J
|
eremiás ismét
megbízatást kap, most egy fazekas házába kell bemennie, és megfigyelnie, ahogy dolgozik
(Jer 18,1-12). Az Úr gyakran használja fel az élet képeit üzenetének
hordozóiként. Az Úr Jézus számára a mezők virágai, az ég madarai, a
szántóföldbe rejtett kincs is üzenethordozók voltak. Meglátta bennük Isten
szavát, felismerte, hogy ezek a képek megmaradnak az emberekben, és hosszútávon
is gondolkodásra késztetik őket. Az életből vett képanyagok eszünkbe is juttatják
az igét. Ha meglátjuk az égen a szivárványt, a Noéval kötött szövetség jut
eszünkbe.
A próféta a fazekas munkásságán keresztül megértette, hogy Isten szuverén
Úr. A mi életünk olyan a kezében, mint a fazekas kezében az agyag. Kézbe vesz
és formál bennünket. Bizony, nem vagyunk jó anyag, mi tiltakozunk az ellen,
hogy azt hozza ki belőlünk, amit Ő akar. Másrészt a mi szívünk is tele van
mindenféle idegen anyaggal, ami elrontja a formát. Ezért van úgy, hogy össze kell
törettetnünk, hogy újra lehessen kezdeni a munkát velünk.
Az Úr megüzeni népének, hogy ők olyanok, mint az agyag a fazekas kezében,
formálja őket. Úgy viszonyul hozzánk,
mint a mesterember az agyaghoz, de nem önkényesen cselekszik, hanem annak a
fényében, amennyire hallgatunk Rá. Sőt, ha nem is hallgattunk Rá, ad lehetőséget
a megtérésre, az újrakezdésre. Isten mindig felkínálja, hogy elrontott
életünkből újat hozzon ki. Neki megvan rá a hatalma, és amikor mi úgy
gondoljuk, már semmit nem lehet egy életből kihozni, nincs már esély, hogy
jobbá legyen, Ő csodát művel. Ezt tapasztalta Izráel, de ilyet éltek át Jézus
körül is az emberek. Gondoljunk csak a gadarai megszállottra, ki gondolta, hogy belőle még lesz valaha egészséges ember. Jézus azonban másképp gondolta, elment
Gadarába, és megszabadította azt, akiben légiónyi gonosz volt. Így veszi kézbe
életünket is, van, amikor fájdalmakon keresztül haladunk az új élet felé.
Jézusnak is szenvedésbe és az életébe került a mi üdvösségünk. Ő a rosszból is
tud jót kihozni.
Az Úr felajánlotta számukra a megtérés lehetőségét, azt kérte, forduljanak
vissza gonosz útjaikról, jobbítsák meg cselekedeteiket, de ők nem akarták. Azt
mondták, nem érdemes, fölösleges. Úgy vélték, jobb, ha a maguk gondolatai után
mennek, ám annak a vége tragédia lett. Bár tanulnánk ebből és meglátnánk, nem
érdemes magunkra hallgatni, mert annak mindig tragikus következménye van.
A hegyről le kell jönni, bármilyen jó is volt ott (Lk 9,37-50). Mert a
tanítványság nem azt jelenti, hogy érezzük jól magunkat. Tanítványnak lenni azt
jelenti, hogy a hegyről megerősödve, tapasztalatokat gyűjtve le kell jönni a
halál völgyébe. Le kell jönni a többi ember közé, és vinni számukra az életet.
A hegyről lejövet egy férfi kiáltott Jézus felé, segítségét kérte.
Kiderült, hogy amíg Ők a hegyen voltak, az apa próbálkozott a többi
tanítványnál. Hitte, hogy ők is meg tudják gyógyítani a fiát, ám ők kudarcot
vallottak. Nézzünk magunkba, mielőtt megszólnánk a tanítványokat, vajon mi
hányszor vallunk kudarcot? Az elmúlt kétezer év alatt az egyház hányszor
mondott csődöt, amikor fel kellett volna mutatni Jézus hatalmát, a kegyelem
erejét? Sőt, tulajdonképpen ma is gyakran csődöt mondunk, mert amikor a világot
kérjük meg, hogy segítsen problémáink orvoslásában, akkor az csőd. Mi
képtelenek vagyunk megoldani, segítsen a világ. Akár betegségről, akár anyagi
kérdésről van szó, segítsen a világ, mondjuk, de mi ez, ha nem csőd. És az a
probléma, hogy ezzel rossz bizonyságot teszünk, mert hogyan várjuk, hogy a
világ Jézustól kérjen és várjon segítséget, ha az egyház sem Tőle várja, ha nem Benne bízik?
Kudarc esetén tartsunk bűnbánatot, ne tegyünk úgy, mintha mi sem történt
volna. Mert Jézus sem mondja, nem történt semmi, tőlük még nem várható el a
gyógyítás. Igenis elvárható Jézus tanítványaitól a gyógyító jellegű hozzáállás,
a segítő útmutatás. Miért? Hiszen nem orvosok. Azért, mert már megtapasztalták,
hogy Jézus ereje által, a Benne való hit által képesek gyógyítani. Tehát minden
a hitünkön múlik. Jézus hitetlennek nevezi őket, és nem azért mondja ezt, mert
nem tudják a hitvallást, hanem azért, mert konkrét helyzetben csődöt mondtak,
és ez a kudarc a hit hiányából származott.
Vizsgáljuk meg ezért hitünket: nehéz és váratlan helyzetekben bízom-e az
Úrban? Hiszem-e, hogy Neki mindenre van hatalma, képes ott is beavatkozni, ahol
az ember tehetetlen? Mennyit szenvedhet miattam az Úr. Tehetetlenségem,
gyávaságom mennyi szenvedést okozhat Neki. Menjünk tovább hittel, merjünk nagy
dolgokat várni Tőle. Mert nem rajtam van a hangsúly, hanem az Úron. Higgyem, Ő
ma is képes nagy dolgokat cselekedni. Jézusnak elég ma is egy szó, és a tisztátalan
lélek eltávozik.
A tanítványok azonban nem Jézussal, Isten országának hatalmával és
gyógyító erejével vannak elfoglalva, hanem önmagukkal. Nekik nem a szenvedő
ember felszabadítása, a kegyelem továbbadása a fontos, hanem az, hogy ki a
nagyobb. Vagyis Jézus mellett is a szívük még mindig hatalomvággyal van tele.
Talán pont azért vallottak kudarcot, mert a szívük már a pozíción csüngött, versengés
volt bennük. A másik fölé értékelték önmagukat, hiányzott szívükből az alázat.
Az alázat kisgyermeki magatartást hoz magával. Nem emelem mások fölé magamat,
hanem szolgának tekintem életemet, és kész vagyok mindenben Jézusra figyelni. A
kisgyermek aggódás nélkül él, tudja, nem kell törtetnie, mert szülei mindenről
és mindegyik gyermekükről gondoskodnak. Nem kell félnem, se letaposnom a
másikat, mert mennyei Atyám gondoskodik mindegyik gyermekéről, így rólam is.
Nem kell megelőznöm senkit, mert a nekem szánt helyet és feladatot úgyis
megkapom az Úrtól.
PORBÓL KIÁLTOK!
1.
Porból kiáltok! A magasban
Halld meg kérésemet!
Ó, szállj le hozzám, hogy magamban
Megérezhesselek!
2.
Legyek, ki ég, de Tőled lángol,
Fényt szór, de Lényedet,
Ki lelkesül, de Lelked által,
S szerelmeddel szeret!
3.
Ó, ez minden vágyam, reményem!
Királyom, add meg! Add!
Ne éljek én, csak élted éljem,
S csak Érted s általad!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése