Jel

H

osszú névsort olvasunk ma, és ha nem egészen tudunk vele mit kezdeni, lehetőséget kapunk arra, hogy mindazt, amit az elmúlt napokban gyorsan elolvastunk, ismét átgondoljuk (1Móz 36,1-45). Jó ismét végiggondolni, mennyi minden történt Jákób életében, legfontosabb az Úr hűsége. Egy ilyen embert sem engedett ki a kezéből, amilyen ő volt. Nem hagyta az Úr magára, hanem végig vele ment. Egy pillanatra nem hagyta el őt Isten, hanem élete legnehezebb időszakaiban is mindig felvillantotta előtte a magábaszállás és az újrakezdés lehetőségeit. Isten azért munkálkodik, hogy felismerjük életünkre készített tervét, meghalljuk hangját, és elinduljunk követni Őt. Jákób azonban elment a végsőkig, még a Jabbók révénél is nehezen adta meg magát, nehezen adta át Istennek az élete fölötti uralmat. Milyen nehezen adjuk át mi is életünk irányítását, megvan az elképzelésünk, mit és hogyan tegyen Isten, de nem mi akarunk az Ő szavára hallgatni. Úgy vagyunk, mint Naámán, aki úgy gondolta, hogy Elizeus majd kijön elé, megérinti a sebeit és meggyógyítja, de amit a próféta mondott, nem akarta megtenni. Mi is gyakran így vagyunk, a saját ötleteink kivitelezését szeretnénk Istennel megvalósíttatni, és nem mi akarjuk engedelmesen megtenni, amit mond. Pedig ha leszállunk a trónról és átengedjük az életünket, áldásban részesülünk, amint Jákób is tapasztalta. Amikor engedi magát vezetni ,rendeződnek élete gubancos dolgai.

A nehezebben érthető igeszakasz próbaként is adatik a számunkra, most kiderül, miként viszonyulok az Igéhez. Ha úgy olvasom, minél hamarabb túl legyek rajta, nem nyerek áldást, útmutatást, nem élem meg az Úr közelségét. Pedig az a hangsúlyos, hiszen az egyik Zsoltárban a szerző így vall, az Úr közelsége oly igen jó nekem. Úgy vegyem kézbe az Igét, hogy a nehezebb szakasz által is az Úr közelségét keresem, az Ő hangját figyelem. Ha nem értem azonnal az Igét,  olvassam el még egyszer, aztán próbáljam megfogalmazni, mit olvastam, ha nem sikerül, olvassam el még egyszer. Amikor el tudom mondani az olvasott részt, kérdezzem meg, mit üzen nekem ezen a részen keresztül a Gazdám, az én Uram Jézus Krisztus?

Azt látjuk, hogy az Ézsaúnak adott ígéretek, hogy külön néppé válik, szintén beteljesednek. Az Úr nem feledkezik meg ígéretéről és Ézsaúról sem.  Annak ellenére nem mond le róla az Úr, hogy ő nem vette komolyan Isten ajándékait. Így jön utánunk is az Úr, ígéretei mindenkor elérhetők számunkra, meg lehet ragadni őket nehéz helyzetekben. Egy-egy igére rá lehet állni később is, és amikor kesergünk, vagy a csüggedés vesz rajtunk erőt, általuk újra reménységet és kitartást nyerünk.

Ézsaú nemcsak másik vidékre költözik, és így elválik egymástól a két nép, hanem másként is él. Őt nem Isten akarata formálja, maga dönti el, mit és hogyan tesz, ennek megfelelően Kánaán földjéről veszi feleségeit, tehát keveredik annak a földnek a lakóival. Nemcsak az elsőszülöttségi jogot hárította el magától, hanem feleségei által bálványok felé fordult. Feleségei bálványokat hoztak az életébe.  Fontos számunkra is, kiket engedünk közel az életünkhöz, hiszen a másik ember a maga szokásait, hitét is megosztja velünk. Isten az övéit nem azért helyezi a világba, hogy ők vegyék át a világ szokásait, hanem azért, hogy ők vigyék bele ebbe a világba, a nem hívők életébe az örömhírt.

Boldog ember az, akinek az Úr a bűnt nem számítja be, olvastuk a tegnapi részben. Azonban a világ mást ért ma boldogság alatt, és az apostolt csak az érti, aki már gyötrődött a bűn batyuja alatt, és átélte, hogy a kereszt alatt hull le a teher (Rm 4,9-12). Csak az tudja, milyen boldogság fakad a bűnbocsánatból, aki átélte, aki egyszer már őszintén megállt a kereszt alatt, és elnyerte az Úr kegyelmét. Látjuk a mindennapi életben, hogy micsoda öröm, ha valaki megszabadul minden adósságtól. Ilyen óriási boldogság, amikor átélem, hogy nekem semmit nem kell tennem, de nem is tudok, hogy rendezzem az adósságot, azonban Jézus magára vállalta.  Aki ezt megtapasztalja, azt a szíve, az öröme a Jézusnak való szolgálat felé hajtja, az már csak Neki akar élni, mert Benne mindent megtalált. Jézusban elrontott életünk helyett, kincset, gazdag életet kapunk ajándékba. Jézus által megajándékozott az életem. Mennyire nem látszik sokak életében ennek az öröme. Milyen elesettek vagyunk gyakran, mennyire a hétköznapi bosszúságok határoznak meg bennünket és nem az Úr jelenléte. Meg kell tanulni örülni a kegyelemnek, örülni az Úrnak, az Úrban.

Ábrahám is még a körülmetélés előtt élte át, hogy Isten elhívta és elfogadta, a követés válasz volt az elhívásra. A körülmetélés pedig egy külső jel, amely láthatóan tett bizonyságot arról, hogy ő az élő Úrhoz tartozik, az Ő vándora ezen a földön.

Minden egyházi hagyomány csak ilyen jel, jelzés arról, Kihez tartozunk, de nem több. Nem azért kapunk üdvösséget, mert meg vagyunk keresztelve, vagy konfirmáltunk,- ezek megerősítő jelek. Ezek rámutatnak az Úrra, és nem csüggedünk el, mert tudjuk, kihez tartozunk. Tudjuk, van kit segítségül hívni.

Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem, Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad árnyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tisztogasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és Öröklét felé emelj.

Isten áldásával.