Mai szakaszunkban (Zsolt 109,21-31) megismerkedhetünk a zsoltáros korábbi panaszának okaival. Nagy mélységbe jutott, és itt ismerte meg igazán, hogy milyenek is az emberek. Nem jóindulatot és segítséget kapott, hanem inkább elfordultak tőle. Azt éreztették vele, hogy saját maga tehet életének ilyetén alakulásáról. Szinte egy mai hajléktalannal került egy szintre, nincs, aki gondoskodjon róla, még a napi étkezést sem tudja biztosítani a maga számára. Csodálatos azonban, hogy ebben a helyzetben sem dobja el magától az életet. Pedig elfordultak tőle a barátai, rokonai, mindenki magára hagyta. Már tegnap is láttuk, hogy ami ebben a nyomorúságban felfakadt a szívéből, Istennek mondta el. Most pedig, teljes lényével Isten felé fordul: „De te, URam, Uram, tégy jót velem nevedért” (1)! Ebben a fohászban bűnbánat is van. Teljes csődjét vallja meg a szentíró, kifejti, hogy nem tudta élete problémáját megoldani, ezért Istentől vár segítséget.
Ez számunkra is a járható út. Becsületesen ismerjük el kudarcainkat, és kérjük Urunk segítségét. Ezen túl azt is szabad meglátnunk, hogy amikor Isten segít és könyörül, azt kegyelemből teszi. Nem jár, nem mondhatom, hogy jogom van hozzá, hanem ingyen kegyelemből kaphatom, Jézus Krisztus érdeméért. A szabadítást nem tartja saját érdemnek, hanem megvallja, hogy ez Isten munkája. Bennünket is ennek a gondolatnak kell vezérelnie: „hadd tudják meg, hogy ez a te kezed műve” (27). Amit az Úr elvégez az életemben, azt örömmel és bátran mondjam el másoknak, abban a reménységben, hogy a bizonyságtétel reménységet nyújthat sokak szára. Ha vállaljuk, hogy Jézus Krisztus műve az új élet, belső és külső változás, a körülöttünk élők is megismerhetik Isten ingyen való kegyelmét.
A Zsidókhoz írt levél (8,6-13) rámutat az első szövetség elégtelen voltára. Elégtelen volt, mert a zsidó nép szíve nem született újjá, így a törvényt megtartani nem volt képes. Ez ma is így van, amíg bennem nem él a Krisztus, Isten elvárásának nem tudok eleget tenni. Olyan ez, mintha egy halottnak mondanánk, hogy üljön arrébb. Mivel nem él, képtelen arrébb ülni. Az újjá nem született embernek is hiába mondjuk, éljen másképp, legyen jobb, tartsa meg a tíz Igét, nem lesz rá képes, mert lényében, a bűn miatt halott. Jézus Krisztusban Isten új szövetséget kötött velünk. Ennek a szövetségnek Isten munkája az alapja, a szívünket veszi munkába, Szent Lelke által belé írja törvényeit. Ezáltal már, aki ezt megtapasztalja, nem tud nem akarata szerint élni. Innentől kezdve elmondhatjuk, amit eddig nem volt szabad megtenni, azt szabad lesz ezután. Szabad lesz többé nem inni alkoholt, nem cigarettázni, nem paráználkodni, nem ölni, nem lopni. Szabad lesz szeretni ellenségem, és jót tenni azokkal, akik rosszat tettek nekem.
Ami még csodálatos ebben a szakaszban, Isten ígérete: „Mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben, és bűneikről nem emlékezem meg többé” (12). A Főpap áldozatáért az Úr megbocsátja minden bűnünket. Ez a bocsánat örök érvényű, mert a vétek ki van törölve, megszűnt létezni. Számunkra is ugyanezt kell, hogy jelentse a megbocsátás, a másik bűne, az engem ért sérelem megszűnt létezni, amikor kimondtam: megbocsátok. Adja az Úr, hogy így legyen, és ahogy mondjuk, úgy is gondoljuk.
MAGÁRA VETTE
Magára vette szennyes ruhámat,
megbékítette Istent, Atyámat.
Megbékítette, megbékítette Istent, Atyámat!
A kín, az átok én bűnöm ára,
de Ő felvitte a Golgotára.
De Ő felvitte, de Ő felvitte a Golgotára!
Bűn büntetését kereszten értem,
magára vette a szenvedésem.
Magára vette ,magára vette a szenvedésem!
Szerelmes szíve szakadt meg értem,
de eltörölte mind, mind a vétkem.
De eltörölte, de eltörölte mind, mind a vétkem!
Jézus, te drága, mit adjak néked?
Összetört szívem hozom elébed.
Összetört szívem, összetört szívem hozom elébed!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése