Hitből és hálásan

A

z Ige olvasása közben arra gondoltam, vajon szoktuk-e úgy kézbe venni a Szentírást, hogy belehelyezkedünk valamelyik szereplő életébe (1Móz 30,1-24)?  Úgy olvasom a történetet, hogy végig gondolom, az őt mozgató rugók bennem is megvannak. Most például Jákób életét figyelve keressük meg a bennünk élő csalót. Nézzük meg, hogy az a trükkös, mindenkit kihasználó mentalitás mikor és hogyan szokott bennünk megnyilvánulni. Azért fontos ez, mert a pozitív tartalmú igéket szívesen magunkra alkalmazzuk, ám a negatívakat már nem annyira.

Jákób ment a maga útján tovább, becsapott másokat, és becsapták őt is. Továbbra is csak a külső dolgokra figyelt, és nem akarta meglátni, hogy az igazi érték belül, a szívben található. A kevésbé vonzó ember is lehet szép, mégpedig belülről, a lelkében. A maradandó értékeket belül találhatók. Fedezzük fel egymásban ezeket az értéket, lássuk meg azt, ami a szem számára láthatatlan.

Mivel nem volt őszinte beszélgetés Jákób és Lábán között, egyre feszültebb, kuszáltabb lesz a feleségeivel való kapcsolata is. Harag és irigység fészkelődik közéjük. Mivel Ráhel meddő, féltékennyé válik Leára.  Elkeseredésében Jákóbhoz fordul, ez azt jelenti, őt teszi felelőssé, azt gondolja, ő a hibás, amiért neki nem születhet gyermeke. Az ördög mindig azt akarja, hogy egymást tegyük felelőssé, azonban jó, ha Istenhez tudunk fordulni, Neki mondjuk el keserűségünket, és Tőle várjuk a megoldást is.

A kor gyakorlatát alkalmazzák mindketten, szolgálóikat adják Jákóbhoz, és az így született gyermeket adoptálják. Sőt, Ráhel ezen túl is mindent megpróbál, megszerzi a  Rúben által talált mandragórát, amelynek termékenységjavító hatást tulajdonítottak. Azonban minden emberi manipulációnál többet ér a csöndes várakozás. Meg kell tanulnunk várni az Úrra, bármilyen nehéz is. Mert ebben a helyzetben nem volt könnyű Ráhelnek várni. Amíg Lea örülhetett a gyermekáldásnak, addig bizony nehéz volt csendben, türelmesen, hittel várni, amíg Isten cselekszik. Mégis ez a megoldás. Ez, mert az Úr a maga idejében, a maga tervei szerint cselekszik, ha saját kezünkbe vesszük az eseményeket, még jobban összebonyolítjuk dolgainkat.

Érdemes várni, érdemes az élet minden területén várni, mert az Úr soha nem feledkezik meg rólunk. Nem felejti el övéit, ahogyan nem feledkezett meg Ráhelről sem. Jó, ha nem a másik ember, a gyermek, hanem mindig az Úr van a középpontban. Meg kell tanulni az Úrnak élni, Benne meglátni életünk értelmét és célját, mert ha így cselekszünk, akkor nem attól függ a lelki egyensúlyunk, hogyan alakul mások élete. Akkor nem az lesz a fontos, mit kapunk meg, és mit nem. Mert nem az ajándékok, hanem az ajándékozó lesz a legfontosabb a számunkra.

A római levél csodálatos írás, Isten mélységeit tárja fel a számunkra és több nagy teológust is életmű alkotására késztetett (Rm 1,18-24). Pál hangsúlyozza, az igaz ember hitből él, ez a felismerés ébresztette fel Luthert és vitte oda Krisztus keresztjéhez. A megigazulás, bűneink bocsánata hitből van. Nem a mi cselekedeteink, erőlködéseink következménye, hanem a hit gyümölcse. Mi is hit által közeledjünk Urunkhoz, és akkor megtapasztaljuk kegyelmét. A hit nem maga akarja rendbe tenni az életét, hanem elfogadja Isten megoldását. A hit elfogadja, hogy Isten elengedi adósságát, megbocsátja bűneit Jézus érdeméért.

A hitetlenség nem erény, bár ma sokan annak tüntetik fel. Az Úr haraggal tekint a hitetlenségre. Miért? Nincs jogunk nem hinni? Isten kijelenti magát a számunkra, mi döntünk, hogy befogadjuk e Őt az életünkbe, azonban Ő arra alkotott, hogy megismerjük Őt, hogy Vele együtt éljünk.  Mindent meg is tett, hogy az ember élete során a teremtett világot megfigyelve felismerje Alkotóját. Isten azt akarja, hogy rádöbbenjünk, nem vagyunk egyedül, nem céltalan és értelmetlen az életünk, mert Ő akart minket ,és tudatosan helyezett ebbe a világba.

Amit az Ő lényéből meg lehet ismerni, azt megismerhetővé tette, az látható, azonban mi nem akarunk látni. Nem akarjuk felismerni Istent, és meglátni, hogy életünk Tőle való ajándék. Ha ezt látjuk, másképp állunk a mindennapokhoz is. Akkor a hála vezérel, leborulok az én Uram előtt és magasztalom, hogy még ma is felkelhettem, beszélgethetek Vele, sőt a mai napon is terjeszthetem nevének ismeretét.

Pál azt emeli ki, hogy megismerték ugyan az emberek Istent, de nem dicsőítették Istenként és nem adtak neki hálát. Mennyivel másabb egy-egy napunk, ha hálás a szívünk, ha meglátjuk, semmi nem véletlen, az Úr formálja az életem, és még a nehezebb helyzetek is az Ő kezéből jönnek. A hála életformáló erő. Amikor Pál a filippibeli börtönben hálát ad és dicséri az Urat, megrendül az intézmény alapja, és lehullnak a bilincsek. A hálás élet világító élet. Tegye Urunk ilyen világítóvá a mi életünket is.

 Az Úr énnékem őriző pásztorom

1. Az Úr énnékem őriző pásztorom, Azért semmiben meg nem fogyatkozom. Gyönyörű szép mezőn engemet éltet, És szép kies folyóvízre legeltet; Lelkemet megnyugtatja szent nevében, És vezérl engem igaz ösvényében.

2. Ha a halál árnyékában járnék is, De nem félnék még ő sötét völgyén is, Mert mindenütt te jelen vagy énvelem, Vessződ és botod megvigasztal engem, És nekem az én ellenségim ellen Asztalt készítesz, eledelt adsz bőven.

3. Az én fejemet megkened olajjal, És engemet itatsz teljes pohárral; Jóvoltod, kegyességed körülvészen És követ engem egész életemben. Az Úr énnékem megengedi nyilván, Hogy mind éltiglen lakjam ő házában.

Isten áldásával.