Emberség

A

z Úr nem feledkezik meg övéiről, és eljön a szabadulás napja (2Móz 13,1-22). Végre elindulhattak, letelt a rabszolgaság ideje, új csodák, megtapasztalások várnak rájuk. A szabadulás az Úrral való új és élő kapcsolat kialakulását jelenti. A mindennapokban ismerik meg az Urat. Az elmúlt időszakban meghalványult bennük az Istenkép, már nem ismerik Őt igazán, és ezért voltak félelmek és kétségek a szíveikben. Az Úr személyes kapcsolatra hív el, azt akarja, hogy megismerjük Őt, és lényének mélysége egyre inkább feltáruljon előttünk.

A szabadulás napjára mindig emlékezni kell, soha nem szabad elfeledni, hogy létüket Istennek köszönhetik. Ez a nap emlékezteti őket arra, hogy Isten segítsége nélkül csupán rabszolgák, és talán már nem is élnének. Soha nem szabad elfelejtenem Isten szabadítását, azt, amit elvégzett az életemben. A legjobb emlékeztető, ha olvasom az igét, ha minél jobban megjegyzem az evangéliumokat, különösen az Úr Jézus szenvedéséről szóló részeket. Mert szabadulásom ára az Ő halála.

Az Úr törvénye a szádban legyen - vajon bennem van-e? Az Úr azt kéri, hogy állandóan ismételgessék a törvényt, mert így válik számukra állandó tanácsadóvá. Az igének kell, hogy átjárja szívünket, lényünket; ha nem ismerem, ha nem jön elő minden élethelyzetben, nehéz ige szerint dönteni. Ha nem tudom, mit mond az Úr, hogyan akarom azt komolyan venni?

Fontos még az elsőszülöttek Úrnak való szentelése. Minden elsőszülött az Úré, az ember elsőszülöttjét meg lehet váltani. Az utódok számára is bizonyságtétel lesz ez, mert ha megkérdezik, miért csinálják ezt, akkor el kell mondani, hogy szolgák voltak, de az Úr erős kézzel kihozta őket onnan. Az Úr erős kézzel hozott ki a szolgaság házából, mivel Ő ma is ugyanaz, ugyanolyan hatalommal rendelkezik, a mai szolgáknak is van reménysége. Mondjuk el, hogy egyedül az Úr képes kiszabadítani a szolgaság házából. Mert ma is könnyen szolgává, rabbá lehet válni. Az Úrra való figyelés közben láthatjuk meg, hogy mi is az, ami rabbá tesz, ami irányít, és nem engedi, hogy én döntsek. Nehezen akarjuk elismerni, hogy annyi mindentől függővé váltunk, bebeszéljük magunknak, hogy szabadok vagyunk, azonban a mindennapok pont az ellenkezőjét mondják. Arról beszélnek, hogy sok mindentől függünk, és ez a függés hatással van az Istennel és az egymással való kapcsolatunkra is. De az Úr keze ma is hatalmas, hívjuk segítségül, és megtapasztaljuk a szabadulást.

A szabadulás azt eredményezi, hogy az új életet már Vele élem. Ő vezet engem az úton szüntelen. Sokan csak annyit akarnak, hogy valaki oldja le a bilincseket, és aztán tovább folytatják korábbi életüket. A szabadítás azt jelenti, hogy az egész addigi életformából kivezet az Úr, és egy újfajta életre tanít meg. Ebben az életben már Ő jár előttem és vezet egészen a célig.

Isten a nép élére állt, és nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban vezette őket. A szabadulás útja nem sétálóút, menni kell éjjel és nappal. Ez menekülés a rabtartó elől. A gonosz nem mond le a frissen szabadultakról, ha kényelmessé válok, és azt gondolom, most már minden rendben, tévedtem, mert a sátán utánam jön. De, ha megmaradok az Úr nyomában, ha figyelek a vezetésre, amit ma az igén keresztül kapok, és hallgatok a Pásztor szavára, nem tévedek el.

Diadalkiáltással mondja Lukács: megmenekültünk (ApCsel 28,1-10). Milyen csodálatos lehetett, a szívük tele volt hálával, mert ismét átélték az Úr hatalmát. Másrészt megtanulták, hogy legnehezebb helyzetekben is lehet bízni az Úrban, mert Ő ígéreteit megtartja. Az emberekben sokat csalódunk, de Istenben soha sem. Málta szigetén kötöttek ki, oda vitte őket az Úr, mégpedig azért, hogy ott is hallják az evangéliumot, hogy megismerhessék Jézus hatalmát, Isten kegyelmét.  Az ott lakókat barbároknak tartották, de kiderült, hogy nagyon is emberek. A számukra idegen hajótörötteket befogadják, nincs bennük előítélet, mindent megtesznek értük, mert a segítségre szoruló embert látják bennük. Bezzeg a hajón mennyire más volt a hangulat, a foglyokat meg akarták ölni, mert féltek, hogy elmenekülnek, ott csak az egyéni érdek számított, az ember nem. Itt pedig csak az ember számít, és nem a számítás. Néha más a helyzet, mint ahogy mi gondoljuk, ott van emberség, ahol nem számítunk rá, és ahol magától értetődőnek gondolnánk, ott, bizony, nem találkozunk vele.

A Pál kezébe maró vipera is jel, rámutat az Úr hatalmára. A csoda által jobban figyelnek az üzenetre, mert látják, hogy Akiről bizonyságot tesz, valóságos hatalommal bír. A bizonyságtételt tovább segítette a helytartó apjának a meggyógyulása, meglátták, hogy lehet imádkozni a betegért, lehet őt az Úr elé vinni. Az imádságban erő van, hatásos eszköz lehet a kezünkben.  Természetesen nem mi cselekszünk, hanem az imádságot meghallgató Úr. Azonban alkalmazhatjuk Pál módszerét, imádkozhatunk a betegek gyógyulásáért, mert így is az Úr hatalma lesz naggyá a számunkra. Jó, ha felismerjük, hogy életünk alakulása, dolgaink rendeződése mögött a mi Urunk áll. A gyógyulás azért történt, hogy mások is keressék az Urat, Hozzá jöjjenek, átéljék a bűnből való szabadulást, és új, örök életre jussanak. Hiszen az evangélium az üdvösség lehetőségéről szól. Azt mondja el, hogy Isten Jézusban mindent megtett megmentésünkért, örök életünkért.

AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK

Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van,

Tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan.

Mint titkos bánya mélyében formálja terveit,

De biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt.

Bölcs terveit megérleli, rügyet fakaszt az ág,

Bár mit sem ígér bimbaja, pompás lesz a virág.

Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád,

De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.

Ne félj, tehát, kicsiny csapat, ha rád felleg borul.

Kegyelmet rejt, s belőle majd áldás esője hull.

Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik,

Sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik.

Isten áldásával.