Hatalmas kéz oltalma alatt

U

runk vezeti népét a szabadság felé, tervét elmondja Mózesnek, aki így felkészülten áll a nép élén (2Móz 14,1-31). Tudja, az Úr velük van, nem kell félni akkor sem, ha a fáraó nem mond le róluk. Nekünk sem kell félni, csak hitben menni előre, mert az Úr terve mindig megáll. Ne féljünk, ha tapasztaljuk az ördög támadását, mert, ahogy a fáraó, úgy az ördög sem mond le rólunk. A gonosz fájlalja, amikor az Úr kiszabadít valakit a markából, és igyekszik minden erővel és mindenféle trükkel visszaszerezni őt. Azonban az Úr ismeri a gonosz tervét, így azután ő nem tud meglepni, sikert elérni. Isten célja, amikor megengedi a sátánnak az akciózást, hogy mindenki megismerje, Ő az Úr. Erre nagy szükség van, mert olyan könnyen elcsüggedünk, elveszítjük reményünket, és úgy véljük, az ellenség mindennél hatalmasabb. Másrészt a még meg nem tértek számára is jelezni kell, rossz úton járnak, de Isten várja őket. Az Úr vár ránk. Áldott legyen Urunk, hogy mehetünk az új úton, és nem hagy minket magunkra.

Izráel népe egy kis rabszolganép, de Isten gyermekei, és így az Ő oltalma alatt vannak. A fáraó úgy gondolja, hiba volt elengedni őket, még mindig nem látja a mögöttük álló Urat. A jelek hatása elmúlt, nem ismeri fel Isten kezének munkáját. De sokszor vakok maradunk, és nem látjuk az Úr munkájának jeleit. Vagy talán nem is akarjuk látni? A fáraó rohan vakon a vesztébe, úgy véli, ezt a kis csoportot visszaszerezheti, de ők már Isten oltalma alatt járnak.

Hatalmas kéz oltalma vonultak ki, aki hittel követi az Úr Jézust, ennek a hatalmas kéznek az oltalmát naponta tapasztalhatja. Olyan jó, hogy ebbe a kézbe simulhatunk, hogy rábízhatjuk erre a hatalomra magunkat. Ma is e hatalmas kéz oltalma alatt vonulhatunk. És jó arra gondolni, hogy a világ más részein hitükért szenvedő testvéreink is e hatalmas kéz oltalma alatt vonulnak, az élet felé. Urunk mindenütt hatalommal rendelkezik. Bármelyik ország területén éljünk is, az Ő oltalma alatt állunk. Sokszor megfeledkezünk erről, azt gondoljuk, ki vagyunk szolgáltatva földi hatalmaknak, vezetőknek, de nem így van. Minket nem a viharok dobálnak ide-oda, hanem még a viharban is az Úr kezében van az életünk.

Azonban milyen hamar elveszítjük látásunkat, nem a hatalmas kéz oltalmát látjuk, hanem a nyomunkban lévő ellenséget. Így járt Izráel népe is, félelem fogta el őket. Ha az ellenségre nézünk, félni fogunk, mert emberileg esélytelenek vagyunk. Azonban szabad nekünk az Úrhoz kiáltani. Az a pozitívum, hogy félelmükben az Úrhoz kiáltottak. Nem is kellene már félni azoknak, akik ilyen hatalmas dolgokat átéltek, csak bízni. Félelem helyett bízz az Úrban! De ha mégis félünk, akkor kiáltsunk Hozzá. Ez egy csodás lehetőség, félelmeinkkel is van hová menni. Csak élni kell vele, és kiáltani.

Azonban ez a kiáltás nem nyugtatta meg őket, hiszen az ellenség tovább nyomult utánuk. Szomorú, hogy ha kiáltunk is, nem nyugszunk meg, nem lesz béke a szívünkben. Miért? Mert gyakran csak formalitás a kiáltás, nem azt eredményezi, hogy mindent Istenre bízunk, hanem aggódunk tovább. Sőt, ha nincs azonnal változás, mindjárt mást okolunk. Olyan szomorú ez, nem a szabadulásért való hálát látjuk, hanem az elégedetlenséget. Milyen könnyen feladnánk mi is, amikor a szabadság, az új élet küzdelemmel jár, inkább lemondanánk a szabadulásról, és azt mondjuk, minek is foglalkoztunk vele. Mennyire ragaszkodunk a rabsághoz. Pedig szabadon jobb élni, de ez küzdelemmel, önálló életvezetéssel és az Úrban való feltétlen bizalommal jár. A múlt visszahúz, de ne rá figyeljünk, hanem a jelenre, a Szabadítóra. 

Mózes biztatja őket: ne féljetek! Igen, ne féljünk, álljunk helyt, itt és most. Ez azt jelenti, ne forduljunk vissza a régi élet felé, hanem maradjunk meg az újban, az Úrban. Ha maradunk, ha tovább megyünk, meg fogjuk látni az Úr szabadítását. Ez a lényeg, ahogyan tegnap megszabadított az Úr, úgy fog ma is megszabadítani.

A szabadítás átéléséhez arra van szükség, hogy mi maradjunk veszteg. Nem nekünk kell harcolni, az Úr harcol. Hagyd magad megszabadítani, ne kapkodj, ne akciózz, ne segíts be, mert az Úrnak nem kell besegíteni.

Mindenki meglátta az Úr szabadítását. Mindenki szembesült hatalmával, Számára nem jelent akadályt sem a tenger, sem a hadsereg. Az Úr utat készít a tengerben népe számára. Az Úr szavában bízva, nyomában haladva nincs a tanítványok előtt akadály, ha Ő szól, induljunk bátran, nem akadályozhat meg semmi. Az evangéliumot semmi sem tartóztathatja fel. Az ige győztesen halad tovább. Ne csüggedjünk, nézzünk az Úrra, és induljunk el bátran.

Az utolsó fejezetben Pál célba ér, eljut Rómába, és ott sem tud másról, mint Jézusról, a megfeszítettről (ApCsel 28,11-31). Ott is Róla beszél, és Róla tanít. Az utolsó fejezet eljön a mi életünkben is. Hogyan érkezik? A mi utolsó fejezetünk is Jézusról fog szólni? Sőt, Róla szól már most az életünk?

Pált minden megállónál testvérek fogadják. Híre előtte jár. Előttünk megy-e a Krisztusban való hitünk és szolgálatunk híre? Rómában az Úr elrendezi, hogy külön tudjon lakni egy őt őrző katonával. Ha fogoly is és bilincsek közt van is, mégis szabadabban tud munkálkodni. És ő él is a lehetőséggel, hiszen ezért is vágyott Rómába, nem azon siránkozik, hogy két évet ott tölt, és nem ismerheti meg a nevezetességeket, nem sétálhat, hanem hirdeti Isten országát. Bár ez lenne számunkra is a legfontosabb. Bárcsak ne személyes kényelmünk foglalkoztatna mindenütt, hanem Isten országa. Ó, Uram, könyörülj rajtunk, hogy mindent megtegyünk országod terjedésért, hogy Jézusról mindenütt szóljon a bizonyságtétel. Pál szereti Jézust, így nem tud másról beszélni csak Róla, tudja, hogy a Benne való hit hoz igazi változást. Azzal is tisztában van, hogy mindenki személyes döntésén múlik, hogy hisz vagy nem. Ma is így van, egyesek hisznek, mások nem hisznek az igének.

Áldó hatalmak oltalmába rejtve

1. Áldó hatalmak oltalmába rejtve Csak várjuk békén mindazt, ami jő. Mert Isten őriz híven reggel, este, Ő hű lesz, bármit hozzon a jövő.

2. Ha gyötri, bántja szívünket a régi, És múlt napoknak terhe ránk szakad, Megrettent lelkünk vigaszodat kéri, Mit nékünk szerzett, Atyánk, szent Fiad.

3. S ha szenvedések kelyhét adod inni, Mely színig töltött, keserű s nehéz, Te segíts békén, hálával elvenni, Hisz áldva nyújtja hű atyai kéz!

4. És ha az úton örömöt adsz nékünk, Ha szép napod ragyogva ránk nevet, Biztasson, intsen sok nehéz emlékünk, Hogy életünket szenteljük neked!

5. A csend köröttünk mélyen szerteárad. Hadd halljuk azt a tiszta éneket, Amely betölti rejtett, szép világod, Hol téged dicsér minden gyermeked!

Isten áldásával.