Egykor és most

E

lifáz tanácsát, jó ha a magunk számára alkalmazzuk (Jób 22,21-30), mert az a szükséges, hogy életünk minden helyzetében bízzuk magunkat Őreá. Legtöbb problémánk abból származik, hogy csak elméletileg bízunk Benne, a mindennapi dolgokban pedig a saját fejünk szerint haladunk. Mert mit is jelent Istenre bízni magunkat? Nem is olyan nehéz ez, mint gondolnánk. Hiszen rábízzuk magunkat a sofőrre, amikor beülünk az autóba vagy felszállunk a buszra. Az életünk az ő kezében van, és bízunk abban, hogy célba fog velünk érni. Istenre bízni magunkat hasonlót jelent, Rábízom az életem, és hiszem, hogy jó irányba fog vezetni és célba fogok érni.

Légy vele békességben, javasolja Elifáz. Istennel meg kell békülnünk, mi már tudjuk, hogy ez csak Jézus Krisztus által lehetséges. Isten Jézus Krisztus által békéltetett meg minket Önmagával. Azért halt meg a kereszten, hogy nekünk békességünk legyen. Ma is Hozzá jöhetünk, az Ő közelsége, Lényének hatalma alatt lehetünk békességben. Jó úgy nekiindulnunk a napnak, hogy békességre jutunk mindabban, amit tenni szándékozunk. Akkor lesz áldás rajtunk, ha békességgel indulunk feladatainknak. A békesség azt jelenti, tudom, hogy Isten is ezt akarja, azt cselekszem, amivel megbízott engem. Mivel bízott meg? „Mivel Isten az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítva nekik bűneiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét.  Krisztusért járva tehát követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel” (2Kor 5,19-20). Tehát az a feladatunk, hogy Krisztus békekövetei legyünk ebben a világban. Őt képviseljük, bármerre járunk. Mi ne egy vagyunk a többi ember között, hanem Isten országának a nagykövetei vagyunk. Jól képviseljük-e naponta Urunk országát? Meglátják-e az emberek általunk ennek az országnak gazdagságát, eljut-e hozzájuk az Úr békessége? Mennyi feszültség uralkodik ma az emberek közt, vigyük el számukra a megbékélés lehetőségét. Mert Jézusban minden szív békességre juthat az Atyával. Az Atyától kapott békesség pedig gyógyítólag hat önmagunk felé, és környezetünk felé is.

A megbékült ember Istenben gyönyörködik. Tudok én Benne gyönyörködni? Mi gyönyörködtet engem? Nagyszerű ígéretet olvasunk, ha Hozzá könyörgünk, meghallgat. Jó, hogy most is azzal a hittel fordulhatunk Urunkhoz, hogy fogadja előterjesztésünket, kész foglalkozni dolgainkkal. Istennek van ideje számunkra. De van-e nekünk? Van-e időnk arra, hogy leüljünk és csendben legyünk? Van-e időnk az Úrra?  Fontosabb-e számunkra Ő mindennél?  Isten meghallgat, akkor is így van ez, ha nem válaszol azonnal, vagy nem úgy válaszol, ahogy azt mi szeretnénk.

Az apostol levelében felteszi a kérdést, kinek engedek, kinek akarok tetszeni (Gal 1,10-14)? Bizony, ezt  a kérdést az Úr előtt való elcsendesedésben nekünk is fel kell tennünk. Hányszor embereknek akarunk megfelelni, és ehhez igazítjuk életünket, szolgálatunkat is. Az vezérel, meg ne sértsünk senkit, és nem arra figyelünk, hogy mi is az Úr akarata. Nekünk mindenkor az Urunknak kell megfelelni, Neki tartozunk számadással.

Határozottan kijelenti Pál, ha embereknek akarna megfelelni, azzal azt hangsúlyozná, hogy ő nem Krisztus szolgája. Amennyiben az Úr szolgái vagyunk, mindenben az Ő akaratát kell követnünk, mindenkor az legyen a hangsúlyos, mit akar az Úr. Akkor is ezt tartsuk szem előtt, ha közben másoknak nemet kell mondani. A Galaták problémájának tárgyalásakor sem arra figyel, mit mondanak majd róla, hanem arra koncentrál, mit mond az Úr.

Pál azért ilyen határozott, mert tudja, hogy az evangélium nem egy vélemény az életről a sok közül, hanem Isten akarata minden ember számára. Amit Pál hirdet, azt nem ő találta ki, hanem az Úr Jézus bízta rá. Tőle kapta az evangéliumot. Saját életében megtapasztalta hatását, megállapította, hogy mindennél jobb, és mindenkinek erre van szüksége. Ezért mondja el mások számára is. Pál nem azért hirdeti az evangéliumot, mert megfizetik neki, hanem azért, mert átélte, hogy a jó hír gyökeresen átalakítja az embert. Mennyivel másabb lenne az életünk, ha komolyan vennénk az Úr Jézust, ha teljesen Rábíznánk magunkat, és tanácsa szerint élnénk napról napra.

Pál visszaemlékezik egykori életére, mert Jézus életében való felbukkanása vízválasztó volt a számára. Van egy Krisztus előtti élete, amelyben üldözte Krisztus tanítványait. Amikor megjelent Jézus az életében, megváltozott, és innentől kezdve Őt szolgálja. A hívő ember életében van egy egykor és egy most. Ha nem is ilyen látványos mindenkinél, mint Pálnál, azért felismerhető az egykor és most közötti különbség. Megjelenik-e ez a különbség az én életemben? Adja Urunk, hogy a most, az új élet legyen láthatóvá, hogy vegyék észre, hogy most már Krisztushoz tartozunk.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.