D
|
ávid is
megöregedett, mert mindenki megöregszik, ha nem hal meg fiatalon (1Krón
23,1-32). Azonban nem látja öregen sem értéktelennek, haszontalannak az életét.
Nem szűkült be, hanem betelt az élettel. Ez a betelés nem elsősorban anyagi,
testi megelégedettséget jelent, hanem inkább lelkit. Így is meg lehet öregedni,
beteljesedést jelent az öregség, minek a beteljesedését? Az Istennel való kapcsolatnak. Mert Dávidnak a próbákon és bukásokon
keresztül is növekedett a hite. Az élet minden gondja, terhe, az ördög
kísértései is javunkra szolgálhatnak, és ezt élte meg Dávid. Nincs
megkeseredve, nem sajnálkozik, nem mondja, nincs már értelme az életének.
Öregen is megtalálja azt, amivel
még szolgálhat. Már nem az ország szervezésével, hadba vonulással foglalkozik,
ezekre ott van már Salamon. De Dávid is megtalálja azt a területet, ahol
hasznossá tudja tenni magát, és ahol szolgálhat az Úrnak. A lévitákat veszi számba, szolgálati
területüket állapítja meg. Az a
feladatuk, hogy dicsérjék az Urat hangszereken is. Fontos számára a zene. Maga is játszott
hárfán, de nem akármilyen zenét művel és szeret, hanem az Urat dicsőíti
énekeket. Több zsoltárt is írt, amelyekben egész lényét feltárja az Úr előtt.
Bűn bánatát is zsoltárban jeleníti meg.
Fontos a zene, és jó, ha az Úrnak tudunk énekelni, vagy Őt dicsérjük
hangszereken is. Azonban nem mindenki játszik hangszeren vagy énekel jól,
azonban lehet áldást is mondani.
Ez a szakasz elmondja, ne engedjük át magunkat a csüggedésnek, mert idős
korban is értékes az életünk és szolgálhatjuk Urunkat. Azonban nekem kell
megtalálnom, mivel dicsérhetem, szolgálhatom Őt. Lehet imádsággal magasztalni, az idős
embernek több ideje van, amit egyedül tölthet el, és ezt lehet az Úrra szánni.
Ezek az egyedül töltött órák a Biblia mélyebb megismerésére is lehetőséget
kínálnak. Szabad nem bekapcsolni a tévét, a számítógépet, és beszélgethetek az
Úrral. Dávid megtalálta a módját hogyan töltse meg tartalommal idős napjait,
így én is megtalálhatom
Lukács evangéliumának mai szakasza Péter kérdésével kezdődik: Nekünk
mondod, vagy mindenkinek (Lk 12,41-59)? Hát kinek mondaná, persze, hogy nekik
és mindenkinek is. Hiszen az Úr mindig ahhoz szól, aki hallgatja, tehát, pont
nekem. Neked szól, aki most olvasod ezeket a sorokat, és nem másnak. Mindig az
igehallgatóhoz szól az Úr.
Mit mond Urunk? Egy példázatot fejt ki előttük, amelyben egy idegenbe
utazó gazdáról van szó, aki a sáfárára bízza háztartását. Az lesz a feladata,
hogy lássa el a feladatát, hogy ne lehessen észrevenni a gazda hiányát. Ez a mi
feladatunk, ez az egyház megbízatása, úgy éljük meg a hitünket, hogy ne vegyék észre, hogy nincs
jelen testileg az Úr. A hívő ember élete és szolgálata által Őt jeleníti
meg. Ahol egy élő hitű ember jelen van,
ott valami Jézus Krisztusból nyilvánul meg.
De vajon így van-e? Valóban Őt képviselem, és mindig azt teszem, amit rám
bízott. Mert ránk bízatott az evangélium, az a feladatunk, hogy hirdessük szerte
a világon. Mi vihetjük az emberek közé bűnösök felé megnyilvánuló szeretetét,
de megtesszük-e? Nem kísért-e minket is az a gondolat, késik a Gazda, halogatja
még az érkezést? Ha így gondolkodunk, előbbre helyezzük saját dolgainkat, annyi
minden fontossá válik, és már nem is várjuk az Urat. Azonban, aki szereti Őt,
az várja, az örömmel várja az Urat, és mindent alárendel a Vele való
találkozásnak. Arra vágyik, hogy abban a szolgálatban találja majd az Úr,
amivel megbízta őt.
Az Úr nem a mi gondolkodásunkhoz, elképzelésünkhöz szabja akaratát.
Vissza fog jönni, és akkor érkezik, majd amikor nem várják. És ha megjön, számon
kéri sáfárait. A sáfártól azt kérik, végezze hűséggel a munkáját, mert az is
igen nagy megtiszteltetés, hogy a gazda rábízza mindenét. Tehát nem a
sajátunkból adunk, mert nincs is nekünk, semmink, amit nem tőle kapunk. Már
eleve az életünk is Isten ajándéka, és minden, amivel ezen a földön kezdhetünk,
az Tőle van. Azonban ezekkel el kell számolni. Boldog az a szolga, aki
megismerve Ura akaratát cselekszi is azt, mert nem elég ismerni, hanem tenni is
kell.
Az Úr tüzet bocsát a földre, de ez nem elpusztít, hanem új életre segít.
A Szentlélek kitöltetéséről beszél Jézus. Ez a tűz a bűnt égeti ki a szívekből,
megtisztít és újjá formál. Ez a tűz járja be a világot, amikor emberek megtérnek,
ott mindig a Szentlélek munkálkodik. Az
is hozzátartozik, hogy az evangélium terjedését meghasonlás is kíséri. Mert
vannak, akik nem fogadják be az Urat az életükbe, és ők gyakran üldözik azokat,
akik Jézus tanítványává válnak. Erre számítani kell, mint ahogy az első
keresztyének korában is gyakran megtörtént, egy családból nem mindenki lett az
Úr Jézus tanítványa. És így szembenállás keletkezett, hiszen a tanítványok, már
másképp éltek, mint rokonaik, megtagadták a bálványokat és a bűnt. Már nem a
régi szokásokhoz alakították életvitelüket, hanem Isten igéjéhez. És ezért gyakran üldözték is őket. Erre ma is
lehet számítani, de ne feledjük Urunk mondását, boldogok vagytok, ha az
evangéliumért, és az én nevemért üldöznek titeket és mindenféle rosszat
mondanak rólatok.
A tanítványt Isten Szentlelke vezeti, és Ő képessé tesz annak a
felismerésére, hogy épp az adott helyzetben mi a helyes magatartás. A Lélek mindig a megbékélés felé terelget
bennünket. Addig béküljünk meg a másikkal, amíg lehet. Aki megbékül az Úrral,
azt Ő a másik emberrel való megbékélés felé terelgeti.
Mindenkoron áldom az én Uramat
1. Mindenkoron áldom az én Uramat,
Kitől várom én minden oltalmamat.
Benne vetem minden bizodalmamat:
Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.
2. Igen vígad és örvendez én lelkem,
Az Istennek segedelmét hogy kérem,
Nyomorultak meghallják, azt örvendem,
Vígadjanak Istenben, arra intem.
3. Én mikoron Istenhez kiáltottam,
Kegyelmesen tőle meghallgattattam,
Ő általa hamar megszabadultam,
Háborúságimban is megtartattam.
4. Lám Istennek angyala mind tábort jár,
Az istenfélő emberek körül jár.
Az Istentől azért ki oltalmat vár,
Útaiban mindenütt az nagy jól jár.
5. Segítségül azért Istent hívjátok,
Ő jóvoltát kóstoljátok, lássátok!
Igen nagy jó, azt bizonnyal tudjátok:
Benne bízó emberek mind boldogok.
6. Valamiglen élsz ez árnyék világban,
Szánt-szándékkal ne élj a gonoszságban,
Sőt életed foglaljad minden jóban,
Hogy lakozzál Istennek oltalmában.
7. Sok jók közt a békességet szeressed,
És éltedben mindenkor azt keressed:
E világnak békességét ne nézzed,
Az ördöggel ne legyen közösséged.
8. A felséges Isten szemei vannak
Igazakon, kik csak őbenne bíznak:
Mindazok, kik tőle oltalmat várnak,
Kérésükben mindig meghallgattatnak.
9. Igen közel az Úr Isten azoknak,
Töredelmes szívvel akik óhajtnak;
Alázatos lélekkel akik járnak,
Sok ínségből bizton megszabadulnak.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése