Keresztet felvéve

I

zráel népének szembesülnie kell Isten akaratával és a saját bűneivel (Jer 17,1-13). Nem lehet másokra mutogatni, mások mögé bújni, nem más a felelős, nem a körülmények szerencsétlen alakulása miatt történik mindaz, amit a próféta meghirdetett. Az Úr rámutat, hogy önhibájukból mennek fogságra. Ne mást okoljanak, hanem nézzenek magukba és lássák meg, mi volt a hiba. Végre el kellene ismerni, hogy elfordultak az Úrtól a bálványokhoz.

Nekünk is komolyan kell az Úr szavát vennünk, ne másokra figyeljünk, vagy ne a másikat okoljuk, hanem lássuk meg, hogy a gondok, a bajok önhibánkból történnek meg. Nekünk is részünk van abban, hogy úgy alakultak életünk dolgai, ahogyan alakultak. Ha nem értjük meg egymást, abban én is felelős vagyok. Izráel mindent az Úrra akart hárítani, Őt akarták felelőssé tenni. Most azonban rá kell döbbenniük, hogy ők a felelősek. Ők a felelősek, mert megfeledkeztek az Istennel való kapcsolatról. Más szokásokkal és kultusszal akarták pótolni az Isten tiszteletét, a törvényre való figyelést. Vajon nem kísért-e meg minket is, hogy annyi mindennel körülvesszük magunkat, oly sok programot kialakítunk, és így pont Istenre és egymásra nincs elég időnk?

Az Úr úgy látja, hogy népének a szíve elfordult Szabadítójától. Amikor szembekerültek problémákkal, már nem az élő Istent keresték. Amikor külső fenyegetés közeledett, nem Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét hívták segítségül. Emberi kapcsolatokat kerestek, politikai szövetségekben bíztak, emberi, katonai erő bevetésében gondolkodtak. Úgy vélték, nekik is a körülöttük levő népek szokása és gyakorlata szerint kell cselekedniük; emberi erőben, fegyverekben bíztak, és megfeledkeztek Teremtőjükről. Ne kövessük Izráelt, ne támaszkodjunk emberi képességekre, ne az erőben, hanem az Úr kegyelmében és segítségében bízzunk. Amikor saját vagy mások segítségére támaszkodunk, gyakran csalódunk, mert az emberi segítség mit sem ér. Egyedül az Úr tud rajtunk segíteni. A megoldás a bizalom és a türelmes várakozás.

Jeremiás elmondja, hogy aki bízik az Úrban, az áldott lesz. Ez legyen a cél, áldottá válni. Az áldás forrása az Úr. Olyan a Vele való kapcsolat, mint a fának a víz. A folyóból tud a fa mindenkor táplálékot felvenni. Ezért nem fél és nem aggódik, mert gyökerei jó helyen vannak, mindig találnak nedvességet, táplálékot, így azután a növekedés, a gyümölcstermés sem marad el. Az áldás nem a hőség vagy a szárazság elmaradását jelenti, hanem a folyóvíz meglétét, azt jelenti, hogy a gyökerek jó talajba kapaszkodnak, ezért folyamatos még a száraz időben is a termés. Gyakran úgy gondoljuk, az áldás problémamentes életet jelent. Nem, hanem azt, hogy a problémák sem győznek le, mert életem gyökere az Úrba kapaszkodik. Ő az élő víz forrása, Belőle nyerem a tápanyagot, Ő ad erőt és bölcsességet a nehéz helyzetek kezelésére is.

Jeremiás látja, hogy az Urat elhagyók magabiztosak, meg vannak győződve tettük helyességéről, sikerükről. Ez azonban nem billenti ki békességéből a prófétát, mert nem csupán a pillanatra, hanem előre tekint. Az Úrra nézve felismeri, hogy megszégyenülnek azok, akik elfordultak Istentől, és emberekre vagy saját ötleteikre támaszkodtak. A megszégyenülés azt jelenti, hogy keservesen döbbennek rá rossz döntésükre, és saját magukon tapasztalják annak következményeit. Mindennek az oka, hogy elhagyták az Urat, az élő víz forrását. Térjünk vissza mi is Hozzá.

Ismét imádkozni látjuk Jézust, nagyon fontos számára az egyéni csendesség is (Lk 9,18-27). Együtt van tanítványaival, foglalkozik velük, de megkeresi mindig a lehetőséget az egyedüllétre, az imádkozásra. Fontos-e számunkra az imádkozás? Fontos-e, hogy magunkban és együtt is figyeljünk az Úr szavára? Jézus mindig keresi az Atya közellétét, megbeszéli Vele mindazt, amit tenni szándékozik. Azt látjuk, hogy most is mielőtt kérdez, csöndben van, és ebből a csöndből lép a tanítványok elé.

Az Úr azt is lényegesnek tarja, hogy tanítványai érdeklődjenek környezetük Jézusról való véleményéről. Fontos-e számunkra, hogyan gondolkodnak környezetünkben Jézusról? Bizonyságtételünk, szolgálatunk akkor lehet hatékony, ha ismerjük az emberek véleményét. Nem elég azonban mások véleményét ismerni, hanem önmagammal is tisztában kell lennem. Kinek mondom Jézust? Kicsoda Ő nekem? Kinek ismertem meg eddigi igeolvasásom és -hallgatásom során? Mit mondok én Róla? Péter azonnal válaszol, Isten Krisztusának ismertelek meg. Krisztus, azaz Megváltó-e Ő a számomra? Eljutottam-e arra a felismerésre, hogy Ő az én személyes Megváltóm?

Azt is meg kell azonban látni, hogy a Krisztussal nem mi rendelkezünk, nem mi szabjuk meg az útját, hanem fordítva van ez. Ő hív a követésére. Arra hív, hogy mindenkor önmagunkat megtagadva, a nyomába lépve akaratát teljesítsük. Nem kötelező követni. Az menjen, aki kész az egész életét alárendelni Jézusnak. Mert nem könnyű megtagadni magunkat, azonban enélkül nem megy a keresztyén élet. Mert a tanítványság nem önmegvalósító tréning. Nem arról van szó, hogy megtanuljuk, hogyan lehet még jobban érvényesíteni akaratunkat. Jézus önmegtagadásra hív. Arra, hogy mondjunk nemet saját álmainkra, vágyainkra, és vegyük fel a keresztet. A kereszt naponkénti felvétele azt jelenti, hogy minden nap lemondok magamról, vagyis kimondom: ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem úgy, ahogyan Ő akarja. Mégpedig úgy mondom ki ezt, hogy komolyan is gondolom. Mert nem mindig gondoljuk komolyan, nem mindig történik így, hanem sokkal inkább ragaszkodunk a magunk akaratához. Nem akarjuk, hogy saját akaratunk meghaljon a kereszten.

Azonban az Úr arra is rámutat, aki így Rá meri magát bízni, kész a keresztjét cipelve követni Őt, az megtalálja az életét. Jézus nyomában nem kimaradunk az életből, hanem pont megnyerjük az igazi életet.

Mert bár a világ csábít, mindent kínál a számunkra, sőt megoldásait is felkínálja, ám minél többet nyerek meg a világból, annál nagyobb rész pusztul el bennem. És ezt ma látjuk, sok mindent megszerez az ember, de az igazi értékek pusztulóban vannak. Minél jobban részesülünk a világból, annál kevesebb marad az igazi életből, a tartalmas kapcsolatokból, a békességből, az igazi örömből. Pusztít a stressz, a depresszió, a különféle szenvedélyek. Az Úr azt javasolja, hogy mindezeket elengedve forduljunk Hozzá, kapaszkodjunk Belé. Higgyük, hogy ha Őérte elveszítjük régi emberünket, a világ javait, akkor megtaláljuk az igazi életet.

Már keresztem vállra vettem

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok. Mindenem vagy, árva lettem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat: Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem, Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-megérzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Megváltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykörébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösséggé lesz reményed, Égi látássá hited.

Isten áldásával.