Többé nem én

E

lgondolkodtató ez a nagy szenvedő, ahogy a betegséggel, fájdalmakkal vívódva visszatekint korábbi életére (Jób 29,1-17). Ezzel kifejezi, hogy nem volt ő mindig ilyen elesett állapotban. Barátai is kerülhetnek bármikor hasonló helyzetbe, akkor fog majd kiderülni, hogy a másnak átadott elméleti tudás valóság-e a számukra? Másrészt az emlékek által kimozdul egy kicsit keserűségéből, és meglátja ember mivoltát. Meglátja, hogy ő így is ember, így is fontos az Úr számára. Saját keserűségeink és csüggedésünk világába ragyog bele ez az Ige, és rámutat, becsüljük meg életünket, legyünk hálásak érte. Az élet több mint, a testi egészség és a munka. Az élet lényege az élet Urával való élő, személyes kapcsolat. Az a hangsúlyos, lássam meg Teremtőmet, Megváltómat, és ismerjem fel akaratát. Mert akkor lesz helyén az életem, ha tudom, miért élek, ha tisztában vagyok vele, mi Isten akarata a számomra.

Az is megragadott, hogy Jób nem elsősorban az egészségére emlékezik vissza, nem azt idézi fel, milyen erőtől duzzadó volt, nem is a korábbi időszak munkáira gondol. Mi legtöbbször, ha visszanézünk, fiatalságunkat idézzük fel. Siratjuk az erőt, az egészséget, a nagy munkabíró képességet. Jób nem ezekre emlékszik, hanem az Istennel való élő kapcsolatára.  Ő Isten jelenlétét látja meg a múltjában. Azt emeli ki, hogy az Úr világított a számára. Mi már tudjuk, Jézus Krisztus a világ Világossága, de Ő ragyogja-e be lábunk előtt az utat? Elmondhatjuk-e Jóbbal együtt, hogy mindig az Ő világánál járunk? Számunkra már adatott az Ige is, ami által könnyebb Isten akaratához igazítani lépteinket. Mi már beletekinthetünk az igazság és a szabadság tökéletes tükrébe, és a benne látott képhez igazíthatjuk életünket, minden tettünket.

Jób korábbi élete szolgáló élet volt. Mindent, amit Istentől kapott, igyekezett továbbadni, igyekezett szolgálni és másoknak is hasznára lenni. Meg tudta érteni a másik embert, a beteget, a sérültet, és nem élt vissza helyzetével, hanem segíteni igyekezett őket. Urunk is úgy járt szerte a világban, hogy vitte Isten országának gyógyító erejét. Megérintette a leprást, megállt a kitaszított mellett, és hirdette Isten szeretetét és tervét a számukra. Jézusban a nyomorultak számára is felragyogott a kegyelem, általa ők is új életlehetőséghez jutottak. Ragyogtassuk fel mi is a Krisztusban megjelent kegyelmet, az új életet. Hisz aki szívből vágyik az Úrra, a Tőle kapott új életre, az ma is megkaphatja mindezt.

Láttuk Pált, amint meri vállalni az evangéliumot, nem fél mások véleményétől, nem fél Pétert sem figyelmeztetni (Gal 2,18-21). Mer szólni, amikor hibázik a kőszikla apostol. Szava javító szándékú, azért szól, mert azt akarja, Péter se erősödjön meg abban, ami helytelen, és a tanítványok se lépjenek rá egy rossz útra miatta. Pál látja, felelősek vagyunk egymásért. Álszerénységnek, sértődékenységnek, félelemnek nincs helye a hívők közösségében. Álljunk meg azonban egy pillanatra, és valljuk meg őszintén, hogy mindezek igenis jelen vannak a mi életünkben. Ha látjuk és megvalljuk mindezeket, megszabadulhatunk tőlük.

Pál apostol most egy megrendítő vallomást tesz, elmondja: többé, már nem ő él, hanem él benne a Krisztus. Vagyis meghalt már önmaga számára. Így érzékeny énje is a sírba szállt. Már nem az a fontos számára, mi történik vele, hogyan viszonyulnak hozzá, vagy mit mondanak rá mások. Számára már egyedül Jézus Krisztus a fontos. Arra ügyel, hogy Őt tisztán és igazán mutassa be kortársainak. Ügyel az evangélium tisztaságára.

Pál meghalt a múltjának, a törvénynek, és egyedül Krisztusnak él. Benne hisz, és neki szolgál. Mindennapjait az a kérdés hatja át: mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? Elmondhatom-e én, hogy meghaltam a múltam számára, hogy a régi életem meg van feszítve, és már teljes mértékben Krisztusnak élek?

Másrészt meg kell látnunk, hogy ez a keresztyénség lényege, meghalni a bűnnek, és élni az engem szerető, az értem Önmagát adó Úrnak. Csodálatos ilyen Úrhoz tartozni, Aki szeret, Aki kész értem meghalni. Ő nem a mi életünket kéri, ahogyan a gonosz teszi. A sátán kiszipolyoz, az a célja, hogy testileg, lelkileg tönkretegyen, és a kárhozatba taszítson, azaz örökre elszakítson, az agapé Istentől. Ezzel szemben Jézus maga vállalta a halált, hogy helyreállítsa életünket és egy örökkévalóságra összekössön az Atyával.  Szolgáljuk, dicsőítsük ma is Urunkat!

'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!'

1. 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!' Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.

Isten áldásával.