Bízzatok!

A

 mai ószövetségi szakaszban (Ézsaiás 22,15-24)a prófétát Sebná kancellárhoz küldi az Úr. Feladata továbbítani isten számon kérő ítéletét. Az Úr megítéli az udvarmestert, mert nem azt tette, amivel megbízta. Visszaélt hatalmával, amit saját karrierjének építésére használt, és nem Izráel népét vezette a helyes úton. Nem hitte el a próféta üzenetét, így a pogány népek segítségében bízott, azt mondva, majd Egyiptom megvéd az Asszíroktól. Az elhurcolásról a fogságról szóló próféciát elvetette.  Az előkelő helyre és előre elkészített sírbolt azt üzente, nem lesz semmi abból, amit Ézsaiás mond. Itt fogok meghalni, nem lesz fogság. Az elbizakodott főembernek meg kell hallania Isten ítéletét. A prófétával szemben éreztetheti hatalmát és fölényét, de Istennek szemben alul marad: „Keményen megfog téged az ÚR, és erős hajítással messzire elhajít” (17). Istennek van hatalma, a magát felmagasztalót megalázni. Isten gyermekeinek soha nem szabad elfelejteni, hogy minden lehetőséget, tudást, hatalmat, még a társadalmi vagy egyházi pozíciót is Tőle kapták. Ha ezt elfelejtjük, az Úr elveszi a tisztséget, megfoszt az állásunktól. Ha nem töltjük be Istentől rendelt küldetésünket, az adott helyen kimozdít belőle. A szolgálati hely, a tisztség nem értem, hanem a ránk bízottakért van.

„Azután Eljákimot, Hilkijjá fiát nevezem ki szolgámmá” (20). Isten országában sincs pótolhatatlan személy, még Júdás helyét is átvette más. Isten országában nem az egyéni érdekek érvényesülnek, hanem mindig Isten akaratának a megvalósulása van szem előtt. Pál apostol életében gyönyörűen megláthatjuk ezt a szempontot. Amikor búcsúzott az efézusi vénektől, elmondta nekik, hogy sok szenvedés és fogság vár rá, majd így folytatja: „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” (ApCsel 20,24). Ebből kitűnik, hogy Pál úgy tekint apostolságára, hogy azt Jézustól az evangéliumról való bizonyságtételért kapta. Pál mindent alá is rendel ennek a feladatnak. Életének és halálának is ezt a célt kell szolgálnia.

Az új udvarmester kinevezésekor messiási kijelentés is elhangzik. Dávid kulcsa az Úr Jézusnál van, Ő az Aki, ha kinyit egy kaput senki nem zárhatja azt be, és fordítva is igaz. Ha az Úr megnyitja a szolgálat lehetőségét senki nem képes azt előttünk bezárni, akkor sem, ha sokan ellenzik és mindent megtesznek a sikertelenségünkért. De azt is komolyan kell venni, ha Ő bezár egy kaput, lezár egy utat, ne törjük be erőszakkal, mert akkor az már nem válik áldássá.

Márk evangéliumában (6,45-52) nehezen mozduló tanítványokat látunk. Talán furcsálljuk azt a kifejezést Jézussal kapcsolatban, hogy kényszerítette őket, de nem akarnak mozdulni, nem akarnak engedelmeskedni. Leragadtak a kenyérszaporítás csodájánál, a nép elismerő szavainál. a kényszerítés nem fizikai erőszakot jelentett, hanem határozott és erélyes fellépést, amelynek ellentmondani nem lehet.

Milyen érdekesek is a tanítványok, mennyire az érzelmeik a hangulatuk sodorja őket. Korábban maguk kérték Jézust bocsássa el a sokaságot, most pedig ők nem akarnak még megválni az emberektől és Jézustól. Azt gondolják, ha most elmennek, kimaradnak valamiből, azonban Jézus is egyedül szeretne maradni. Másrészt az is benne van, nem szükséges mindenütt ott lenni. Nekünk is meg kell ezzel küzdeni, hányszor megsértődünk, ha elküldenek, ha azt mondják, ez most nem ránk tartozik. Meg kell tanulni mindenkor elfogadni az Úr akaratát, most előre küldi tanítványait magukban. Újabb feladat újabb vizsga, most derül ki az élet viharában, hogy hol is tartanak. Egyedül kell megoldaniuk egy újabb, de az előbbihez hasonló helyzetet. Úgy tűnik mintha, megismételtetné az Úr a feladat elvégzését, mert amikor Gadara partjai felé hajóztak, nem álltak a helyzet magaslatán. Nem tanítványi módon oldották meg a feladatot.

Jó meglátnunk azt is, hogy Jézus nem rutinból végzi feladatait. Nem azt mondja, hogy már megy magától a gyógyítás, a csodatétel, a tanítás, hanem a mikor magára marad, felmegy a hegyre imádkozni. Szüksége van az Atyával való közösségre, az imádság köti össze Isten világával, mint a köldökzsinór a csecsemőt az anyával. A mi életünk is akkor fog megfelelően működni, ha ez a lelki köldökzsinór egészséges, mindig csatlakozik Jézushoz.  Figyeljük meg, Jézus elküldi tanítványait és így alakítja ki az imádsághoz szükséges környezetet. Van, amikor nekünk is félre kell állítani mindent, annak érdekében, hogy csendben lehessünk az Úr előtt.

Amikor Jézus távol van, akkor is tudja, mi történik övéivel.  Jézus naprakész volt a tengeren történtekből, látta küszködésüket és elindult a segítségükre. Így jön felénk is az Úr, a magunk küszködései közepette, és Ő mindig időben érkezik.

A tanítványok azonban megint leszerepelnek problémamegoldás terén. Előbb újra a régi és elavult módszereikkel küszködnek, majd pánikolnak, mert nem ismerik fel a vízen közeledős Urukat.  Hányszor hasonlítunk mi ezekre a tanítványokra, nem használjuk hitünket, hanem kapkodunk és félünk. A tanítványok tulajdonképpen ismét megbuktak, hiszen nekik már nem kellett volna megijedni, hanem használhatták volna hitüket és lecsillapíthatták volna a szelet, vagy segítségül hívhatták volna, mennyei Atyjukat, hit és ima által.  Ha tudatosítják, hogy Jézus tanítványaként nem veszhetnek el, mert küldetésük van, elkerülik a pánikot. Jó azonban látni, hogy pánikoló tanítványait megszólítja: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Szomorú a történet végi megállapítás, de sajnos ránk is érvényes, nem okultak a kenyerekből. Látták Jézus csodáját, átélték hatalmát, de nem hitték, hogy ez a hatalom Jézus távollétében is érvényesül. Amikor félelmes viharok gyülekeznek fejünk felett, ne a sötét felhőkre nézzünk, hanem hívjuk Jézust a hajóba, mert ha Ő jelen van, a vihar elcsendesedik.  Bízz Benne, mindenkor!

A mélyből kiáltok, Jézus

A mélyből kiáltok, Jézus,

A bűnöm verme, de mély!

Rám omlott az átok, Jézus,

Oly szörnyű, sötét az éj!

Ha nem jössz segélyre, Jézus,

Kialszik minden remény

És itt a vak éjbe’ Jézus,

A mélybe’ veszek el én!

Te mindent vállaltál, Jézus,

Kínt, szégyent ott fenn a fán,

És értem meghaltál, Jézus,

A véres, bús Golgotán.

Nagy üdvöt szereztél, Jézus,

S én hittel elfogadom,

A szívem cserébe, Jézus,

Tenéked odaadom.

Ó, Téged szeretni, Jézus,

A szívem boldog joga,

És Téged követni, Jézus,

Az élet célja maga.

Tevéled haladni, Jézus,

A mennyek felé menés,

És Nálad maradni, Jézus,

Az béke megpihenés.

A Lelked vígasztal, Jézus,

És Ő ad mindig erőt.

A lelkem magasztal, Jézus,

S megvall a világ előtt.

Örömmel megyek be, Jézus,

Tehozzád a mennybe fel,

S ott fenn az egekbe’ Jézus,

Te rólam vallást teszel.

Isten áldásával.