A magunk helyén

D

án törzsének követei azzal tértek vissza megbízóikhoz, hogy bátran induljanak az új helyre, mert kezükbe adta azt az Isten (Bír 18,11-31). Egy hamis üzenet indítja őket útnak, és ez igazi megtévesztés, hiszen még be is jön, sikerül megszerezniük azt a földet. Azonban ez nem Isten akarata. Ezért kell nekünk is óvatosnak lenni, mert ha valamit sikerül elérni, és nem ütközünk akadályba, még nem biztos, hogy az Úrtól van az.

A másik érv az indulás helyessége mellett, hogy olyan hely az, ahol a világon semmi sem hiányzott. A jólét, a szájukba repülő sült galamb vonzza őket. Azonban Jézus tanítványainak nem lehet ez a célja. Mintha azonban minket is pont ez vezérelne. Oda akarunk menni, ott akarunk élni, ahol a legkevesebb befektetéssel a legtöbbet lehet szerezni. Isten gyermeki számára nem a földi jólét, a meggazdagodás, a kényelmes élet a cél, hanem Krisztus követése, az evangélium hirdetése. Jézus pont fordítva tett, hiszen a legjobb helyet, az Atya világát hagyta maga mögött, amikor emberré lett.  Lemondott értünk a kényelemről, a jó életről, csakhogy megmentsen. Ebben a világban ismét lemondott értünk, még az alapvető jogokról is. Hiszen nem vállalt családot, otthagyta a biztos megélhetést nyújtó vállalkozást, és a saját otthont. Vállalta, hogy nincs hová fejét lehajtani. Elment a keresztre, hogy megmentsen a kárhozatból. Számunkra ennek kell a követendő példának lenni. Az első keresztyének is a meglévő vagyont eladták, és az árából az Úr ügyét támogatták. A mai keresztyének többsége gyűjtésre, felhalmozásra rendezkedett be. Változtatnunk kell ezen, ha hatással kívánunk lenni környezetünkre.

Ebben a szakaszban világossá válik, hogy a Miká által készített vallás hamis. Hamis, mert maga mondja el, hogy ő készített isteneket a maga számára. Dán törzse mégis elrabolja. A bűn gyorsan terjed, ha egy kicsit engedünk neki, mindjárt átszövi egész életünket. Innen már nincs visszaút, csak az Úr szabadítása segíthetne rajtuk, azonban ők mindezt jónak látják. Dán népe a filiszteusok ellen nem kart harcolni, ám a békés várost kiirtotta. A magunk készítette istenek mindig eltávolítanak az élő Úrtól, a bűn, a gátlástalanság útjára vezetnek. Saját isteneink, bűnös szívünk megromlott erkölcse szerint ítélkezik. A bálvány mindig azt adja, amire vágyok, amit én akarok, és jóváhagyja az Isten Igéjével ellentétes, az Úr által tiltott cselekedeteket is. Ezért mindig az Igén tájékozódjunk, ne keressünk kiskapukat, ne akarjuk saját akaratunkat a Bibliával igazolni.

Pál apostol szívünkre helyezi, hogy megtérésünk után is vállaljuk magunkat (1Kor 7,17-24). Vállaljuk őszintén azt, akik korábban voltunk, mert ez mindig bizonyságtétel lehet. Ha az életünk megváltozott a kegyelem által, arra odafigyelnek az emberek, megkérdik mi történt velünk, és bátran mondjuk el, kik voltunk, és mivé lettünk, Jézus Krisztus által. Mindenkinek a maga helyén kell bizonyságtétellé válni.

Nem a külső körülmények, a külső jegyek a fontosak, hanem a szívünk állapota. A szolga se akarjon minden áron változtatni, mert krisztusi élete átformálhatja gazdája és rabszolgatársai életét. A keresztyén rabszolga bizonyságtevő élete nyomán átélheti majd a felszabadítást is. Ma is az a hangsúlyos, hogy vállaljuk magunkat, múltunkat, hogy még jobban ragyogjon az Úr kegyelme. Soha ne feledjük, hogy Jézusnak sokba kerültünk. Van ára az életünknek, és ez az Úr Jézus vére. Legyünk érte hálásak, és szolgáljuk Őt örvendező szívvel.

JÉZUS SZÓL, VILÁGÍTS

Jézus szól világíts szép ékesen,

Mint a kicsi lámpa,

tisztán fényesen.

E bűnös világnak sötét éjjelén

Ki ki világítson a maga helyén.

-

Jézus szól: világíts, érettem égj,

Világosságomnak a visszfénye légy.

Tudja Ő, a földnek sötét éjjelén,

Ki világít híven a maga helyén.

-

Jézus szól: világíts magad körül,

Lásd a bűnbe, éjbe mennyi szív merül!

Boldog az a lámpa, mely kicsinyke kört,

Hová Isten tette, fényével betölt.

Isten áldásával.