Esernyővel

A

 120-134 zsoltárok fölé azt írták zarándok ének. a Károli viszont grádicsok énekének nevezi ezeket. Mit is jelent ez? Amint már említettük a templomba tartó zarándokok énekelték. A grádics pedig valószínűleg a templomhegyre felvezető lépcsőket jelzi. A zarándokok megálltak minden lépcsőn megpihenni és közben imádkoztak, énekeltek, erőt gyűjtöttek. A 123. zsoltár is ezt üzeni számunkra, álljunk meg, tartsunk szünetet és közben emeljük fel szívünket az Úrhoz. A grádics pihenőt jelent, állj és nézz fel, szólítsd meg az Urat, vagy ha nincs mondanivalód, dicsérd énekkel.

Most is szusszan egyet a zsoltáros és közben Istenhez emeli tekintetét. Tudja, hogy van egy biztos pont, számára ez a menny, ahová bármikor lehet egy pillantást vetni.

A zarándok vándorlása közben sok gúnyt, megvető pillantást kapott. Több pogány kultuszhely mellett vezetett útja, ezek fájdalmat jelentettek számára, az ott résztvevők pedig ellenséges magatartást nyilvánítottak felé. Amikor megpihen a zsoltáros egy grádicson, akkor túlnéz ezeken az ellenséges indulatú embereken, és meglátja az Urat. Nem a gúnyolódókkal törődik, hanem Istennel, aki elé, odaviszi sérelmeit.  Ezért jó, ha mi is beiktatunk egy-egy „grádics” percet, vagy órát életünkbe, amikor a minket ért sérelmeket az Úr elé tárhatjuk, és a Vele való kapcsolatban áttisztulhat a szívünk, megújulhatnak gondolataink.

Még egy pillanatra én is megállok ezen a grádicson, mert felfigyeltem arra a szóra, hogy „míg”. Ez nagyon lényeges, mert azt látjuk, hogy nemcsak odaveti a zarándok az imát, hanem addig néz felfelé és vár az Úrra, amíg nem könyörül, vagyis nem ad választ a számára, vagy nem küld megoldást. Mi gyakran csak odadobunk néhány mondatot, és anélkül rohanunk tovább, hogy várnánk a válaszra. Pedig érdemes várni az Úrra.

Egy új iratot olvasunk mától kezdve az Újszövetségből, Jakab levelét (1,1-8). A szerző Jakabnak nevezi magát. A teológusok egy része szerint az Úr testvére Jakab írást tartjuk a kezünkbe. Mély alázatot és látást jelez ez, hiszen nem hivatkozik vérszerinti kapcsolatra, sem gyülekezeti titulusra, pozícióra, pedig a jeruzsálemi gyülekezet vezetője volt. Magát Isten és Jézus Krisztus szolgájának tartja. Mert ez az igazi kapcsolat Jézussal, Ő az Úr én a szolgája vagyok, akit vérén vásárolt meg. A tanítványok mind szolgák, nincs egyéb megkülönböztetés csak annyi, hogy jó, vagy rossz szolga vagyok. De ezt majd Uram fogja megállapítani. Mi egymásra, mint szolgatársakra tekinthetünk.

Gazdag tartalmú az egész levél, de már ez a nyolc vers is olyan sok üzenetet fogalmaz meg, amit a blog keretei nem engednek teljes mélységében kitárgyalni. Ezért most néhány számomra is fontos gondolatot emelek ki. „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek” (2). Úgy gondolom, ez ellen mindannyian berzenkedünk, mert hogyan is lehet a kísértésnek örülni. Sőt van olyan fordítás is, amely „csupa öröm”-nek fordítja (Vida) az eredeti kifejezést. A kísértés nemcsak elbuktató célzatú támadást jelent, hanem a próbát, a tesztet is magába foglalja. Így érthetjük itt is, a szerző arra buzdítja olvasóit, hogy az őket ért megpróbáltatásokat, Isten kezéből jött próbának, tesztnek tartsák. Általa készít fel Isten még nagyobb feladatok elvégzésére. Az elmúlt napokban mielőtt átadták a fogalomnak Budapesten a felújított Margit hidat, sok teherautót vittek fel rá egyszerre, hogy megvizsgálják, bírja-e majd a folyamatos, nagy terhelést. Így próbálja meg az Úr az övéit és egyben teszi alkalmassá a hosszú távú tanítványságra, a folyamatos terhelésre. A próba azért jelenthet örömöt, mert azt üzeni, Isten hosszú távon tervez velem. A próbáknak célja van, mégpedig, hogy általuk megtisztítson a hibáktól, tökéletlenségektől és kitartóvá tegyen. Mert kitartásra van szükségünk, hogy hűségben, engedelmességben, szolgálatban járjuk végig a keskeny utat.

Még egy gondolatot kiemelnék mai szakaszunkból, mégpedig a bölcsesség hangsúlyozását. Jakab szerint bölcsességre van szükségünk, ahhoz, hogy helyesen kezeljük a próbákat, meglássuk értékeit és szükségességét és így alázatos szívvel, azokat elfogadva menjünk rajtuk végig. Viszont megállapítja, hogy a bölcsesség nem a tulajdonunk, és nem is egyenlő az okossággal. A bölcsesség nem a képzés következményében felhalmozódott tudás, hanem Isten ajándéka az övéi számára. Lehet valaki nagyon képzett, szerezhet több tudományos fokozatot, de nem biztos, hogy bölcs is. ezt ma nagyon tapasztaljuk, hiszen soha nem részesülhetett ennyi ember felsőfokú képzésben, mint napjainkba. Ez önmagában jó dolog, viszont azt is meg kell látni, hogy nagyon sok embernél hiányzik a tudás ellenére, az életbölcsesség. Miért? Mert ezt csak kapni lehet, de adni nem. Tehát a bölcsességet kizárólag Isten ajándékozza személyre szabottan, ezt átadni mások számára nem lehet. De Jakab kifejti, hogy kérni viszont lehet. Az alázatos és hittel való kérés kapuja mindenki előtt nyitva van. Ő mindenkinek ad, szemrehányás nélkül. Éljünk hát ezzel a lehetőséggel. Azonban ügyeljünk arra, hogy hittel kérjük, Mit jelent ez? Hiszem, hogy Jézusért meg is kapom, ezért a kérés után nem marad más, mint hogy meg köszönjem. Egy történet jut eszembe a hittel kérésről. Valamikor egy gyülekezetben szárazság idején esőért imádkoztak a templomban. Az istentiszteletről kijövőben egy kisgyermek megkérdezte az épületből kifelé tóduló emberektől: de, hol van az esernyő? Testvéreim, ne felejtsük otthon az esernyőt, amikor imádkozni megyünk!

Rád tekint már hitem

Rád tekint már hitem

Megváltóm, Istenem

a Golgotán:

Halld könyörgésemet,

És vedd el vétkemet;

Mostantól hadd legyek

Tied csupán.

Szívemet töltse be

Kegyelmed ereje

Buzgósággal!

Meghaltál érettem:

Add: szívem s életem

Teérted éghessen

Forró lánggal.

Ha elfog útamon

Félelem s fájdalom:

Fogd kezemet!

Derítsd fel éjemet,

Szárítsd fel könnyemet:

Tévelygésben ne hagyd

Én lelkemet!

Éltem ha fogyva-fogy,

És a halál ahogy

Jön már felém:

Megváltóm ments te meg

Kétségtől engemet,

Nálad hogy üdvömet

Meglássam én.

Isten áldásával.