Mindent elhagyni Érte

E

lkezdődött az Úr házának építése Jeruzsálemben (2Krón 3,1-17). A Mórijja hegyére készül a szenthely, oda, ahol Isten jelenlétét az ősök megtapasztalták. Ezen a hegyen akarta áldozatként bemutatni Izsákot Ábrahám, de Isten angyala megjelent, és megállította az ősatyát, aki a fia helyett egy, a bokorban fennakadt kost áldozott fel. Tehát ezen a hegyen Isten adott áldozati ajándékot, mert nem kívánta az emberáldozat bemutatását. Izsákot megkímélte, de később a saját Fiát odaadta értünk. Ez a hegy a maga áldozatával előremutat Isten Fia tökéletes áldozatára, a keresztre. Áldott az Úr, amiért nem várja el tőlünk azt, amit magától megkövetelt. Ő mindig szívünk készségét nézi, kész vagyok-e mindent Neki adni. Bízom-e Benne tökéletesen? Ábrahám bízott Benne - és te, te is bízol? Mindent Rá mersz hagyni?

Dávidnak is megjelent ezen a helyen az Úr. Engedetlensége idején, amikor megszámlálta a népet, majd ezért Isten kezébe esett, megtapasztalta az Úr irgalmát. Amikor a csapás befejeződött, Dávid itt mutatott be áldozatot Istennek. Azért fontos ez a hely, mert bizonyságot tesz az élő Istenről, hirdeti: Izráel Istene él, megjelenik övéi számára. Igen, a mi Urunk élő Isten, ma is kijelenti magát, és hatalmasan cselekszik, mert Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

Salamon számára fontos a múlt, mindaz, amit Isten apja életében elvégzett. A korábbi megjelenésekre épít. Jó, ha mi is figyelünk mindarra, amit az Úr elődeink életében elvégzett. Az egyház nem velünk kezdődik, sokan megtapasztalták már előttünk is az Úr kegyelmét, és éltek Neki szentelt életet. Sok nagy dolgot vitt már végbe Urunk, és ezek a bizonyságok a megerősítésünkre szolgálnak. A múltból, Isten múltbeli tetteiből sok erőt lehet meríteni. Segítenek feldolgozni a nehéz időket, másrészt bátorítanak a hitben való járásra és a Benne való kitartásra.

A templom készül, a szentek szentje is megépül, és az Úr jelenlétét hirdető kerúbok is. Megépül minden pontosan, ahogyan az Úr azt kijelentette. A szentek szentje az a hely, ahol az Úr megjelenik, ahol át lehet élni a csodát, a misztériumot, a menny és a föld összeérésének nagyszerű pillanatát. Mert az élet legnagyszerűbb pillanata, amikor az Isten lehajol a földre, kijelenti magát nekünk. Ez a legnagyszerűbben és leglélegzetelállítóbban Jézusban történt meg. Őbenne valóban összetalálkozott a föld és az ég. Isten világát, annak erejét és lehetőségeit élte meg közöttünk Urunk. Általa léphetünk kegyelemből bele ebbe az országba. Dicsérjük az Urat, amiért ebben a bűntől átitatott, sok nyomorúsággal, szenvedéssel sújtott földön vállalta az életet, vállalt minket. Ezért van ma is reménységünk, Ő eljött, hogy találkozzon velünk. Jelenléte reménység a nyomorból való talpra állásra és az üdvösségre. Ma is Vele és általa élhetünk.

Amikor a tanítványok hallották Jézus véleményét, magukra gondoltak, ők mindent elhagytak Jézusért (Lk 18,28-34). Egész addigi életformájuknak hátat fordítottak, mindent feladtak, és Őt követik. Mire számíthatnak, mi lesz ennek a jutalma? Urunk rámutat: aki Érte és Isten országáért mindent elhagy, azé Isten országa lesz. Nem veszít, hanem megtapasztalja annak bőségét. Természetesen nem kap meg mindent egyszerre, de átéli, hogy az Úr gondoskodik róla. 

Az ige tükrébe tekintve kell végiggondolnom: elhagytam-e Érte mindent? Mindennél fontosabb-e számomra Jézus és az Ő országa? Bizony, gyakran elindulunk követni Őt, de a világból és régi életünkből annyi mindent magunkkal cipelünk, így azután leterhelődünk és lemaradunk. Mi az, amit nem akarok elengedni, amitől nem kívánok megválni? Hányan elhagynak szinte mindent, hazájukat, családjukat a jobb megélhetés reményében, és amikor az Úr kéri, hogy mindent hagyjunk el Érte, megbotránkozunk. Merjük az igére bízni magunkat, és megtapasztaljuk, hogy az Úr szava valóság, Ő valóban megadja mindazt, amire szükségünk van. Gyakran bőségesen is. 

Azonban azt se feledjük, hogy mindez akkor válik valósággá, ha követjük Őt. Az Úr nem saját jólétünket, kényelmünket akarja kiszolgálni, hanem a követést, a szolgálatot kívánja támogatni. Az Érte való elhagyás nem önző érdekből történik, hanem azért, mert Ő mindennél nagyobb kincs, Benne kiteljesedem, békességre jutok. Őt követem, akkor is, ha nem kapok semmit. Ott van-e ez a szívünkben, követem Őt, bármerre visz is útja? Megyek Vele, ha kell, a halálon át is?

Bizony, mi is úgy vagyunk, hogy ezt a beszédet nem értjük. A szenvedés, a harc már nem jön át, mert a mai világ nem akar hallani szenvedésről. Különösen nem a hívők, úgy gondolják, Isten gyermekeként minden rossz elkerüli őket. Ám ez nem így van. Urunk szenvedett és meghalt a kereszten. Az apostolok számára sem a földi jólét volt az életcél, hanem az evangélium hirdetése, amelyért sok szenvedést és lemondást vállaltak. Pál apostol is elmondta, hogy megtanult szűkölködni és bővölködni is. És mennyi testi szenvedés érte, botozás, kövezés, börtön és hajótörés formájában. Mi ma jól akarunk élni, és ehhez hitünket is eszközként akarjuk használni. Pál apostol pedig önmagára tekintett úgy, mint eszközre az Úr kezében. Ne mi használjuk eszközként Urunkat, hanem engedjük, hogy Ő használja fel életünket neve és országa dicsőítésére, szolgálatára.

AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK

1.  

Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van:

Tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan.

Mint titkos bánya mélyiben, formálja terveit,

De biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt.

2.  

Bölcs terveit megérleli, rügyet fakaszt az ág.

Bimbója bár igénytelen, pompás lesz a virág.

Ki kétkedőn kutatja Őt, annak választ nem ád,

De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.

3.  

Ne félj tehát, kicsiny csapat, ha rád felleg borul:

Kegyelmet rejt, s belőle majd áldás esője hull.

Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik,

Sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik.

Isten áldásával.