Lesz-e még?

F

olytatódik a küzdelem, a fáraó továbbra is próbálkozik, nem akarja elengedni a népet (2Móz 7,26-8,28). Az egyhetes gondolkodási idő sem használt. Nem látta meg, hogy nála hatalmasabb személlyel és erővel áll szemben. Nem akarta ezt meglátni, mint ahogy ma is oly sokan nem akarják meglátni, hogy Istennel állunk szemben. Sokan tagadják, hogy van egy náluk hatalmasabb személy, akinek számot fognak majd adni.

Most békák lepik el az országot, mindenütt békák hemzsegnek, nem lehet tőlük mozdulni és megszabadulni sem. Még tartják a lépést a varázslók, sikerül nekik is békákat előhozni. Azonban nem tudják sem megállítani a békák szaporodását, sem megszüntetni ezt a csapást. Egyértelmű a vereség. A fáraó is látja, hogy tehetetlen, ezért Mózest kéri, járjon közbe értük az Úrnál. Megígéri, hogy ha eltávoznak a békák, elengedi a népet áldozatot bemutatni. Azonban csak addig tart az ígéret, amíg be nem következik a változás: a békák elpusztultak, a fáraó nem tartotta meg a szavát. Amikor baja megkönnyebbült - mennyire jellemző ez ma is, különféle bajok idején kiálltunk az Úrhoz, kérjük segítségét, de amikor könnyebbül a helyzet, javul az állapotunk, elfelejtkezünk ígéretünkről. Már nem akarjuk az Úr szavát komolyan venni. Az Úr nem csupán könnyebbséget akar adni, hanem egy egészen új életet. Azt akarja, hogy megismerjük Őt valóságosan, és egy élő kapcsolatot építsünk ki Vele. Az Úr sokkal többet akar adni, mint amit mi várunk.

A következő jel a tetvek megjelenése, ellepték egész Egyiptomot, szenvedett tőlük ember és állat egyaránt. A varázslók kiestek, már nem tudják utánozni az eseményeket, de ezt látva kimondják: Isten ujja ez. Ők tudják, hogy csakis az élő Isten, egy mindenkinél nagyobb hatalom képes az ő tudásukat felülmúlni. Ezt tudatják a fáraóval is, akit nem hat meg még ez sem. Amikor az Úr Jézus eljött ebbe a világba, minden cselekedetének az volt a célja, hogy az emberek felismerjék, Isten van jelen Általa a világunkban. A nagy csodáknak, életfordulatoknak az a jelentősége, hogy általuk felismerjük az Úr munkáját, és kimondjuk: bizony, Isten fia Ő. De eljutottam-e már ide? Kimondtam-e már, hogy valóban az Úr cselekszik életünkben? Mert meg kell látni, hogy semmi nem véletlen. A negatív, tragikus események is azért történnek, hogy végre lássunk, merjük kimondani, bűnös vagyok, kegyelemre van szükségem.

Az Úr nagyon jól ismeri a szíveket, tudja, hogy minket semmi nem hat meg, semmi nem juttat el oda, hogy leszálljunk a trónról és átengedjük azt Neki. Az emberiség a pusztulás és az ítélet felé halad, mert nem akarja elismerni, hogy ő nem isten, és nem is lesz azzá. Ki kellene mondani, le kell szállni a trónról; ha ezt megtesszük, jobbá válhat az élet. Mert ha senki nem isten közülünk, akkor nincs különbség. A vezető is csak egy a többi ember közül, minden nép egy a sok nép közül. Krisztusban juthatunk el ide, mert Őbenne leomlanak a válaszfalak, és átéljük, hogy Ő mindeneknek Ura.

A fáraó szíve kemény maradt, és most már az ártalmas bogarak jönnek, egyre több lesz a szenvedés, de ez mégsem győzi meg őket. Ennél a csapásnál finomít az Úr, és különbséget tesz népe és a egyiptomiak között. Ez nem megkülönböztetés, hanem jel arról, hogy Isten valóban Úr, tud különbséget tenni népek és helyszínek közt. Ez már elég kellene, hogy legyen, mert azt bizonyítja, hogy Mózes által Isten lép elő, így ő több, mint ember. Itt már teljesen kizárható a véletlen szerepe, látszik, hogy tudatos döntésről van szó.

A fáraó most már hívatja Mózest, hiszen szenved ő is, meg az egész nép is, viszont Gósen földje kimaradt ebből a csapásból. Alkudozik ugyan, de végül megígéri, hogy elengedi őket. Azt kéri, imádkozzanak érte. Milyen alázatosnak és kegyesnek tűnik, mintha tényleg megváltozott volna. De mégsem, a lénye közepe hideg és száraz marad. Sokan a bajok idején még imádkoznak is, vagy megkérnek másokat, hogy imádkozzanak értük, ám amikor jobbra fordul az állapotuk, vagy megváltozik a helyzet, eszükben sincs az imádság. Mennyire nem akarjuk érteni, hogy az élő Isten, a Teremtőnk és Megváltónk keresi a szívünket. Élő kapcsolatra akar lépni velünk. Mózes imádságát meghallgatja az Úr. Itt látszik az ima lényege. Egy élő, valóságos személlyel való beszélgetés. Beszámol az Úrnak Mózes a helyzetről, elmondja, ami van, Isten pedig válaszol. Menjünk ilyen gyermeki hittel az Úr elé, tárjuk fel szívünket, mondjuk el Neki a problémákat, és a többit bízzuk Rá.

Nemcsak Józsefről feledkeztek meg, hanem Pálról is (ApCsel 24,22-27). Megtapasztalja az apostol a politika minden undokságát és számítását. Nem az a fontos, hogy az igazság érvényre jusson, nem fontos az ember élete, csak egy a lényeg: minél több pénzt lehessen lehúzni egy ügyről. Tele vannak a szereplők számítással, és még ebben a légkörben is megszólal az evangélium. Az Úr ezt a helyzetet is arra használja fel, hogy a helytartók is hallják az evangéliumot. Felixnek már van ismerete a jézusi hitről, mégsem dönt. Inkább ki akarja használni az apostol rabságát egyéni érdekeire.

Meg is hallgatja őt a Krisztusban való hit felől, de csak információt akar gyűjteni, és nem életváltozásra vágyik. Amikor az ítéletről, igazságról és önmegtartóztatásról hall, leállítja Pált - majd ha alkalmam lesz, hívatlak. Tipikus kibújó, nem akar megváltozni, nem akar Isten akarata szerint élni. Másrészt úgy véli, ha nem hall az ítéletről, az nem is lesz. Micsoda tévedés ez.

Meglátom-e, hogy baj van az életemmel? Ha látom, kész vagyok-e az Urat segítségül hívni? Vagy én is menekülök, most nem alkalmas, más elfoglaltságom van? Kevés az időm, mondjuk, de épp ezért kellene a legfontosabbra, az üdvösségre figyelni. Ha kevés az időm, ne pazaroljam hiábavalóságokra, hanem fordítsam Isten akaratának a megismerésére. Azért fontos ez, mert nem tudjuk, lesz-e még egyszer alkalmunk. Hallom-e még újra az Úr szavát? Lesz-e még lehetőségem az életváltozásra, a megtérésre? Mivel nem tudjuk, éljünk a mai nap lehetőségével. Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt.

Pál nem zúgolódik, hanem a célra tekint. És közben a pillanatnyi lehetőséget használja fel az evangélium terjesztésére, a már hitben elindultak továbbvezetésére. Ez a fő feladatunk. Ahol vagyunk, ott legyünk tanítványok. Ne álmodozzunk, hanem a magunk helyén éljük meg hitünket, ahogyan Pál is tette.

Siessetek, hamar lejár!

Siessetek, hamar lejár,

Kegyelme már régóta vár.

Ma még lehet, ma még szabad,

Borulj le a kereszt alatt!

Ha elkésel, mi lesz veled?

Hogy mented meg a lelkedet?

Lezárul a kegyelmi út,

Lelked örök halálba jut.

Elszáll a perc, az életed,

Ma még, ha jössz, elérheted.

Ne késs tovább, ne várj tovább,

Ma kérd Atyád bocsánatát.

Isten áldásával.