvasottak megbeszélése és az imádkozás. Az Igével való közös foglalkozás egy irányba tereli a gondolatokat és segít a Szentírás fényében megbeszélni problémáinkat is. Az Ige melegen tartja a kapcsolatokat.

A meg nem értést Jób Isten előtt kívánja feldolgozni, bármennyire el akarják szakítani az Úrtól, ő mégis Isten felé vágyakozik. El akar az Úrhoz jutni, és ez jó, mert azt jelzi, hogy az eddigi vádakkal sem tudták elszakítani Istentől, sőt, nem zuhant depresszióba sem. A csüggedés ellen úgy tudunk a legjobban harcolni, ha Istent keressük, ha az Igével foglalkozunk minél többet. Ha mások véleményére figyelünk, bajainkra, a körülöttünk lévők hozzáállására koncentrálunk, elcsüggedünk, és reménytelenné válunk. Azonban minden élethelyzetből lehet felfelé törekedni, Isten nincs távol, hanem megtalálható. Jézus még a keresztről is elérte, Hozzá kiáltott. Soha ne feledjük, hogy Isten még a bárka tetejére is készíttetett egy ablakot, hogy a legnehezebb időkben is felfelé, az égre nézzen Noé, és meglássa Isten világát a vízen, a pusztuláson túl.  Mindig találhatunk egy égre nyíló ablakot az életünk egén, nézzünk rajta Istenre, és mindjárt reménység költözik a szívünkbe.

Azonban ne csak a sötét pillanatokban vágyakozzunk Isten után, keressük Őt mindig, tárjuk elé minden ügyünket. Mert megkísért bennünket, hogy ameddig csak esélyt látunk rá, magunk igyekezünk rendezni dolgainkat. Mi keresünk megoldásokat, csak amikor semmi nem segít, indulunk el más irányban, és keressük Isten segítségét. Jó, ha nem várunk az utolsó pillanatokig, és nem próbálkozunk magunk, hanem minden nap őszintén feltárjuk Előtte szívünket és minden gondunkat.

Ne feledjük, az Úr nincs messze tőlünk, Ő bármikor megtalálható. Mi már tudjuk, hogy azért lett Jézusban emberré, hogy megkeressen bennünket. Ő kész volt utánunk jönni ebbe a világba, és úgy keresett, mint pásztor az elveszett juhot, mint a háziasszony elgurult ékszerét. Számára fontosak vagyunk, így nem rejtőzik el előlünk, ha mégis úgy gondoljuk, hogy messze van tőlünk, akkor bűneink választanak el Tőle, ám a kereszt azért áll, hogy ez a válaszfal is leomoljon a bűnbocsánat által. Jézus halálakor a kárpit kettészakadt, ezzel jelezte Urunk, hogy mindaz, ami az Atyától elválaszt, el van távolítva, szabad az út. Induljunk el ma is bátran Felé. Üres a sír, Jézus él, szabad az út, az Atya vár.

Ismét feladatot kap az apostol, Isten templomát kell megmérnie és az ott imádkozókat (Jel 11,1-14). Az Úr gyermekének mindig van faladata, Urunk foglalkoztat. Hol az a feladat, hogy leírja, amit lát és hall, hol kap más és újabb munkát. A templom és a benne levők Isten népét jelzik, és azt látjuk, az Úr gyermekei imádkoznak. Mert lehet, hogy úgy látjuk, nincs feladatunk, vagy úgy érezzük, hogy mi már nem tudunk semmit tenni, azonban ez nem így van, imádkozni mindig lehet. Csodálatos lehetőség ez, szavunkat bármikor felemelhetjük Urunkhoz, kérhetjük segítségét, de hordozhatjuk is a körülöttünk élőket. Az Úr mindenkor törődik övéivel, és ők átélik, hogy az Atyának gondja van rájuk, nem feledkezik meg róluk. Isten ápolja a velünk való kapcsolatot, mert a hangsúly azon van, legyünk kapcsolatban Megváltónkkal.

Azt is látjuk, hogy nem mindenki tartozik a templomon belül levők közé, vannak, és mindig lesznek kívülállók, olyanok, akihez nem ért még el az Ige, vagy még nem hallották azt meg. Azonban Isten róluk sem feledkezik meg, őket is keresi és hívja, minden korban ad tanúkat, akik Jézusról, az evangéliumról tesznek bizonyságot. Tulajdonképpen a kegyelem egész korszakában jelen van a Biblia és az Egyház, rajtuk keresztül állandóan keresi az emberek életét az Úr. Ha azonban ezek nem lesznek hatékonyak, az egyház élete nem hagy nyomot a világban, az Úr megtalálja azokat az eszközöket, amik által hatalmasan tud szólni.

Nem tudni pontosan, ki a két tanú, de nem is az a lényeg, hanem az, hogy bizonyságot tesznek, még életük kockáztatásával is, Isten hatalmáról. Szavakkal és cselekedettekkel, prófétai tettekkel jelzik: Isten a világ és az emberiség Gazdája. Nem mondott le rólunk, igényt tart ránk, mert szeret. Még hűtlen gyermekeit is szereti és visszavárja. Tudok-e, ha kell, életem árán is bizonyságot tenni? Fontos-e számomra, hogy környezetem megismerje az Urat? Vagy inkább én igazodom a környezetemhez, hogy elkerüljem a támadásokat, megússzam a világ megvetését?

A két tanú hatalmasan munkálkodik, ám a világ megkeményedett, nem örül Isten üzenetének, nem vágyik már a Vele való élő kapcsolatra. A bálványok kitöltik a szívét és az életét, nincs ideje az Úrra. A fenevad megöli őket, és a föld lakói örülnek ennek. Döbbenetes lelki mélység, Isten mindent megtesz értünk, és mi nem annak örülünk, hanem annak, ha megszabadulunk követeitől. Másrészt a két tanú is átéli, amit az Úr Jézus, ahogyan Őt kidobta az ember maga közül, úgy dobja ki, úgy távolítja el követeit is. Az ember nem változott semmit. Lássuk meg ezt, és kérjük az Urat, könyörüljön rajtunk, hogy vegyük komolyan jelen lévő tanúinak üzenetét. Bűneink felett bánkódjunk, kérjük bocsánatát, és kezdjünk Vele új életet.

 Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.