Hűség

M

ai zsoltárunk (117) is, menetrendszerűen hallelujával kezdődik. Ezzel van tele a zsoltáros szíve, ezért ez az első, ami elhagyja a száját, minden problémája ellenére is. Mert a tegnapi részben láttuk, hogy nem is kis gondokkal küszködik, de nem a betegségre, ellenségekre, hanem az Úrra tekint és Őt látja mindenekfelett valónak.

Milyen jó is lenne, ha mindennap elsőként az Úrra gondolnánk, és halleluja, dicsőítés volna az első mondat a szánkat elhagyná. Mennyivel másabb töltést kapna így az egész nap.

Vegyük figyelembe, hogy nekünk a mindennapi hangulatunk ellenére is van mindig miért hálát adni. Mégpedig a kegyelemért. Csak hála lehet a szívemben, miután nem tartozom a választott néphez, mégis Isten gyermeke lehetek. „Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8-9).

Már tegnap láttuk, hogy a szeretet gazdag tartalmú, most egy újabb oszlopa bontakozik ki előttünk, úgy hívják: hűség. Isten szeretete hűségében fejeződik ki igazán. Szeretete és kegyelme nem rövid lejáratú, hanem hosszútávra, örökre szól. Erre rá lehet építeni életünket.  Mennyire hiányzik ma a hűség, és ennek ellenére, vagy pont ezért mennyire kitörölhetetlen az utána való vágy a szívekből. Ma egyre többen nem akarják magukat házasságkötéssel elkötelezni, nem akarnak, betegség, szenvedés vagy egyéb probléma végett hosszútávon kitartani a másik mellett. Viszont egyre többször szerepel a híradásokban a szerelemféltés mint gyilkossági indok. Tehát ez is azt mutatja, hogy a korszellem, a bűn csábító ereje sem tudja az Isten által a szívünkbe szerkesztett hűség rendet kitörölni. Az igazi szeretetben jelen van a hűség és a biztonság kifejeződése. Ezek jelenléte vagy hiánya alapján mérhetjük le a másik szeretetének a minőségét.

A hűség, és a biztonság utáni szomjúságot is csak Urunk közelsége, szívünkben való jelenléte tudja csillapítani, illetve helyreállítani. „Nagy az ő szeretete irántunk, az ÚR hűsége örökké tart. Dicsérjétek az URat!” Valóban, csak dicsérhetjük, mert Pál apostol is ezt mondja: „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja” (2Tim 2,13). Isten lényének a hűség az alapdallama. Áldott legyen érte.

A zsidókhoz írt levél mai szakasza (10,25-31) sok nehézséget okoz, de a Szentlélek Úristen megtudja adni számunkra belőle az üzenetet. Nagyon fontos látnunk, hogy a címzettek többsége olyan keresztyén, aki zsidó származású és ószövetségi vallású volt. Számukra a törvény és az áldozatok központi jelentőséggel bírtak. Azonban, amikor megismerték Jézust, mint személyes megváltójukat, egy új közösségbe kerültek, ahol már Krisztus, mint Isten Báránya eltörölte áldozatával bűnüket. A tegnapi rész is azt hangsúlyozta, hogy Isten kereszthaláláért, megbocsátotta bűneiket. „bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg. Ahol pedig a bűnbocsánatról van szó, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat.” (10,17-18).  Mi akkor a probléma? Először is az, hogy voltak a gyülekezetben olyanok, akik féltek a régi hagyományoktól elszakadni és úgy gondolták azért eleget kell tenni a törvénynek és be kell mutatni bűnért való áldozatot. Ez feszültséget eredményezett a hívők között és voltak, akik úgy akarták ezt feloldani, hogy elmaradtak a krisztusi közösségből, esetleg vissza is tértek a zsinagógába. Másrészt üldözésben is részük volt ezeknek a keresztyéneknek, mind a zsidók, mind a pogányok felől. Ezért néhányan nem vállalták tovább a közösséget, mert nem akarták magukat veszélynek kitenni.

Mindezek után megállapíthatjuk, hogy Isten Igéje szívünkre helyezi a hozzá való hűség és a problémákkal való szembenézés fontosságát. nem az a megoldás, hogy nem járok tovább a gyülekezetbe, hanem őszintén megkeressük a feszültség forrását és az Úr elé visszük. A problémák elől való menekülés nem megoldás, vagy rossz megoldás.

Krisztus jobbat kínál a számunkra, mégpedig azt, amit velünk szemben is alkalmaz az Atya: a megbocsátást.  Aki megbocsát, az nem emlékezik többé a sérelmekre, bűnökre. Ezt várja övéitől is. A bosszúállás a megfizetés, vagy törlesztés nem a mi feladatunk. Ezt Isten fenntartja a maga számára. Ha mi mégis megfizetni akarunk valakinek, túllépjük hatáskörünket és Isten felségterületére lépünk.

Ami még lényeges és beszélni kell róla, összefügg ugyan az előzőekkel, de mégis hangsúlyozni szükséges. Mégpedig azt, hogy Jézus áldozata a legnagyobb, az egyetlen elégséges áldozat. Az Úr Jézus, mint áldozati Bárány, a legértékesebb áldozat. „Tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.” Ebből világos számunkra, hogy Isten előtt, mint bűnért való áldozat, Jézus vére a legnagyobb érték. Ha valaki ezt elutasítja és visszatér a hagyományos áldozati formához, vagy maga akar valami mással eleget tenni, nem nyer bűnbocsánatot. Mert Jézus életénél minden értéktelenebb, még ha mi nagy értéket tulajdonítunk is neki. Isten előtt azonban értéktelen és hatástalan.  Tehát, aki nem utasítja el az Úr Jézus bűnért való áldozatát és nem akarja azt mással pótolni, akkor nem is követte el ezt a bűnt.  A többi elesés, és botlás, amennyiben megbánjuk és Jézushoz visszük, az Ő érdeméért bocsánatot nyer.

Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.

3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.

4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát rebeg. 

Isten áldásával.