Királyod érkezik

S

alamon az oltár elé készített emelvényre állt, majd térdre esett az Úr előtt (2Krón 6,12-42). A király térdre borul a nagy Király előtt. Ez az ő alázata, így fejezi ki, hogy nem Salamon a végső fórum, ezért nem válik uralkodása diktatúrává, mert leborult Isten előtt. Ezáltal megvallja, hogy neki is van Ura. Amíg ez a leborulás rendszeres, helyén mennek az élet dolgai. Akkor csúszik el minden, amikor ezt elfeledjük, és már nem borulunk térdre Isten előtt. Aki nem borul le Isten előtt, az magát, az embert tekinti végső hatalomnak. Ez a mai reggel is megfelelő alkalom az Úr előtti leborulásra, ha így teszünk, feltöltődünk, Isten jelenléte tölt be. Egész más így kilépni az emberek közé, az Ő békessége, jelenléte fogja uralni gondolkodásunkat és szívünket. Az ige pedig akaratát mondja el számunkra. Ne megszokásból éljünk, hanem mindig keressük Őt, kérdezzük: mit akarsz, Uram, hogy cselekedjen. Amennyiben eszerint cselekszünk, izgalmassá válik az életünk.

A király dicsőíti Istent, megvallja, nincs Hozzá hasonló sem az égben, sem a földön. Ez mutatja, hogy Salamon ismerte a környező népek isteneit, hallott róluk, de Izráel Istenéhez egyik sem volt fogható. Nem csak azért hitt Istenben, mert így tanulta, hanem személyes tapasztalat alapján is. Ez fontos, ismerjük meg Istent, keressük Őt magát az igében, hallgassuk, amit mond, és ez alapján rádöbbenünk, Ő valóban élő személy. Minden más, amit istennek mondanak az emberek, bálvány, eszme, de nem élő valóság. Ne féljünk megtapasztalni Istent, hanem inkább éljünk ezzel a lehetőséggel. Szabad Őt megszólítani, segítségül hívni. Aki így tesz, megtapasztalja hatalmát és szeretetét.

Salamon az utána következő királyokat és népét viszi az Úr elé. Először is azt kéri, nézzen nyitott szemmel a templomra, az ott imádkozókra és az ott elvégzett szolgálatokra. Ez a legfontosabb, állandóan Isten jelenlétében élni. A király ezt kéri, tartsa övéin szemét az Úr. Mert erre  van szükségünk. Ez az igazi szabadság, erőt és bátorságot kölcsönöz, mert tudom: életem Ura, mennyei Édesatyám mindig velem van.

Ez az imádság az élet minden fontos területét felöleli. Az imádkozó király tudja, hogy nincsenek véletlenek, és ha bármilyen baj, betegség, háborús vereség, természeti csapás éri a népet, az a bűn következménye. Bár mi is látnánk, hogy a bűnnek, az ebből fakadó életnek következményei vannak. Ám azzal is tisztában van Salamon, hogy ha felismerjük vétkeinket és azokat megbánjuk, az Úr megkönyörül övéin. Isten könyörülő Úr. Rá az irgalmasság a jellemző.

A közbenjáró imádság fontos terület ma is, ezen az úton tehetünk környezetünkért, népünkért, mert az őszinte hitből fakadó imádságnak nagy ereje van. Életek tapasztalhatják meg az Úr kegyelmét és élhetnek át változást, szabadulást.

Nagyon jól látja Salamon: nincs ember, aki ne vétkeznék. Hányan gondolják ma azt, hogy ők nem vétkeznek, aki azonban az igére figyel és hozzá méri az életét, rádöbben, hogy vétkezik Isten ellen. Amíg nem ismerjük Istent, sem az Ő akaratát, bűn nélkülinek véljük magunkat. Meg vagyunk elégedve az életünkkel, mert ez a világ mindent megmagyaráz, a bűnt is. Nemcsak megmagyarázza, hanem átnevezi, genetikai problémának nevezi. Azonban Isten szava rámutat, hogy a bűn a Tőle való függetlenedés, amikor a magunk feje útján járunk, és mi döntjük el, mi a jó. Azonban az evangélium arról is beszél, hogy vissza lehet térni Istenhez, Jézus a Hozzá vezető út. Csakis Rajta keresztül állhat helyre az Istennel való kapcsolatunk. Amíg az Úr vissza nem jön, ez a lehetőség fennáll, éljünk vele.

Közvetlenül Jeruzsálem alá ért az Úr, de most nem rejtve és csendben megy be a városba, hanem úgy, hogy mindenki lássa: a Király megérkezett. Mindenkinek tudni kell erről az eseményről, és mindenki maga dönt, hogy meglátja-e Benne a Királyt vagy sem. Urunk nem rejtegeti Lénye valóságát, hanem elénk éli. Bemutatja, hogy Ő a nagy Király, Ő az, akire az életünknek szüksége van. Mert király, uralkodó nélkül nem tudunk élni. Kell, hogy valaki irányítsa az életünket. Ha nem Jézus, akkor valaki más. Amíg nem hódolunk meg az Úr előtt, addig a sátán a bűnön keresztül tart a kezében. Szenvedéllyé formálja vágyainkat, szokásainkat, elvégzi, hogy ne legyünk szabadok, bár azt hiteti el velünk, hogy szabadok vagyunk. A legmélyebb állapotban, a bűn, a szenvedély sarában fetrengő ember fülébe is azt kiáltja, szabad vagy. De az egyik nőtől vagy férfitól a másikhoz menekülő emberrel is ezt hiteti el. És közben nem látjuk, dehogy vagyunk szabadok. A szabadság ott kezdődik, ha nemet tudok mondani az engem lehúzó vagy irányító erőkre. Azonban nincs hatalmam felettük, a test vágya hajt előre és  tesz boldogtalanná. Nincs akkor remény? De igen! Jézus! Azért vonul be nyíltan, hogy felismerjük, Ő meg tud szabadítani. Képes új életformát, igazi szabadságot ajándékozni.

Egy szamárcsikót használ fel a bevonuláshoz. Tanítványai mennek és teszik, amit az Úr mond. Ez az igazi tanítványság, teszem, amit Jézus mond, akkor is, ha azonnal nem értem. Nem azért küldi, hogy kérjék el a szamarat, hanem, hogy oldják el és vigyék oda Hozzá. Miért kéri ezt? Mert Övé a föld és annak teljessége. Minden az Övé, és így demonstrálja, hogy a Király, az ég és a föld Ura érkezett meg. Ez egyszeri cselekvés, jel, amit meg kell látni, fel kell ismerni. Amikor a tulajdonos meghallja az indokot, elengedi a szamarat. Mert azonnal rádöbben, hogy az ige teljesedik be. Ezért Jézus szava - az Úrnak van szüksége rá - érv a számára. Ez is jelzi, mennyire fontos a Bibliaismeret, ha ez megvan, látni fogjuk az Úr munkájának összefüggéseit, és érteni is. Akkor nem akadékoskodunk, mert a Szentlélek világosságot gyújt a szívünkben, és megértjük, hogy az Úrnak van szüksége az életünkre. Azért hív el, mert rajtunk keresztül akar bevonulni környezetünk életébe. Az a megtiszteltetés ér minket, hogy vihetjük mások számára a Krisztust, ahogyan Pál apostol is tette. Vitte az Urat a szívében.

Azonban a szamár nagyon jól tudta, hogy a hozsánnázás nem neki szól. Néha olyan tudatlan szamarak vagyunk, és azt gondoljuk, minket éltetnek, sőt, el is várjuk a dicsőítést. Azonban minden dicsőség az Urat illeti. Mégis hányszor a karrierépítés jellemzi a hívőket is. A karrierizmus az egyházban is jelen van. A szamárháton bevonuló Jézus kimagaslik a tömegből, ezzel rámutat, Ő a legnagyobb, mindig Neki kellene látszódni. Mi pedig hányszor magunkat láttatjuk. Ha nem ismernek el, megsértődünk. Elvárjuk, hogy kiemelten kezeljenek, de Jézus nem így élt. Alázattal közlekedett a világban, istenségét elrejtette, és csak most, a bevonuláskor mutat rá: Ő a Király. Ezt is alázattal teszi, mert mindez jelzés, hogy nem emberi értelemben vett uralkodó Ő, nem életeket akar elvenni, hanem életeket menteni, saját élete árán.

Dicsérjük Királyunkat, boruljunk le Előtte, és ne sajnáljuk magunkat. Dicsérje Neki szentelt életünk a Nevét.

Áldjad, én lelkem, a dicsőség

1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!

2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban

védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.

3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.

4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.

5. Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.

Isten áldásával.