Őrizzük meg hitünket

J

ób kudarcnak ítéli barátai jelenlétét, vigasztalását (Jób 16,1-23). Miért? Mert nem megy velük semmire. A vigasztalónak, lelkigondozónak nem az a feladata, hogy megmondja a magáét, hanem, az hogy segítse a szenvedőt, azt a másikat Jézus, a megoldás felé. Beszélgetéseinkben mindig arra törekedjünk, hogy az Úr közelébe terelgessük beszélgető partnerünket, engedjük, hogy az Úr világosságába kerüljön az élete. Mert az Úr lénye tükrében másként látjuk magunkat, mint eddig, amit jónak gondoltunk arról kiderül, hogy rossz volt, míg a rossznak tartott dologról meglátjuk, hogy az jó. Jézusra van szükségünk, az Ő szava tisztogatja szívünket, gyógyítja meg életünket.

A rossz lelkigondozás eredményeképpen nem vigasztalást talál Jób, hanem egyre keserűbbé válik. Megkeseredésben úgy látja már, hogy Isten ellene van. Itt lett volna szüksége segítségre, de ezt nem tudták számára megadni. Nem voltak képesek úgy vezetni, hogy meglássák, az Úr vele van. Isten nem ellenünkre van, még a vétkezőt is keresi, mert azt akarja, hogy a bűnös megtérjen és éljen. Isten nem gyönyörködik a bűnös halálában, nem Ő akarja az ember pusztulását, hanem a sátán. Isten megmentésünket munkálja, Jézust Megmentőként küldte el a világba.  Ahogyan Pál leírja: Jézus Krisztus „önmagát adta a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból az Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint” (Gal 1,4).

Azonban Jób mindezek ellenére nem adja fel, és ez a megragadó. Rossz irányba terelik, el is veszik a kedvét mindentől, mégsem adja fel. „Saját barátaim csúfolnak, ezért Istenhez sír föl szemem” (20). Ebben a helyzetben is megtalálja felfelé az utat, felismeri, hogy csak felfelé érdemes tekinteni. Igen, amikor elmegy az élettől a kedvünk, mindenkiből kiábrándulunk, nem kell összeroskadni, nem kell úgy látni, mindennek vége, mert nincs vége. Még ebből a helyzetből is lehet Istenhez kiáltani. Lehet sírva is Hozzá fordulni. Ez a csodálatos, a hazafelé vezető kapu nyitva van, lépjünk be rajta. Bármivel nézzünk is ma szembe ne keseredjünk meg, ne adjuk fel, hanem forduljunk Urunkhoz. Sírjuk el Neki bánatunkat.

Jób azt kívánja éljék át barátai is azt a gyötrelmet, amit ő tapasztalt. Ebben benne van, hogy igazán akkor tudunk megfelelően segíteni másoknak, akkor lesz hiteles a szavunk, ha mi magunk is megtapasztaltunk hasonló helyzetet. Egy szabadult szenvedélybetegnek hitelesebb lesz a vallomása, a segítségnyújtása, mint egy olyan személynek, aki soha nem élte át mit jelent rabnak lenni. Néha azért engedi meg az Úr a különféle nyomorúságokat az életünkben, hogy erőteljesebb, hitelesebb legyen a bizonyságtételünk.

Pál apostol irányt szab életünknek, törekvéseinknek (Rm 14,19-23). Arra törekedjünk, amik a hitben való épülést szolgálják, és békességet adnak. Jó, ha le tudunk mondani, nekünk járó dolgokról, előnyökről, a másik érdekében. Soha ne az vezessen, hogy én ezt megtehetem, hanem mindig lássam meg, használok-e vele a másiknak, előbbre segítem, vagy visszavetem a növekedésben.

Az apostol rámutat, a hitre is vigyázni kell. Vigyázni kell, mert veszélynek van kitéve. Meg kell őrizni hitünket, és ehhez az Úr ad erőt, és képességet. Vigyázzunk mai is hitünkre, vigyázunk egymás hitére. Vigyázzunk a szívünkre, mert a hit drága kincsét ott őrizzük.  Nem mindegy mit, vagy kit engedünk be lényünk ajtaján. Tudjuk, hogy a szívünk ajtaján belülről van a kilincs, tehát csak az jöhet be, akit beengedünk oda. Ezért mondta korábban Pál, hogy a testet ne úgy gondozzuk, hogy gonosz kívánságok legyenek benne. Csak az Úrnak, az Ő igéjének nyissuk meg szívünk ajtaját, csak azt engedjük be, ami Tőle való. A világ csábít, sok minden olyan dolgot kínál, ami vonzza a szívünket, azonban mindezt szűrjük meg az Ige által. Ne engedjük magunkat senki és semmi által megtéveszteni. Mert a gonosz dolgok nem mindig szakadt ruhában, ápolatlan külsőben jelennek meg. A bűn legtöbbször elkápráztat csodálatos megjelenésével és fellépésével. Adja urunk, hogy ne dőljünk be neki, hanem zárjuk be előtte szívünk ajtaját és válasszuk Urunkat, a maga egyszerűségében, átszögezett kezeivel, tövis koronájával.

Ó, mi hű barátunk Jézus

1. 

Ó, mi hű barátunk Jézus,

Hordja bűnünk, bánatunk!

Mily dicsőség, hogy nevében

Istenhez fordulhatunk!

Mennyi békét elveszítünk,

Sírva hordjuk bánatunk,

S mind azért, mert hő imában

Őhozzá nem fordulunk!

2. 

Ér-e próba vagy kísértés?

Háborúság zaklat-é?

El ne csüggedj ám miatta:

Vidd imádban Őelé!

Volt-e már ily hű barátod,

Gondod így ki fölveszi?

Látja minden gyöngeséged,

Tárd ki bátran Őneki!

3. 

Nyomja-é bú gyönge vállad?

Földi bánat terhel-é?

Drága Megváltód az orvos:

Vidd imádban Őelé!

Megvet, elhagy, kit szerettél?

Vidd imádban Őelé!

S Ő két karja közt ölelve

Visz a békesség felé.

Isten áldásával.