Isteni meglepetés

E

lifáz folytatja beszédét, amelyben kitart a maga álláspontja mellett, teológiai véleményt közöl Jóbbal (Jób 5,1-27). Sok megtapasztalt igazságot mond el Istenről, de most nem erre van szükség. Most vigasztaló szavakra van igény, olyan szóra, amely tele van együttérzéssel és az Úrtól való töltéssel. A szenvedő embernek Isten lehajló szeretetére, felemelő kegyelmére, megújító erejére van szüksége. Az Úr Jézus szánta a szegény, meggyötört embereket, és előbb Isten gyógyító erejével és szabadításával közeledett hozzájuk. Majd a gyógyult, Isten hatalmát megtapasztaló embereket vezette Isten országa titkaiba.

Beszédében több olyan dolgot említ meg ez a barát, amit jó nekünk is komolyan vennünk. Mert igaz, Jób számára akkor és ott nem igazán jelentett vigasztalást, de olyan igazságokat mond el Istenről, amire jó, ha figyelünk, jó, ha komolyan vesszük.

Elifáz elmondja, hogy látott olyan embert, aki a maga erejére, tudására épített, előbb felfelé ívelt az élete, de egy idő után mindent elveszített. Mivel nem Istenre támaszkodott, nincs, aki segítsen rajta, egyedül van problémáival. Ezzel szemben a beszélő arról tesz vallást, hogy ő Istenre alapozta életét. Minden dolgában a Mindenhatóhoz folyamodik, Őt keresi és kérdezi. Ezzel számunkra is kijelöli az utat, amelyen érdemes járni. Arra mutat rá, hogy minden ügyünket bízzuk az Úrra. Ez azt jelenti, hogy bármilyen feladattal, intézni való üggyel kerülünk szembe, helyezzük azt Isten kezébe. Bízzuk Rá azzal a hittel, hogy Ő munkálkodik, és gondja van a Hozzá folyamodókra. Igen, Neki gondja van azokra, akik Hozzá mennek, akik keresik Őt és bíznak Benne. Induljunk úgy a napunknak, hogy indulás előtt mindent elmondunk Neki, és rábízzuk dolgainkat. Azzal a meggyőződéssel tegyük mindezt, hogy az Úr hatalmas, csodákat cselekvő Isten. Számára nincs akadály, nincs lehetetlen, mert a természet erői is az irányítása alatt vannak. Helyezzük irányítása alá egész életünket és minden dolgunkat.

Rámutat ez az ember arra is, hogy boldog, akit Isten megdorgál - és ez valóban így van. Hiszen a dorgálás is azt jelenti, hogy törődnek velünk, ki akarják javítani hibáinkat, még ha a dorgálás nem is kellemes. De Jób mellett elmondani nem a legjobb ötlet, hiszen úgy beszélni a gyötrődőnek, hogy én rendben vagyok, nekem nincs semmi bajom, nem igazán vigasztaló. Mert könnyű annak beszélni, aki most jól van, aki nem tapasztalja a fenyítést, akit nem gyötör betegség. Az ilyen bizonyságtétel nem hatásos. Mindig akkor hiteles a bizonyságtétel, amikor kicsendül belőle, hogy én is nyomorult, kegyelemre szoruló bűnös ember vagyok. Ha el tudom mondani, hogy magam is voltam hasonló bajban, de az Úr lehajolt hozzám, és kiemelt belőle.

Nagyon sokat jelent az az Ige is, amely arról tesz bizonyságot, hogy bár az Úr megsebez, de be is kötöz. Vagyis Isten soha nem a sebért sebez, hanem azért, hogy elvégezzen általa valamit az életünkben. Isten gyógyítás végett ejt rajtunk sebet, ez által távolítja el szívünkből az ott levő bűnt és tisztátalanságot. Isten nem hagy magunkra, kezeli sebeinket, és kegyelme balzsamával meggyógyítja azokat.

Soha ne csüggedjünk el, mert az Úr nem szabja meg, hányszor mehetünk Hozzá. Hatszor is megsegít, de mehetünk hetedjére is. Nem mondja: kimerült a keret, ne fárassz tovább, hanem rendelkezésünkre áll, ha őszintén keressük Őt. Adjon reménységet ez számunkra, és segítsen, hogy újra Hozzá menjünk. Ne mondjuk, már nem mehetek, mert ismét elestem; ha látom bűneimet, és megbánom, jöhetek újra. Amikor a tanítványok a megbocsátás határáról kérdezték Őt, rámutatott, hogy a megbocsátásnak nincs határa. Annyiszor kell megbocsátani, ahányszor bocsánatot kérnek tőlünk.

Nagypéntek tragédiája után a tanítványok reménytelenül bujdostak el, úgy vélték, mindennek vége (Mt 28,1-10). Most már csak a szép emlékek maradtak, amelyeket majd az unokáiknak elmesélhetnek öregkorukban, feltéve, ha élve megússzák ezeket a napokat. Jézus meghalt, és nincs tovább - gondolták ők, és így vélekedett mindenki. Isten azonban péntek, majd a hetet lezáró szombat után elhozta a hét első napját. Megmutatta, hogy valóban újat cselekszik, és most már a hét első napja nem csupán egy új hetet kezd el, hanem új életlehetőségeket nyit meg előttünk. Isten kegyelme által a hét első napja az új kezdet napjává lett.

A sírhoz szomorú szívvel ballagó asszonyok sem sejtik, hogy nagy dolgok történtek, és a Jézus-történetnek nincs vége, igazából most kezdődik. Mert most már nem csak néhány ember, hanem az egész emberiség számára elérhetővé válik Isten kegyelme, a megtérés lehetősége. Jézusban mindannyiunk előtt megnyílik Isten országának a kapuja.

Amikor a sírhoz érnek, meglepetés fogadja őket. A sír nyitva van. Nem erre számítottak - Isten tud meglepetést készíteni, örüljünk neki, és fogadjuk hálás szívvel. A meglepetés, hogy Jézus nincs a sírban. Rossz helyen keresik, rossz címre mentek. És aki ma is a halottak között, a múltban keresi Jézust, rossz helyre megy. Őt az élők között kell keresni, mert feltámadt és él, örökké él. Örökkévaló Úr Jézus.

A feltámadás hírét, a meglepetéscsomagot tovább kell adni. A jó nem az enyém, tovább kell adni másoknak, hogy az Ő életüket is megelevenítse. Ezzel küld az Ige minket ma utunkra: menjetek el és mondjátok meg, mondjuk el környezetünknek, hogy Jézus feltámadt, él, ezért tud segíteni. Ezért nem kell csüggedni, keseregni, hanem forduljunk Hozzá hittel.

Az asszonyok örömmel indulnak a tanítványokhoz, és szembejön velük Jézus. Az engedelmesekkel szembe jön, ők megtapasztalják jelenlétét. Mert mindig maga az Úr bizonyítja meg hatalmát és azt, hogy Ő él. Nem nekünk kell bizonyítani, elég elmondani, és a többit elvégzi az Úr. A mai napon erősítsen, bátorítson ez a gondolat: Jézus él, ne félj!

Ne félj, ne aggódj!

Ne félj, ne aggódj! Ne sírj, ne bánkódj!

Ha tiéd Isten, tiéd már minden.

Ne félj, ne aggódj! Ne sírj, ne bánkódj!

Elég Ő néked.

Isten áldásával.