Gyönyörködjünk az Úrban!

L

etelt Ábrahám ideje is,  jó vénségben betelve az élettel halt meg (1Móz 25,1-26). Vagyis arról tesz bizonyságot az Ige, hogy az élet nem feltétlenül nyűg, amit valahogy ki kell bírni, hanem lehet áldás és kiteljesedés, mint Ábrahám életében is. Amennyiben elfogadjuk Isten vezetését és az Urat követve vándorlunk, áldássá válik az élet számunkra. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek hibák és bukások, hanem azt, hogy jelen van az Úr, ha elesek, felemel. Jelenléte által békesség van a szívemben, véget ér a nyugtalanság kora, mert tudom, kihez tartozom és hová tartok. Ma ez a probléma, sok ember nem tudja hová tart az élete. Én tudom-e? Erre a kérdésre választ kell nyerni, mert akkor lesz békés mind az életem és mind a halálom. Jó, ha bizonyosság van a szívemben a kegyelmet illetően és tudom, hogy amint az előző fejezetben Rebeka a vőlegényhez tartott úgy én is a vőlegényhez igyekszem. Rebeka azért tudta könnyen otthagyni a családját, mert tudta a vőlegény vár rá. Ha tudom, vár Jézusom félelmek nélkül nézek szembe az idő múlásával, az öregséggel.

Izsák elvette Rebekát, Isten ajándékozta őt a számára, ketten viszik tovább az áldást. Isten áldásának a hordozói ők, mi pedig az evangélium hordozói lehetünk. A jó hír van ránk bízva, de vajon látszik-e rajtunk, hogy csodálatos megbízatást teljesítünk? Látszik-e hogy evangélium hordozók vagyunk, ez azt is jelenti nem mi vagyunk a lényeg, hanem a jó hír, amit tovább kell adni. A hordozók elmennek a minden élők útján, ám az evangélium, az Ige itt marad és árad tovább, gyümölcsözővé teszi az utánunk jövők életét. Adjuk hát tovább mások számára a jó hírt a mai napon is.

Isten áldását hordozzák, de egy jó ideig ők sem részesülnek gyermekáldásban. Ők is megpróbáltatnak, és azt látjuk, hogy ebben a helyzetben is az Úrtól várnak megoldást, Őt hívják segítségül. Izsák Rebeka imaháttere, milyen jó, amikor házastársak imádságban hordozzák egymást. Tudják mi a nehéz, a nehezen feldolgozható a másik számára, és nem emberi megoldásokhoz folyamodnak, hanem az Úr segítségét kérik. Hordozzuk mi is hittel egymást az Úr előtt, higgyük, ami számunkra nem megoldható, az Isten számára nem jelent problémát.

Ez a próba Isten iskolájában a türelem leckéjét jelenti, meg kell tanulniuk kivárni, amíg Isten megajándékozza őket. Gyakran hiányzik a türelem a szívünkből, nem tudunk az Úrra várni, mi azonnal akarunk dolgokat, de Isten mindent a maga terve szerint, a maga idejében fog megadni.

Aztán eljön az idő és duplán kapják az áldást, ikreket vár Rebeka. De milyen is az ember, semmi nem tetszik neki. Korábban azért sírt, mert nincs gyermeke, most az a probléma, hogy ez így nehezebb terhesség, meg két gyermek egyszerre. Mennyire nehezen tudunk megelégedettek lenni. Milyen könnyen a dolgok rossz oldalát látjuk meg, ahelyett, hogy engednénk az örömöt érvényesülni. Megtudják, hogy a két gyermek két népet képvisel, vagyis Istennek mindkettővel terve van. És ez a hangsúlyos, Istennek terve van az életemmel, sőt a gyermekeink és unokáink életével is. Senki sem céltalanul születik. Életünk során Istennek ezt a tervét kell minél jobban megismerni, mit is akar Ő kezdeni velem, vagy ahogyan Pál apostol kérdezte: Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem? Ha erre a kérdésre megtaláljuk a feleletet valóban kiteljesedett életet élhetünk, mert akkor a helyünkön leszünk, és nem lesz szükség pótszerekre, kiegészítőkre.

Azt is látjuk, hogy az Úrnál más a sorrend, mint nálunk. Nem mindig az elsőszülött, vagy a számunkra fontosabb személy kerül az első helyre. Isten mindig más szempontok alapján cselekszik. Ha az életben háttérbe szorultunk, ha éreztették velünk, kevésbé vagyunk fontosak vagy értékesek, lássuk meg, az Úr számára értékes az életünk. Az Ő országában az utolsókból is lehetnek elsők.

A tanítványok egész életükben koncentrált életet élnek, számukra a legfontosabb Jézus jövetele (1Thessz 1,6-12). Mindenkor Őreá várnak. De vajon így van-e ez? Valóban Őt várjuk? Mennyi minden lefoglal bennünket, gyakran kicsinyes dolgokkal vagyunk elfoglalva, vagy sérelmeinket akarjuk megtorolni. A thesszalonikaiaknak sem volt könnyű, hamar szembesültek az ellenség támadásával, bántalmazással, üldözéssel. A kísértő úgy akarta ártalmatlanná tenni őket, hogy belefecskendezte a szívükbe a bosszúvágyat. Toroljátok meg a sérelmeket, ne hagyjátok magatokat, az apostol azonban rámutat, hogy nem azért lettek kiválasztva, hogy a  maguk védelmében harcoljanak, hanem az evangéliumért. Azért vagyunk itt, hogy Jézus neve megdicsőüljön általunk.

Pál rámutat, hogy Jézus visszajön és majd Ő fog minden sérelemért megfizetni. A bosszúállás, nem a mi dolgunk, ezt hagyjuk Rá. A mi dolgunk, hogy Jézushoz vezessük még ellenségeinket is. Az van ránk bízva, hogy az életünk meggyőzze az ellenséget is Isten szeretetéről és kegyelméről. Ne feledjük a római századost, Jézus halála győzte meg arról, hogy akit keresztre feszítettek, az valóban Isten Fia. Jézus nem a bosszún dolgozott, hanem Isten kegyelméért esedezett, azt kérte, hogy a kereszt alatt állók is éljék át Isten megbocsátását.

Pál imádkozik, hogy tudjanak gyönyörködni a jóban. Erre nekünk is szükségünk van, kérjük, az Urat, adjon új látást, amivel nem a rosszat, a szenvedést, a bántalmazást, a betegséget látjuk, hanem a jót. Lássuk Őt, mert aki látja az Urat, az szenvedések közepette is örvendező marad. Hiszen Pál gyakran hordozott sebeket, érzett testi fájdalmat, mégis, mindig örül és hálás. Mert az Úrban lehet és szabad mindig örülni, látni a szépet, a jót. Hiszen Isten országa jelen van, és ez az ország jó. Gyakoroljuk tudatosan az Úrban való gyönyörködést. Tanuljunk meg örülni az Úrnak. Jelentsen örömöt számunkra, hogy Vele lehetünk.

Gyönyörködjél az Úrban

Gyönyörködjél az Úrban.

Gyönyörködjél az Úrban.

Csillapodjál! Ne bosszankodjál!

Gyönyörködjél az Úrban!

Mit ér felindulásod, örülj,

hogy van Megváltód.

Hagyd rá magad!

Gonoszt megtagadd!

Gyönyörködjél az Úrban!

Isten áldásával.