Menj tovább Jézussal!

F

ény ragyog fel a sötétben és ezáltal egy gyönyörű bizonyságtétel hangzik el Jób szájából (Jób 19,21-20,29). Ez is arra mutat rá, hogy az Úr nem hagyta őt magára nyomorúságában, hanem a Szentlélek által kijelentést ad a számára. Fellebben a függöny egy pillanatra és meglátja azt, Akit évszázadokon keresztül vár Isten népe. Meglátja azt, Aki kiváltja az embert a kárhozatból, és örök életre juttatja, mindazt, aki hisz Benne. A mindennapi bibliaolvasás során a mi szívünkbe is beragyog a fény. A csüggedés és reménytelenség közepette, az Ige bemutatja nekünk Jézust és általa Isten lehetőségeit. Ha Istenre nézünk, kijövünk a depresszióból, mert meglátjuk hatalmát, meglátjuk, hogy ha elakadtunk is, hogy van tovább. Ő tud tovább lendíteni, Ne adjuk fel. Semmit ne adjunk fel, amit az Ő akaratából kezdtünk el, mert az Úr nem a félbehagyás, hanem a befejezés Istene. Ez a mai Ige csodálatosan rámutat erre és azt üzeni, hogy a megkezdett úton menjünk Vele tovább. Menjünk tovább Jézussal a keskeny úton, mert érdemes.

 Jóbnak ezt a vallomását: „Tudom az én megváltóm él”, aranymondásként ismerjük, falra akasztva szemünk előtt tartjuk, de vajon ez a mi bizonyságtételünkké is vált? El tudom hittel mondani, tudom az én Megváltóm él. Ezt csak az tudja elmondani, aki átélte, húsvét csodáját, aki találkozott a feltámadott Jézussal. Bárcsak mindannyiunk számára ilyen bizonyosság lenne, Jézus él, győzött a halál fölött, és aki Benne hisz meg fogja látni Őt. Van halál, de a végső szó nem az enyészeté, hanem az életé, Jézusé. Ő egyszer visszajön, és akkor feltámadnak örök életre, akik Benne hisznek. Másrészt már most feltámadhatunk az Úr munkája által a bűnből egy új életre. Jézus feltámadása jelenti a bűnből való szabadulást is, Vele egy új életet kezdhetünk. Az Úr adja, hogy ez a reménység éltessen minket ma is. Bízzunk Benne és figyeljünk Rá.

A huszadik fejezetben ismét Cófár szólal meg, és ő is képtelen átlépni a saját árnyékát. Tovább gyötri Jóbot, azzal, hogy mindenáron bűnössé akarja tenni.  Képtelen ő is segítő kezet nyújtani. Meg kell vizsgálni, hogy mi tudunk-e segítséget nyújtani a szenvedő, a bajban levő ember számára. Dogmát vagy életet kínálunk a számukra? Mert az a hangsúlyos, hogy fel tudjuk mutatni az Úr kegyelmét és a bűnös ember iránti szeretetét.  Nem a mélységbe kell taszítani a másikat, hanem felcsillantani számára a reménységet. Rá kell mutatnunk Jézusra, Aki keresi az elveszettet és jó pásztorként utána megy, hogy haza vigye.

Amit Cófár a 18. versben mond, az Úr Jézus munkája által megvalósul. De nem kényszer hatására, nem azért, mert Isten erőszakot alkalmaz, hanem Jézus kegyelme és szeretete által. Ezt láthatjuk zákeus életében. Jézus megáll a megvetett és félre lökött vámszedő búvóhelye mellett és lehívja a fáról, majd bemegy a lakásába. Zákeus a Jézussal való találkozás átformáló hatása alatt a kárvallottaknak a négyszeresét adja vissza. Majd vagyona felét szétosztja a szegények közt.  Az Úr átalakítja és érzékennyé teszi a szívünket. Kegyelmét megtapasztalva már nem önmagunknak, hanem Neki élünk.

Levele befejezéséhez közeledik Pál apostol (Rm 16,1-20), köszöntéseket fogalmaz meg így a végén. Mennyire ismeri és elismeri az Úr szolgálóit. Tudja kik, hol és hogyan szolgálnak Krisztusnak és köszönti őket. Ez azt jelenti, hogy elismeri őket és a munkájukat. Jó, ha mi is meglátjuk, máshol is élnek tanítványok, máshol is szolgálnak Jézusnak. Nemcsak a mi szolgálatunk értékes az Úr előtt, hanem a többieké is. Néha ez hiányzik a mi életünkből. Csak a magunk munkáját tartjuk igazán értékesnek, és nem veszünk tudomást másokról. Értékeljük a másik szolgálatát az Úr szőlőjében való fáradozását.

Sőt az apostol hangsúlyozza, van, hogy segítenünk kell a másik testvért, a másik szolgálattevőt.  Tudjuk-e egymást segíteni, vagy inkább akadályozzuk, mert nem vagyunk képesek elviselni a másik eredményességét, növekedését.  Pál szívében nincs irigység, nincs féltékenység, örül az Úr minden tanítványának.

Fontos még a tanításra való odafigyelés. Nem mindegy mit tanítanak nekünk. Nem lehet mindent elfogadni, fel kell ismerni és el kell utasítani azt a tanítást, igehirdetést, ami eltér az evangéliumtól. A sátán nem adja fel, a tanítványok ellen dolgozik, de az Úr sem hagy magunkra, összetöri a sátánt. Nem hagyja érvényesülni népe között, ezért ne féljünk, hanem rendíthetetlenül menjünk előre. Hirdessük az Igét.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.