Követte Őt

A

 templom felszerelését is elkészíttette Salamon király (2Krón 4,1-22). Nem volt elég az épület kialakítása, hanem az istentisztelethez kellékekre is szükség volt. Mivel áldozatbemutatásra is sor került, sok tárgyra volt szükség. Tehát nem végeznek félmunkát, nem a látvány a lényeg, hanem a benne folyó szolgálat, az istentisztelet. A templom nem múzeum, hanem olyan hely, ahol az élő Isten imádata és tisztelete megy végbe. De nem is szolgáltató központ sem az egyház, sem a templom. Ma sokan azt gondolják, hogy a templomban ugyanolyan szolgáltatásokat kínálnak, mint bárhol az életben. Ha megfizetjük, azt kapjuk, amit kérünk. Itt azonban Isten van jelen, és Ő ingyen kínálja a lélek táplálékát, nem kell érte fizetni. Isten nem üzletel, Ő maga kifizette Jézus élete és vére árán megváltásunk árát, így ingyen kegyelemből van üdvösségünk, és ezt Isten ajándékba adja.

Elkészült a tenger, amiben a papok mosakodtak be és ki a szolgálat végzésekor. Ez fontos, a be- és kimosakodás. Az Úr szolgálatában, a lelkigondozás és igehirdetés végzése során be kell mosakodnunk. Ez azt jelenti, hogy szolgálat előtt csendesedjünk el az Úr színe előtt, ott tisztulhat le rólunk mindaz, ami a világból ránk rakódott. Szolgálat után ismét álljunk Urunk elé, ha ezt megtesszük, nem adjuk tovább azokat a fertőzéseket, amik ránk rakódtak a másik emberrel való foglalkozás közben. Mindennap az Úr előtti csendből mehetünk munkánkba, majd oda érkezhetünk vissza. Ha így teszünk, munkahelyi ártalmainkat nem fogjuk családunkra terhelni.

A lámpatartók elkészítése jelzi: Isten a világosság. Nem mi vagyunk a fény, hanem az Úr, Ő maga mondta: „Én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12). Az Ő Lényének fénye ad világosságot a számunkra, és ez a fény az igén keresztül érkezik el hozzánk. Nagy sötétségben él a világ, ezért nagyon fontos az ige, amit lámpásnak ad az Úr. Az ige ad fényt és mutatja meg a jó utat.

Egy jól ismert és kedves történet a mai, ami az Újszövetségben elénk kerül (Lk 18,35-43). Jézus már Jerikó közelében jár, és nemsokára bevonul Jeruzsálembe, és bemutatja az örök érvényű áldozatot a bűnös emberért. Önmagát adja oda értünk, mert nincs más megoldás, és Ő ezt engedelmesen vállalja. Ennyire szeret, hogy kész lemondani a földi élet folytatásáról, csakhogy kiszabadítson a gonosz karmaiból, és átvigyen az Atya országába.

Az út mellett egy vak koldus ült, és kéregetett, így tudta magát fenntartani. Akkor még nem volt ilyen modern az orvostudomány, nem végeztek szemműtétet, de valahogy meg kellett élni, hát koldult. Megszokott látvány a vak koldusok képe. De Jézus számára nem megszokott, mert Ő maga az élet, a világosság, és amerre jár, Lénye és élete gyógyít.

Ez az ember vak volt ugyan, de nem fáradt bele az életbe, nem kiábrándultan ült, hanem figyelmesen. Használta a hallószerveit, volt benne kíváncsiság és érdeklődés. Megkérdezte, mi ez a zaj, és elmondták, hogy a názáreti Jézus megy arra. Érdekes a világ, ma megold mindent a tudomány, így már nem is érdeklődünk, nem keressük Isten megoldását. Mivel van orvosi megoldás, már kevesen gondolnak arra, hogy bajaikkal az Urat keressék. Ez a vak ember Jézushoz fordult, elkezdett kiáltozni. Ha nem is lát, megtesz mindent azért, hogy felhívja magára a figyelmet. Nincs sok lehetősége, de ami van, azt megragadja. Csak akkor van esély a változásra, a gyógyulásra, ha kilépek a magamba süppedésből, ha figyelem Jézust, és kiálltok. Kiáltani mindenki tud, a némákon kívül, hát kiáltsunk.

A vak koldus Jézusban felismeri a Messiást, tudja, hogy Ő az, akit Isten megígért, és hiszi, hogy képes látást adni neki. Minden nap ezzel a kiáltással fordulhatunk Hozzá: Jézus, könyörülj rajtam. Igen, ez nem alkalmi kiáltás, hanem jelzi, egész életemben Őreá szorulok. Nélküle nem vagyok képes életem dolgait megoldani.

Azonban ritkán mennek simán a dolgok. Itt sem, vannak, akik el akarják hallgattatni, mert a saját vágyaik fontosabbak, meg zavarja is őket ez a rendbontó koldus. Az elöl haladóknak sietős volt, így ezért el akarják hallgattatni a vakot. Olyan szomorú, hogy az életváltozást igenlő nem fontos, a mi kis vágyaink, érvényesülési terveink azonban igen. Ebbe a képbe nem fér bele a vak koldus. Urunk könyörüljön rajtunk, hogy Jézus mellett haladva ne váljon akadállyá mások számára az életünk.

Próba is ez: hogyan reagál ez az ember. Megsértődik, kiábrándul Jézusból, Istenből? Hát nem! Ő nem adja fel, hanem annál inkább kiabál. Nem játssza el a jó fiút, nem húzódik szerényen vissza. Mi hányszor túl jólneveltek vagyunk. Ha ránk szólnak, hogy ne használjuk Jézus nevét, ne vegyük elő a Bibliát, ne imádkozzunk nyilvános helyen, szót fogadunk. Pedig nekünk inkább Istennek kellene engednünk, mintsem embereknek.

Jézus megáll, magához rendeli és megkérdezi: mit tegyek veled? És ez az ember Uramnak szólítja, és a lényeget kéri, hogy lásson. Nem alamizsnát vagy szociális védelmet kér, hanem látást. Azonban, ha jól megnézzük, ez az ember vak létére is látott, mégpedig belső látással, mert felismerte, kicsoda Jézus. Kérjünk mi is ilyen látást. Kérjük Urunktól a lényeget, az életünk gyógyulását, és ne elégedjünk meg alamizsnával.

Az Úr azt akarja, hogy meggyógyuljunk, hogy lássunk. Láss! A hited megtartott. Hogyan? A hite, mert hitte, hogy Jézusban Istennel találkozik, és ezért Ő képes meggyógyítani Őt. Ez a lényeg, hiszem-e, hogy Jézus képes meggyógyítani azt a bajomat, amivel épp most küzdök?

A gyógyulás után Jézus követése jön. Ez az ember rádöbbent, hogy egész életével tartozik Jézusnak. És, hogy az Ő követésében válik teljessé az élete. Jézus mindig arra gyógyít meg, hogy azután látó szemekkel, meggyógyult élettel kövessük Őt.

ELDŐLT A SZÍVEMBEN

Eldőlt a szívemben,

Hogy követem Jézust.

Eldőlt a szívemben, hogy követem őt,

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust.

Nincs vissza út, nincs vissza út.

Ha nincs is társam, követem mégis őt,

Ha nincs is társam, követem Jézust.

Ha nincs is társam, követem mégis őt,

Nincs vissza út, nincs vissza út.

Mögöttem a világ, előttem a kereszt,

Mögöttem a világ, előttem Jézus,

Mögöttem a világ, előttem a kereszt,

Nincs vissza út, nincs vissza út.

Isten áldásával.