Az Úr ereje által

N

agy lelki mélységben látjuk most Jóbot, az egyre nagyobb szenvedések lélekben megviselik (10,1-22). Nehezen dolgozza fel azt, ami vele történt. Barátai nem tudják az Úr közelébe segíteni, mondhatnánk, nincs csendesség. Nem olvasnak Igét és nem imádkoznak, és így csupán saját gondolataikra támaszkodnak. Hozzá kell tennünk, hogy nekik nem is állt rendelkezésükre a Szentírás, még az Ószövetség sem volt meg, de ennek ellenére, a maguk lehetőségei közt kereshették volna az Urat. Mert csak az Ő közelében látjuk jól az életünket. A fájdalom megkeserít, a bizalom feltölt és megújít. A keserű gondolatok mögött ott van az, aki mindezt a gyötrelmet is okozta a számára. A sátán célja, hogy ne annak lássuk Istent Aki. Ennek egyik módszere a szenvedés, a beteg vagy nagy tragédiát átélő ember hajlamos arra, hogy állapotát Istennek tulajdonítsa.  Jób is Istent okolja, úgy néz az Úrra, mint valami irgalmatlan személyre, mint Aki gyönyörködik más szenvedésében. Gyakran mi is hasonlóan gondolkodunk, a fájdalom elborítja elménket, és már mást nem is látunk, és Istent vádoljuk, miért engedi, miért gyötör minket? Azonban látnunk kell, a betegség, szenvedés, halál a bűn következménye. Az ember engedetlensége nyomán betört a földre a pusztulás. Tehát földi létünkkel együtt jár a test romlása, pusztulása, itt van a szenvedés. Vannak olyan bajok is, amiket mi okozunk önmagunknak és egymásnak. Sok nyomorúságnak oka az önző életmódunk. Az elnyomás, kizsákmányolás, az éhínség, a hajléktalanság mind-mind a bűn általunk megnyilvánuló hatása. A bűn jelenléte ellenére lehetne kevesebb szenvedés, fájdalom, ha engednénk az Úr Jézust uralkodni az életünk felett. Ő mást hozott ebbe a világba. Benne felragyogott Isten szeretete és kegyelme. Ő nem elvett, nem kihasznált, hanem gyógyított és önmagát osztogatta szét, hogy általa meggazdagodhassunk.

Jól látta Jób, hogy Isten kezéből származik az élete, felismerte, hogy Isten a szobrász, ő pedig az alkotás. Jó ha mi is látjuk mindezt. Isten formálta életünket, mert terve van velünk. Milyen szépen is fogalmaz: „Életet és kegyelmet adtál nekem, és gondviselésed őrizte lelkem” (12). Igen, Ő adta az életet, tehát ajándék, ezért látja rosszul Jób, amikor azt gondolja, Isten okozta tragédiáját. Nem azért adta az életet, hogy aztán tönkretegye. Mi tudjuk, hogy azért jelent meg a kegyelem, hogy az ördög munkáit lerombolja, és helyreállítsa az életet.  Mi látjuk-e Isten Krisztusban megjelent kegyelmét? Észrevesszük-e gondviselését, ami által hordozza életünket? Jób még nem tudott a megváltóról, de mi már ismerjük Őt. Most volt nagypéntek, láthattuk, mit tett értünk Urunk. Mégis gyakran rossz a látásunk. Az Úr könyörüljön, hogy nagy szenvedések közepette, betegágyon fekve is Őt lássuk. Általa megvigasztalódunk. Átéljük, hogy az Ő kegyelme elég, mert Isten ereje erőtlenség által ér célhoz. A fizikai gyöngeség azt akarja elvégezni bennünk, hogy megtanuljunk teljes mértékben az Úr erejére támaszkodni. Mi mindig önállóak akarunk lenni, és olyan nehéz elfogadni a segítséget, elfogadni, hogy másra vagyok utalva. Azonban meg kell tanulni az Úr erejére hagyatkozni. Át kell élnünk, hogy saját erőnk oly kicsiny, de az Úr ereje nagy. Az Ő ereje mindenre elégséges. Ahogyan Pál apostol is megvallotta: „Mindenre van erőm, a Krisztusban, Aki engem megerősít” (Fil 4,13). Ha gyöngének, fáradtnak, tehetetlennek érzem magam, ne lázadjak ellene, ne akarjam eltitkolni, ne akarjak erősnek, fiatalnak látszódni, hanem örömmel hagyatkozzam az Ő erejére. És amihez erőre lesz szükségem, arra megadja az Úr. Engedjük, hogy Ő legyen erőnk, Ő legyen emberünk.

Az odaszánt élet mindennapi feladatait írja le az apostol a továbbiakban (Rm 12,9-21). A szolgálatra, a mások felé való odafordulásra, Krisztus irgalmasságának a felmutatására irányítja a figyelmet. A mindennapokban mutatkozik meg, hogy a tanítvány más, mint a világ. Az életmódunk teszi ezt világossá. A világ élete önző, és a visszafizetésre, a bosszúra épít. A világ alapelve, úgy viszonyulni a másikhoz, ahogyan hozzánk viszonyulnak. A krisztusi elv pedig az ellenség felé is megnyilvánuló szeretet és szolgálat. Az Úr Jézus elhozta az ellenséghez való pozitív hozzáállást, hogy áldást mondjunk az üldözőre, és tegyünk jót vele. Hiszen ezt cselekszi Ő is velünk. Nemcsak a kereszten fogadta irgalmába a latort és bocsátott meg az Őt megfeszítőknek, hanem amikor még ellenségei voltunk, a bűnben éltünk, meghalt értünk, hogy életünk legyen. A hívőnek sem szabad elfelejtenie, hogy ő is bűnös, megkegyelmezett bűnös.

A bosszúállást mindenkor az Úrra hagyjuk, az nem a mi dolgunk. A mi dolgunk, hogy a gonoszt jóval győzzük le. Tehát ne engedjük, hogy a gonosz győzedelmeskedjen felettünk. Lehetséges győzni, lehetséges úgy élni, hogy az hatással legyen a ma még nem tanítványokra is. Az igazi fegyver nem a bosszú, hanem a krisztusi életforma gyakorlása. Pál irányt mutat életünk számára, a mi feladatunk, hogy a Szentlélek által elinduljunk ezen az úton.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.