Megtartó hit

J

eremiás most egy új megbízatást kap, egy szimbolikus tettet kell végrehajtania (Jer 13,11). Az a feladata, hogy vásároljon egy lenvászonövet, és tegye a derekára. Jeremiás így cselekszik, nem tudja még, mi a célja és jelentése ennek a tettnek, de engedelmeskedik. Az Úrral való kapcsolat lényege az engedelmesség. Jeremiás, mint próféta még jobban érzékelte ezt. Az üzenet az ő engedelmességén múlik. Isten bízik benne és rábízta igéjét. A próféta komolyan veszi az Úr szavát, és megteszi, amit mond neki. Ilyen engedelmes-e az én életem? Teszem-e mindig, amit mond az Úr, ha nem is értem azonnal, hogy mit kíván?

Mint papi embernek joga volt ilyen övet viselni, az öv kifejezte a méltóságot, a hovatartozást.

Másodszor is szól az Úr, és a feladat nehezebb: el kell vinnie az Eufráteszhez az övet. Ez már fáradságba és időbe kerül, és még mindig nem tudja, mit jelent ez az egész, miért kell ezt csinálnia. És Jeremiás megy, pedig már többször kigúnyolták, életére is törtek, mert nem értették meg. Nem értette Isten népe az Úr prófétáját, és inkább fellázadt ellene, mintsem igyekezzen őt és az Urat megérteni. A folyó partján elrejti az Úr szava szerint az övet. Sok nap múlva ismét megszólítja az Úr: vissza kell mennie a folyóhoz, és elővenni az övet. Jeremiás nem mondja, hogy értelmetlen ez az egész, és nem teszi meg annyiszor fölöslegesen az utat. Hányszor belefáradunk a szolgálatba, feladataink végzésébe. Úgy gondoljuk, fölöslegesen tesszük, amit teszünk. Azonban Jeremiás is most már megtudja, miért kapta ezt a feladatot. Az öv a nedves folyóparti hasadékban megrothadt és használhatatlanná vált. Ezzel fejezi ki az Úr népe állapotát. Már nem alkalmas az Úrtól elrendelt feladatra. De Isten nem mond le róluk, hanem kézbe veszi és ismét alkalmassá teszi őket.

Az öv az Istennel való szoros kapcsolatot fejezte ki, erre hívta el őket az Úr. Mindig kapcsolatban lehettek Vele, másrészt, mint az öv, az Úr díszei voltak. Az volt a rendeltetésük, hogy életükkel bizonyságot tegyenek az élő Istenről és az Ő akarata szerinti életről. Azonban ők hasznavehetetlenné váltak, idegen istenek után jártak. Milyen szomorú is ez, nem hallgattak életük Urára. Vajon mi hallgatunk-e mindenben Rá? Nem hasonlítunk-e rájuk, hogy mi is oly könnyen feladjuk az Úrban való bizalmat, az igére való figyelmet, ha várni kell, tűrni kell? Az Úr segítsen szembenézni önmagunkkal, és ha látjuk, hogy rothad az életünk, és lazul a kapcsolat, kiáltsunk Hozzá. Málladozó életeket is megjavít az Úr.

Lukács egy gyönyörű történetet oszt meg velünk, amelyben felragyog előttünk a kegyelem mélysége (Lk 7,36-50). Csodálatos, hogy hová lehajol értünk az Úr, és hogy nincs az a bűn, amelyre ne lenne bocsánat, nincs az az elrontott élet, amelynek ne nyújtana segítő kezet. Ennek a történetnek át kell melengetnie szívünket, és ki kell emelnie a lemondásból, a keserűségből, a reménytelenségből. Ha az asszony számára volt remény, és volt esély, van az én számomra is. Nemcsak a megbocsátásra, hanem az új, megbékélt életre is van esély. Jézussal megbékélve mehetek tovább, az Úr békességéből építkezhetem.

A kegyelem akkor lép be az életembe, ha hittel közeledek Jézushoz, úgy, mint ez az asszony. Hitét jelezte az alabástrom edényben hozott drága kenet, amely egy egész évi keresetnek megfelelő összeget ért. Az edényt kész összetörni, az olajat pedig Jézusra öntözni, majd hajával megtörölgetni a lábát. Meglátta Jézusban Isten jelenlétét, de nem az ítéletet, hanem megbocsátó szeretetét ismerte fel, és úgy látja, bátran jöhet Hozzá. Igen, szabad jönni, úgy, amint vagyunk, erkölcsi és mindenesféle bűneinkkel, mert Ő nem küld el. Nem ítél el, mert az ítéletünket magára veszi. Nem Isten az, aki bezárja a kaput, hanem az ember - itt is a farizeus akarta távol tartani az asszonyt Jézustól. Ő akarta elítéltetni, mert nem látott Jézus Lényébe. Nem látta meg, kicsoda Ő, és miért jött. Látom-e, kicsoda Jézus?

Az Úr egy kis példázatba foglalja bele küldetése lényegét. Azért jött, hogy az ember adósságát elrendezze. Ő maga az életével fizeti meg a tartozást, az adósnak pedig elengedi minden vétkét. Az asszony ezt hitte; azért jött, mert úgy látta, sok adóssága van, és kérte Jézust, hogy könyörüljön rajta. Az tapasztalja meg a kegyelmet, aki lénye mélyéig átéli, hogy bűnös és szüksége van rá. A kegyelem nélkül elveszett ember vagyok, azonban az Úr azért jött, hogy megmentsen. Az én részem, hogy jöjjek úgy, amint vagyok, ne akarjam előbb rendezni a bűneimet, mert úgy sem tudom. Jöjjek őszintén, mert jöhetek.

Az asszony Jézus iránti szeretetét is kifejezte tettével, hiszen az Úr emberszámba vette, eltörölte a múltját, és új fejezetet nyitott meg a számára. Ez az asszony hitte, hogy van még számára bocsánat, van új kezdés, Jézus által. Nem a tettéért, hanem hite által kapott bocsánatot és mehetett el békességgel. Jöjj hittel az Úrhoz, mert van még számodra is bocsánat!

Aki átéli bűnei bocsánatát, és feláll Jézus által a padlóról, annak a szíve tele van örömmel, az kész mindent neki adni. Neki sok bocsátottatott meg, mert nagyon szeret. A szeretet nagyságából következtethetünk a megbocsátás mértékére. Sok bűne bocsáttatott meg - milyen jó, hogy nincs határa a bocsánatnak, minden bűnünkre kiterjed.

A farizeus azonban úgy látta, nála minden rendben van, neki nincs mit megbocsátani, így szeretete sem látszik. Akinek nincs mit megbocsátani, az a kegyelmet sem tapasztalja. Adja meg az Úr, hogy meglássuk, van mit megbocsátania.

VAN MÉG SZÁMOMRA IS BOCSÁNAT!

1.  

Van még számomra is bocsánat!

Van Jézusom, Ő az enyém!

Nem mardos a bűn, sem a bánat,

Mint a fecske, ujjongok én.

Halálba’ hevertem, de Ő fölemelt,

Az életem ára a szíve vére lett.

A bűnöm, ó, Jézus, a bűnöm, ó, Jézus,

Nem vádol többé engemet.

2.  

Ha kísértés hulláma tör rám,

Szembe velem Jézusom jő.

Roskaszt, tövises a keresztfám,

Hű vállára átveszi Ő.

S hazám felé utamat ha nem tudom,

Előttem jár Jézus, mint tűzoszlopom.

A véred, ó, Jézus, a véred, ó, Jézus,

Felhőként vezet utamon.

3.  

Az ég alját fürkészve nézem,

Hajnalcsillag felkel-e már?

Vigyázom és hallgatom ébren,

Hárfák hangja zendül-e már?

És én is elkezdem az én énekem,

Repesve, új hangon zeng dicséretem,

Mikor az Úr Jézus, az én Uram Jézus

Jön, hogy engemet felvegyen.

Isten áldásával.