Szenvedésben engedelmes

N

em lehet sokáig rágódni a történteken, Isten tovább lép (1Sám 9,1-27). A nép királyt akar, és Ő megengedi ezt nekik. Nem Isten akarja a királyságot, mert ez a kívánságuk, nyílt lázadás  ellene.  Izráelnek Isten a királya. Ez adta egyediségüket, ettől voltak ők mások. Azonban már nem felelt ez meg nekik. Nem akartak mások lenni, ők olyanok akartak lenni, mint a többi nép. Az Ő mintájuk Isten volt, de úgy gondolták ez már nem menő. Új mintára van szükségük. Ki az én mintám? Kire akarok hasonlítani? Elég nekem az Úr kegyelme, elég egyedül az Úr, vagy én is inkább valami emberire vágyok? Ki az én királyom, Jézus, vagy valaki más? Ő ül a szívem trónján vagy még én? 

Olyan szomorú ez, hiszen eddig annyiszor megtapasztalták Isten hűségét, hatalmát és szabadítását.  Isten vezette ki őket Egyiptomból, és Ő hozta be a tejjel mézzel folyó földre is. Mindent Isten szervezett meg és vitt végbe. Nem volt szüksége másra. Felhasznált emberi eszközöket is, olyanokat, akik figyeltek rá, akiknek a szíve Őrajta csüngött és készek voltak megcselekedni akaratát. Azonban a király, a végső fórum Isten volt, és ezt mindenki tudta. Ha egy szomszédos nép tárgyalni akart a királyukkal, akkor megvallották, nincs királyunk, Isten a király. Így mielőtt meg nem beszéljük Vele, nem hozunk döntést. Mostanra eljutottak oda, hogy szégyellik Istent. Mi az, hogy nem tudjuk a szomszédos nép követeit egy palotába vezetni, és nem tudunk egy emberre rámutatni, íme, a király. Isten népének azonban nincs szüksége ilyen pozícióra. Amikor ember uralkodik a másik emberen, az mindig következményekkel jár. Miért? Mert az ember szíve bűnös. A teremtéskor Isten meghatározta, hogy minden fölött uralkodhat az ember, kivéve a másik embert. Az ember kizárólagos Ura Isten, a Teremtő.

Ezt a kísértést sátán az egyházban is elültette. Jézus úgy indította el a tanítványokat missziós útra, hogy nem volt egyszemélyes vezetőjük. Mindenki Jézus uralma alá tartozott. A Szentlélek vezette őket. Azonban eljött az idő, amikor a keresztyének is szégyellték, hogy nincs vezető, nincs, aki tárgyaljon az összes keresztyén, az egész egyház nevében. És ha már van vezető, a világhoz hasonlóan hatalmas épületekre is szükség van. És így már rossz irányba kezdtünk el haladni. Ráléptünk a széles útra. Az Úr azonban a keskeny úton jár övéi előtt, és ez az út nem hasonlatos a világhoz.  Az Úr tanítványainak nem ugyanazokat az értékeket kell vallani, mint a világ, és nem ugyanazok a célok, mint a világ életében. Az egyház feje Krisztus, sokat elmondjuk. De el kell azon gondolkodni, hogy Ő alázatos volt és szegény. Nem ütött el az öltözködése az egyszerű emberekétől, nem a ruházata, anyagi helyzete, társadalmi pozíciója, a vezetőkkel való barátsága jelezte, hogy Ő Isten Fia. Az élete vallott minderről. Tanított, gyógyított, szabadított. Isten erejével munkálkodott. Gyógyultak munkája nyomán a gonosz által ütött sebek. A tanítványokat ma is ezen az úton vezeti.

Az Úr előttük jár, nem tőle kérték ugyan a királyt, de mégis elkészíti a személyét. Olyat ad, amilyet szeretnének. Sault ki lehet állítani más népek vezetőjével szemben. Magas, jó alkatú, és az embereknek ez kell. A kinézet a fontos, a külső tulajdonságok, mert ezt veszik észre majd mások is. Ez az út azonban Isten népe számára nem járható, mert ha csak a külsőre figyel becsapódik, mint ahogy Saullal kapcsoltban is történik majd. Jó ránézni, büszkék, amikor látják, de hamar kiderül, rossz döntés volt az egész királyság. De Isten a rosszból is tud jót kihozni.

Saul eljut Isten emberéhez, Sámuelhez, a látóhoz. És ez jól kifejezi a próféta belső világát. Látó, de nem jövendőmondót takar a kifejezés, hanem azt mondja el, látja a Láthatatlant. Élő kapcsolata van Istennel, és látja az Ő akaratát.  Sámuel már tud Saulról és felkészíti arra, amire Isten kiválasztotta. Hogyan készíti fel a leendő királyt? Isten beszédét ismerteti meg vele. Az életre való felkészülés legfontosabb mozzanata, megismerni Isten beszédét. Addig nem vagyok felkészült, amíg nem ismerem jól Istent, és az Ő üzenetét. Ez az amire legjobban szükségem van. Ennek a megismeréséhez azonban meg kell állni. Időt kell rá fordítani. Amíg a világban pörgök, amíg meg akarok neki felelni és a környezetemnek, addig Istenre nem sok idő marad. Állj meg, és keresd az Úr akaratát. Várd, hogy Ő szóljon!

Az apostol megdöbbentő módon, legalábbis mai gondolkodásunk számára megdöbbentően, szenvedésről beszél (Rm 8,18-30). Amiket most szenvedünk, és ezzel nem csupán a Római birodalomban való szenvedésre gondol.  Nem, hanem arról tesz bizonyságot, hogy Jézus követői mindig szenvednek a földi világban. Ők más úton, a keskenyen járnak, és ez nem egyezik a világ elképzelésével, de a vallásos emberekével sem. Szenvedésről beszél Pál, és nem arról, hogy, aki Jézusban hisz, annak minden jól megy az életében. Nagyon megrendítő, hogy nem gazdagságról, a legjobb munkahelyről, politikai hatalomról beszél. Miért? Mert az Úr maga is szenvedett és erre hívta az övéit is. Belesüppedtünk a világ kényelem nevű foteljébe, és nagyon nehéz abból feltápászkodni. Nehéz követni az Urat a szenvedés útján. Mert ha nem teljesen Övé a szívünk, akkor mi is elismerésre, megbecsülésre, jó életmódra vágyunk. Azonban az Úr arra hívott el, hogy az Ő nyomdokain járjunk. És az Ő nyomait, ha figyeljük, akkor hiába is keressük palotákban, luxus üdülőkben. Nem látjuk a lábnyomát a vezetők irodájában, és a pénzemberek között sem. Jézus lábnyoma a betegek, megkötözöttek, szegények, számkivetettek között vezet keresztül.  É nem tárgyal magas rangú politikusokkal, nem kér tőlük segítséget. Egyedül és kizárólag az Atyára támaszkodik. Mindig Őt hívja, és tudja, hogy az Atya meghallgatja Őt, és így dicsőíti meg a nevét. Ez a mi utunk is, vinni az evangéliumot, és egyedül Őreá támaszkodni.

Pál apostol nem a levegőbe beszélt, sok szenvedésen ment keresztül az evangélium hirdetése közben. A természet elemei és az emberek egyaránt sok nyomorúságot okoztak neki. Gyakran forgott életveszélyben, ült börtönben, és bizony nem volt mindig mit ennie sem. Nem rendelkezett folyószámlával sem, ahová a császár átutalta a fizetését, a társadalomért végzett kiváló munkája fejében. Az ő élete és megélhetése teljes mértékben az Úr kezében nyugodott. És bármi érte, nem zúgolódott, hanem Jézusra tekintett. 

Mivel felfelé nézett nem a nyomorúságot látta, hanem az eljövendő dicsőséget. Bármilyen nehézség veszi körül, nem nyafog, nem jajgat, milyen nehéz is az élet, kibírhatatlan a meleg, a hideg, és a fájdalmak. Pedig rengeteg fájdalma volt. A sebek, amiket kapott, a bilincsek, botozások helyei nagyon fájhattak. Nem utalták be a kórházba, és szabadságot sem kapott, hogy egy kicsit kiáztassa magát, és összeszedje erejét. Miért nem úgy éli meg ezeket a helyzeteket, mint mi? Mert arra néz, ami vár ránk. Ezt is tisztázni kell, nem ebben a földi világban várja, hogy majd minden jóra fordul. Amikor leírja, hogy akik Istent szeretik, minden javukra van, az nem arra utal, hogy majd eljön az igazság pillanata, minden a helyére kerül. Ha egy darabig üldöztek, eljön az idő, és az üldözött hívőből, üldöző lesz. Isten országában másképp látjuk ezt, és épp Pál élete mutat rá. Előbb Krisztust üldöző volt, és amikor megtért, ő maga vált üldözötté. Nem Jézust követve gazdagodott meg, hanem Őt befogadva, kárnak és szemétnek ítélte mindazt, ami addig gazdagság volt az életében. A dicsőség azt jelenti, Isten országában teljesedünk ki. Az üdvösségben kapjuk meg Istentől a jutalmat. Reménységünk van az új testre. Ezt a most szenvedő testet levetjük, és új élettel ajándékoz meg az Atya, Krisztusért.

Sőt ez a megújítás az egész teremtettségre kiterjed majd. Isten új teremtést visz végbe, a régiek elmúlnak. Mindaz elmúlik, amit a bűn hozott a világba, maga a bűn és a gonosz is elmúlik Isten ítélete által. Isten mindent újjá teremt, és ott már nem lesz jelen a bűn, a betegség, a fájdalom, az elmúlás. Isten lesz minden, mindenekben. Vele lehetünk mindörökké. Ilyen reménységet és jövő képet senki nem tud adni, csak egyedül az Úr Jézus Krisztus.

 

Szenvedésben engedelmes

 

Szenvedésben engedelmes

Szenvedésben engedelmes,

kísértésben győzedelmes

Jézus Krisztus, légy kegyelmes.

Rám a bűn mint tenger árad,

kísértésnek tüze támad.

Nincs segítség, csak Tenálad.

 

 

Isten áldásával.