Szünet nélkül tanítvány

S

átán mindig munkálkodik, rendkívül kreatív, megkeresi azt a személyt, akin keresztül célját elértheti (1Krón 21,1-23). Most Dávidot szemelte ki, általa az egész nép és az ország életére hatással lehet. Ki gondolja majd, hogy amikor a király, az Isten szíve szerinti férfi cselekszik, sátán tervét hajtja végre? Dávid szívét veszi célba, elülteti azt a gondolatot, számlálja meg a népet, mérje fel katonai erejét, ezzel bizalmatlanná teszi Istennel szemben, biztos katonai hátteret akar.  Isten eddig hit által vezette, nem a létszám, a haditechnika adta Izráel erejét, hanem az Úrba vetett hit. Amikor fiatalon kiállt Góliáttal szemben, nem az emberi lehetőségekre figyelt, hanem az Úr nevében bízott. Ez különböztette meg Saultól, ő csak a katonák létszára, és a fegyverekre épített, ezért akarta Dávidot is páncélba öltöztetni. Dávid azonban az Úrra tekintett és egyetlen parittyával indult harcba az óriás ellen. Nem is csalódott, az Úr megmutatta hatalmát, világossá vált, Izráel ereje nem a hadseregben van, hanem az élő Istenben.

Jóábnak nem tetszett a terv, de végre kellett hajtania a parancsot. De Istennek sem tetszett, rossznak látta ezt a tervet. Mert mindig az a lényeges, Istennek tetszik-e, Ő mit szól hozzá. Lehet jó az ötlet, sok személynek tetszhet is, de mit szól hozzá az Úr? Dávid azonban most nem kérdezte, úgy gondolta ő a király, joga van tudni milyen erő áll rendelkezésére, ő felel az ország biztonságáért. Jóáb azonban figyelmezteti, látja a következményeket, még sem keresi az Úr válaszát a király. Van, amikor hiába figyelmeztetnek, sátán megvakít, nem engedi, hogy jól lássunk, szívünkbe súgja, neked van igazad, ne engedj belőle. Dávid sem enged, talán ott van a szívében, mindenkinek tudni kell, milyen erősek vagyunk. Pedig eddig nem a hadsereg ereje tartotta távol az ellenséget, hanem az Úr nevének, és tetteinek a híre. Nem a szuper hadseregről beszéltek, amikor kijöttek Egyiptomból, hanem Istenről, és a tetteitől rémült meg az ellenség.

Ne engedjünk a kísértőnek, álljunk neki ellen, amikor önmagunkra, képességünkre, erőnkre akarja terelni a figyelmet.  Az Úr Jézus népének ereje nem önmagában van, nem a létszám tesz erőssé, hanem a Benne való élő hit. A tanítványok alkalmassága sem önmagukból ered, hanem Istentől van. Ő tesz alkalmassá az evangélium szolgálatára. Ne vonjuk magunkra az emberek figyelmét, hanem mindig az Urat állítsuk középpontba. Őt láttassuk mindig.

Amikor Isten megveri Izráelt, rádöbben Dávid a vétkére. Bűnbánat támad a szívében. Ez jó, csak az a szomorú, hogy csak Isten ítélete után jut bűnbánatra, akkor, amikor a nép is szenved miatta. Hányszor csak akkor döbbenünk rá, milyen rosszul cselekedtünk, amikor mások is megérzik. Most már kimondja, nagyot vétettem, esztelenül cselekedtem, de miért nem mondta ezt korábban? Akkor is meg lehetett volna látni, amikor hadvezére szólt. Hányszor ilyen makacs, és önfejű még Isten gyermeke is. Mennyi nyomorúság és fájdalom származik ebből. Vigyük minden gondolatunkat, tervünket előre az Úrhoz, kérjük ki tanácsát, és várjuk meg válaszát.

Milyen kegyelmes az Úr, megcsodálhatjuk Őt, és dicsérhetjük irgalmáért.  Még mindig van üzenete, és nem azonnal sújt le keze. Ráadásul három lehetőséget kínál fel Dávid számára.  Itt ragyog fel a kegyelem, a jó hír, Isten irgalmas, könyörületes, nem olyan, mint az ember. Megbünteti a gonoszt, de a bűnösnek kegyelmét kínálja. Dávid választhat, és mennyire jól választ, mi nem valószínű, hogy így tennénk, de ő valóban ismeri az Urat. Tudja, micsoda különbség van Isten és az ember között, és ezért inkább Isten kezére bízza magát. 

Dávid fohásza, csak ember kezébe ne essem, árulkodik rólunk, a bennünk lévő kegyetlenségről. Az ember mindig visszaél helyzetével, meg akarja mutatni hatalmát, és ezt általában a kiszolgáltatottal, a gyöngével teszi. Isten pedig, pont a gyönge, a kicsi, a bűnös felé hajol le. Megkönyörül a vétkezőn, és megbocsát a számára. A legjobb mindig az Úr kezébe esni, Őreá hagyatkozni. Mert nem csak arról van szó, hogy az Ő ítélete menjen végbe rajtunk, hanem jobb mindenben Istenre bízni magunkat, mint emberekben bízni. Bízzunk mindig Benne, és várjuk Tőle a segítséget, ne emberek legyenek reménységünk forrásai, hanem egyedül az Úr.

Urunk a tanítványait, a maiakat is hitük, a Vele való kapcsolatuk vállalására bátorítja (Lk 12,1-12). Merjük Őt nyíltan vállalni, ne a titkolás legyen a cél. Ne ez vezessen, csak meg ne tudják, kiben hiszek, hanem épp az vezéreljen, mindenki tudja meg. Jézus nem szégyellni való, mert Ő az élet. Őt kellene minden embernek megismerni és a szívébe fogadni. Mert ahol ott ez megtörténik nagy és pozitív változások mennek végbe. Jézus jó irányba lendíti személyiségünket.  Isten szeretetével tölt fel, és ez a szeretet mentő erő. Ahol Jézus jelen van, ott vége a rossznak, a romboló, pusztító indulatoknak és erőknek.

A képmutatás azt jelenti, alkalmazkodom a világhoz, mindig azt mutatom, olyan vagyok, amit elvárnak. Csak ott élem meg a hitem, ahol nincs következménye.  Jézus azonban rámutat, az életet nem lehet tartósan elrejteni, eljön az idő, amikor láthatóvá válik. A földbe vetett gabonamagot sem lehet észrevenni, de a napok múlásával láthatóvá válik az új élet. Ahol a krisztusi új élet jelen van, ott az láthatóvá fog  válni.

Az Úr barátjának mond, olyan jó ez, van egy hűséges barátom, Akire mindig számíthatok, Ő soha nem hagy cserben, és nem is a szeszélyeimet szolgálja ki, hanem a jó úton vezet. Ő az életre vezet, mert azt akarja, hogy örök életünk legyen.

Ezért ne féljünk az embertől, senkitől aki, vagy ami fenyeget, mert csak a testet ölheti meg, ezzel Jézus rámutat, nem ér véget az élet a halállal, hanem azt követően Isten elé kell állnunk.  Ez segítsen mindenkor a helytállásban, az Úrhoz fogok menni. Földi sátoromat le lehet rombolni, de nem lehet elpusztítani, így az Úrhoz fogok menni. Az Úr is vállalt engem, a halálban is, én sem hátrálok meg.

Másrészt rábízom magam Istenre, az üldözések idején is. Lukács már megtapasztalta az üldözést, látta Pál életében is, amikor börtönbe került és védekezésre szorult. Az apostol is Istenre bízta magát, csodálatosan megtapasztalta, hogy az Úr a börtönben is vele van.

Milyen vigasztaló az a tudat, még a hajunk szálai is számon vannak tartva.  Ez adjon mindig erőt, és bátorítást, még a hajszálaimra is odafigyel az Úr. Ennyire törődik velünk. Igen, számára valóban értékesek, minden földi dolognál értékesebbek vagyunk. Mennyire vigyázunk értékeinkre, óvjuk őket, Isten még jobban odafigyel az értékekre, mert számára az élet, az ember az érték, és mindent megtesz, hogy megmentse a pusztulástól. Ez nem azt jelenti, hogy ebben a világban minden csupa jó lesz, hanem azt, hogy a végső pusztulástól, a kárhozattól ment meg. Így ebben a világban mi is kerülhetünk nehéz helyzetben, számon kérhetik hitünket, mint ahogy, már ez annyiszor megtörtént az egyház története során. Azonban ilyen esetekben is bízhatunk az Úrban, ne magunkra építsünk, hanem támaszkodjunk a Szentlélek erejére. A Szentlélek megtanít a hit megvallására, de ehhez folyamatos kapcsolatban kell lennünk Vele.  Bármerre járjunk, menjünk akár nyaralni, Vele menjünk, engedjük, hogy a szentlélek Isten ott is vallást tegyen általunk. Mert akárhová visz utunk, mindenütt tanítványok vagyunk. A tanítványságban nincs szabadság, nincs szünet.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.