Megújult hittel

A

 kezeletlen és megoldatlan problémák tovább gyűrűznek (1Móz 37,12-36). A mélybe söpört indulatok maguktól nem múlnak el, a féltékenység és irigység sem távozik a szívből, ha nem igyekszünk velük szembenézni és Úr segítsége által felszámolni őket. Jákób nem vette komolyan az idősebb fiaiban felgyülemlett haragot, nem ültek le együtt az Úr előtt átbeszélni a problémákat, és nem igyekeztek az Ige világosságában látni a kérdéseket. Ne halogassuk a kényes kérdések megbeszélését, az önmagunkkal való szembenézést, mert a problémák szőnyeg alá söprése soha nem megoldás.

Jákób továbbra is Józsefet küldi idősebb fiai után, pedig tudja, hogy tele vannak bizalmatlansággal iránta. József a cifra ruháját veszi magára, ami eddig is irritálta testvéreit. Meg kell látnunk, mi az, amiben változtatni kell az egymás közötti kapcsolatunk megélésében. Vegyük észre, mi az, ami a másikat irritálja, idegesíti és merjünk változtatni rajta, ne ragaszkodjunk azokhoz a szokásainkhoz, amelyek mélyítik a válságot, és nem a közeledést segítik.

József felbukkanása testvérei többségében gyilkos indulatot vált ki, nem dolgozták fel az álomlátását, és amikor megérkezik, berobban a gyűlöletük. Azonnal meg akarják ölni. Döbbenetes, mennyire nem látják, hogy az azok az álmok értük adattak. Ami Józseffel fog történni, az mind értük megy végbe, mert Isten értük, a javukra cselekszik. Ők csak úgy látják, kimaradnak valamiből, mennyi sérelem húzódik meg ezekben az emberekben. De vajon mi húzódik meg bennünk? Milyen indulatok alakítanak? Mire vagyok érzékeny? Kérjük, az Úr mutassa meg érzékeny pontjainkat, és kérjük, szeretete és Szentlelke által gyógyítsa meg a lényünk. Ne engedjük, hogy elhatalmasodjanak rajtunk a negatív indulatok, mert Jézus irgalmassága által lehet felettük győzedelmeskedni.

Megdöbbentő az is, hogy József kútba dobása után le tudnak ülni enni, és étkezés közben arról beszélnek, mit tegyenek a testvérükkel. Meg kell itt látnunk, hogy mivel nem nézte szembe a bennük levő gyilkos indulatokkal, a Dinával történtek idején,  ez a pusztító indulat egyre természetesebbé válik a számukra. Rúben kivételével mind úgy gondolják József eltávolítása a megoldás. Ha megszabadulnak tőle helyreáll a békességük, eltűnik minden feszültség. Így gondolkodott az ember Jézussal kapcsolatban is, mert ha egyszer rálépünk az eltávolítás útjára, vagyis azt gondoljuk, az a megoldás, ha megszabadulunk a másiktól, nem tudunk letérni már erről az útról. Csak az Úr beavatkozása állíthat meg, és formálhatja újjá a szívünket. Nem segít a tudomány és a fejlődés sem. Egyedüli megoldás az újjászületés Isten Szentlelke által. Mielőtt nekiindulunk a mai napnak, nézzünk lényünk mélyébe, és minden ott található, de már feledésbe merült sérelmet vigyünk Urunk elé. Kérjük, gyógyítsa be a múlt sebeit, tisztogassa meg a szívünket a haragtól, a bosszúvágytól, és adjon új életet.

Egyre jobban megismerjük Ábrahám hitének mélységeit, mert a hitnek is van mélysége, amelyből életnek itala hozható a felszínre (Rm 4,18-25). Ábrahám mély hitű ember, ami élete nehéz időszakaiban látszódott meg. Amikor emberileg már nem volt reménysége a gyermeket illetően, ő a hit kútjából merített, és általa megújult reménysége, erőssé vált hite. Ez az jelentette, hogy nem az emberi lehetőségekre, saját és a felesége biológiai állapotára tekintett, hanem Istenre. Amikor így hitben felfelé nézünk, meglátjuk, hogy semmi nem reménytelen, ami Isten ígéretére épül. Nem reménytelen, mert Isten soha nem ígér olyat, amit nem tud megtenni. Másként szólva, amit mond, azt  képes megcselekedni, mert számára nincs lehetetlen. Ha Ő azt mondja, hogy előhozza a halottakat, akkor az úgy is lesz. És ha Jézus visszajövetelét ígéri meg, az is úgy lesz. Ha új égről és új földről olvasunk, az is beteljesedik egykoron. Ebben a hitünkben erősítsük meg magunkat, és vessük mindenkor Urunkba reménységünket.

Az ígéretekre való támaszkodás erősíti hitünket. Amennyiben az Igébe kapaszkodunk, nem gyengül a hitünk, mert az Ige tápláléka erősíti hitünket és életünket.

Ó, könyörgést meghallgató

1. Ó, könyörgést meghallgató Édes Atya, mindenható, Ha lelkem hozzád emelkedik, És a buzgóság szárnyain, Ajakim óhajtásain Elődbe érvén, reménykedik: Érzem, hogy az örök élet Már e földön az enyém lett.

2. Ha örömmel gerjedezem És rebegni igyekezem, Tetőled mennyi áldást vészek! Feltekintvén rád, Atyámra, :/: Könny csordul már az orcámra; Azáltal olyan újjá lészek, Mint a plánta, mikor arra Harmatcseppet szülsz hajnalra.

3. Ha szívemet bánat járja, Szemem keserűség árja: Előtted való zokogásom; Titkon ajtómat behajtva :/: És magánosan sóhajtva Akkor is édes újulásom, Mert minden könnyűvel, jajjal Könnyebbül sorsom egy bajjal.

4. Ha templomban megjelenek, Ahol összesereglenek, Felséges neved imádói: Velük együtt fohászkodva :/: Úgy tetszik, mintha vigadva Ott volnék, hol a menny lakói A te királyi székednek Előtte letelepednek.

5. Te, ki a szív mozdulásit, Mint a vizeknek folyásit, Szabadon hajtod ide s tova, Neveld ezt az érzést bennem, :/: És taníts jól könyörgenem; Majd egyszer pedig, Mennyek ura, Vigy be az egek egébe, Imádásod szent helyébe.

Isten áldásával.

Légy örömmondó!

J

ákób hazaért, azon a földön él és vándorol, amelyet atyáinak adott az Úr (1Móz 37,1-11). Itt van a helye, itt működik az áldás is, amit az Úrtól kapott. De az áldások problémákon keresztül jutnak érvényre. Mondhatnánk, a feszültséget, az ellenségeskedést is felhasználja az Úr népe érdekében. Ez nem azt jelenti, hogy szükséges ezeknek a viszályoknak megtörténni, és hogy nem lehetne jobb ezeknek a testvéreknek a kapcsolata, hanem azt üzeni, hogy még az ilyen helyzetek sem tudják Isten tervét megakadályozni. Ő mindezek ellenére megmenti övéit.

Jákób gyermekei négy asszonytól születtek, így már ez is feszültséget hozott létre közöttük. Izráel pedig beleesett abba a hibába, amit apja is elkövetett, Józsefet előnyben részesítette a többivel szemben, vagy legalábbis a többi úgy érezte, őt jobban szereti az apjuk. Mert mindig azt szeretnénk, hogy mi legyünk a középpontban, velünk foglalkozzanak a legtöbbet, mi kapjuk a legszebb ajándékokat.

József apjának kedves feleségétől, Ráheltől született fia volt, a szíve Józsefhez húzott, aki igyekezett ebből előnyt kovácsolni magának. József sem arra törekedett, hogy csillapítsa féltékenységüket, hanem inkább beárulta bátyjait apjának. Rossz híreket hordott róluk, ezáltal jobban magára haragította őket. Itt világossá válik, hogy a fiúk rivalizálnak egymással, ellenfelet lát egyik a másikban. Úgy vélik, hogy majd József kapja meg az  elsőszülöttségi jogot, az áldásokat.  Jákób meg még tetézi is a gondokat, amikor Józsefet megjutalmazza hírhordó tevékenységéért. Jákóbnak inkább csillapítani kellene a feszültséget és kezelni Józsefet.

Józsefnek nem a feladata, hogy híreket szállítson testvéreiről, sőt nemcsak a rosszat kellene kiemelnie, hanem a jót is meglátni, de ehhez még fiatal és tapasztalatlan. Meg tudjuk-e látni a jót egymásban, és különösen észrevesszük-e, mi a mi feladatunk? Ma is gyakran keletkeznek feszültségek, amikor másokról híreket szállítunk; mireánk egyetlen hír bízhatott, ez pedig az evangélium, a jó hír, amely Jézus Krisztusról szól. Ezt a hírt bátran elmondhatjuk mindenkinek.

Isten felkészíti Józsefet álomlátás által arra, amire elhívta őt, a megmentő szerepére. De nem azért látja ezeket az álmokat, hogy dicsekedjen velük, és hergelje általuk a testvéreit, hanem, hogy igyekezzen minél jobban megérteni és készülni az Úrtól kapott feladatra. Vannak olyan dolgok, amelyeket nem kell azonnal másokkal megosztani, mert félre fogják érteni, vagy nem tartozik rájuk. József nem tudta magában tartani álmait, a testvérek pedig ellenszenvükön keresztül értelmezték az álmokat. Megharagudnak Józsefre, nem tudnak örülni annak, hogy Istennek terve van öccsükkel, mert úgy látják, hogy mindez az ő kárukra valósul meg. Pedig Isten pontosan értük cselekszik, megmentésükért fáradozik. Másrészt nem látják azt az utat sem, amin keresztül odáig jut József, hogy meghajolnak majd előtte. Vizsgáljuk meg szívünket, nem bújik-e meg benne az irigység, a féltékenység. Soha ne arra figyeljünk, mit kap a másik, hogyan és merre vezeti őt az Isten, hanem figyeljünk saját életutunkra, tegyük, amit mond a Gazdánk. Örömmel és engedelmességgel járjuk utunkat.

Hiányzik ebből a történetből Isten, nem látjuk, hogy Jákób odavinné az Úr elé ezeket a problémákat, és Isten színe előtt igyekezne megérteni mindent. Mert ha közösen igyekeznének megérteni ezt a képanyagot, és megoldani a problémákat, oldódna a feszültség. Ha nem értünk mindjárt valamit, ne engedjük az irigységet, a haragot felnövekedni, ne engedjük, hogy szívünk megkeseredjen, hanem keressük Urunk közelségét és akaratát.

Pál apostolon keresztül elénk tárul Ábrahám mély hite, amely számunkra is példa (Rm 4,13-17).  Ez az ősatya valóban hitt Istenben, az élete mutatja meg, hogy számára a hit nem elmélet volt csupán, hanem gyakorlat. Az élete mélységeiben nyilvánult meg, hogy a hit számára bizalom Istenben. Azt jelentette ez, hogy minden körülmények közt bízott Istenben, ezért volt képes még Izsákot is az áldozati oltárra helyezni. Tudjuk, hogy már csak egy mozdulat választotta el attól, hogy feláldozza az ígéret fiát.

Hogyan volt képes idáig elmenni? Úgy, hogy hitte, Istennek van hatalma a holtakat is megeleveníteni, van lehetősége előhozni a számunkra nem létezőket. Bízott Ábrahám Isten cselekvőképességében, abban, hogy Úr számára nincs lehetetlen. Nézzük meg saját hitünket! Jelen van-e ez a csodálatos bizalom a lényünkben? Erre építjük-e életünket, az Úrral való kapcsolatunkat? Bizony, gyakran lényegtelen dolgok esetén is elveszítjük bizalmunkat, tragédiának élünk meg egy helyzetet, ahelyett, hogy bíznánk Isten megoldásában. Hiszen az Úr soha nem hagyja cserben övéit. Ábrahám történetében is láttuk, hogy elhívott szolgájától nem várta el azt, amit végül is majd Ő megcselekszik. Ábrahámnak nem kellett feláldoznia fiát, ám Isten odaadta értünk egyszülöttjét, Jézust, hogy éljünk általa.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.

Jel

H

osszú névsort olvasunk ma, és ha nem egészen tudunk vele mit kezdeni, lehetőséget kapunk arra, hogy mindazt, amit az elmúlt napokban gyorsan elolvastunk, ismét átgondoljuk (1Móz 36,1-45). Jó ismét végiggondolni, mennyi minden történt Jákób életében, legfontosabb az Úr hűsége. Egy ilyen embert sem engedett ki a kezéből, amilyen ő volt. Nem hagyta az Úr magára, hanem végig vele ment. Egy pillanatra nem hagyta el őt Isten, hanem élete legnehezebb időszakaiban is mindig felvillantotta előtte a magábaszállás és az újrakezdés lehetőségeit. Isten azért munkálkodik, hogy felismerjük életünkre készített tervét, meghalljuk hangját, és elinduljunk követni Őt. Jákób azonban elment a végsőkig, még a Jabbók révénél is nehezen adta meg magát, nehezen adta át Istennek az élete fölötti uralmat. Milyen nehezen adjuk át mi is életünk irányítását, megvan az elképzelésünk, mit és hogyan tegyen Isten, de nem mi akarunk az Ő szavára hallgatni. Úgy vagyunk, mint Naámán, aki úgy gondolta, hogy Elizeus majd kijön elé, megérinti a sebeit és meggyógyítja, de amit a próféta mondott, nem akarta megtenni. Mi is gyakran így vagyunk, a saját ötleteink kivitelezését szeretnénk Istennel megvalósíttatni, és nem mi akarjuk engedelmesen megtenni, amit mond. Pedig ha leszállunk a trónról és átengedjük az életünket, áldásban részesülünk, amint Jákób is tapasztalta. Amikor engedi magát vezetni ,rendeződnek élete gubancos dolgai.

A nehezebben érthető igeszakasz próbaként is adatik a számunkra, most kiderül, miként viszonyulok az Igéhez. Ha úgy olvasom, minél hamarabb túl legyek rajta, nem nyerek áldást, útmutatást, nem élem meg az Úr közelségét. Pedig az a hangsúlyos, hiszen az egyik Zsoltárban a szerző így vall, az Úr közelsége oly igen jó nekem. Úgy vegyem kézbe az Igét, hogy a nehezebb szakasz által is az Úr közelségét keresem, az Ő hangját figyelem. Ha nem értem azonnal az Igét,  olvassam el még egyszer, aztán próbáljam megfogalmazni, mit olvastam, ha nem sikerül, olvassam el még egyszer. Amikor el tudom mondani az olvasott részt, kérdezzem meg, mit üzen nekem ezen a részen keresztül a Gazdám, az én Uram Jézus Krisztus?

Azt látjuk, hogy az Ézsaúnak adott ígéretek, hogy külön néppé válik, szintén beteljesednek. Az Úr nem feledkezik meg ígéretéről és Ézsaúról sem.  Annak ellenére nem mond le róla az Úr, hogy ő nem vette komolyan Isten ajándékait. Így jön utánunk is az Úr, ígéretei mindenkor elérhetők számunkra, meg lehet ragadni őket nehéz helyzetekben. Egy-egy igére rá lehet állni később is, és amikor kesergünk, vagy a csüggedés vesz rajtunk erőt, általuk újra reménységet és kitartást nyerünk.

Ézsaú nemcsak másik vidékre költözik, és így elválik egymástól a két nép, hanem másként is él. Őt nem Isten akarata formálja, maga dönti el, mit és hogyan tesz, ennek megfelelően Kánaán földjéről veszi feleségeit, tehát keveredik annak a földnek a lakóival. Nemcsak az elsőszülöttségi jogot hárította el magától, hanem feleségei által bálványok felé fordult. Feleségei bálványokat hoztak az életébe.  Fontos számunkra is, kiket engedünk közel az életünkhöz, hiszen a másik ember a maga szokásait, hitét is megosztja velünk. Isten az övéit nem azért helyezi a világba, hogy ők vegyék át a világ szokásait, hanem azért, hogy ők vigyék bele ebbe a világba, a nem hívők életébe az örömhírt.

Boldog ember az, akinek az Úr a bűnt nem számítja be, olvastuk a tegnapi részben. Azonban a világ mást ért ma boldogság alatt, és az apostolt csak az érti, aki már gyötrődött a bűn batyuja alatt, és átélte, hogy a kereszt alatt hull le a teher (Rm 4,9-12). Csak az tudja, milyen boldogság fakad a bűnbocsánatból, aki átélte, aki egyszer már őszintén megállt a kereszt alatt, és elnyerte az Úr kegyelmét. Látjuk a mindennapi életben, hogy micsoda öröm, ha valaki megszabadul minden adósságtól. Ilyen óriási boldogság, amikor átélem, hogy nekem semmit nem kell tennem, de nem is tudok, hogy rendezzem az adósságot, azonban Jézus magára vállalta.  Aki ezt megtapasztalja, azt a szíve, az öröme a Jézusnak való szolgálat felé hajtja, az már csak Neki akar élni, mert Benne mindent megtalált. Jézusban elrontott életünk helyett, kincset, gazdag életet kapunk ajándékba. Jézus által megajándékozott az életem. Mennyire nem látszik sokak életében ennek az öröme. Milyen elesettek vagyunk gyakran, mennyire a hétköznapi bosszúságok határoznak meg bennünket és nem az Úr jelenléte. Meg kell tanulni örülni a kegyelemnek, örülni az Úrnak, az Úrban.

Ábrahám is még a körülmetélés előtt élte át, hogy Isten elhívta és elfogadta, a követés válasz volt az elhívásra. A körülmetélés pedig egy külső jel, amely láthatóan tett bizonyságot arról, hogy ő az élő Úrhoz tartozik, az Ő vándora ezen a földön.

Minden egyházi hagyomány csak ilyen jel, jelzés arról, Kihez tartozunk, de nem több. Nem azért kapunk üdvösséget, mert meg vagyunk keresztelve, vagy konfirmáltunk,- ezek megerősítő jelek. Ezek rámutatnak az Úrra, és nem csüggedünk el, mert tudjuk, kihez tartozunk. Tudjuk, van kit segítségül hívni.

Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem, Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad árnyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tisztogasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és Öröklét felé emelj.

Isten áldásával.

Bálványok nélkül

A

 tanítványi élet vándorlás, az örök haza felé, hosszútávon nem lehet letelepedni, hanem tovább kell vonulni (1Móz 35,1-29). Nem állhatunk le régi élményeknél, hanem a múltat teljesen lezárva előre kell haladnunk új tapasztalatok és új feladatok felé. A továbbhaladás Isten kimozdító szavával indul.  Jákób talán már nem is menne, de Isten felszólítja, menjen föl Bételbe. Ez volt a menekülés első állomása, ide kell visszamenni, azért, hogy átélje, amit az Úr mondott, beteljesedett. Vele volt, megőrizte és visszahozta. Az emlékezés egyben a múlt teljes lezárását is jelenti, itt lehet lezárni a múltat, sőt le is kell, mert anélkül nem lehet továbbhaladni. A múlt lezárása nélkül nincs igazán új kezdés, mindig felbukkan valami a régi élet rendezetlenségéből és nem hagy növekedni. Ráadásul a le nem zárt dolgok belső és külső konfliktusokhoz is vezetnek.  Isten lezárja Bételben a múltat. A lezárás oltárépítésben nyilvánul meg.  Az oltár kifejezi Isten bűnbocsánatát és Jákób háláját. Bocsánat és hála az a kettős alap, amely szilárddá teszi az új életet.

Továbbmenni azonban csak bálványok nélkül lehet.  Jákób ezt felismeri és elrendeli a bálványok elvetését. Amikor az Úr hív, mindig bálványok nélkül várja indulásunkat. A bálványokat nekünk kell kidobálni, Ő megadja a belső szabadságot, de nekem kell őket eltávolítani. A bálványok nélküli élet bizonyságtétel, elmondja, hogy egyedül a Mindenható Isten az Úr. Vessük el mi a hamis isteneket, a régi élet minden tartozékát, és tiszta szívvel és élettel kövessük az Urat.

Bételben az Úr megerősíti Jákób új nevét, ezáltal új életét. Végérvényesen megújult az élete, most már a neve is kifejezi, hogy Ő Isten harcosa. Egész élete, jelene és jövendője az Úrnak van szentelve. Családja és utódai mind Isten nevét fogják hirdetni ezen a földön. Mi is erre vagyunk elhíva, ez a feladatunk, hogy egész életünkben, az élet napfényes és borús időszakaiban is az Úr nevét mutassuk fel. Isten népe feladata, mindenkor Istent láttatni. Bizony nem mindig sikerül ez, gyakran saját lényünk árnyékai látszódnak. Kérjük Urunkat, áldását tegye láthatóvá általunk is minden nap. A vándorlás során az ígéretek jelentik az erőforrást, az Úr szava újítja meg a pátriarchát, és ad új lendületet a számára. Az Ige a mi erőforrásunk is. Nehéz időszakokban is általa juthatunk előre. Amikor megállnánk vagy befejeznénk a vándorlást, az Ige visz tovább, mert általa meglátjuk, hogy hazafelé tartunk. Boldog, aki tudja, hová tart az élete, ez a tudat ad új erőt, és nem enged elcsüggedni, nem engedi, hogy feladjuk, mert ismerjük a célt.

Az áldás birtoklása nem jelent sima utat, Jákób kedves felesége, Ráhel meghal, korábbi elhamarkodott szavának itt az eredménye. Azonban így is eljut apjához, Izsákhoz, akinek meg kell látni Isten tervének megvalósulását. Talán felismeri, hogy korábban rosszul döntött.  Húsz évvel korábban már a halálra készült, azonban nem halhatott meg, amíg meg nem látja Isten sorrendjének kialakulását. Ézsaú és Jákób most már harag nélkül vannak együtt. Isten kegyelme csodálatos, még az emberi kanyargók sem akadályozzák tervének kivitelezését. Áldott legyen érte az Úr neve.

Az ember csődbejutott életéből csak a Jézus Krisztusba vetett hit által van kivezető út (Rm 3,27-4,8). Nélküle, az Ő segítsége nélkül képtelenek vagyunk talpra állni. Pál határozottan leszögezi, hogy az ember hit által igazul meg. Tehát mi nem tudunk ezért semmit tenni, senki nem képes a maga erejéből rendezni bűnös életét. Egyedül a Jézusba vetett hit által lehetséges megszabadulni az ítélettől. Jézus kereszthalála nyitja meg a kegyelem ajtaját. Ő eleget tett értünk.

Az apostol rámutat, mind a zsidók, mind a pogányok hit által üdvözülnek, és Ábrahámot hozza fel példaként. Ábrahám példája a hite, hitt az Istennek. Vagyis Ábrahám komolyan vette Isten szavát és rá építette az életét. Hitből elindult egy új világ felé.

Mielőtt ezt a témakört lezárná, feltesz egy kérdést, nem maga akar dönteni, nem a saját véleményét erőlteti másokra. A kérdés így szól: „De mit mond az Írás?” Tehát az Igéhez fordul ebben a témában. Fontos ez számunkra is, tanuljuk meg minden dolgunkban feltenni ezt a kérdést. Legyen mindig az a legfontosabb, „De mit mond az Írás?” Ha így teszünk, nem emberek és nem is a saját véleményünkhöz igazodunk, hanem figyelünk a válaszra. Fontos kérdezni, de ez akkor válik áldássá, ha várunk is a válaszra.

Az Írásból arra a felismerésre jut, hogy boldogok, akiknek megbocsáttattak hamisságaik. Tehát számunkra az a legfontosabb, hogy átéljük bűneink bocsánatát. Az igazi boldogság a megtapasztalt bűnbocsánatból,  az ítélet elengedéséből fakad. De nem a mi érdemeink, hanem Jézus Krisztus áldozata az, amiért az Úr nem számítja be nekünk a bűnt, az adósságot. Isten Jézusnak számolta fel, Ő pedig felszegezte adóslevelünket a Golgotára. „Eltörölte az ellenünk szóló rendelkezéseivel minket terhelő adóslevelet, félretette az útból, és odaszegezte a keresztfára” (Kol 2,14).

MAGÁRA VETTE

Magára vette szennyes ruhámat,

megbékítette Istent, Atyámat.

Megbékítette, megbékítette Istent, Atyámat!

A kín, az átok én bűnöm ára,

de Ő felvitte a Golgotára.

De Ő felvitte, de Ő felvitte a Golgotára!

Bűn büntetését kereszten értem,

magára vette a szenvedésem.

Magára vette ,magára vette a szenvedésem!

Szerelmes szíve szakadt meg értem,

de eltörölte mind, mind a vétkem.

De eltörölte, de eltörölte mind, mind a vétkem!

Jézus, te drága, mit adjak néked?

Összetört szívem hozom elébed.

Összetört szívem, összetört szívem hozom elébed!

Isten áldásával.

Kiáltás

N

agyon szomorúan alakult ennek a történetnek a vége, Isten népe megbukott, Nem az Úr Lelke vezette itt őket, hanem saját gonosz természetük, és a bosszú (1Móz 34,20-31). Azt látjuk, hogy Jákób kezéből kicsúsztak a gyermekei, hiszen nem ő dönt Hámór ügyében, csak a gyilkosságot követően halljuk a hangját, akkor is inkább csak a félelme szólal meg ismét. Jákób nem tud a fiaival beszélgetni, nem képes őket Isten akarata felé terelni. Tudunk-e beszélgetni egymással, a nehéz kérdéseket odavisszük-e Urunk elé? Jó megtanulni, a legkényesebb ügyekről is beszélgetni házastársunkkal, gyermekeinkkel és mindent őszintén feltárni az Úr előtt. Itt nem kértek útmutatást Istentől, Jákób sem képviselte határozottan az Urat ebben a helyzetben. Mert a gyűlölet soha nem lehet motivációs tényező, soha nem lehet tetteinknél érv.

Figyelemreméltó az a gondolat is, hogy ezek az emberek, tehát a sikemiek, mennyire megbíznak Jákóbban és családjában. Elterjedhetett már a története, és mint hívő emberben megbíztak, adtak a szavára. Most azonban kiderül mennyire félreismerték őket. Nem látták mi húzódik meg bennük, nem láttak lényük mélyére. Első benyomásuk alapján döntöttek és elfogadták Jákóbék feltételeit. Ez az igeszakasz arra indít bennünket, hogy tartsunk önvizsgálatot, tekintsünk lényünk mélyébe és őszintén nézzük meg, milyen indulatok, gondolatok húzódnak meg bennünk. Tegyük fel a kérdést, ki lakik bennem? Valóban az Úr Jézus tölti be lényemet? Ha igen, akkor is Isten Lelke fénye által vizsgáltassuk meg a szívünket, nem bújt-e meg valamilyen sérelem, ami még nincs rendezve és később felbukkanhat a mélységből. Az ilyen mélyből előtörő indulatok olyan pusztító erejűek lehetnek, mint a feltörő vulkán. Azonban az Ige leleplezi ezt bennünk és Urunk elé víve, átélhetjük a megtisztulást. Krisztus lénye által a legforrongóbb belső vulkánok is megnyugszanak.

Hányszor nem azt kapja tőlünk a másik ember, amire számít, hányszor nem a krisztusi indulat, nem a tanítványi lelkület árad rajtunk keresztül, hanem a bűn ereje. A Jézus Krisztussal való rendszeres és mély közösségben az Ige lényünkben való munkássága által megelőzhetjük az Ilyen eseteket. Mert nemcsak azért olvassuk az Igét, hogy majd a bűneinket meglátva legyen hová menni, legyen kitől bocsánatot kérni. Jézus azért jött el a világba, hogy életünkben való jelenléte által megelőzze a gonosz tetteket, megelőzze a bűn munkáját. A tanítványi élet magában foglalja a megelőzést is. Az Ige, és az Úr ismerete felkészít  az Istennek tetsző életre, a jó döntésekre.

Pál apostol elmondja számunkra, hogy Isten igazsága Krisztusban jelent meg és hit által érhető el mindenki számára (Rm 3,21-26). Nincs más út, csak egyedül Jézus, Aki az Atyához visz. Csak rajta keresztül nyerheti el a kegyelmet és juthat örök életre minden ember. Nincs különbség, írja és ez fontos. Mi mindig különbnek tartjuk magunkat másoknál, azonban Isten úgy látja nincs különbség, mert mindnyájan vétkeztünk. Tehát sem származásunk, sem vallásunk vagy bőrszínünk alapján nincs előny vagy hátrány Isten előtt, mindenki kegyelemre szoruló bűnös. Jó, ha ezt látjuk, és úgy jövünk az Úr elé, hogy látjuk elveszett voltunk. Jöjjünk Hozzá mi is, és kiáltsuk: „Uram, ments meg minket, mert elveszünk” (Mt 8,25). Ha kiáltunk mi is megtapasztaljuk, hogy szavai nyomán lecsendesedik a vihar és megmenekülünk. A menekülés útja Krisztusban van nyitva minden ember számára.

Azt is olvassuk, hogy Isten hosszútűrő. Nagy hálával kell magasztalnunk ezért szent nevét, hiszen ez által, a türelme által nyertünk lehetőséget a megtérésre, az új életre. Azonban ne éljünk vissza ezzel a türelemmel, hanem hit által járuljunk Hozzá és kérjük bocsánatát. Vagyis a kegyelem még hozzáférhető, ma még lehet, ma még szabad leborulni a kereszt alatt. Urunk adja, hogy még ma éljünk ezzel a lehetőséggel és keresztje elé boruljunk.

Aki értem megnyíltál

1. Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál! Az a víz s a drága vér, Melyet ontál a bűnér', Gyógyír légyen lelkemnek, Bűntől s vádtól mentsen meg!

2. Törvényednek eleget Bűnös ember nem tehet; Buzgóságom égne bár, S folyna könnyem, mint az ár: Elégtételt az nem ad, Csak te válthatsz meg magad.

3. Jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogózva, Meztelen, hogy felruházz, Árván, bízva, hogy megszánsz; Nem hagy a bűn pihenést: Mosd le, ó, mert megemészt!

4. Ha bevégzem életem, és lezárul már szemem, Ismeretlen bár az út, Hozzád lelkem mennybe jut: Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál!

Isten áldásával.

Nincs egy igaz sem

M

ai történetünkben láthatjuk, hogy Jákób élete megváltozott ugyan, de nem szűnt meg minden problémája (1Móz 34,1-19). Növekedtek a gyermekei és ez által újabb gondokkal kellett szembenéznie. A kegyelmet átélő, Jézus Krisztust szolgáló ember életéből sem maradnak ki a problémák. De ezeknek már az Úr segítségével indulhat neki. Jákóbnak is szembe kell nézni a gyermekei által felbukkanó problémákkal, ezek egyben tesztelik is problémamegoldó képességét. A mostani történet megmutatja milyen választ ad Jákób erre a váratlan eseményre. A váratlan, gyakran nehéz esetek megmutatják, hogy tudunk-e krisztusi válaszokat adni, vagy becsődölünk, mivel még mindig a régi ember szólal meg belőlünk.

Dina esete nyomán Jákób szembesül fiai tőle kapott örökségével. Ők még nem Isten kegyelmén, a megbocsátáson és elfogadáson keresztül szemlélik az eseményeket, hanem a bosszú vezérli őket. Jákób fiai ugyanúgy becsapják Sikem vezetőjét és a fiát, ahogyan az apjuk is tette. Megdöbbentő, hogy az apa régi természete hogyan mutatkozik meg gyermekei életében. Itt is előtűnik mennyire fontos, minél korábban komolyan venni Isten hívását, mert ha halogatjuk, saját útjainkat járjuk, a gyermekeink  felé is rossz vetést végzünk. Azt pedig tudjuk, hogy mindig azt aratjuk, amit vetettünk.

Mennyire őszintébbek Sikem polgárai, mint Izráel fiai. Hamór kész elvenni Dinát, sőt kész érte vállalni a körülmetélést is, azonban Izráel fiai az Istennel való szövetség jelét használják fel gonosz tervük végrehajtására. A körülmetélkedés az Úrhoz való tartozás jele, és ők ez által becsapják a sikemieket.  Hányszor megtörtént már az elmúlt évezredek alatt ehhez hasonló, és hányszor megtörténik napjainkban is, hogy az Úr nevében gonosz dolgot követnek el az emberek. Azonban nem csak Jákób fiai használták fel céljaikra a körülmetélkedést, hanem ma is sokan megszegik az Úr előtt mondott esküt, amit az Úrasztala előtt elmondtak és hagyják el egymást. Hány szülő mondta ki, hogy úgy neveli és nevelteti gyermekét, hogy majd megismerje Megváltóját és bizonyságot tegyen róla. És mindezek a fogadalmak, vallomások semmivé lettek.

Urunk könyörüljön, hogy jól képviseljük Őt ebben a világban, hogy ne az ösztöneink ragadjanak el, hanem tudjunk hit által, az Ige fényében józanul dönteni. Mert bizony itt mínuszaink vannak. Gyakran a saját vérmérsékletünk határozza meg tetteinket és nem Krisztus természete, pedig Ő azt kéri: „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál” (Mt 11,29). A krisztusi lelkület nyomán békesség fakad a szívünkben, és ez árad majd körülöttünk is.

Miután az apostol bemutatta, hogy aki, csak külsőleg zsidó, csak látszatra hívő  nincs előrébb a pogánynál, most felteszi a kérdést: „Akkor most mi a helyzet?” Akkor a pogányok különbek, mert eddig nem ismerték Isten törvényét (Rm 3,9-20)? Nem, írja az apostol, nincs különbség, mert mindnyájan bűn alatt vagyunk. Ez a megdöbbentő, mert Pál lerántja az önbecsapás leplét rólunk. Hányan gondolják magukról, hogy ők alapjában véve jók, náluk igazából nincs probléma, ezért Istenre sincs szükségünk. Pál most rámutat a valóságra, mégpedig az Úr szerinti lényegre, és azt mondja: „Nincs egy igaz sem”. Isten mércéjével, az Ige fényében ez a valóság, nincs egyetlen igaz ember sem.  Pontosan azért kellett Jézusnak eljönnie, mert az ember elveszett, nincs különbség, mindnyájan vétkeztünk, mindnyájan ítélet alatt vagyunk. Nincs igaz, csak Krisztusban megigazított ember. Őáltala mi is megigazulhatunk.

Isten nélkül haszontalanná válik az életünk. Ha jól belegondolunk, mennyi időt töltünk haszontalan dolgokkal, mert az élet csak Isten országában bontakozik ki és válik hasznossá. Onézimusz is haszontalanná vált, amikor gazdáját meglopva elszökött. Azonban Pállal találkozva átélte, hogy a haszontalan élet is lehet hasznos, az evangélium által. Isten kezében válik igazán értékké az életünk. Az Úr követésében kerülhetünk a helyünkre, és amikor helyre kerülünk, hasznosakká válunk.

Krisztus nélkül  gonosz és pusztító tartalommal van tele a lényünk, azonban Krisztus által ezektől megtisztulhatunk, és az Úr számára hasznos edénnyé válunk (2Tim 2,21).  Vigyük az Úr elé életünk edényét és engedjük, hogy kiöntse belőle a káros tartalmat, majd feltöltse új élettel, krisztusi természettel.

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom

1. Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom. Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

2. Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek És bennem virraszd fel napját kegyelmednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felségednek.

3. Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.

4. Dicsértessél. Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban, És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

Isten áldásával.

Teljes átalakulás

J

ákób valóban más ember lett, nemcsak új nevet kapott, hanem átalakult a gondolkodása is (1Móz 33,1-20). Most már másképpen közelíti meg az előtte álló feladatokat, más a hozzáállása. Az Úrral való tusakodása óta nem megúszni akarja a helyzetet, nem az vezérli, hogy neki ne legyen baja, hanem férfiasan vállalja eddigi élete következményeit, és szembenéz bátyjával.

Amikor Isten kézbe veszi az életünket, minden megváltozik, ez a változás elsősorban a szívünkben és a gondolkodásunkban megy végbe. Merjük vállalni magunkat, nem térünk ki a felelősség elől és igyekszünk Isten akarata szerint megoldani dolgainkat. Ami szembetűnő, eltűnt a félelem, már nyoma sincs, így Jákób nem a menekülést választja, hanem az élre áll, és mindenki előtt közeledik Ézsaú felé. Isten műhelyében eljutunk az önmagunkkal és az előttünk álló problémákkal való őszinte szembenézésre. Az Úr tanítványa nem fut, nem menekül, hanem szembefordul ügyeivel és Gazdája vezetésével megoldja azokat. Tudja, hogy az Úr előtte jár és a másik oldalon is elvégzi a maga munkáját, amint itt is látjuk ezt.

Jákób alázattal közeledik bátyjához, hétszer hajol meg előtte, ez a teljesség száma. Teljes szívvel megalázza magát, őszinte szándékkal közeledik, ezt fejezi ki. Igen, már nem hazudik, nem trükközik, már lehet benne bízni, és ez nagy szó. Egy eddig megbízhatatlan ember megbízhatóvá válik, mert Isten legyőzte a szívét, és újjá formálta. Ez csoda, de ez ma is megvalósulhat, Istennek van hatalma a ma még megbízhatatlan embert is megbízhatóvá formálni.

Nagyon megragadó számomra, ahogyan a családjáról beszél Ézsaúnak: „A gyermekek, akikkel Isten megajándékozta szolgádat” (5. Károli fordítás). Isten ajándéka a gyermek, igen, most már nem gond és nyűg, hanem ajándék a társ, a gyermek. Jákób valóban más emberré lett, már nemcsak a vagyon az áldás, hanem család, az emberi kapcsolatok is. Sőt felismeri, hogy igazából ez az áldás.  Ezt azonban a kegyelem végezte el benne, de el tudja végezni bennünk, mert ilyen mentalitásváltozásra nekünk is szükségünk van. Kérjük el az Úrtól, hogy másként tekintsünk egymásra, fedezzük fel Isten ajándékát társunkban, gyermekeinkben, gyülekezetünkben.

Azt is figyeljük meg, hogy Ézsaút is alakította az Úr, nem fegyverrel, hanem öleléssel fogadta testvérét. Nem úgy alakult a találkozás, ahogyan Jákób gondolta, félelme alaptalan volt. De, ahhoz, hogy így rendeződjön ez a kapcsolat, fel kellett vállalni múltját, rá kellet bíznia magát Istenre és el kellett indulni Ézsaú felé alázattal. Ha nem tesszük meg az első lépést, minden marad a régiben. El kell indulni a probléma felé, és közben megtapasztaljuk az Úr munkáját. Ahogyan később a tíz Jézustól segítséget kérő leprásnak el kellett indulni a templom felé és útközben megtisztultak, úgy kell nekünk is elindulni hitben, és útközben munkálkodik az Úr.

Az apostol rámutat, a zsidók és mindazok, akik régóta Isten népéhez tartoznak abban a kiváltságban részesültek, hogy Isten rájuk bízta Igéjét (Rm 3,1-8). Ige, Isten népének nagy felelőssége van, ők hordozzák ma is az Igét, Isten vetőmagját. Hogyan viszonyulunk hozzá? Hintjük-e? Az a feladatunk, hogy a vetőmag földbe juttatásával fáradozzunk.  Ehhez azonban látnunk kell az Igében lévő hatóerőt, ehhez hitre van szükség. Hisszük-e, hogy Isten szava ma is ugyanaz, ma is erő van benne, ami képes átalakítani életeket? Az Ige ma sem tér vissza az Úrhoz üresen.

Az a csodálatos, hogy a menet közben jelentkező hitetlenség sem tudja hatástalanítani az Igét. Gyakran elkeseredünk a hitetlenség láttán, azonban ne törje ez meg lendületünket, hanem folytassuk tovább a munkát, mert az Ige majd elvégzi a maga munkáját. Istent nem kell félteni, Neki meg van a maga módszere, meg vannak a lehetőségei arra, hogy elérje a szívünket. Isten hűséges, írja Pál, és ez orvosság a lelkünk számára.

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy, Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengeségemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelmesen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

Isten áldásával.

Mi a neved?

J

ákób készül  a testvérével való találkozásra, belül nyugtalan, de igyekszik minél többet kihozni ebből a helyzetből (1Móz 32,23-33). Még mindig úgy gondolja, mire ő ér Ézsaú elé, elmúlik majd annak a haragja, és végül békében térhet haza, rendeződik minden. Előreküldi mindenét, ő pedig egyedül marad. Jákób egyedül maradt önmagával, senki és semmi nem zavarja, magába nézhet és megláthatja Isten kegyelmét is. A csend, az egyedüllét fontos eszköz Isten kezében, Ő alakítja úgy a körülményeket, hogy Jákób egyedül maradjon.

Tele van feszültséggel, ezért nem tud aludni, nem lehet alvásba menekülni, hanem szembe kell nézni önmagával. Azonban nem Jákób keresi az Urat, hanem az Úr jelenik meg a számára. Minden felülről indul, Isten a kezdeményező, itt is azt látjuk, az Úr megállítja Jákóbot, ad még egy lehetőséget a számára.

A folyópart is azt fejezi ki, hogy egy új, egy más világ vár Jákóbra. Ha átmegy a folyón, mindent maga mögött hagy, a víz elválasztja eddigi életétől, és megnyit előtte egy újat. Ha átlép ezen a vízen, a múlt lezáródik. Nem lehet rendezetlen ügyeket átvinni az új életbe. Jákób nagyon nehezen engedi el a régit, nehezen akar szembesülni önmagával. Mennyire ragaszkodunk a régi életünkhöz, az óemberünkhöz?  El merjük-e engedni eddigi életünket és rábízzuk-e magunkat teljesen az Úrra? Mert ez a lényeg, elengedni, ami eddig sokat jelentett, ami erőt és bátorságot adott és megfogni az Úr kezét.

Látjuk, hogy nem könnyű ez a döntés, az Úrnak tusakodni kell Jákób régi emberével, nehezen akar meghalni a régi, mert mindig mi akarunk élni. Én akarok élni, határozni önmagam felől. Isten pedig azt akarja, hogy eljussunk oda, ahová Pál is eljutott: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Többé pedig nem én élek, hanem Krisztus él bennem; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2,20). Krisztus akar élni bennem, ehhez nekem távozni kell a keresztre, hogy Övé legyen a hely, a trón, az irányítás.

Ebbe  a tusakodásba belerokkan Jákób, nehezen adja meg magát, nehezen akarja elfogadni Isten hatalmát az élete fölött. Ma is megtörténik, hogy az Úrnak meg kell érinteni, hogy megadjuk magunkat. Van, amikor ebbe az érintésbe belerokkan a fizikai állapotunk, anyagi helyzetünk, de mindez azért történik, mert korábban nem álltunk meg, de Isten jót tervez felőlünk.

Az Úr érintése után döbben rá ez az ember, hogy kivel áll szemben, most látja meg, hogy a hamisan megszerzett áldás nem teljes, ezért kéri az Urat, áldja meg az életét. Most lesz valójában az övé mindaz, amit eddig maga akart megszerezni. Mert Isten áldását nem lehet erőszakkal magunkhoz ragadni, kikényszeríteni, azt Ő ajándékozza nekünk. Álljunk meg, és kérjük ezt az áldást, merjük elengedni saját szerzeményünket, terveinket, utainkat az Úrért. A tanítványok is ezt tették, elengedték amijük volt és megragadták Krisztust. Ragadjuk meg mi is Őt!

A fizikai megrendülést lelki megrendülés követi. Isten megkérdezi: Mi a neved? A vele tusakodó lényén keresztül szembesül önmagával, és most végre őszintén kimondja, ki is ő. Hiszen a Jákób név csalót jelent. És most megrendülten, összetörve mondja ki ez a férfi, csaló vagyok. Igen, Uram, ez vagyok én. Kimondom, elismerem, csalásra, hazugságra épült az életem. Ez a vallomás azt is jelzi, újat akar kezdeni.  Isten megjelenése, a tusakodás azt jelzi, lehetséges az Úrral újat kezdeni. Így kell nekünk is önmagunkba tekinteni. Ki kell mondani, ez vagyok én. A változás, az új élet akkor lesz a részem, ha őszintén, minden takargatás nélkül kimondom a nevet.  Engedjük, hogy ma felénk hangozzék a kérdés: Mi a neved? Addig ne menjünk tovább, amíg meg nem mondjuk. De ezt nekem kell kimondani. Azt a nevet, amit az Úr mutat, azt, aki valójában vagyok. Tehát nem azt kell elmondani, kinek mondanak az emberek, hanem azt, én kinek mondom magam, az Ige fényében. Enélkül az önlátás nélkül nincs új élet. Ezt a vallomást nem lehet megspórolni.

Pál lerántja rólunk a leplet, és rámutat arra, hogy a krisztusi élet nem a külsőn alapszik (Rm 2,25-29). Nem az a lényeg, ami látszik, a formalitás, a vallási formák megtartása, hanem a szív állapota. Az a hangsúlyos, ami a szívben van. Az számít, megtörtént-e a szívünk újjászületése, a Szentlélek által.

Sokan hivatkoznak arra, ők hívők, mert beletartoznak egy felekezet nyilvántartásába, vagy esetleg még néha részt is vesznek alkalmakon. Az Ige azonban arról beszél, hogy nem ez a lényeg, hanem az, hogy az Úré-e az életem? Neki élek, és azt teszem, amit mond, ez a tanítványság lényege. Tehát nem a látszat, hanem a valóság számít, Istent nem tudjuk félrevezetni, látja szívünk tartalmát, ismeri életünket. Ő azt akarja, hogy valóban azok legyünk, akiknek mondjuk magunkat. Tanítvány csak Jézus kegyelme által lehetek. Amikor átélem, hogy megszólít és elhív az Úr, én pedig a hívó szóra elindulok a nyomában.

 Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.

Isten tábora

A szövetség megkötése után tovább indul Jákób a hazafelé való úton, és szembejönnek vele Isten angyalai (1Móz 32,1-22). Jákób Isten tábora felé halad, bármi történjen is útközben, Isten veszi körül, vele fog találkozni. Milyen csodálatos ez, a félelmekkel tele levő emberjelzést kap Istentől: veled vagyok, állom a szavam. Amikor tele vagyunk félelemmel, és bizonytalan a helyzetünk, nem tudjuk, mi a helyes, szembejön velünk az Úr. Azért jön, hogy megbátorodjunk, azért, hogy  bízzuk Rá magunkat. Az Újszövetségben sokan átélik, hogy meg áll mellettük Jézus. Hosszú betegséggel, bűnnel tarkított életek mellett áll meg, és amikor megáll, mindig új élet, új kezdet lehetőségét hozza. Jákób meglátja az Úr követeit, el is nevezi a helyet Isten táborának, de még mindig nem szabadult fel. Továbbra is görcsös az élete, és félelmei igazgatják.

Nem véletlen veszi körül Jákóbot Isten tábora, mert Ézsaú nem felejtett, a bosszúállás munkálkodik benne még most is. A gyűlölet, a bosszúvágy nem múlik el évtizedek elmúltával sem. Beleágyazódott Ézsaú lelkébe, és most feltört belőle. Ezeknek az indulatoknak egyedül az Úr tud határt szabni, csak Ő képes kitisztogatni a szívünket. Mindezek az érzelmek az Úrral és az egymással való rendezés során múlnak el. Az igazi orvosság a haragra a bűnbocsánat. Nem létezik más gyógyszer, csak ez. Az el nem rendezett ügyeket nem lehet ajándékokkal, anyagi javakkal elintézni. A személyes beszélgetést, a bűnbánatot és a bocsánatkérést semmi nem helyettesíti. Saját vétkeink alázatos elismerése, a szívből jövő bűnbánat, ami segít a rendezésben. Ha ezt kihagyjuk, cipeljük a múlt sérelmeit és leterhelődünk általuk.

Amikor Jákób megtudja, hogy testvérét az ajándékok nem hatják meg, mert nem lehet mindent pénzen megvenni, nagyon megijed. Ez a félelem azonban most az Úr felé sodorja. Most látjuk őt először szívből imádkozni. Mikor imádkoztál utoljára szívből és őszintén? Úgy, hogy tudtad, nem lehet formalitással elintézni a dolgokat, most igazán az Úr segítségére van szükségem? 

Jákób imádságában Isten parancsára és ígéretére hivatkozik. Ez fontos, tudjunk az Igére utalni, amikor Isten elé állunk. Ő belekapaszkodik Isten szavába, az Úr parancsolta induljon haza, és azt ígérte vele lesz. A kétségbeesés határán az Ige állítja meg. Jó, ha mi is az Igéhez fordulunk keserűségeinkkel. Mert az életünket csak Isten közelében fogjuk megérteni.

Ebben az imádságban már őszinte tartalmakkal találkozunk. Elismeri, hogy szegényen indult el otthonról, és mindent az Úrnak köszönhet. Felismeri, hogy Isten áldása valóban vele volt az elmúlt húsz év során. Látjuk-e Isten hűségét, áldását a mögöttünk lévő időszakban? Tudunk-e hálát adni Neki mindazért, amivel megajándékozott? Magasztaljuk Őt kegyelméért, Krisztus gazdagságáért.

Őszintén feltárja Jákób a szívét Isten előtt, nem titkolja Ézsaútól való félelmét sem. Sőt, eljutott oda, hogy az Úrtól kér segítséget, szabadítást. Az Úr segítsen őszintén elmondani félelmeinket is, mert addig nincs szabadulás tőlük, amíg őszintén fel nem tárjuk őket. A feltárás kifejezi, hogy meg akarunk szabadulni.  Jákób ebben az imádságban megvallja, hogy csak Isten képes őt megszabadítani Ézsaú haragjától. Lássuk meg mi is, hogy egyedül az Úr tud rajtunk segíteni. Hagyjunk el minden emberi megoldást, vegyük észre, hogy ezek igazán nem hoztak megoldást, ahogyan a vérfolyásos asszony is rádöbbent, az orvosok nem tudták őt meggyógyítani. Amikor hallott Jézusról, hittel fordult Hozzá: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok” (Mt 9,21).

A rendszeres igehallgatókat, a Bibliát jól ismerőket szólítja meg Pál (Rm 2,17-24). Vajon egyre felfuvalkodottabbak vagy egyre alázatosabbak leszünk? Felismerjük-e, hogy minél többet olvassuk Isten Igéjét, annál kevesebbet tudunk, és állandó növekedésre van szükségünk? Soha nem mondhatjuk, mindent tudunk, tökéletesen ismerjük az Úr akaratát.

Megkísért bennünket, hogy amíg másokat oktatunk, vagyis az Úrhoz vezetünk, elfelejtkezünk magunkról. Pedig nekünk is tanulni kell, napról napra egyre jobban el kellene mélyülnünk az Igében. Az igazi tudás azonban nem pusztán elméletei, hanem gyakorlati. Akkor vagyunk jó tanulók, ha cselekedjük, ha éljük Urunk szavát.

Bizony, őszinte bűnbánattal kell az Úr elé járulnunk, hiszen miattunk is sokszor gyalázzák az Úr nevét. Könyörüljön Isten rajtunk, hogy életünk dicsérje szent nevét és vonzzon Őhozzá minél több embert.

Jézusból többet hadd vegyek

Jézusból többet hadd vegyek,

S másoknak többet hadd vigyek.

Őt egyre jobban szemléljem,

Váltsághalálát dicsérjem.

      Több, több mire vágyom,

      Több, több mire vágyom.

      Őt egyre jobban szemléljem,

      Váltsághalálát dicsérjem.

Jézusról többet hadd tudjak,

Tervéhez jobban simuljak.

Szentlélek Isten, jöjj, taníts,

Meglátni Krisztus titkait.

      Több, több mire vágyom,

      Több, több mire vágyom.

      Őt egyre jobban szemléljem,

      Váltsághalálát dicsérjem.

Adhasson többet Igében.

Járjak vele közösségben.

Halljam a hangját szívemben,

Éljem az Igét éltemben.

      Több, több mire vágyom,

      Több, több mire vágyom.

      Őt egyre jobban szemléljem,

      Váltsághalálát dicsérjem.

Hallhassak többet trónjáról,

Hol dicső népe országol.

Visszajön Ő, s és nem késik,

Országa nő, megáll végig.

            Több, több mire vágyom,

      Több, több mire vágyom.

      Őt egyre jobban szemléljem,

      Váltsághalálát dicsérjem.

Isten áldásával.

Ma még lehet

J

ákób és Lábán találkozásából kiderül, az ősatyát még mindig a félelem vezérli, félt apósától, azért menekül (1Móz 31,43-54). Nem látjuk a számára megjelenő Istenre való hivatkozást. Nem mondja Jákób, Isten szólt, hogy induljak. Ha ez a bizonyságtétel motiválná, az Úr oltalmában való bizalom alatt vándorolna. Merjünk az Úr szavába kapaszkodni ma is, merjünk hivatkozni az Igére egy-egy tettünk idején. Ha az Úr szavára indulunk, vállaljuk azt mindig. Amennyiben őszintén bízom Istenben, elmúlik a félelem, mert tudom, Neki van hatalma minden felett, nem kell félteni sem az életemet, sem a javaimat. Azonban gyakran eltűnik ez a bizalom, inkább az ellenség ereje befolyásol minket, mint az Úr hatalma. Jó, hogy nekünk szabad minden körülmény között Urunkra figyelni, szavában bízni.

Megláthatjuk ebből a szakaszból, hogy sem a félelem, sem a bálványok hatalma alól nem tudunk a saját erőnkből megszabadulni. Egyedül az Úr Jézus képes ezeket a szálakat elvágni. A bálványnak is nagy ereje van, Ráhel nem meri elmondani, hogy elhozta apja bálványait, mert az ő szíve is azokban bízik, tőlük várja az oltalmat, az áldást. Ez a kötelék csak az Úr ismeretében, nevének segítségül hívása által oldódik le. Jöjjünk Urunkhoz bálványainkkal, lássuk meg, hogy az igazi hatalom Jézus, kérjük, szabadítson meg a bálványoktól, mert a hozzájuk fűződő kapcsolat életveszélyes. Azonban Jézus azért halt meg a kereszten, hogy ne nekünk kelljen meghalni a bálványoktól való függőség miatt. Jézus halála szabadító erő. Vizsgáljuk meg szívünket, és nézzünk szembe őszintén bálványainkkal. Minden bálvány, aminek hatalma van fölöttünk, ami meghatározza, mit tegyünk, hová menjünk, miként viselkedjünk. A bálvány rabul ejti szívünket, ragaszkodunk hozzá, nélküle nem tudunk élni. Az Úr Jézus ezt a függést elvágja, és most már élhetek Vele.

Az Úr megállítja Lábánt gyilkos indulatai közepette, beszél vele, és megtiltja számára, hogy bármit is tegyen a veje ellen. Ennek hatására megbékülnek vagy inkább csak fegyverszünetet kötnek egymással.  A fegyverszünet az Úr előtti szövetségkötésen alapul. Ha valamelyik fél megszegi ezt a szerződést, Isten ítélete alá kerül. Azonban amíg a szívünk nem születik újjá, az ilyen jellegű békekötések törékenyek. Sokféle békét kötött már az ember, de tartósnak eddig egyik sem bizonyult. Tartós, igazi béke ott van, ahol megbékülünk az Úrral. Aki átéli, hogy Isten megbékéltetett önmagával, az igazi békességre jut a másik féllel is. Tartós béke csak Krisztusban tapasztalható. Ez a tartós béke is áldozaton alapul, mégpedig az Isten Bárányának az áldozatán. Az Ő életébe került a mi békességünk. „A mi bűneinkért kapott sebeket, a mi vétkeinkért törték össze. Őt érte a büntetés, hogy nekünk békességünk legyen, és az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ézs 53,5).

Jó látni, hogy Isten nem személyválogató (Rm 2,11-16). Nála nincs cimboraság, vagyoni és politikai szempont, Ő mindenkit Krisztusban ítél meg. Mindenki Őhozzá lesz mérve. Senkitől nem vár el többet, nem kér többet számon, mint amire lehetősége volt. Világunk a személyválogatásra épül, mindig vannak előnyösebb helyzetben levők, olyanok, akikre nem vonatkoznak az adott törvények, vagy megtalálják a kibúvókat. Isten előtt nincs kibúvó, vállalni kell önmagunkat, azonban önmagunk őszinte vállalása meghozza számunkra a kegyelmet. Amikor Péter őszintén kimondta, Uram, a lényedbe tekintve bűnös, semmi embernek látom magam, megtapasztalta az Úr kegyelmét, új emberré formáló hatalmát. Így jöhetünk mi is Hozzá, ma még tart a kegyelmi idő, ma még elnyerhetem Atyám bocsánatát.

Ami még lényeges, nem az számít, mennyit hallgatjuk az Igét, hanem az, hogy élünk-e általa. Az a hangsúlyos, van-e szerepe Isten szavának az életemben, amit meghallok, azt cselekszem-e?  Ez hiányzott Jákób életében is. Isten mondta, veled megyek, tehát félelem nélkül mehetett volna, bízva Isten oltalmában, de ez nem látszott rajta. Meghallgatta, amit Isten mondott, aztán tovább félt. Sokan vagyunk így, meghallgatjuk, amit mond az Úr, aztán úgy megyünk tovább, ahogy eddig éltünk. Marad a félelem, a hitetlenség, az engedetlenség. Kérjük Urunkat, hogy vigyen végbe szívünkben igazi változást. Hogy félelem helyett bizalom legyen bennünk, és tegyük ma is, amit mond.

Siessetek, hamar lejár!

Siessetek, hamar lejár,

Kegyelme már régóta vár.

Ma még lehet, ma még szabad,

Borulj le a kereszt alatt!

Ha elkésel, mi lesz veled?

Hogy mented meg a lelkedet?

Lezárul a kegyelmi út,

Lelked örök halálba jut.

Elszáll a perc, az életed,

Ma még, ha jössz, elérheted.

Ne késs tovább, ne várj tovább,

Ma kérd Atyád bocsánatát.

Isten áldásával.

Ha Isten velünk

J

ákób elindult hazafelé, nehéz döntés és vállalkozás volt ez, hiszen ismét menekült. Igyekeznie kellett, minél nagyobb előnyre szert tenni apósával szemben, akiről tudta, bármire is képes. Mivel sok jószágot, gyermekeket, szolgákat vitt magával csak lassan haladtak. Azonban lássuk meg, hogy Jákóbnak nem kellene sietni, leszámolhatna félelmével, ha igazán bízna az Úrban, hiszen Isten megígérte vele lesz „Térj vissza atyáid földjére, rokonságod közé, és veled leszek” (3).  Mi  is hányszor elfelejtjük, amit már Pál apostol is leírt bizonyságul a számunkra: „Ha Isten velünk, ki ellenünk” (Rm 8,31)? Ennek ellenére gyakran a félelem irányít minket és nem látszik ez az Ige az életünkben. Nem lehet észrevenni, hogy mi bízunk abban, amit az Úr mondott nekünk. Tele vagyunk félelemmel és nem merjük vállalni Isten akaratát.  Jákóbot is még a félelmei vezérlik. De halad már ahhoz a ponthoz, ahol átformálódik az élete.

Láthatjuk, hogy még nem igazán Isten van a Jákób család életének a középpontjában, hiszen Ráhel ellopja apja bálványait. Miért teszi? Valószínűleg azért, mert szüksége van rá, mert ezekhez kötődik a szíve és nélkülük nem érzi magát biztonságban. Amíg nem ismerjük az Urat és nem éljük át kegyelmét, addig a bálványoktól sem szabadulunk, hiszen azok jelentik számunkra a biztonságot. Mert valamire szükség van. Vagy az élő Isten tölti be a szívünket, vagy valamilyen bálvány, szenvedély, ami tulajdonképpen bálvány. A bálvány az, amit Isten helyére teszünk, amibe bizalmunkat vetjük. Tehát Ráhel úgy gondolta, a bálványok nélkül veszélybe kerülnek az úton, ezektől várta az oltalmat. Mindez azt is jelenti, hogy nem látta a férje életében Isten jelenlétét. Jákób sem tudott úgy bizonyságot tenni, hogy feleségei szíve megbátorodjon, hitre jusson. Miért nem? Azért mert, még Jákób számára sem volt személyes az Isten, hiszen még mindig menekül előle, akkor is, ha azt látjuk, hogy azért az Úr ott van a nyomában, sőt oltalmába veszi. Ez Isten csodálatos kegyelme, Ő utánunk jön és keres, úgy alakítja körülményeinket is, hogy végbemenjen az életformáló találkozás.

Lábán utoléri Jákóbot, de nincs hatalma felette, mert Isten megállítja őt. Ezt maga Lábán vallja meg, kiderül képes lenne rosszat tenni saját családjával, de azért nem teszi, mert Isten megtiltotta a számára. Számunkra is üzenet ez, soha ne tekintsünk mások hatalmára, soha ne ijedjünk meg emberektől, mert Istennek van hatalma megoltalmazni övéit. Bármi legyen is ami fenyegetettséget jelent, ne arra nézzünk, hanem vessük az Úrba bizalmunkat, és menjünk tovább bátran utunkon.

Lábán keresi házibálványait, vagyis ezek nélkül az ő élete sincs biztonságban, sőt vagyoni helyzete is ezektől függ. Lábán azért keresi őket, mert nélkülük nincs jövője az életének. Szomorú látni, hogy élettelen tárgyaktól várja a segítséget, pedig felismerte beszélt vele Isten, de ő nem akarta meglátni hatalmát, nem akar elszakadni bálványaitól. Az Isten felé vezető út első lépése a bálványoktól, a bűnöktől való elszakadás. Isten nem osztozik senkivel a maga dicsőségén, nem osztja meg trónját senkivel, egyedül tart igényt szívünkre.

Jákób vallomásából kiderül, felismerte, hogy mindent Istennek köszönhet. Isten munkája az, hogy nem üres kézzel jön el apósától. Lássuk meg mi is az Úr munkáját és áldásait az életünkben. Fedezzük fel, hogy nem a mi ügyességünk, okosságunk eredménye a gyarapodásunk, hanem egyedül az Úr érdeme, az Ő ajándéka. Legyen áldott ezért a Neve.

Tegnap láthattuk, a római levél tükör, amibe bele kell tekinteni, és ha ezt megtesszük, nem fogunk másokat bírálni, hanem a saját életünk miatt borulunk az Úr elé (Rm 2,5-10). Az apostol rámutat, hogy az igazi változást a megtérés hozza el a számunkra, enélkül nincs új élet. Aki nem tér meg, vagyis nem kér bocsánatot eddigi életére, és nem fordul meg az eddigi útján, azaz nem indul el Krisztust követni, harag alatt marad. Mindenkinek a saját életét kell rendeznie, és nem a másokét.  Nekünk csak magunk felé van jogosítványunk, aki azonban átéli Isten kegyelmét, az bizonyságtételével szolgálhat mások számára.

Azt is jó látnunk, hogy mindenkinek Isten fizet meg. Tehát a megfizetés nem a mi dolgunk. A sérelmek rendezése az Úr dolga, a miénk a megbocsátás, az elengedés.

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.

Fénykép rólam

H

osszú évek után Jákób végre felkerekedik és hazaindul (1Móz 31,1-21), ám még mindig nehezen mozdul meg. Nehezen szakad el jelenlegi helyétől, mert nincs rendezve a múltja. Az otthonról hozott terhek még a hátán vannak, a félelmek továbbra is mardossák a szívét, de menni kell, mert neki nem itt a helye.

Lábán és fiai magatartása is megváltozik iránta, ezek pedig jelzések Istentől, hogy ideje megmozdulni és változtatni. Irigyek és féltékenyek rá. Jákób apósa arcán látja a változást, vagyis nem szól semmi rosszat, de az arca elárulja érzelmeit. Arcunk kifejezi szívünk tartalmát, mintegy tükörként hozza a felszínre a mélyben lapuló érzéseket. Beszédünkkel gyakran igyekszünk mást kifejezni, mint amit valójában érzünk vagy gondolunk, ám mégsem lehet mindent eltitkolni, mert az arc megmutatja a valóságot.

A végső indítást az Úr adja meg a számára, amikor így szól: „Térj vissza atyáid földjére, rokonságod közé, és veled leszek” (3). Ezzel a kijelentéssel Isten felszabadítja Jákóbot félelmei alól, menj és veled leszek az úton, veled otthon, bármi történjék is. Jákób nem tudja még, hogy az úton nagy dolgok fognak végbemenni, és ő más emberként fog hazaérni. Isten nem enged úgy haza, ahogy eljöttél, másként akar hazavinni, más szívvel, más élettel. Itt valóság lesz mindez, mert Jákób indul el és Izráel érkezik meg. De ehhez el kell indulni, tovább nem lehet maradni, vállalni kell a kockázatot.

Jákób dönt, elindul. Ez fontos, mert egyszer dönteni kell, hogy kire hallgatunk, Istenre, vagy emberekre. Megbeszéli a feleségeivel ezt a dolgot. Már megtanulta, nem lehet egyedül dönteni, minden kérdést meg kell a társunkkal beszélni, mert az a jó, ha mindkét fél felismeri Isten akaratát és önként dönt felőle. Jákób beszédéből megtudjuk, hogy Isten már korábban is szólt hozzá, és alakította életét. Mert az Úr jelen van életünkben, dolgaink alakulása nem rajtunk és nem is a véletlenen múlik, hanem az Ő munkáján. Ezt tapasztalta meg ez az ősatya is. Az Úr akkor körülvette kegyelmével, amikor ő még igazán nem is tudott róla, sőt még most sem az Övé a szíve, ennek ellenére az Úrnak terve van vele. Feleségei is támogatják őt, és azt mondják, tegye meg, amit Isten mondott a számára. Jó, ha a társak is az Istennek való engedelmességre serkentenek.

Azonban Jákób még mindig menekül, mivel a szíve nem változott még meg, nem áll az apósa elé becsülettel, nem meri vállalni önmagát, és a döntéssel járó felelősséget. Még mindig úgy gondolja, a menekülés a legjobb megoldás, azonban most is megtapasztalja, hogy Isten országában mindig a nyíltság és az őszinteség az előrevivő. Nem kell félni őszintén vállalni magát, annak, aki az Úrral rendezte életét, mert Ő a mi kőszikla várunk, menedékünk. Jákób még nem tudja ezt, de az úton meg fogja tapasztalni.

Amikor a bűn katalógust Pál leírja, tudja, hogy az olvasók könnyen igazat adnak neki, gyorsan rámondják, így van, ilyenek a pogányok, a körülöttünk élők (Rm 2,1-4). Ezért most a hívők elé tartja tükörként, és kéri, kedves testvéreim nézzetek bele ti is: ilyenek vagytok. Ez a felvétel a ti szívetekről készült. Ez fontos, mert hajlamosak vagyunk mások számára olvasni az Igét, Pál azonban azt kéri, olvassam magamnak. Igen, úgy kell a Szentírást olvasni, hogy rólam van szó, ez a kép engem ábrázol, és amikor mást akarok ítélni, lássam meg, én sem vagyok különb.

Ha nem így olvassuk Isten szavát, akkor könnyen megtörténik, hogy saját lelki tartalmainkat vetítjük ki másokra.  Úgy járunk, mint két barátnő beszélgetett, és amikor az egyikük kinézett az ablakon meglátta a szemben lakó kiteregetett ruháit, és azt mondta: ez a szomszéd nem tud mosni, milyen foltosak ezek a ruhák. A barátnője megfogta a kezét és odavezette az ablakhoz, és így szólt, nem a ruhák a foltosak, hanem a te ablakod a piszkos. Gyakran lényünk koszos üvegén keresztül figyeljük egymást. Az apostol azt kéri, előbb jöjjünk tisztába önmagunkkal, tisztogassuk meg a szívünket és jobban fogunk látni.

Mielőtt ítélnénk, lássuk meg az Úr jóságát és türelmét, azért nem ítél még, mert ad időt, hogy meglássuk a koszt az ablakon és időben megtisztítsuk. Mert ma még meg lehet tisztogatni lelkünk ablakait, a tisztítószer az Ige és Jézus vére. Nekünk elsősorban magunk felé van felhatalmazásunk, önmagunkat ítélhetjük meg, és ennek az ítéletnek a fényében borulhatunk a kegyelem királyi trónusához bűnbánattal.  „Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1,9).

Itt van szívem, neked adom, Uram

1. Itt van szívem, neked adom, Uram, Neked, ki alkotád! "Rossz a világ, énnékem add, fiam!" Szád ily parancsot ád. Itt van szerelmem áldozatja, Hűségem hű kezedbe adja, Itt van szívem, itt van szívem!

2. Itt van szívem: fogadd kegyelmesen, Bár sok hibája van; :/: Amint vagyon, kezedbe úgy teszem, Ne vesd meg, jó Uram! Sok bűnös vággyal van betelve, Száz bűnnek nyomja régi terhe, Bűnös szívem, bűnös szívem.

3. Itt van szívem! Üdve Krisztusban van, Keresztednél pihen, :/: S így szól: Uram, te vagy minden javam, Halálod életem! A Megváltó sebébe mélyed És ott lel vigaszt, békességet Hívő szívem, hívő szívem!

Isten áldásával.