Fénykép rólam

H

osszú évek után Jákób végre felkerekedik és hazaindul (1Móz 31,1-21), ám még mindig nehezen mozdul meg. Nehezen szakad el jelenlegi helyétől, mert nincs rendezve a múltja. Az otthonról hozott terhek még a hátán vannak, a félelmek továbbra is mardossák a szívét, de menni kell, mert neki nem itt a helye.

Lábán és fiai magatartása is megváltozik iránta, ezek pedig jelzések Istentől, hogy ideje megmozdulni és változtatni. Irigyek és féltékenyek rá. Jákób apósa arcán látja a változást, vagyis nem szól semmi rosszat, de az arca elárulja érzelmeit. Arcunk kifejezi szívünk tartalmát, mintegy tükörként hozza a felszínre a mélyben lapuló érzéseket. Beszédünkkel gyakran igyekszünk mást kifejezni, mint amit valójában érzünk vagy gondolunk, ám mégsem lehet mindent eltitkolni, mert az arc megmutatja a valóságot.

A végső indítást az Úr adja meg a számára, amikor így szól: „Térj vissza atyáid földjére, rokonságod közé, és veled leszek” (3). Ezzel a kijelentéssel Isten felszabadítja Jákóbot félelmei alól, menj és veled leszek az úton, veled otthon, bármi történjék is. Jákób nem tudja még, hogy az úton nagy dolgok fognak végbemenni, és ő más emberként fog hazaérni. Isten nem enged úgy haza, ahogy eljöttél, másként akar hazavinni, más szívvel, más élettel. Itt valóság lesz mindez, mert Jákób indul el és Izráel érkezik meg. De ehhez el kell indulni, tovább nem lehet maradni, vállalni kell a kockázatot.

Jákób dönt, elindul. Ez fontos, mert egyszer dönteni kell, hogy kire hallgatunk, Istenre, vagy emberekre. Megbeszéli a feleségeivel ezt a dolgot. Már megtanulta, nem lehet egyedül dönteni, minden kérdést meg kell a társunkkal beszélni, mert az a jó, ha mindkét fél felismeri Isten akaratát és önként dönt felőle. Jákób beszédéből megtudjuk, hogy Isten már korábban is szólt hozzá, és alakította életét. Mert az Úr jelen van életünkben, dolgaink alakulása nem rajtunk és nem is a véletlenen múlik, hanem az Ő munkáján. Ezt tapasztalta meg ez az ősatya is. Az Úr akkor körülvette kegyelmével, amikor ő még igazán nem is tudott róla, sőt még most sem az Övé a szíve, ennek ellenére az Úrnak terve van vele. Feleségei is támogatják őt, és azt mondják, tegye meg, amit Isten mondott a számára. Jó, ha a társak is az Istennek való engedelmességre serkentenek.

Azonban Jákób még mindig menekül, mivel a szíve nem változott még meg, nem áll az apósa elé becsülettel, nem meri vállalni önmagát, és a döntéssel járó felelősséget. Még mindig úgy gondolja, a menekülés a legjobb megoldás, azonban most is megtapasztalja, hogy Isten országában mindig a nyíltság és az őszinteség az előrevivő. Nem kell félni őszintén vállalni magát, annak, aki az Úrral rendezte életét, mert Ő a mi kőszikla várunk, menedékünk. Jákób még nem tudja ezt, de az úton meg fogja tapasztalni.

Amikor a bűn katalógust Pál leírja, tudja, hogy az olvasók könnyen igazat adnak neki, gyorsan rámondják, így van, ilyenek a pogányok, a körülöttünk élők (Rm 2,1-4). Ezért most a hívők elé tartja tükörként, és kéri, kedves testvéreim nézzetek bele ti is: ilyenek vagytok. Ez a felvétel a ti szívetekről készült. Ez fontos, mert hajlamosak vagyunk mások számára olvasni az Igét, Pál azonban azt kéri, olvassam magamnak. Igen, úgy kell a Szentírást olvasni, hogy rólam van szó, ez a kép engem ábrázol, és amikor mást akarok ítélni, lássam meg, én sem vagyok különb.

Ha nem így olvassuk Isten szavát, akkor könnyen megtörténik, hogy saját lelki tartalmainkat vetítjük ki másokra.  Úgy járunk, mint két barátnő beszélgetett, és amikor az egyikük kinézett az ablakon meglátta a szemben lakó kiteregetett ruháit, és azt mondta: ez a szomszéd nem tud mosni, milyen foltosak ezek a ruhák. A barátnője megfogta a kezét és odavezette az ablakhoz, és így szólt, nem a ruhák a foltosak, hanem a te ablakod a piszkos. Gyakran lényünk koszos üvegén keresztül figyeljük egymást. Az apostol azt kéri, előbb jöjjünk tisztába önmagunkkal, tisztogassuk meg a szívünket és jobban fogunk látni.

Mielőtt ítélnénk, lássuk meg az Úr jóságát és türelmét, azért nem ítél még, mert ad időt, hogy meglássuk a koszt az ablakon és időben megtisztítsuk. Mert ma még meg lehet tisztogatni lelkünk ablakait, a tisztítószer az Ige és Jézus vére. Nekünk elsősorban magunk felé van felhatalmazásunk, önmagunkat ítélhetjük meg, és ennek az ítéletnek a fényében borulhatunk a kegyelem királyi trónusához bűnbánattal.  „Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1,9).

Itt van szívem, neked adom, Uram

1. Itt van szívem, neked adom, Uram, Neked, ki alkotád! "Rossz a világ, énnékem add, fiam!" Szád ily parancsot ád. Itt van szerelmem áldozatja, Hűségem hű kezedbe adja, Itt van szívem, itt van szívem!

2. Itt van szívem: fogadd kegyelmesen, Bár sok hibája van; :/: Amint vagyon, kezedbe úgy teszem, Ne vesd meg, jó Uram! Sok bűnös vággyal van betelve, Száz bűnnek nyomja régi terhe, Bűnös szívem, bűnös szívem.

3. Itt van szívem! Üdve Krisztusban van, Keresztednél pihen, :/: S így szól: Uram, te vagy minden javam, Halálod életem! A Megváltó sebébe mélyed És ott lel vigaszt, békességet Hívő szívem, hívő szívem!

Isten áldásával.