Várj Istenre!

A

 rabszolgaság időszaka a végéhez közeledik, kezd ébredezni Isten népe, lassan rádöbbennek, hogy nem itt a helyük (2Móz 2,1-25). Az ő földjük az ígéret földje, amit őseiknek adott az Úr. Bizony, megfeledkeztek róla, és ezért egyre nagyobb mélységbe jutottak. Mert amikor az Úr népe rabszolgasorban él, az a mélységek mélysége. Amikor nem hallatjuk a hangunkat, és nem az Úr szava szerint élünk, nem azt tesszük, amit Ő mond, hanem a világ szavára hallgatunk, az rabszolgaság. Nagyon nehéz a helyzet, a megszületett fiúgyermekeket meg kell ölni. Hány gyermek halhatott meg? Hány gyermek hal meg ma is, mert valakik a saját életüket féltve kimondják a még meg nem született gyermek fölött az ítéletet? Hányan halnak meg az önzésünk, a fogyasztásunk növelése miatt?

Azonban van egy bátor házaspár, akik nem a hatalom, hanem az Úr szavára figyelnek. Még ebben az elnyomásban is vannak, akik mernek nemet mondani a gonosznak, és igent mondanak az Úrnak. Ők Istenre tekintő szemekkel védik az életet. Vállalják érte a kockázatot. Milyen jó, amikor az Úr szava lényünk mélyét is érinti, és így képesek vagyunk mindig az élet szavára figyelni. Vállaljuk az Urat, akkor is, ha nem könnyű és veszélyt jelent számunkra. Vállaljuk Őt, mert Ő is vállalt minket ott a Golgotán. Nem nézte, mibe kerül a megmentésünk, hanem vállalta az árat. Kész volt odaadni az életét, hogy nekünk üdvösségünk legyen.

Három hónapig rejtegetik az újszülöttet, de amikor már nem lehet elrejteni tovább, akkor sem a maguk életére figyelnek, hanem a gyermek jövőjét tartják szem előtt. Felismerik, hogy az Úrnak terve van vele, és amikor egy ládikába rejtik, valójában Isten tenyerébe helyezik bele. Istenre bízzák, aki majd gondoskodik róla. Valóban az Úr kezében van a gyermek élete, nem véletlen, hanem Isten által megtervezett történések mennek végbe.

A gyermek nővére is bátor, meri figyelni a történéseket, nem hagyják magára a csecsemőt. Az Úr pont akkor vezeti oda a fáraó leányát. Isten időzítése mindig jó. Ő soha nem téveszti el a pontos időt. Ma is Rábízhatjuk magunkat, az emberi mércével bizonytalan helyzetek is jó előmenetelt vesznek, mert az Úr kezében tartja az eseményeket.

Még senki nem tudja, de az Úr készíti a szabadulás útját. Mózest is a fáraó udvarában készíti fel a feladatra. A fáraó udvarában rejti el az Isten, ott feltűnés nélkül növekedik fel, és megkapja mindazt a felkészítést, amire később szüksége lesz. Az Úr ismeri övéi életét, mindig előre készíti számunkra a szabadulás útját. Mi gyakran nem tudjuk, miért így történnek a dolgok, de Ő tudja. Bízzunk Benne. Amikor nehéz utakon vezet, mindig merítsünk erőt Belőle, és gondoljunk arra, hogy az Úr készít a Neki való szolgálat elvégzésére.

Mózes a palotában való nevelkedés ellenére is tudta, hová tartozik, nem feledkezett meg népéről, vállalta őket, érdeklődött irántuk. Azonban a palotában való nevelkedés kísértést is jelentett, azt, hogy átveszi az egyiptomiak megoldási módszereit. Erő alkalmazásával vette védelmébe a bántalmazott héber férfit. A világban való növekedés azzal a veszéllyel jár, hogy az Úr tanítványai is átveszik a világ módszereit. Úgy gondoljuk, mi is alkalmazhatjuk azokat a megoldásokat, amiket a világ. 

Az indulata vezérelte Mózest. Haragra gerjedt, és úgy látta, tenni kell valamit, azonban a harag rossz tanácsadó. A fáraó palotájában nem tanult meg Istenre várni. Nem tanulta meg, hogy nem neki kell szabadítónak kijelölni saját magát, hanem meg kell várni az Úr elhívását. Majd ha az Úr küld, lesz eredménye a fáradozásnak. A maga nevében és erejével nincs esélye. Mi se feledjük ezt, csakis az Úr nevében és az Ő erejével van esélyünk a gonosz ellen. Ne engedjük, hogy érzelmeink uralkodjanak felettünk, hanem várjuk ki az Úr indítását.

A maga választotta útból menekülés lett, negyven évig kell várnia. Ebben a csöndben éli át, hogy nem neki kell cselekedni. Amikor vár, akkor készül. Negyven év múlva lesz alkalmas, akkor, amikor már nem tartja magát alkalmasnak a szolgálatra. Gyakran hosszú időre van szükség ahhoz, hogy eljussunk alkalmatlanságunk megtapasztalására. Akkor jön el az ideje, amikor kimondjuk, én nem, de az Úr képes szabadítani.

Ebben az időszakban jutott el a nép is oda, hogy Istenhez kiáltson. Rádöbbentek, hogy segítségre van szükségük. Rádöbbentem-e én már, hogy Isten segítségére van szükségem? És Isten meghallja négyszáz év után is a kiáltást. Kiálts bátran, mert az Úr hallja.

Nem könnyű az apostol élete, mert bár örömmel fogadják Jeruzsálemben, mégis vannak, akik neheztelnek rá. Úgy gondolják, hogy a zsidóból lett keresztyénektől sem kéri számon a törvény megtartását (ApCsel 21,17-26). A gonosz mindenképpen megpróbálni éket verni a pogányokból és a zsidókból lett tanítványok közé. Azt akarja, hogy Pál ereje felőrlődjön ebben a csatározásban. Azonban, ő tudja, hogy Krisztus a válaszfalakat lebontotta, ezért nem csatározik, hanem vállalja, amit kérnek tőle.

Az apostol Jakab és a vének előtt is Istent dicsőíti, végig arról beszél, mit tett az Úr. Soha nem magáról beszél, nem a maga érdemeit hangsúlyozza, hanem mindig Jézusra mutat. Mindig az Urat állítsuk az emberek elé, Őt kell láttatni, és nem magunkat.

A Jakab körüli tanítványok erőltetik a törvény megtartását, meg akarnak felelni az emberek elvárásának. Azonban nem ez a feladatunk. Pál most hallgat rájuk, mert azt akarja, hogy békesség legyen a két ág között. Azt akarja, hogy a pogánymisszió ellenállás nélkül folyhasson tovább. Azonban nem emberi eszközök által nyílik meg az út az evangélium előtt, hanem a krisztusi élet által.  Engedjünk mi is az Úr akaratának, és mindenütt éljünk úgy, hogy lássák, Hozzá tartozunk.

Vezess, Jézusunk, S véled indulunk

1. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne téged; Fogjad a kezünk, Míg megérkezünk.

2. Adj erős szívet, Hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk, Panaszt mégsem ejt a nyelvünk; Rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.

3. Sebzett szívünk majd Mikor felsóhajt, Vagy ha másért bánat éget, Adj türelmet, békességet, Reménnyel teli Rád tekinteni.

4. Kísérd lépteink Éltünk végéig, És ha roskadozva járunk, Benned támaszt hadd találunk, Míg elfogy az út S mennyben nyitsz kaput.

Isten áldásával.