Új értékszemlélet

A

z Úr elmondta Mózesnek, mi következik, leírta a tizedik csapás tartalmát, most már nekik kell cselekedni (2Móz 12,21-51). Mózes így szól: lássunk hozzá. A szabadítást az Úr végzi, de nekik kell hozzákészülni. A felkészülés sürgős, nem lehet halogatni, mert jön a pusztító, és meghalnak az elsőszülött fiúk. Cselekedni kell, eljött az idő, és hozzá kell fogni az Úr szavának a megvalósításához. Van, amit nekik kell megtenni.

Legyen ez a mi jelszavunk is: lássunk hozzá. Így kellene minden nap hozzáállni Isten országához, lássunk hozzá, tegyük, amit az Úr mondott. Legtöbbször úgy kelünk, hogy a saját dolgainkhoz látunk, minden fontosabb és sürgősebb, mint amit az Úr mond. Az ige terjesztését, az ország építését mindig halogatjuk. Mózes most sürget minket, ne halogass tovább, láss hozzá. De pont most? Annyi mindent beterveztünk, szeretnénk pihenni és szórakozni is, még bent van a szabadságunk is, még igazán nem lehet hozzálátni. Nem kell annyira sietni Isten akaratával, ráérünk, van idő, majd ha elrendeztük saját feladatainkat, visszatérünk rá. Gyakran így gondolkodunk, de nem térünk vissza később sem, mert mindig van más programunk.

A csapás megtörtént azoknál a házaknál, ahol nem vették komolyan az Úr szavát. Ez már döntőnek bizonyult, és a fáraó elküldi Izráel népét. Jó, ha szemünk előtt van, amikor ezeket a sorokat olvassuk, hogy Isten is odaadta értünk egyszülött Fiát. Odaadta a keresztre, hogy mi élhessünk Általa. Amit az ember átélt, azt Isten megtapasztalta. Tudja, mit jelent a Fiú halála, mindezt a bűnös emberért vállalta. A Fiú élete árán van szabadulásunk, senki és semmi nem tudja megszerezni, csak egyedül a Krisztusba vetett hitért kapunk kegyelmet.

Végre elindult a nép, négyszázharminc év után irány az ígéret földje. Egy új világ új lehetőségei tárulnak fel előttük. Végre Isten országában, az Úr népeként élhetnek. Vége a kétségnek, a reménytelenségnek, eljött az indulás ideje.  Hányszor elcsüggedtek, megharagudtak Mózesre és Áronra, és ím, most elindulnak. Hányszor csalódunk mi is, mert nem szeretünk várakozni, de amikor eljön a szabadulás órája, tele van a szívünk örömmel.

A szabadulás örömére és emlékére a páka ünnepét rendeli az Úr. Kovásztalan kenyérrel és báránysülttel ünneplik. A bárány a vérre, az áldozatra utal. Arra, hogy a báránynak kellett a bűnös ember helyett meghalnia. A kovásztalan kenyér pedig a gyors kivonulásra emlékeztet. Sietni kellett, nem volt idő a tészta kelesztésére. Amikor az Úr szólít, sietni kell, semmi nem lehet sürgősebb az engedelmességnél. Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogyan az Úr parancsolta Mózesnek. Mózes volt az Úr szava tolmácsa, ő adta tovább Isten üzenetét, a nép pedig hittel fogadta. Hitték, hogy amit Mózes mond nekik, az valóban Isten szava, az Tőle származik. Az igehirdetők is az Úr szavának a tolmácsolói, fontos, hogy úgy hallgassuk, mint az Istentől számunkra küldött üzenetet. Az ige nekem szól, az Úr számomra küldi, nekem címezi. Amikor nekem szól az ige, hányszor megsértődöm, mert nem úgy fogadom, mint az Úr üzenetét. Gyakran emberi beszédként vesszük kézbe az igét és hallgatjuk az igehirdetést.

Pál megkapta az ígéretet, a császár elé fog állni, vagyis túl fogják élni a vihart (ApCsel 27,27-44). A hajó legénysége és a katonák meg akarták menteni az életüket és a rakományt is, ezért nem hallgattak Pálra. És most látjuk, mennyire valóságos az Úr szava, aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, és aki elveszti azt énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Jobb elengedni az életünket, akaratunkat, és rábízni magunkat teljesen Isten akaratára és tervére.

A hajósok, amikor látják a bajt, úgy gondolják, nem törődnek senkivel és semmivel, és kizárólag saját menekülésükre összpontosítanak. Ilyen az ember, mindig magát akarja menteni, a másik élete nem fontos a számára. Mennyire más a mi Urunk, aki az elfogatásakor is engedte tanítványait elmenekülni, Ő pedig elindult a kereszt felé. A kereszten sem magát mentette, hanem mások megmentésért odaadta az életét.

Az Úrra figyelő Pál mennyire józan és határozott, tudja, mit kell tenni, és szól, így megakadályozzák a személyzet eltávozását. Bátorítja utastársait, elmondja, hogy egy hajszál sem esik le a fejükről. Egy hajóban ülnek, és Pál ezt bizonyságtételre használja fel. Szavaival és tetteivel egyaránt bizonyságot tesz. Mindig felelősek vagyunk a velünk együtt hajózókért. Az a feladatunk, hogy Isten jelenlétét felmutassuk, és példánkkal megtanítsuk az Úrban bízni az embereket.

Az induláskor és az út során a nyereség volt a hajósok szeme előtt. Azért nem vártak, amikor Pál azt kérte tőlük, mert szerették volna minél jobb áron eladni a rakományt. Számukra csak a haszon volt a lényeg, képesek voltak embereket veszélybe sodorni a még több nyereségért. Az Úr másképp gondolkodik, számára az élet a legértékesebb, és kész az anyagi javakat az ember életéért feláldozni. Bár látnánk mi is ezt az értékszemléletet, és mindig az élet lenne számunkra a legnagyobb érték. Jó lenne ezt már kétezer éves keresztyénséggel a hátunk mögött megérteni és megélni. Sajnos, ma is többre értékeljük a pénzt, a sikert, a karriert, mint az életet. A jómódért, a kényelemért halálra adjuk egymást. Kérjük Urunkat, adjon bűnbánatot a szívünkbe és új látást, új gondolkodást. Evangéliumtól áthatott gondolkodásra van szükségünk.

Ezen az úton mindenki Pálnak köszönheti az életét. Mert Isten őt Rómába akarja juttatni, így mindenki élve marad. Az evangélium mindig életet ment. 

Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.