Rejtekhely

M

ai Zsoltárunk (119,113-128) rámutat arra a kitörölhetetlen tényre, hogy minden ember elrejtettségre és biztonságra vágyik. Az anyaöl rejtettsége és biztonsága mélyen lényünkbe ivódik, ezt keressük, de ha nem találunk rá az igazi rejtekre, ami nemcsak védelmet, vagy búvóhelyet nyújt a számunkra, könnyen önmagunkba süppedhetünk, vagy szenvedélyek hálózzák be az életünket, amelyek immár menekülésre szolgálnak az élet felelőssége alól. A zsoltáros Istennél találja meg az igazi rejtettséget és biztonságot, rádöbben, hogy ezeket csak az Úr tudja megadni.

„Rejtekhelyem vagy” azt is kifejezi ez, hogy nekünk kell mindennap megkeresnünk azt a helyet, ahol a külső és belső zajok elől félrevonulhatunk és átéljük a csöndben Isten jelenlétét. Az Úr Jézus is beküld a belső szobába, olyan helyre, ahol csak én és Ő van jelen. Ezt a helyet bármilyen nehéz is ma megtalálni, nekem kell megkeresnem. Lelki egészségem múlik rajta, hogy megtalálom-e? A belső szobában élhetem át, hogy az Úr maga válik rejtekhellyé számomra, harmóniába kerülök Vele.

Amikor Isten válik rejtekhellyé a számunkra, megtapasztaljuk, hogy nem leszünk rejtőzködő emberek, nem akarunk az élet gondjai elől elbújni, hanem a rejtekből megerősödve és magunkat biztonságban érezve lépünk ki az utcára.  Most már azzal a tudattal indulunk el Góliátunk felé, hogy a rejtekben magunkra öltöttük Isten minden fegyverzetét, az Úr a páncélunk, és nincs már szükségünk Saul páncélzatára. Dávid is úgy indult Góliát ellen a harcba, hogy nem volt páncélzata, de tudta, hogy az Úr az Ő rejteke, pajzsa.

Azt látjuk, hogy a zsoltáros a maga rejtekében arra az elhatározásra jutott, hogy megfogadja Isten parancsait. A csöndben ismerjük fel mi is, hogy Isten azért adta igéjét, hogy azokat, mint a lelki élet jelzőtábláit komolyan vegyük (115). Hiszen Isten törvénye ugyanúgy be van építve a világ rendjébe, mint fizikai törvények. Ha figyelmen kívül hagyjuk ezeket a jelzéseket, vagy úgy gondoljuk a mi számunkra nem érvényesek, akkor balesetet szenvedünk. Isten országában sem lehet büntetlenül szembe haladni a fogalommal, mert könnyen összezúzhatjuk magunkat.

Talán felsóhajtunk, hogy mindez szép, de nehéz az ige szerint élni, valóban így van, a magunk erejéből képtelenek vagyunk Isten akaratának engedni, de a zsoltáros is Tőle kér erőt (117). Mi pedig már ismerjük Urunk ígéretét: „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). Ő tesz képessé arra, hogy ne csak a saját dolgaink végzésére legyünk képesek, hanem tanúivá váljunk. Építsünk erre az ígéretre és kérjük a Szentlélek jelenlétét.

Nekünk is meg kell tanulnunk, hogy nem csak rendkívüli helyzetekben, hanem állandóan Isten segítségére (123) van szükségünk. Mindennap ezzel a tudattal álljak az Isten elé: Uram, én kegyelemre szoruló bűnös ember vagyok. Ez a látás alázatra nevel, földközelben tart, sőt tanulási lelkülettel visz az Úr közelébe. Amikor Bibliát veszek a kezembe, kérem, hogy Isten tanítson általa, mutassa meg mai is számomra, az élet útját.

Az élet útja a Zsidókhoz írt levél (12,12-17) bizonyságtétele szerint egyenes út, amely a másik ember felé való szolgálatban teljesedik ki. Mit tehetek? Gyakori kérdés ez, úgy gondoljuk, mi egyszerű mai tanítványok nem tudunk szolgálni. A szentíró azt kéri, vegyük észre a csüggedt, elkeseredett, reménység nélkül élőket. sokan vannak, akik elcsüggedtek és már végképp nem látnak kiutat a maguk számára. Ügyeljetek, olvassuk, vagyis szívünkre helyezi a testvérért való felelősséget, ne csak a magad életére gondolj, hanem érdeklődj, mi van a másikkal? Miért nem látod már régen? Miért nem tartja a kapcsolatot a gyülekezettel? Miért nem jár az alkalmakra? Érdeklődni, jó szót mondani, erősíteni mindnyájan tudunk.  Segítsünk egymásnak a kegyelemben való megmaradásban, hogy soha el ne felejtsük: „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez” (Ef 2,8).

Vegyük komolyan Ézsaú példájából, hogy nem biztos, hogy lesz később, vagy nem biztos, hogy később olyan állapotban leszek, hogy még komolyan tudom venni Isten kegyelmét. Most ragaszkodjunk Istenünk ígéreteihez, most vegyük komolyan az üdvösség lehetőségét, és vigyázzunk, hogy semminek ne legyen nagyobb értéke krisztusnál a számunkra. Ma is könnyen lehet egy tál ételért, kényelemért elengedni Isten áldását. amikor a vasárnapi semmittevés, az ebéd fontosabbá válik az igénél az Úrral való közösségnél, a gyülekezetnél, Ézsaúhoz válok hasonlóvá. Urunk őrizzen meg ettől, és adjon minden kor friss vágyakozást Jézus közelségébe.

Jöjj, királyom, Jézusom!

1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne rontson engemet.

2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem találom azt.

3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek, Biztasd nádszál hitemet.

4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a szívemet.

5. A keresztet te adod, Adj hozzá alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te, Mesterem.

6. Majd ha véget ér a harc S megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyországod béfogad.

Isten áldásával.