Ha Isten velünk

J

ákób elindult hazafelé, nehéz döntés és vállalkozás volt ez, hiszen ismét menekült. Igyekeznie kellett, minél nagyobb előnyre szert tenni apósával szemben, akiről tudta, bármire is képes. Mivel sok jószágot, gyermekeket, szolgákat vitt magával csak lassan haladtak. Azonban lássuk meg, hogy Jákóbnak nem kellene sietni, leszámolhatna félelmével, ha igazán bízna az Úrban, hiszen Isten megígérte vele lesz „Térj vissza atyáid földjére, rokonságod közé, és veled leszek” (3).  Mi  is hányszor elfelejtjük, amit már Pál apostol is leírt bizonyságul a számunkra: „Ha Isten velünk, ki ellenünk” (Rm 8,31)? Ennek ellenére gyakran a félelem irányít minket és nem látszik ez az Ige az életünkben. Nem lehet észrevenni, hogy mi bízunk abban, amit az Úr mondott nekünk. Tele vagyunk félelemmel és nem merjük vállalni Isten akaratát.  Jákóbot is még a félelmei vezérlik. De halad már ahhoz a ponthoz, ahol átformálódik az élete.

Láthatjuk, hogy még nem igazán Isten van a Jákób család életének a középpontjában, hiszen Ráhel ellopja apja bálványait. Miért teszi? Valószínűleg azért, mert szüksége van rá, mert ezekhez kötődik a szíve és nélkülük nem érzi magát biztonságban. Amíg nem ismerjük az Urat és nem éljük át kegyelmét, addig a bálványoktól sem szabadulunk, hiszen azok jelentik számunkra a biztonságot. Mert valamire szükség van. Vagy az élő Isten tölti be a szívünket, vagy valamilyen bálvány, szenvedély, ami tulajdonképpen bálvány. A bálvány az, amit Isten helyére teszünk, amibe bizalmunkat vetjük. Tehát Ráhel úgy gondolta, a bálványok nélkül veszélybe kerülnek az úton, ezektől várta az oltalmat. Mindez azt is jelenti, hogy nem látta a férje életében Isten jelenlétét. Jákób sem tudott úgy bizonyságot tenni, hogy feleségei szíve megbátorodjon, hitre jusson. Miért nem? Azért mert, még Jákób számára sem volt személyes az Isten, hiszen még mindig menekül előle, akkor is, ha azt látjuk, hogy azért az Úr ott van a nyomában, sőt oltalmába veszi. Ez Isten csodálatos kegyelme, Ő utánunk jön és keres, úgy alakítja körülményeinket is, hogy végbemenjen az életformáló találkozás.

Lábán utoléri Jákóbot, de nincs hatalma felette, mert Isten megállítja őt. Ezt maga Lábán vallja meg, kiderül képes lenne rosszat tenni saját családjával, de azért nem teszi, mert Isten megtiltotta a számára. Számunkra is üzenet ez, soha ne tekintsünk mások hatalmára, soha ne ijedjünk meg emberektől, mert Istennek van hatalma megoltalmazni övéit. Bármi legyen is ami fenyegetettséget jelent, ne arra nézzünk, hanem vessük az Úrba bizalmunkat, és menjünk tovább bátran utunkon.

Lábán keresi házibálványait, vagyis ezek nélkül az ő élete sincs biztonságban, sőt vagyoni helyzete is ezektől függ. Lábán azért keresi őket, mert nélkülük nincs jövője az életének. Szomorú látni, hogy élettelen tárgyaktól várja a segítséget, pedig felismerte beszélt vele Isten, de ő nem akarta meglátni hatalmát, nem akar elszakadni bálványaitól. Az Isten felé vezető út első lépése a bálványoktól, a bűnöktől való elszakadás. Isten nem osztozik senkivel a maga dicsőségén, nem osztja meg trónját senkivel, egyedül tart igényt szívünkre.

Jákób vallomásából kiderül, felismerte, hogy mindent Istennek köszönhet. Isten munkája az, hogy nem üres kézzel jön el apósától. Lássuk meg mi is az Úr munkáját és áldásait az életünkben. Fedezzük fel, hogy nem a mi ügyességünk, okosságunk eredménye a gyarapodásunk, hanem egyedül az Úr érdeme, az Ő ajándéka. Legyen áldott ezért a Neve.

Tegnap láthattuk, a római levél tükör, amibe bele kell tekinteni, és ha ezt megtesszük, nem fogunk másokat bírálni, hanem a saját életünk miatt borulunk az Úr elé (Rm 2,5-10). Az apostol rámutat, hogy az igazi változást a megtérés hozza el a számunkra, enélkül nincs új élet. Aki nem tér meg, vagyis nem kér bocsánatot eddigi életére, és nem fordul meg az eddigi útján, azaz nem indul el Krisztust követni, harag alatt marad. Mindenkinek a saját életét kell rendeznie, és nem a másokét.  Nekünk csak magunk felé van jogosítványunk, aki azonban átéli Isten kegyelmét, az bizonyságtételével szolgálhat mások számára.

Azt is jó látnunk, hogy mindenkinek Isten fizet meg. Tehát a megfizetés nem a mi dolgunk. A sérelmek rendezése az Úr dolga, a miénk a megbocsátás, az elengedés.

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.