Lámpás

E

lőre mutat a próféta (Ézs 12,1-6) arra az időre, amikor Izráel megtapasztalja a szabadulást és ez hálát vált ki belőle. Istent csak akkor tudom magasztalni, amikor megtapasztaltam szeretetét csodálatos hatalmát, lenyűgöző munkáját, amit értem vitt végbe. Aki átéli Isten kezének alakító munkáját az életében, az nem tud mást tenni, mint leborulni és dicsőíteni Szabadítóját.

Szövegünk elmondja, a hálát a bűnbánatra való jutás indította el. Először meglátták, hogy a fogság, engedetlenségük és bűneik következménye. Isten haragszik a bűnös és engedetlen élet miatt. A bűnöst szereti és meg akarja menteni, de a bűnben és pogányságban való élést nem tolerálja. Mindent megtesz azért, hogy Izráel, és mi is rádöbbenjünk, mi az, ami miatt haragszik az Úr. A bűn hátráltatja Isten népének a kibontakozását, teljességre jutását, ereért meg kell belőle szabadulni. Isten a fenyítést is felhasználja népe megtisztítása érdekében.

Amikor az ember őszintén megvallja bűneit, Isten megbocsát, megszűnik a haragtól és maga vigasztalja, erősíti népét. Hányszor olvassuk a Szentírásban, hogy Isten közel hajol népe szívéhez, vigasztalja, erősíti őket. Ez teljesedik ki, Jézus Krisztusban, amikor megszólítja a gyászoló naini özvegyet: „Ne sírj”, és aztán feltámasztja a fiát, és visszaadja az életnek, az anyjának (Lukács 7,11-15). Jézus erővel vigasztal, szavai nyomán új folyamat, a gyógyulás, megújulás, a reménység folyamata indul el.

A 2. versben diadalmas bizonyságtételt látunk. Izráel népe diadalittasan mutat rá Istenére: „Ímé, az Isten az én szabadítóm!”  Nem tulajdonítják maguknak a szabadulást, hanem az Úrra mutatva megvallják, egyedül Istennek köszönhetik az újrakezdést. Ez a mi feladatunk is, mindenben az Úrra mutatni, és hangsúlyozni, mindent Neki köszönthetek. Ezért Őt magasztalom mindenkor.

A szabadítást átélt és az Úr jelenlétét hatalmasan megtapasztaló ember, már nem fél, hanem bízik Szabadítójában. Most már tudja, nem a jövő félelmetes alakja a lényeg, nem az eltiporni készülő Góliát fölém tornyosuló termete a mérvadó, hanem a megtapasztalt, az élő Isten jelenléte. Ha Ő velem, akkor „a rablóknak is nekirontok, ha Isten segít, a falon is átugrom” (Zsoltár 18,30). Vagy Pál apostol szerint: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk” (Róma 8,31)!

A próféta látja azt a boldog időszakot, amikor Izráel önként merít vizet a szabadulás forrásából. Végre nem kényszer lesz számára az Istennel való kapcsolat, az igével való élés, hanem belső vágy. Bizony mi is azt szeretnénk látni, hogy a körülöttünk levők maguktól vágyakoznak Istenhez. Jó azonban elcsendesedve saját szívünket megkérdezni, én magamtól jövök-e az Úrhoz? Számomra az élet vizének forrását jelenti-e a Biblia? Adja meg Urunk, hogy mindennap úgy üljünk az ige mellé, mint a friss forráshoz úgy, mint akinek a szíve kitikkadt a problémák, küzdelmek közepette, de megtalálta a forrást, Jézus lábát, és oda is ülök. a forrás adott, azonban nekem kell belőle meríteni. Nekem kell hozzá az időt is megtalálnom. De élő víz nélkül elsorvadok.

Az Úr Jézus újabb példázatát olvassuk (Márk 4,21-25) belőle megtudjuk, hogy amikor besötétedik, az ember felkapcsolja a lámpát, hogy jól lásson. Mert bizony sötétben nagyon rossz közlekedni. Ha sötétben kell autóval közlekedni, bekapcsoljuk a világítást, sőt ha köd van, akkor a ködlámpát is, hogy jobban lássunk, és jobban látszódjunk, mert szeretnénk célba érni. Isten lámpást adott népe kezébe az ige és Jézus lénye által, de ezt a lámpát nem dísznek kaptuk, hanem azért, hogy használjuk. A világban nagy a sötét, lámpa nélkül eltévedünk, még a legkiválóbb emberek is, és nem jutunk célba. Isten azt akarja, hogy célba jussunk, az Ő országba érjünk. Az ige ad világosságot életünk számára, másrészt, a Jézus lénye által lángra lobbantott ember maga is lámpássá válik a világban. Tehát nemcsak az a lényeg, hogy én lássak, vagyis olvassam az igét, hanem váljak láthatóvá. Ne rejtsem el a bennem lévő fényt, az új életet, hanem engedjem, hogy általam Jézus lénye, fénye mások életét is beragyoghassa.

Az Úr Jézus felhívja a figyelmünket, hogy semmit nem lehet elrejteni, mert minden kitudódik. A bűnre sem megoldás a rejtegetés. Ha a romlandó árut nem a hűtőbe tesszük egy idő múlva kellemetlen szagot fog árasztani, így jelzi, hogy valami nincs rendben. Ugyanígy az életet sem lehet elrejteni, hiszen az elvetett mag egy ideig láthatatlanul húzódik meg a földben, de eljön az idő, hogy az új növény a felszínre tör, és már nem lehet el titkolni, hogy mit vetettünk. Jézus hangsúlyozza, hogy amit Ő elvégzett az életünkben, azt mindenkor vállalni kell.

Még hangsúlyozza azt is: „Megjegyezzétek, amit hallotok.” Bizony gyakran itt követünk el hibát, meghallgatjuk, vagy elolvassuk az igét, de nem törekedünk tudatosan a megjegyzésre. Amit a Gazdám mond, azt igyekszem megjegyezni, azért, hogy később fel tudjam idézni. Mert csak azt tudom megcselekedni, amit magamban fel is tudok idézni. Bizonyára előfordult már velünk, hogy otthon felsoroltuk azokat a dolgokat, amiket meg akartunk vásárolni, aztán az üzletben csak toporogtunk, mert sehogy sem tudtuk emlékezetünkbe idézni, mit is akartunk még venni. Ugye milyen kellemetlen is ez? De ki tudjuk védeni az ilyen helyzeteket, ha segítünk a memóriánknak, vagy többször elismételjük a dolgok neveit, vagy felírjuk azokat. Így van ez Isten igéjével, akaratával is. Ha nem idézzük fel tudatosan, napközben többször is, vagy nem jegyezzük fel, amit az Úr nekünk mondott, el fogjuk felejteni. Pedig az Úr Jézus többször is hangsúlyozza, az ige cselekvésének a fontosságát.

JÉZUS SZÓL

Jézus szól: világíts szép ékesen

Mint a kicsi lámpa, tisztán, fényesen.

E bűnös világnak sötét éjjelén

Ki-ki világítson a maga helyén.

Jézus szól: világíts, érettem égj,

Világosságomnak a visszfénye légy.

Tudja ő a földnek sötét éjjelén

Ki világít híven a maga helyén.

Jézus szól: világíts magad körül,

Lásd a bűnbe, éjbe mennyi szív merül.

Boldog az a lámpa, mely kicsinykekört,

Hová Isten tette, fényével betölt.

Isten áldásával.