Töltőállomás

A

z Úr a próféta által felkészíti népét mindarra, ami vár rájuk, amennyiben nem térnek meg Hozzá (Jer 4,19-31). Isten azt kérte, távolítsák el a bálványokat, és Őreá figyeljenek, akarata szerint éljenek. Ez azt is jelenti, hogy szokásaikat, döntéseiket is az Úr szavához alakítják. Ha végbemegy a megtérés, ha valóban újat kezdenek Vele, akkor a meghirdetett ítélet nem következik be. Tehát a kezükben van a sorsuk, minden attól függ, hogy komolyan veszik-e Isten üzenetét.

Az a probléma, hogy úgy gondolják, minden rendben, nem veszik komolyan, hogy ők is fogságba kerülhetnek. Nem látják, hogy a megmaradás Isten kegyelmétől függ. Magukban és politikai kapcsolataikban bíznak. Ez mindig kísértette őket, úgy gondolták, képesek elhárítani a veszedelmet az Úr segítsége nélkül. Bíztak a környező országok segítségében. Azonban Isten népének az Úr a segítsége. Nem kell idegenektől várni, hanem, épp ellenkezőleg, meg kell vallani, hogy eddig emberekben bíztunk, de most őszintén Istenhez fordulunk. Amikor ez megtörténik, új irányt vesznek a dolgok. Ezt hirdeti a próféta is. Az Úrral új ugart szántanak, vagyis újrakezdik az életet, csakhogy most már másként. Bálványok nélkül, az Úrral.

A Teremtő látja mindazt, ami népére vár, tudja az okokat is. Igen, Ő ismeri nyomorúságaink okát, és elébünk is tárja, mert segíteni akar rajtunk. Nem másokban keresi a hibát, hanem tudja, a baj a néppel van. Az elsődleges probléma, hogy nem ismerik Őt, annak ellenére sem, hogy a népeként határozzák meg magukat. Büszkék arra, hogy Ábrahámhoz tartoznak és Dávid leszármazottainak vallhatják magukat. Ám ők már nem Ábrahám és Dávid hitének nyomaiban járnak. A régi, kitaposott és életre vezető ösvényt elhagyták, és idegen szokások és tanítások felé hajoltak. Vizsgáljuk meg szívünket, kire figyelünk? Milyen tanácsokra hallgatunk, kit keresünk fel elsőnek problémáinkkal? Elmondhatjuk-e, hogy számunkra Isten az egyedüli segítség, hogy mindenben az Ő tanácsát kérjük ki?

Isten bolondnak mondja népét. Miért? Mert nem ismerik Őt, és nem is igyekeznek keresni és megismerni. Úgy tesznek, mint akik megunták már az élő forrást, valami másra vágynak. Talán meg is értjük mindezt, ha a mai korunkat nézzük. Már alig fogyasztunk ivóvizet, helyette palackozott ásványvizet és különféle szénsavas üdítőket iszunk. A termelők reklámjaikon keresztül befolyásolnak minket, átformálják gondolkodásunkat, és az egészségest feladjuk az egészségtelenért cserébe. Így adták fel hitüket és Istentől kapott egészséges életmódjukat a pogány népek által vonzóan csomagolt erkölcstelen szokásokért, Isten előtt gyűlöletes vallási kultuszokért. Azonban, aki úgy lecseréli Istent, hogy nem is igyekszik Őt megismerni, az bolond. Az Úr igéjében kijelentette magát a számunkra, ha kézbe vesszük az Igét, és a magunk csendjében kutatjuk, találkozhatunk Vele. Azért lett Jézus Krisztusban emberré, hogy még jobban megismerhessük Őt. Senki nem tette meg Jézuson kívül, hogy életét adja oda értünk. Ezért keressük Őt, keressük közelségét, tárjuk fel bátran előtte szívünket, és engedjük, hogy végre szava hatással legyen ránk.

A bemutatás utáni évekről nem sokat tudunk Jézus életéből (Lk 2,41-52). Lukács egy pici bepillantást nyújt, nemcsak Jézus életébe, hanem Lényébe is. Názáretben kialakult az Istennel való élő kapcsolat ápolásának a szokása. József és Mária ezt a jó szokást alakították ki Benne. De nem úgy tették ezt, hogy őt küldték a templomba, hanem együtt mentek. Számunkra is útmutatás ez, ne csak küldjük gyermekeinket, hanem magunk is menjünk velük az Úr házába. Legyen közös szokás, hogy együtt megyünk, és alakuljon ki a gyermekeinkben, hogy az istentisztelet a lélek töltőállomása. Szükségünk van rendszeres töltekezésre ahhoz, hogy jól működjön az életünk. Megállsz-e minden nap a töltőállomásnál? Belépsz-e a belső szobába, hogy az Úr igéje és élete feltöltsön?

Jeruzsálembe mentek fel évenként Józsefék, de nem elsősorban az ottani nyüzsgés, a nagyvárosi élet volt a vonzó számukra, hanem a templom, ahol átélhetik Isten jelenlétét. Vonzotta őket az Úr háza, a Vele való különleges együttlét, és a bűneikért bemutatandó áldozat. Vágyakoztak bűnbocsánat után. Látni kellett legalább egyszer egy évben, hogy bűneiket az áldozati állat magára vette, és így ők szabadok.

Amikor letelik az ünnep, József és Mária visszaindul Názáretbe, ám Jézus nem tart velük. Ez nem engedetlenség, hanem belső vágy. Igen, Ő többre vágyik annál, mint amire mások vágytak. Tovább akart maradni az Atyánál, és jobban meg akarta ismeri az Írást és a nép tanítóit. Van-e bennem az Úr dolgai iránti többre vágyás? Ott van-e bennem, hogy nem elég, amit mások elmondanak Istenről, hanem magam is keresek, kutatok, utánajárok?

Amikor keresik és megtalálják a templomban, azt a választ adja: „Hát nem tudjátok, hogy nekem az én Atyám dolgaival kell foglalkoznom?” Igen, Jézusnak az Atya dolgaival kell foglalkoznia, számára az a legfontosabb, annak szenteli életét. Sőt, azért jött, hogy az Atya akaratát megcselekedje.

Mi az én számomra a legfontosabb? A pénz, siker, hatalom, saját vágyaim megélése? Vagy nekem is az Ő dolgai, az igével, szolgálattal való foglalkozás áll mindennapjaim középpontjában? Jó, ha az Atya dolgai kerülnek mindenkor az első helyre.

Azt is megtudjuk, hogy Józsefnek és Máriának tudnia kellene, hogy Jézus Atyja Isten, és hogy számára Ő a legfontosabb. Bizony, nekünk is sok mindent tudni kellene már Jézussal kapcsolatosan, azonban nem igazán ismerjük Őt. Ha ismerjük, gyakran azt látjuk, félreismerjük, saját elképzeléseinkhez akarjuk Őt igazítani. Igazodjunk mi Jézushoz. Kezdjük el most a ráhangolódást, igyekezzünk minél jobban megismerni, és ne Őt akarjuk magunkhoz igazítani, hanem mi hangoljuk Jézusra életünket.

Mindenkoron áldom az én Uramat

1. Mindenkoron áldom az én Uramat, Kitől várom én minden oltalmamat. Benne vetem minden bizodalmamat; Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.

2. Igen vigad és örvendez én lelkem, Az Istennek segedelmét hogy kérem, Nyomorultak meghallják, azt örvendem, Vigadjanak Istenben, arra intem,

3. És mikoron Istenhez kiáltottam, Kegyelmesen tőle meghallgattattam, Őáltala hamar megszabadultam, Háborúságimban is megtartattam.

4. Lám, Istennek angyala mind tábort jár, Az istenfélő emberek körül jár. Az Istentől azért ki oltalmat vár, Útaiban mindenütt az nagy jól jár.

5. Segítségül azért Istent hívjátok, Ő jóvoltát kóstoljátok, lássátok! Igen nagy-jó, azt bizonnyal tudjátok: Benne bízó emberek mind boldogok.

6. Valamíglen élsz ez árnyék világban, Szántszándékkal ne élj a gonoszságban, Sőt életed foglaljad minden jóban, Hogy lakozzál Istennek oltalmában.

7. Sok jók közt a békességet szeressed, És éltedben mindenkor azt keressed; E világnak békességét ne nézzed, Az ördöggel ne légyen közösséged.

8. A felséges Isten szemei vannak Igazakon, kik csak őbenne bíznak; Mindazok, kik tőle oltalmat várnak, Kérésükben mindig meghallgattatnak.

9. Igen közel az Úr Isten azoknak, Töredelmes szívvel akik óhajtnak; Alázatos lélekkel akik járnak, Sok ínségből bizton megszabadulnak.

Isten áldásával.