Légy örömmondó!

J

ákób hazaért, azon a földön él és vándorol, amelyet atyáinak adott az Úr (1Móz 37,1-11). Itt van a helye, itt működik az áldás is, amit az Úrtól kapott. De az áldások problémákon keresztül jutnak érvényre. Mondhatnánk, a feszültséget, az ellenségeskedést is felhasználja az Úr népe érdekében. Ez nem azt jelenti, hogy szükséges ezeknek a viszályoknak megtörténni, és hogy nem lehetne jobb ezeknek a testvéreknek a kapcsolata, hanem azt üzeni, hogy még az ilyen helyzetek sem tudják Isten tervét megakadályozni. Ő mindezek ellenére megmenti övéit.

Jákób gyermekei négy asszonytól születtek, így már ez is feszültséget hozott létre közöttük. Izráel pedig beleesett abba a hibába, amit apja is elkövetett, Józsefet előnyben részesítette a többivel szemben, vagy legalábbis a többi úgy érezte, őt jobban szereti az apjuk. Mert mindig azt szeretnénk, hogy mi legyünk a középpontban, velünk foglalkozzanak a legtöbbet, mi kapjuk a legszebb ajándékokat.

József apjának kedves feleségétől, Ráheltől született fia volt, a szíve Józsefhez húzott, aki igyekezett ebből előnyt kovácsolni magának. József sem arra törekedett, hogy csillapítsa féltékenységüket, hanem inkább beárulta bátyjait apjának. Rossz híreket hordott róluk, ezáltal jobban magára haragította őket. Itt világossá válik, hogy a fiúk rivalizálnak egymással, ellenfelet lát egyik a másikban. Úgy vélik, hogy majd József kapja meg az  elsőszülöttségi jogot, az áldásokat.  Jákób meg még tetézi is a gondokat, amikor Józsefet megjutalmazza hírhordó tevékenységéért. Jákóbnak inkább csillapítani kellene a feszültséget és kezelni Józsefet.

Józsefnek nem a feladata, hogy híreket szállítson testvéreiről, sőt nemcsak a rosszat kellene kiemelnie, hanem a jót is meglátni, de ehhez még fiatal és tapasztalatlan. Meg tudjuk-e látni a jót egymásban, és különösen észrevesszük-e, mi a mi feladatunk? Ma is gyakran keletkeznek feszültségek, amikor másokról híreket szállítunk; mireánk egyetlen hír bízhatott, ez pedig az evangélium, a jó hír, amely Jézus Krisztusról szól. Ezt a hírt bátran elmondhatjuk mindenkinek.

Isten felkészíti Józsefet álomlátás által arra, amire elhívta őt, a megmentő szerepére. De nem azért látja ezeket az álmokat, hogy dicsekedjen velük, és hergelje általuk a testvéreit, hanem, hogy igyekezzen minél jobban megérteni és készülni az Úrtól kapott feladatra. Vannak olyan dolgok, amelyeket nem kell azonnal másokkal megosztani, mert félre fogják érteni, vagy nem tartozik rájuk. József nem tudta magában tartani álmait, a testvérek pedig ellenszenvükön keresztül értelmezték az álmokat. Megharagudnak Józsefre, nem tudnak örülni annak, hogy Istennek terve van öccsükkel, mert úgy látják, hogy mindez az ő kárukra valósul meg. Pedig Isten pontosan értük cselekszik, megmentésükért fáradozik. Másrészt nem látják azt az utat sem, amin keresztül odáig jut József, hogy meghajolnak majd előtte. Vizsgáljuk meg szívünket, nem bújik-e meg benne az irigység, a féltékenység. Soha ne arra figyeljünk, mit kap a másik, hogyan és merre vezeti őt az Isten, hanem figyeljünk saját életutunkra, tegyük, amit mond a Gazdánk. Örömmel és engedelmességgel járjuk utunkat.

Hiányzik ebből a történetből Isten, nem látjuk, hogy Jákób odavinné az Úr elé ezeket a problémákat, és Isten színe előtt igyekezne megérteni mindent. Mert ha közösen igyekeznének megérteni ezt a képanyagot, és megoldani a problémákat, oldódna a feszültség. Ha nem értünk mindjárt valamit, ne engedjük az irigységet, a haragot felnövekedni, ne engedjük, hogy szívünk megkeseredjen, hanem keressük Urunk közelségét és akaratát.

Pál apostolon keresztül elénk tárul Ábrahám mély hite, amely számunkra is példa (Rm 4,13-17).  Ez az ősatya valóban hitt Istenben, az élete mutatja meg, hogy számára a hit nem elmélet volt csupán, hanem gyakorlat. Az élete mélységeiben nyilvánult meg, hogy a hit számára bizalom Istenben. Azt jelentette ez, hogy minden körülmények közt bízott Istenben, ezért volt képes még Izsákot is az áldozati oltárra helyezni. Tudjuk, hogy már csak egy mozdulat választotta el attól, hogy feláldozza az ígéret fiát.

Hogyan volt képes idáig elmenni? Úgy, hogy hitte, Istennek van hatalma a holtakat is megeleveníteni, van lehetősége előhozni a számunkra nem létezőket. Bízott Ábrahám Isten cselekvőképességében, abban, hogy Úr számára nincs lehetetlen. Nézzük meg saját hitünket! Jelen van-e ez a csodálatos bizalom a lényünkben? Erre építjük-e életünket, az Úrral való kapcsolatunkat? Bizony, gyakran lényegtelen dolgok esetén is elveszítjük bizalmunkat, tragédiának élünk meg egy helyzetet, ahelyett, hogy bíznánk Isten megoldásában. Hiszen az Úr soha nem hagyja cserben övéit. Ábrahám történetében is láttuk, hogy elhívott szolgájától nem várta el azt, amit végül is majd Ő megcselekszik. Ábrahámnak nem kellett feláldoznia fiát, ám Isten odaadta értünk egyszülöttjét, Jézust, hogy éljünk általa.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.